A Három Mágus

A Három Mágus

1. fejezet

- Nézz körül Grahon!
- szólt egy magas hosszú hajú, ősz szakállú ember aki botjára támaszkodott, haja és szakálla derekáig ért már, rongyos folt hátán folt köpenyt viselt amit páncélinge felett hordott.
Nehéz vasalt bakancsainak léptei visszhangozva döngtek a több száz láb magas toronyban. Szólítására a csigalépcső fordulójából, egy még nála is termetesebb, hosszú sötétbarna hajú szikár, borostás arcú ember emelkedett ki.
A falon tátongó sok nyílás közül oda igyekezett, ahol ősz társa állt. Arcuk és testalkatuk olya hasonló volt hogy akár vérrokonok is lehetnének. Mikor odaért az öreg mellé megszólalt.
- Kérlek mond, mit kell néznem apám?

A torony messze a fák koronája felé magasodott, tőle északra végtelen tengert látott, ugyanígy nyugatra.. A torony lábánál szinte a feneketlen mélységben, és a látóhatár küszöbén megtörtek a hullámok. Elképzelhetetlen volt hogy ezt az ódon tornyot nem sikerült elpusztítaniuk az évezredes ostromok alatt, és a torony még mindig itt áll mint a védelem utolsó bástyája.
- Mit látsz fiam? – kérdezte Brahir
- Csak a végtelen tengert apám – szólt Grahon
- Nézz messzebb és mélyebbre. Mit látsz? - kérdezte ismét apja.
- A végtelen tengert látom mindenhol, mint északon, mint nyugaton…
- És mond csak, mi van a tengerben? - kérdezte ismételten apja.

Grahon lenézett a tengerre. A felszínen tükröződtek a nap kora hajnali sziporkázó sugarai melyek fura játékot játszottak a hullámokkal. A levegőben a tenger szaga, a virágok, erdők, mezők rétek patakok barlangok illata keveredett. A vízben alant egy hatalmas vízi teremtmény alakja bontakozott ki. Csak a sötét körvonalak és a mozgása árulta el, hogy nem a fény játéka. Egy sirály éppen egy halat emelt ki a vízből, és egy egyszerű és könnyed szárnycsapással emelkedett a magasba. Újabb majd újabb szárnycsapás és leereszkedett a torony kőpadlójára.
- Életet látok apám, életet – felelt Grahon.
- Most pedig gyere utánam – utasította apja.

Elindult a torony szemben levő falához, ezzel a sirályt megzavarva a lakmározásban, aki zsákmányával a magasba emelkedett és tovaszállt.
Egy másik nyíláshoz léptek. Elnéztek keletre majd délre. Keleten hatalmas végtelen hegyeket, végtelen erdőségeket láttak, a fák felett kora reggeli pára lebegett, kellemes langyos szellő lebbent az arcukba mely keveredett a világ illataival.
- Itt mit látsz fiam? – kérdezte Barahir.
A köd, ha pára és a fák lombkoronái alatt látni lehetett a világ, az élőlények, a mágusok mozgását akik háborítatlanul éltek együtt a az erdő lakóival a kentaurokkal, koboldokkal akik a föld mélyén áskálódtak , unikornisokkal akik a havasi rétek magaslatain legelésztek, óriásokkal akik a magas hegyek hágóit őrizték. Messze keleten egyetlen hegy magasodott, mely a sárkány pusztából emelkedett ki, itt éltek a sárkányok, akik bár veszélyesek még sem jelentettek veszélyt az itt élőkre. Az erdők sötétebb és mélyen fekvőbb részeiben valamit a hegyek lábánál, és a sötét hegyek barlangjaiban farkasok és orkok húzták meg magukat, akik félték a napfényt és az evilági életet, sötét gondolataikba burkolóztak és talán a világ változását várták hogy előmerészkedjenek rejtett zugaikból.
Néhol faházak és kunyhók látszottak a fák alatt, vagy fűrészmalmok magasodtak a kisabb fág fölé.
- Itt is életet látok – szólt Grahon.
- Most nézz el délre és délnyugatra!
Tovább haladtak kinéztek egy következő résen. Közben a torony kőpadlójáról kezdett felszáradni a reggeli nedvesség, és a világ szürke párafüggönyei is egyre jobban visszagördült. Alant megint csak tengert láttak de ez nem volt végtelen, mint egy hatalmas nyelv ékelődött a környező hegyek és más szárazföldek közé. Egy hatalmas öblöt láttak mely egy keskeny szorossal kapcsolódott az Androsz tenger végtelen hullámaihoz, melyek az idők kezdete óta mossák és formálják e partokat. Az öböl nyugati partján hatalmas városokat láttak, ember alkotta városokat, falvakat, tornyokat, és csodás kastélyokat. A zászlók lebegtek a könnyű tavaszi szélben. A városok kőből épültek a falvak, viszont egyszerűbbek voltak néhol egy-egy kőépület de a legtöbb fából épült egyszerű földművelő családok lakták őket, akiknek az őseik szintén ezzel a munkával keresték meg a napi betevőt.
- Itt is életet látok apám, de olyat, amilyet még sosem láttam.
- Azért nem láttad, mert a létezéséről sem tudtál, sosem jártál még itt a Mágusok tornyában, és sosem nézted innen a világot, most értél meg erre. Az itt élők életét mi irányítjuk tetteinkkel, és ők a mienket. Védelmezzük őket, a tengeren túlról jött gonosztól. Ezekről ők mit sem tudnak. Vannak, akik elismerik a létezésünket. Vannak, akik nem. Ez a többség, de ez nem is baj. Mágusoknak neveznek minket, bár nem tudnám megmondani mi alapján. Ne is kérd, hogy elmagyarázzam, nem tudok ez emberek fejével gondolkozni és nem is akarok. Aki egyszerű szemmel nézi a világot, az-az összetett dolgokat is átlátja, aki viszont bonyolultan látja a világot nem képes felfogni az egyszerű dolgokat.
Félnek tőlünk, már azok, akik elismerik a létezésünket. Ha mi nem lennénk, mi, akik szerte a világban élünk oly sokan akkor ők sem lennének. Egymástól függünk. Egyszer majd megérted miért.
- Látod azt a hatalmas falat? Az Androsz-tenger, és a Határ-tó között húzódik. Amióta az emberek megépítették Mágus nem járt azon a földön. A falat miattunk és az itt élő lények miatt építették egyfajta védelmül. Ez az, ami bizonyítja, hogy régen mind hittek a létezésünkben sött tudták hogy itt élünk. De ezt már elfelejtették az évezredek alatt, de a fal megmaradt, és mi nem felejtünk, a fal sem. A fal a bizonyíték.
Ebből a toronyból figyeljük őket, látjuk mit tesznek. Irányítjuk a sorsukat, életet és halált osztunk, bölcsességet, és oktondiságot, erőt és gyengeséget, hatalmat és szegénységet. Nem köztük élünk de irányíjuk tetteiket, sorsukat. Azt hiszik ők, irányítják sorsukat, de nem.
A miénk ez a feladat, amióta világ a világ. Most hogy mindezt tudod, végre felnőttél, és méltó örökösöm leszel, bár ezt tetteid fogják eldönteni.
Térjünk haza!

Apa és fia leereszkedtek a toronyból, eltelt egy darabig még a több tízezer lépcsőfokon leértek a torony lábához. Itt már sötétebb volt, mint fent a toronyban, a fák leárnyékolták a nap sugarait amik már igencsak erősen tőztek de tavasz lévén még igen gyengék voltak. A mágus hegy lábánál éltek, de a torony és a Mágus-hegy közötti út három napi járóföld. Még utoljára felnéztek a toronyra majd egy keskeny erdei ösvényen elindultak, az otthon felé, nem is tudván hogy ez az út nem lesz olyan könnyű mint az ide vezető.