Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Fantasy történetek - 51.oldal
Most pedig itt vagyok, s próbálom csalódottságomat leplezni. Azt gondoltam, hogy nehéz dolog lesz olyan vezetőt találni, aki a lehető legmesszebbre juttat a hegyek között megbúvó, barlangokkal telelyuggatott völgy felé, de azt nem, hogy az a néhány ember ilyen sokat fog kérni érte. Végül úgy döntöttem, hogy ráérek holnap kiötleni, hogy s mint jussak el imádott lényeimhez, hisz már jócskán elrepült fejem fölött az éj nagy része, nyomasztó gondolataim pedig egyre csak szaporodtak...
Godric’s Hollow kis utcája, ahol a Potter ház is volt, most kihaltnak tűnt. Egyetlen vörös hajú nő sétált rajta aggodalmaiba burkolózva. Akkora öröm érte, s ez mégsem látszott rajta. Rossz előérzete volt, nagyon rossz. Halk pukkanás hallatszott, és valami hirtelen előtte termett. Egy magas köpenybe burkolózó alak. Lily megszeppenve hátra lépett egyet és az alak csuklyája mögött megbúvó arcra tekintett. Két dologból rájött ki áll előtte...
- Igen. A holnap egy tökéletes időpont, megmondta a sámánunk is. A tervet már tisztáztuk, szerintem nem szükséges még egyszer elmondani. - A jelenlevők bólintottak. Csupa középkorú, erős, hataloméhes és szűk látókörű barbárfőnök, akik mindig benne voltak a nagyobb csetepatékban, főleg, ha az valami hasznot is hozott. Az utóbbi évek a békében tétlenül teltek, és a vérük már forrt egy kis küzdelemért...
Beküldte: Anonymous ,
2006-06-10 00:00:00
|
Fantasy
A zsákja elkezdett vörösen izzani a háta mögött. Bane nem értette, hogyan vághatta meg magát a tőrrel, mikor az nem is volt éles. Egyetlen dolgot tudott csak elképzelni: a tőr mágikus! Eközben a zsákjából egy izzó vörös gömb emelkedett ki, és indult el a törpe felé. Bane csak most vette észre, hogy a termet elkezdi megtölteni valamilyen kísérteties vörös fény...
Beküldte: Anonymous ,
2006-06-09 00:00:00
|
Fantasy
6 ével ezelőtt egy boszorkány visszajött a jövőből, és ránk bízta a lányát, mivel az ő világukban veszély leselkedik rá. Ránk bízta, hogy a még fiatal ismerősére, Melindára bízzuk. A Mendez családban viszont Jennifernek szülés közben az egyik gyermeke tényleg meghalt, a másikat Justin elvitte, és mi nem tettünk érte semmit. Ezért találtuk ki azt, hogy a jövőből érkezett csemetét Jenniferre bíztuk azzal, hogy az az ő lánya az ifjú Jenny. Ő pedig azt hitte, hogy a másik lánya halott, ami...
Ismét ordítás töltötte meg a füleket, fájdalmasan, hogy szinte bántotta Harry agyát. Hermione és Ron elfordították tekintetüket, de szinte minden halálfaló maszkjának szemrései mögül elégedett csillogást lehetett felfedezni.
Voldemort megint hamar befejezte a kínzást és egy pillanatra körbenézett a többieken, majd leguggolt Piton elé, aki zihálva próbált felállni...
Voldemort megint hamar befejezte a kínzást és egy pillanatra körbenézett a többieken, majd leguggolt Piton elé, aki zihálva próbált felállni...
Miközben Hermione is megérkezett, Harry és Ron kisegítették a vízből, Malfoy ugyanazokat a lila lángnyelvecskéket küldte végig a csatorna hosszában, amiket Piton is használt a Borgin & Burkes-ben. A lángnyelvek néhány méterenként sorban hosszú tűzcsíkban, kör alakban végigfutottak a csatornán. Mikor az utolsó lángocska is elenyészett, Malfoy elindult, Harry, Ron és Hermione pedig követték...
Raven egyébként hozzászokhatott volna, hogy a legtöbb férfi nem tudja megjegyzés nélkül szemlélni tökéletes alakját. Most azonban mindenki a fülkéjében ült és dolgozott, így Raven végre egyedül maradhatott, s két tenyerére támasztva állát újra elmerülhetett gondolataiban. Előtte hevert a sok idomtalan csomag, levelek tucatjai. Ahogy nagyot sóhajtva lehajtotta fejét, tekintete megakadt egy címzés nélküli fehér borítékon...
Adriant kissé kezdte nyugtalanítani a sok ellenséges harcos, illetve mágus. Talán egy régebbi „munkájának” rokona lehetett olyan hatalmas és gazdag, hogy ennyi pénzt, időt és fáradságot nem kímélve felkutassa, idecsalogassa és itt megölje őt? Bár sok emberrel végzett már életében, nem tartotta valószínűnek, hogy egy ilyen embernek beleköpött volna a levesébe...
Hangja mélyebb lett, s rekedtes.. Visszaadta a férfinek a teste feletti uralmat, majd visszavonult az árnyékba. Krisen már nem látta, de amikor parancsba kapta az átváltozást, egy utolsó reménysugár gyúlt fel szívében. Félvér volt, így nem nőtt meg, nem lett magasabb, csupán kissé izmosabb.. Arca is csak alig láthatóan változott át...