Fantasy történetek - 49.oldal

Válaszként nem tudtam, mit is mondjak. Csak figyeltem, amint arcán kiteljesedett haragja. Száját kinyitotta, de nem hallatott hangot, sem beszédet, csak némán tátogott, közben arcvonulatai egyre mélyültek. Már elveszítette emberi vonásait, de minduntalan folytatta, csak szemeinek csillogása maradt a régi. Barna szemein szinte láttam a sikolyt, amit hamarosan el is engedett. Annak erőssége kibírhatatlan volt, de nem tudtam ellene tenni...

A gyengélkedőn voltak, mindenki egy-egy ágyban feküdt, kivéve Lilyt, aki férje ágya szélén ült, és a kék púpot próbálta levarázsolni a férfi fejéről. Éppen újabb jégért indult volna, mikor Dumbledore lépett be. Kissé aggódva végignézett a társaságon, majd Lilyhez fordult.
- Jól van?
- Remekül – válaszolt a lány.
- Ez szép – morogta James. - Mi itt haldoklunk, Lily meg teljesen jól van, és mégis ő kapja a kérdést. - Az igazgató elmosolyodott, ahogy Lily is...

Az elfek csapata sem tétovázott, fegyverüket védekezőn maguk elé emelve rohantak az ellenfélre. Zein íját megfeszítvén távolról lőtte a goblinokat. A nyílvesszői egy idő után nem találtak célba... a gonosz elfnő irányítgatta őket Zein társait leöldösvén, aki kardját előrántván rohant a többiek segítségére. Bledth a bájos, de kegyetlen elf-boszorkányt szemelte ki áldozatul...

A szülei aranyvérűek – voltak. Ahogy én is. Durván 500 éves tiszta vérű, és büszke felmenőim vannak. De ugye, mint minden családban van fekete bárány. Hát ebben a családban én vagyok… Nem érdekel a rang, a mágia, a név, és a vér...

- Á! Hát itt is vannak! - sziszegte a nagyúr, ahogy meglátta a párost. Lily a földet nézte és úgy ment a halálfaló után. Bella és Lucius megvető tekintettel néztek a vörös hajú újoncra. - Lucius!
- Igen, Nagyúr?
- Van egy feladatom a számodra, és Lily számára is. - az említett lány nyelt egyet. - Meg kell ölnötök valakit, aki nem adta meg, amivel tartozik. Egy kentaur, és a családja. Az Árny erdőben. Örülnék, ha az egyik áldozatot Lily ölné meg...

Ahogy ránéztem, éreztem, hogy gyorsabban ver a szívem. S a külvilág már-már megszűnni látszott, mikor Bernard főpap asztali áldásra emelkedett. Dest dicsőítettük szavainkkal, megköszönve a mai napot, majd vacsorához kezdtünk. Carolyn újabb papok, s papnők érkezését hirdette, s a jövőbe látott még újabb növendékeket is kik messzi földről érkeznek majd. Merthogy ő birtokolta azt a fehér mágiát, mi felnyitja az ember szemét a jövőre...

Eleinte szuper volt minden, de mikor elmentem pár barátnőmmel a mosdóba, a tükörben megláttam, hogy az addig szőke hajam elkezdett feketedni, és hogy a fülem mögött... szóval elkezdett ilyen ronda lenni a bőröm... - mondta szipogva, s hogy elnyomja könnyeit, nagyot kortyolt a forró teából - hiába dörzsöltem, vagy próbáltam bármivel is leszedni, nem sikerült. Mostmár tudom, hogy soha nem is fog sikerülni...

A lány ismét belekortyolt a pohárba, s fanyarú arccal lenyelte az italt. Ám ekkor a lány ismét előredőlt az ágyon, belemarkolt a takarókba s hatalmas sikoltással visszadőlt az ágyba.
Ebben a pillanatban mintha minden megállt volna. A mormoló csuklyás elhallgatott, s a másik kettő is abbahagyta a munkáját. Halotti csend ereszkedett a szobára, hogy szinte hallani lehette a lány ziháló lélegzetét...

- Ez a varázstárgy megsokszorozza a mágiahasználó erejét, így komolyabb varázslatra is képes. Nektek adom, ha találkozni akartok vele, vigyétek el neki - s átnyújtotta a lánynak.
- Rendben van, megpróbáljuk, remélem, sikerrel járunk, de ha nem akkor arra jobb nem is gondolni... - sóhajtott Esyer. Elrakták a gyűrűt, s elbúcsúzván a fiútól tovább indultak.
- Hát akkor irány a várbörtön - adta ki az útirányt a lány...

- Szilvásvárad – szólt Harry kitűnő magyarsággal. A sofőr bólintott, majd elindította a taxiórát, és elindult ő is. Az út hosszú volt, de Harrynek tetszett az ámulat, amit a két lány mutatott a csodálatos magyar hegyi erdők iránt. A patakok, amik mellett elmentek, míg el nem érték a Bükk hegység csodálatos városkáját. Kifizették a számlát, majd elindultak az utcákon át, hogy megkeressék Emili otthonát...