Háromszor dacolni és meghalni (5.)

5.fejezet
Halálfalók között

- Lily Potter! - hallatszott egy elégedett hang a gyengélkedőn. Lily kinyitotta a szemét, és ijedten szája elé kapta a kezeit. Az ágy végénél Voldemort állt elégedett mosollyal az arcán.
- Hogy jutottál ide be? - kérdezte a nő remegő hangon.
- Hm. Ügyesebb vagyok, mint gondolnád – mérte végig a nőt. - A döntésed miatt jöttem, tehát?
- Sosem leszek halálfaló!
- Ne hamarkodd el a döntésedet – csóválta meg a fejét a mágus. - A gyermeked élete függ tőle...
- Nem... Ezt még te sem...
- Gondolod? - húzta fel a szemöldökét a Sötét Nagyúr. - Ne légy naiv.
- Hé! - hallatszott odakintről Madam Pomfrey hangja. - Miért van bezárva! Nyissák ki, vagy szólok az igazgatónak! Dumbledore professzor! - a hang egyre halkabb lett. Voldemort sürgetően nézett a nőre.
- Holnap délig adok időt. Ha úgy gondolod, hogy a gyermeked fontosabb az elveidnél gyere le délben Roxmortsba, ha nem leszel ott... – összeszorította az öklét, majd elsietett, de még egy utolsó szóra visszafordult. - Ha bárkinek elmondod, bármilyen formában megtudja... - Lily remegve bámulta az ajtót ahol a sötét mágus, majd visszahanyatlott a párnájára, és becsukta a szemét.

- Isten bizony volt itt bent valaki! - méltatlankodott az igazgatóval és Jamesszel visszatérő Madam Pomfrey, mikor belépett a terembe.
- Lily! - sietett oda a két férfi az ágyban fekvő lányhoz. Lily kinyitotta a szemét, majd megpróbált mosolyogni. - Minden rendben? - a lány bólintva felült.
- James, sajnálom a tegnapit... - a férfi mosolyogva legyintett.
- Ez legyen a legkisebb bajunk.
- Valaki volt itt bent – szimatolt körbe a javasasszony. - Mrs. Potter?
- Én... most ébredtem föl – válaszolt halkan reszketve, majd a takaróját kezdte bámulni. Dumbledore fürkésző pillantásokat vetett rá, majd James vállára tette a kezét.
- Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha hagyjuk tovább pihenni Lilyt. Lumpsluck professzor mondta, hogy három nap múlva megvan a bájital.
- Rendben – mondta lemondóan a lány. Majd félve sóhajtott és visszafeküdt. Döntést kell hoznia, vagyis, már döntött. Egyik elve sem olyan fontos, mint a gyermeke élete.

- Jól vagyok, de tényleg! - kulcsolta imára a kezét Lily másnap reggel. - Nem vagyok sem ideges, sem beteg. Csak sétálni szeretnék, mert megőrjít ez a bezártság!
- Rendben – adta föl a javasasszony a harcot, és kiengedte a nőt, aki kisietett a Roxfort parkjába. A novemberi szél kissé csípős volt, de friss, és Lilynek erre volt szüksége. Leült a tó partjára és a tájat figyelte. Már csak pár órája volt a találkozóig. A találkozó, ami miatt egész este nem tudott aludni.
- Eddig bírtad? - kérdezte egy hang mögüle. Lily hátrafordult és rámosolygott Jamesre, aki egy pokrócot tartott a kezébe és felesége vállára terítette. - Még megfázol.
- Nem éreztem, hogy nagyon hideg lenne – válaszolt a nő összehúzva magán a melegítő pokrócot. Ebben a percben az eső lassan csöpögni kezdett. - Ennyit a levegőzésről – húzta el a száját, majd felállt.
- Mit tervezel mára? - kérdezte a férfi.
- Délkörül lemennék Roxmortsba – jött a válasz feltűnően halkan.
- Lemehetünk...
- Ha nem zavarna, inkább egyedül mennék.
- Miért?
- Gondolkoznom kell – válaszolt sután, majd megpróbált bíztatóan rámosolyogni a férfira. - Megint aggódsz!
- Csodálkozol? Az elmúlt hónapban kétszer kerültél olyan helyzetbe, hogy elveszíthettelek volna – James átölelte Lilyt, aki nyelt egyet. -, mert a Sötét Nagyúr halálfalót akar belőled csinálni. - „Ó, ha tudnád, hogy nemsokára céljához ér”, gondolja elkeseredve a nő, majd egy könnycseppet töröl le gyorsan a szeme sarjából. Most nem szabad elgyengülnie. A kisbabáért.
- Még itt vagyok – suttogja aztán alig hallhatóan. Az eső lassan szakadni kezd, ezért eleresztik egymást és befutnak az iskolába.

Lassan délt ütött a Roxfort órája. Egy vörös hajú nő sietett a Szárnyas Vadkan felé. Nem tudta pontosan hova kell mennie, ezért csak össze vissza járkált a faluban.
- Lily Potter – sziszegte valaki utána. Lily megfordult. Mögötte egy köpenybe, és csuklyába burkolózott alak állt. - Arra! - mutatott az egyik sötét sikátor felé, majd elindult, a nő szétnézett, majd gyors léptekkel követte. Amint beértek az árnyékba a csuklya lekerült az idegen fejéről.
- Piton? - szeppent meg a lány.
- Engem küldött – morogta a férfi. - Tehát az egyeség áll?
- Igen – sóhajtott fel a másik, mire Piton kinyújtotta a karját.
- Akkor indulunk. - Lily sóhajtott még egyet, majd megfogta a volt Mardekáros férfi karját. Mielőtt el hoppanáltak volna, még a sikátor kijárata felé nézett, ahol pillantása összeakadt Jamesével.
- James... - suttogta, majd úgy érezte, mintha gumicsövön húzták volna át. A következő pillanatban egy barlangteremben találta magát Piton mellett.
- Elhoztam, Nagyúr! - hajolt meg Voldemort előtt Piton.
- Remek. Adjatok neki ruhát. Bella! - szólt, rá sem tekintve az újdonsült vendégre. A terem bejárata felől egy nő sietett felé.
- Nagyúr!
- Keresd meg őt. És ne engedd meg neki, hogy lássa a friss tagunkat – itt Lilyre nézett. Bella követte a tekintete, s mikor meglátta Lilyt undorodó arckifejezés ült ki az arcára. - Egyelőre nem kell Potternek tudnia, hogy ő is halálfaló. - Lily lázasan gondolkozni kezdett, hogy vajon kiről lehet szó.
- Igen nagyúr! - hajolt meg Lenstrage, majd távozott.
- Perselus! Te foglalkozol Lilyvel. Hamarosan meg is lesz az első munka. Egyelőre a sötét jegyet még nem kapja meg. Majd, ha teljesen áttért. – Lily nyelt egyet, majd követte az először meghajoló, majd távozó Pitont.

- Nem hiszem el, hogy Lily tényleg elment Pitonnal! - tört ki Siriusból. Az igazgatói irodában James, Sirius, Dumbledore és Mordon ült.
- A döntése érthető – szólt rekedten Mordon. - Inkább a családját védte, mint az elveit. Bármelyikünk így tett volna.
- Az én hibám – szólt megtörten Dumbledore. - Jobban oda kellett volna figyelnem.
- Senkinek sem hibája – szólt James. Talán ő volt a legletörtebb a csapatban, ami érthető volt. - Lily választott. És én megértem, csak nehéz elfogadni.
- Egyelőre jobb, ha senki nem tud róla. Még a rend többi tagja sem. Csak mi négyen – szólt az igazgató. - És megoldjuk. Biztos vagyok benne, hogy Lily, ameddig bír, kiáll az elveiért...
- Ez mit jelentene? - kérdezte Sirius.
- Hogy ameddig meg tudja oldani, inkább háttérbe fog maradni.
- Tehát? - türelmetlenkedett most már James is.
- Nem fog ölni, vagy megtámadni senkit - válaszolt a professzor.
- És meddig tarthat ez?
- Egy-két napig. Ezért kellünk mi – válaszolt most Mordon.
- Ó, már terv is van? - élénkült föl Sirius.
- Ó igen. Nem hiszem, hogy Lilyt egyedül engedik bárhova. Szinte biztos vagyok benne – kezdte Dumbledore. -, hogy vagy Lucius Malfoy, vagy Bellatrix Black, vagy Perselus Piton lesz mellette.
- Hm. Ez érdekes.
- Mordon fog Luciusra figyelni. Sirius, magáé az unokatestvére Bellatrix, James öné...
- Piton – fejezte be a mondatot a férfi sötéten. - Meddig kell ezt csinálnunk?
- Két napig. Akkor ugyanis meglesz a bájital.
- Akkor rajta – állt fel James.

A teremben most három személy volt. Voldemort egy trónszék szerűségben ült. Lucius Bellával beszélgetett, míg Piton és Lily be nem léptek.
- Á! Hát itt is vannak! - sziszegte a nagyúr, ahogy meglátta a párost. Lily a földet nézte és úgy ment a halálfaló után. Bella és Lucius megvető tekintettel néztek a vörös hajú újoncra. - Lucius!
- Igen, Nagyúr?
- Van egy feladatom a számodra, és Lily számára is. - az említett lány nyelt egyet. - Meg kell ölnötök valakit, aki nem adta meg, amivel tartozik. Egy kentaur, és a családja. Az Árny erdőben. Örülnék, ha az egyik áldozatot Lily ölné meg.
- Én nem – motyogta maga elé a nő.
- Készüljetek fel! - mindketten meghajoltak, majd távoztak a teremből.

- Várj James! - szólt Sirius. - Mégis, hogy fogjuk megtudni, melyikük hol van? - Ekkor az iroda kandallójában zöld láng lobban fel, ami szinte azonnal el is aludt. Mindenki arra nézett. A hamuban egy megperzselődött cetli volt található.
- Invito – bökött rá Dumbledore a pálcájával, majd széthajtotta, és elolvasta. - Azt hiszem meglesz a segítségünk.
- Hogy hogy? - kérdezte Sirius.
- „Árny erdő kentaur” A vége el van húzva, vagyis akárki küldte nem volt pár pillanatnál több ideje.
- Megnézhetem? – kérdezte James. Az igazgató átnyújtotta neki a papírt. - Ez Lily írása.
- Akkor mégsem leszünk olyan elveszettek, mint gondoltuk – sóhajtott Sirius.
- Irány az Árny erdő – szólt Mordon.

Az Árny erdő legsötétebb részében laktak azok a kentaurok, akiket a két halálfalónak meg kellett ölnie. Mind a ketten feketébe öltözve siettek a sűrűben. Az első, egy tejfel szőke mogorva arcú, magas férfi volt, a másik egy vörös hajú, zöld szemű nő.
- Nem tudom mit vár a Nagyúr egy sárvérűtől – morogta Malfoy.
- Én sem – válaszolt Lily, aki akaratlanul, de meghallotta a morgást. Kicsit zavarta, hogy lenézik, de nem annyira, mint anno roxforti diákként.
- Egy terhes nő nem fog jól harcolni! - duzzogott tovább a halálfaló.
- Miért ne tudna jól harcolni? - Lily pontosan tudta a választ, de mindenféleképp szeretett volna egy kis előnyt, még ha ezt csak szócsatában tudja is elérni.
- Ott vannak! - szólt Lucius. A lány szíve összeszorult. - És, hogy miért? Nem tudom, de Narcissa gyengéi is sokkal jobban látszanak, most, hogy gyermeket vár.
- Hm. Gyermeket vár? Gratulálok!
- Látom, gyorsan barátságba keveredtetek – szólt egy gúnyos hang, valahol a hátuk mögül. Lily hátrafordult. Sirius állt mögöttük gúnyos mosollyal. Lily gyilkos pillantást vetett rá, mire újabb gúnyos mosolyt kapott. - Egész jó csinálod, már egészen gyilkos a pillantásod, Lily!
- Hm – nézett fel Lucius. - Lám, lám. Rokon mi hozott téged erre felé?
- Gondoltam, nem engedem meg, hogy öljetek... őket? - mutatott a kentaur család felé.
- Hm. A Rend többet tud, mint gondoltuk volna – morogta Lucius, majd intett Lilynek. - Öld meg őket.
- Nem! - rezzent össze a lány, és rémülten nézett Siriusra.
- Te tudod! De... - fenyegetőzött Lucius.
- Nem tudná őket megölni, ugyanis nincsenek ott – szólt Sirius kárörömmel, erre Lily megkönnyebülten sóhajtott. - Ritkán hallani megkönnyebbült sóhajt egy halálfalótól. - Lucius dühösen elkapta Lily karját, és maga után húzta a lányt. Viszont Black elé állt és rászegezte a pálcáját.
- Hova, hova rokon? - meglendítette a pálcát, amiből egy piros csóva csapódott ki.
- Sirius ne! - kiáltott fel Lily, majd a férfi elé állt. Ha nem tud visszamenni Voldemorthoz, akkor elveszti a legdrágább kincsét. A vörös sugár az utolsó pillanatban eltérült a nő elől. Lucius csodálkozva nézett az előtte állóra, majd megfogta a karját és dehoppanált.
- Lehetnél óvatosabb is! - morgott James, aki kivont pálcával Sirius mellé sietett. Ő térítette el a bénítóátkot.
- Ki gondolta, hogy megvédi?
- Én – recsegte a harmadik auror, aki lassan odabicegett a másik kettő mellé. - Bizonyára Tudjuk Ki nem bízik meg annyira Lilyben, hogy elmondja hol van a szállása. Társhoppanálással juttatják ide oda. A sötét jegy sem volt még a kezén.
- Ez megnyugtató – morgott James.
- Holnap kész a bájital. Csak addig bírjuk ki!

- Nem ölt?! - tajtékozott Voldemort. Most csak Lucius, Bella és Piton volt vele. - Ölnie kell!
- A rend tagjai elvitték a kentaurokat, Nagyúr! - szólt higgadtan Lucius.
- Megölöm a gyermekét! - dühöngött a fekete mágus, ami eléggé különös volt. Nem volt jellemző rá az ilyesfajta viselkedés.
- Megmentett Blacktől – védekezett Malfoy.
- Tessék? - hökkent meg Bella. - Siriustól?
- Tőle.
- Megvédett? - nyugodott le Voldemort. - Haladunk, akkor mégis haladunk. Mára ennyi. Majd holnap. Igen, holnap. Te Perselus. És Bella, ti viszitek el. De Bella, te titokban. Úgy látszik a rend figyel a kis sárvérű tanítványomra.
- Igenis, nagyúr!

- Az lesz a legjobb, ha azonnal elintézzük őket – szólt Piton másnap, a faluban sétálva. Igazából nem falu volt, csak pár ház egy erdő szélén, aminek a fele kihalt volt.
- Lenstrage hol van? - kérdezte Lily, kissé félve. Valahogy rossz előérzete volt.
- Dolgát végzi, nem tartozik rád...
- Oh. Elnézést – nézett a földre Lily. - És hol az áldozat?
- Abban a házban.
- Már nincs ott – hallatszott egy gúnyos hang. Természetesen ismét Sirius tűnt fel mögöttük, de most nagy meglepetésben lett része. Ugyanis Bella hirtelen a semmiből tűnt elő és rátámadt.
- Nah, Bella majd elintézi – szólt elégedetten Piton rémült Lilyre nézett.
- Őt lehet, de engem? - recsegte egy másik hang. Mint amott itt is párbaj kezdődött. Mind Mordon, mint Piton előrántották a pálcájukat, akárcsak Bella és Sirius között is kialakult egy párbaj. Lily kissé meglepődve figyelte a párbajt, amíg valaki meg nem fogta a karját. Ijedtében majd hátra esett.
- Nyugi! - szólt James, miközben elkapta a nőt.
- Jesszusom, halálra rémítettél... - ölelte át a férfit.
- Nem mondom, szép kis halálfaló vagy te. - Lily elmosolyodott, James pedig előhúzott egy fiolát a zsebéből. - Dumbledore küldi sok szeretettel.
- Az ellenszer? - nézett föl Lily.
- Az, idd meg, míg barátaink elterelik a figyelmüket. - Lily felhajtotta a bájitalt, de nem érzett semmit. - Na?
- Nem tudom, nem érzek semmit...
- Á! A Főnix rendje! - hallatszott egy sziszegős hang. James megfordult. Voldemort jelent meg, teljes nagyságában. - Lily Potter, csalódást okoztál, ezért büntetés jár. Rászegezte a pálcáját a nőre, majd összeszorította az öklét, és... nem történt semmit.
- Hatásos volt az ital – sóhajtott Lily, majd előhúzta a pálcáját, ahogy James is. Rászegezték a Sötét Nagyúrra, aki kissé megszeppenve vette a hirtelen ellene forduló támadást.
- Obstructo!
- Petrificus Totalus! - Egyik átok sem ért célba, mert az egyiket Voldemort hárította, a másik elől pedig dehoppanált. A páros ekkor Mordon és Sirius segítségére sietett...