Történetek
a a
2014.02.17 | DinaDreamland | Regény | Megtekintések száma: 1557
Carpe Diem 4.rész
A telefonom csörgésére ébredtem. Álmos, nyomott és vontatott mozdulatokkal kikászálódtam az ágyból, aztán elindultam a szemben lévő éjjeli szekrényhez, hogy elnémítsam, az elviselhetetlen zajforrást. Szinte mechanikus mozdulatokkal próbáltam lecsendesíteni, mielőtt - a még rám nehezedő álmos köd alól - megláttam volna a hívó nevét: Hanna. Egy mély sóhaj kíséretében elgondolkodtam. Alig több mint egy hónap telt el a szülinapom óta, akkor hallottam utoljára róla. Azon az estét, teljesen felkavart az üzenete. Nem akartam újra belemenni ebbe az ördögi körbe. Egyszer tisztáznom kell majd vele a helyzetet, és kevésbé levegőben lógóvá tenni, de az egyszer lesz, és nem ma. Végig húztam az ujjam a képernyőn, ezzel elutasítva hívást. Továbbra is a kezemben tartva, a most már csendes készüléket, elindultam az ágyam felé. Fél perccel később újra megszólalt, ismét Hanna neve jelent meg a képernyőn. Most már gondolkodás nélkül elutasítottam a hívást, kikapcsoltam a telefont, majd visszafeküdtem próbálva a cikázó gondolataimat lecsendesíteni, szerettem volna aludni.
Arra ébredtem, hogy az ágy benyomódik mellettem, és valaki megölel hátulról. Hirtelen megrezzentem.
- Nyugi, csak én vagyok – szólalt meg Anna, a hangja egyáltalán nem volt vidám.
- Mi a baj? - fordultam felé.
- Semmi – válaszolta szárazon. Láttam a szemén, hogy nem sokkal korábban sírhatott.
- Anna – néztem rá komoly arccal.
- Csak egy kicsit ölelj meg, had nyugodjak meg – válaszolta, aztán közelebb bújt hozzám.
Nem értettem, hogy mi történhetett, de azt tudtam, hogy valami igen súlyos. Anna nem szokott így viselkedni, csak ha tényleg valami nagy baj van. Pár percig némán feküdt a karjaim között, aztán kibontakozott az ölelésemből, felül és végre megszólalt.
- Nem rég beszéltem Marieval, apám haldoklik.
- Mikor? Baleset?  - kérdeztem, közben felültem én is.
- Nem, már egy ideje ő is sokat keresett. Régóta betegeskedett, az állapota fokozatosan romlott. Ma pedig felhívott Marie, hogy menjek haza, mert nagyon rossz állapotban van.
- De miért nem mondtál semmit arról, hogy újabban keresett?
- Mert nem akartam találkozni vele, és nem akartam, hogy rábeszéljetek. Tudod, hogy nem tudja jóvátenni, amit tett.
- És elmész?- kérdeztem.
- Igen, ezért jöttem. Három óra múlva indul a gépem. Hívtalak, de ki voltál kapcsolva, így idejöttem.
- Ne haragudj, reggel hívott … - elharaptam a mondat végét. Volt elég baja, nem akartam még Hannával is idegesíteni, egyébként is, Hannával szerettem volna most a legkevésbé foglalkozni. – Szóval, reggel hívtak párszor, és még aludni szerettem volna, ezért kikapcsoltam. Ne haragudj, tényleg! Örülök, hogy idejöttél! – mondtam, miközben megöleltem.
- Semmi baj. Ilyen esetekre van kulcsom – válaszolt könnyes mosollyal az arcán.
- Menjek veled? Mond, hogy foglaltál jegyet nekem is!
- Nem. Egyedül szeretnék menni. Ha valami gond lesz, akkor megígérem, hogy hívlak és utánam jöhetsz. Beszéltem Will-lel, kinn fog várni a reptéren.
- Rendben, de bármi van, hívj!
- Oké. Most megyek, befejezem a pakolást – szállt le az ágyról, és elindult kifelé.
- Várj, megyek én is. Segítek pakolni, aztán kiviszlek a reptérre – mondtam, miközben már nyúltam a melegítő nadrágom után.

***

Alig három órával később a reptér parkolójában ültem, írtam egy üzenetet Willnek, hogy Anna elindult és bármi van, azonnal hívjon. Aztán indítottam és hazamentem.
Nem egész fél óra múlva hazaértem és már a nappaliban a kanapén feküdtem, közben zenét hallgattam. Még szombat dél sem volt, de már túl hosszúra sikeredett ez a nap. Tegnap még arra gondoltam, hogy a mai nap egy unalmas szombati nap lesz, erre most itt ülök, és csak cikáznak a gondolataim. Aggódtam Anna miatt, és Hanna reggeli hívása is sokkal nagyobb hatással volt rám, mint szerettem volna. November végén szakítottunk, de még mindig nem tudtam túl tenni magam az egészen. Időszakosan változott a hozzáállásom, de ez többnyire csak abból állt, hogy vagy tudomást sem vettem Hanna létezéséről, vagy már annyira hiányzott, hogy majd beleőrültem. Február 23.-a volt. Néztem a telefonom naptárát. Utáltam ezt az egész helyzetet. Három hónapja szakítottunk, mégis minden részletére úgy emlékszem, mintha csak tegnap lett volna.
Ebből elég. Felálltam megráztam a fejem, mintha csak ezzel el tudnék hessegetni minden Hannával kapcsolatos fájdalmas emléket. Felmentem az emeleti hálóba és bedőltem az ágyba. Úgy gondoltam, hogy ha alszom, akkor legalább nem gondolok semmire.
Úgy három órával később ébredtem. Még világos volt. Elindultam a fürdőszobába. Éppen a zuhany alatt álltam, amikor a hálóból hallottam, a telefonom csörgését. Gyorsan elzártam a vizet, kiléptem a fülkéből, körbetekertem magamon egy törülközőt, aztán elindultam a telefonom felé, remélve, hogy Anna lesz a hívó. „Csalódottan” láttam, hogy Scarlett neve világít a kijelzőn. Mióta ideköltözött egyre jobban belerázódott az itteni éltbe, és egyre jobban a kis csapatunk részévé vált. Főleg úgy, hogy Trevor rokonaként, számos kínos és vicces történetet tudott mesélni Trevorról.
- Szia!
- Szia! Zavarlak? – kérdezte.
- Azt leszámítva, hogy éppen csurom vizes vagyok, nem igazán – válaszoltam kedvesen. – Mizujs?
- Bocsi, nem akartalak megzavarni!  – szabadkozott.
- Mondtam, hogy semmi gond – közben a szememet forgattam, néha nehéz elviselni a túlzottan udvarias „angol jó modorát”. – Azt mond, hogy minek köszönhetem hívásod? – kérdeztem, próbálva elkerülni, hogy még számtalanszor bocsánatot kérjen.
- Tényleg nem szeretnélek zavarni, viszont Trevor megkért, szóljak neked, ő és Luck hazautazott. Szeretne beszélni a szüleivel az új vállalkozással kapcsolatos terveiről, és hallotta, hogy Anna apja is beteg. Azt üzeni, hogy nem volt ideje hívni, de nyugodj meg, bármi történik, azonnal értesít.
- Rendben, köszi, hogy átadtad. Örülök, hogy Trevor is ott van. Anna nem szerette volna, ha én is hazautazom.
- Remélem, nem lesz gond. De nyugi, ha idegeskedsz, nem sokat segítesz a helyzeten.
- Ez igaz – értettem egyet. – És mi a helyzet veled? Sikerült már berendezkedni?
- Meg vagyok, köszi. Már hála az égnek, igen. Végre, az utolsó váza is a helyére került – mondta nevetgélve.
- Ennek örülök. Hidd el, hamar meg lehet szokni az itteni létet – próbáltam biztatni. Tudom, mennyire honvágya tud lenni az embernek.
- Úgy legyen – válaszolta kicsit szomorkás hangon.
- De ha már itt tartunk, van mára valami terved? Mert ezek szerint ketten maradtunk, és ha el tudod egy estén keresztül viselni szerény személyem, akkor megihatnánk valamit- úgy gondoltam, nem hagyom otthon unatkozni és nekem sem volt programom.
- Örülök, hogy megkérdezted, mert őszintén itthon unatkozom órák óta – válaszolta kicsit szégyenkező hangon.
- Tudod, megkérdezhetted volna te is. Nem harapok – próbáltam cukkolni.
- Tudom, csak nem szerettelek volna zavarni.
- Jesszusom, olyan vagy, mint egy jól nevelt öt éves – mondtam, miközben tele torokból nevettem azon, amit az imént mondott.
- Ha-ha-ha, nagyon vicces vagy. Most már, akkor inkább nem is megyek – igyekezett sértődöttséget színlelni, de a végére elnevette magát.
- Most pedig, durcizós ötéves - ugrattam tovább.
- Jól van! Feladom. Mikor találkozzunk? A holt, már nem is kérdem, tudom, hogy csak és kizárólag az Americanba jártok.
- Igen pontosan – válaszoltam mosollyal az arcomon. - Hétkor?
- Nekem jó.
- Oké, akkor hétkor. Szia!
- Szia!
Letettem a telefonom az éjjeli szekrényre, aztán visszamentem fürdőbe. Ledobtam a kendőt, és visszamásztam a zuhanyfülkébe, hogy végre befejezzem a zuhanyzást. Jól esett a forró víz. Életem 27 éve alatt, részem volt már pár igen nehéz és kimerítő időszakban. Amikor már azt érezem, hogy teljesen kikészülök, egy dolgot szoktam tenni. Vannak emberek, akik edzőterembe mennek, ha már nem tudják elviselni a nyomást, mások az alkoholhoz nyúlnak, megint mások bezárkóznak, és még sorolhatnám tovább. Én beállok a vízsugár alá, és ahogy forró vízcseppek végig folynak a testemen, úgy próbálok minden rossz és idegesítő gondolattól megszabadulni. Most is így tettem. Szerettem volna, minden Hannával kapcsolatos gondolatot kiűzni, főleg azokat, amelyek a vele való békülésre irányultak.

***

Olyan tíz óra körül járhatott az idő, amikor Scarlett-tel való beszélgetésem közben, megéreztem, hogy rezeg a telefonom. Előhúztam, hogy megnézzem, ki keres. Őszintén reméltem, hogy Hanna értette a célzást, és nem fog hívogatni. Megkönnyebbülve láttam, hogy Will neve világít a kijelzőn.
- Szia Will! – szóltam bele.
- Szia Hugi! Bocsi, hogy csak most, de hosszú volt ez az egész nap. Szólni szerettem volna, hogy Anna nincs túl jól. Bent maradt a kórházban, Simon állapota romlott, az orvosok szerint már az sem biztos, hogy megéli a reggelt.
- Jó ég! Ez nagyon nem jó– mondtam egy sóhajtás kíséretében. – Foglalok jegyet és amint tudok, megyek.
- Már foglaltam. Anna kifejezetten kérte, hogy ne gyere ide. Viszont kizárólag te vagy az egyetlen, aki meg tudná nyugtatni. Kezd bezárkózni.
- Melyik járatra foglaltál helyet? - kérdeztem.
- Napközben sikerült a kilenc órásra még elcsípni egy helyet. Tudom, hogy kicsit későn szólok, de egyszerűen nem tudtalak mikor hívni.
- Rendben van. Küldj el mindent e-mailban, reggel megyek! – válaszoltam, figyelmen kívül hagyva a szabadkozását. 
- Oké. Most megyek vissza a kórházba, viszek Annának váltás ruhát és megpróbálok beleimádkozni egy szendvicset.
- Jó. Vigyázz rá, kérlek!
- Mondanod sem kell! Reggel ki megyek eléd.
- Oké! Most menj, és ha tiltakozik is, etesd meg.
- Vettem főnök – próbált vidámabb hangra váltani. – Holnap találkozunk! Szia!
- Szia!
Ezzel bontotta a vonalat. Sóhajtottam egyet és próbáltam lenyugodni. Nagyon aggódtam Anna miatt.
- Rossz hírek? – kérdezte Scarlett.
- Simon állapota nagyon súlyos, az orvosok semmi biztatót nem mondanak. Reggel repülök Londonba.
- Akkor szerintem jobb, ha megyünk. Nem ártana pakolnod és aludnod is egyet.
- Hát nem – válaszoltam egy kis mosollyal az arcomon.
Rendeztük a számlát, majd a kijárat felé vettük az irányt. Mielőtt még másfelé indultunk volna, ki-ki a maga parkolóhelyének irányába, Scarlett megszólalt:
- Reggel kiviszlek a reptérre. És ne vitatkozz! – már éppen vitatkozni készültem volna, de feltartotta a kezét. – Jó éjt Becca!- aztán elindult a kocsija felé.
- Jó éjt Scarlett! - válaszoltam, aztán én is elindultam.
Miközben hazafelé vezettem, meglepetten gondoltam Scarlett reakciójára, eddig inkább csak azt az oldalát ismertem, amit úgy hívtam, hogy a „tisztelettudó ötéves”. Ez a Scarlett határozottan magabiztosabb és céltudatosabb volt. Gondolataimat, a telefonom csörgése szakítottam félbe. Idegesen néztem a kijelzőre, reméltem, hogy nem Will, hogy közölje a rossz hírt. Egyre nyomasztóbbnak éreztem a távolságot, köztem és London között. Már átkoztam magam, hogy elengedtem Annát egyedül. Öröm volt az ürömben, amikor megláttam a hívó nevét. Az utóbbi pár hónapban, még ennyire nem örültem Hanna nevének láttán. Talán a bennem lévő feszültség, vagy már az elmúlt hónapok nyomasztó gondolatai miatt, de fogadtam a hívást.
- Tessék. – szólaltam meg közömbösen.
- Szia Becca! Örülök, hogy végre el tudtalak érni – mondta enyhe örömmel a hangjában. – Tudnál rám szakítani egy kis időt? – kérdezte.
- Szia! Most nem! Én is szeretnék leülni és megbeszélni egy-két dolgot, de most nem alkalmas.
- Értem – válaszolt lemondóan. – És mikor lenne alkalmas?
- Hanna, egyelőre nem tudom. Reggel utazom Londonba, személyes ügyek miatt. Amikor visszaérek Bécsbe, felhívlak.
- Hmm… személyes ügyek miatt – ismételte meg, amit mondtam.
- Mi az? – kérdeztem zavartan. Nem értettem, mire akar ezzel célozni.
Kínosan elnevette magát, aztán válaszolt:
- Csak fura ilyet hallani, egy olyan embertől, akinek gyakorlatilag nem voltak titkai előttem.
- Ne menjünk ebbe bele, kérlek! Nem akarok vitatkozni, elég sok dolog történt mostanság.
- Amennyire sejtem nem fogod megosztani velem, hogy mi volt az a „sok dolog” – mondta egy ideges nevetés kíséretében. Éreztem, hogy neki is nehéz velem beszélnie.
- Jól sejted –válaszoltam röviden.
- Rendben, akkor, ha Bécsben vagy hívj fel, kérlek! Ha nem érnél utol, akkor szüleimnél keress. Hazautazom Győrbe pár napra.
- Jó! Vigyázz magadra! Viszlát!
- Várj! – szólalt meg mielőtt még letettem volna.
- Mi az? – kérdeztem.
Nagyot sóhajtott, majd végül megszólalt:
- Hiányzol! – mondta, miközben a hangja rekedt lett. Amennyire meg tudtam ítélni, a sírás kerülgette.
Lenyeltem a feltörni készülő könnyeim, vettem egy mély levegőt, hogy a következő szót ki tudjam mondani, sírás nélkül.
- Szia! – mondtam, majd bontottam a vonalat.
Hazaérve összepakoltam, aztán elindultam aludni. Úgy éreztem magam, mint egy szivacs, ami túl sok vizet szívott fel. A mai napra túl sok érzelem jutott. Bebújtam a paplan alá és reménykedtem benne, hogy tudok pár órát aludni, utazás előtt. Ha másért nem is, csak hogy kitisztítsam a fejem.

***

A reggel gyorsan telt. Scarlett, ahogy ígérte eljött értem és kivitt a reptérre. Az oda úton, írtam egy sms-t Gisellenek, hogy el kell utaznom pár napra Londonba, amint visszaérek, elmagyarázok mindent. Miután megállt a kocsi, kipattantam és elindultam a csomagtartó felé, hogy kivegyem a bőröndöm. Miközben kiemeltem a csomagom, Scarlett mellém lépett és megfogta a kezem. Meglepetten emeltem rá a tekintetem. Együtt érzően mosolygott, aztán megszólalt:
- Tudom, hogy azért mész, hogy Anna támasza legyél, de te is nehéz időszakon vagy túl. Ha szeretnél valakivel beszélgetni, nyugodtan hívj fel.
Elmosolyodtam a hallottakon. Más esetben, bizonyára jobban tudtam volna értékelni ezt a baráti gesztust, de most csak egy „Köszönöm”- öt sikerült kipréselnem magamból. Megöleltem, adtam két puszit az arcára, elköszöntem, aztán elindultam.

***

A repülőút átlagosan telt. Egy kicsit sem helyes, nagyjából velem egykorú férfi, került mellém. Próbált beszélgetést kezdeményezni, de én a legbunkóbb formám hoztam. Úton London felé, nem tudtam másra gondolni, csak Annára, és hogy mi lehet vele. Körülbelül húsz perccel a felszállás után, a mellettem ülő úriember megértette, hogy nem leszek beszélgető partner Londonig, aztán beletörődve a vereségbe, elaludt. Ezután az utazás csendben telt, és mondanám, hogy nyugodtan is, de akkor hazudnék. Alig vártam, hogy odaérjünk.

***

Will, a megbeszélteknek megfelelően, kinn várt. Arca fáradt és megviselt volt. A haja kócosan ágaskodott össze-vissza. Nem alhatott többet két, esetleg három óránál. Nem mertem elképzelni, hogy Anna, hogy nézhet ki. Miközben Will felé vettem az irányt, ő is kiszúrt és elindult elém. Arca kissé felvidult, amikor meglátott. Örültem, hogy újra látom, csak azt sajnáltam, hogy ilyen körülmények között.
- Szia! – mondtam, miközben magamhoz szorítottam.
- Jó, hogy itt vagy – mondta álmos hangon. – Hogy utaztál?
- Elég jól – válaszoltam. – Anna?
- Marieval van – az arcán hirtelen idegesség villant át.
- Mi az Will? – kérdeztem.
- Még nincs két órája sem, hogy meghalt Simon – közölte szárazon.
- Micsoda? De miért nem értesítettetek? – kérdeztem kissé idegesen.
- Becca, úton voltál ide – válaszolt türelmesen.
- Jó, igaz! Ne haragudj! – mondtam. Teljesen össze voltam zavarodva. – Vigyél Annához!
- Rendben – bólintott, s közben már el is vette a csomagom, majd finoman a kocsija felé terelt.
Néhány percnyi kocsikázás után, Marie háza előtt kötöttünk ki. Valahogy sejtettem, hogy Anna vagy nála, vagy Willnél fogja magát meghúzni, hogy haza menjen, arra csöppnyi esély sem volt. Feliciaval – Anna mostoha anyja – nem tudtak volna meg lenni egy fedél alatt. Will alig érkezett leparkolni, már egyből szálltam is ki, és szinte rohantam a házba. Will igyekezett követni.
Beléptem és körülnéztem. Semmit sem változott, az elmúlt három évben. Mióta eljöttünk Londonból, csak telefonon tartottam a kapcsolatot Marieval, valahogy mindig közbe jött valami, ha haza akartam látogatni. A konyha felől beszélgetést hallottam, Willel arra vettük az irányt. Belépve, Annát a pultnál ülve találtam, Marie pedig éppen teát töltött egy csészébe, felteszem, Annának, hogy megnyugtassa. A híres Marie féle tea recept. Odaléptem és megöleltem Annát. Arcát a nyakam hajlatába fúrta és pár másodperc múlva már zokogott is. Közben Marie felé fordítottam a fejem és egy bólintással jeleztem köszönési szándékom. Sokat mondóan bólintott, megértve, hogy most Annával kell először foglalkoznom. Pár percig tartottam a zokogó Annát, majd elhajoltam tőle, megfogtam a kezét és elindultam ki a konyhából. Borzalmasan festett. Semennyit sem alhatott. Nem akartam, hogy rosszul legyen, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom rávenni, aludjon egy keveset. Meg aztán, ha kettesben leszünk, akkor jobban ki tudja adni minden érzelmét. Soha nem volt jó abba, hogy a kimutassa a fájdalmát. Elindultam a szobám felé, sejtettem, hogy Marie ott szállásolta el. Az ajtóban előre engedtem, némán belépett, követtem, aztán bezártam az ajtót. Az ágy felé vezettem, leültem és maga mellé húztam, aztán megöleltem. Nem telt bele pár másodpercbe, újra sírni kezdett, aztán már remegett is. Teljesen ki volt merülve. Később eltolt magától és tudva, hogy mi miatt hoztam be, lefeküdt és az ablak felé fordult. Mellé dőltem én is, közben karját simogattam, próbálva megnyugtatni. Néhány percig feküdtünk így, amikor már kicsit alább hagyott a zokogás, közelebb húzódott, közben megöleltem, végül aztán megszólalt:
- Elvált, attól a ribanctól … - mondta elcsukló hangon.
- Mit mondasz? – kérdeztem.
- Azért keresett már hónapok óta, hogy bocsánatot kérjen, és hogy elmondja, elvált tőle – annyi gyűlölte Felicia-t, hogy még a nevét sem volt hajlandó kiejteni.
- Most ne gondolj erre. Nyugodj meg kérlek – kérleltem.
- De én, nem akartam vele beszélni – mondta egyre hisztérikusabb hangon. Láttam rajta, hogy a lelkiismeret furdalás fojtogatja.
- Anna, kérlek. A végén még rosszul leszel. Nyugodj meg! Pihenj egy keveset és aztán megbeszéljük – próbáltam megnyugtatni, mielőtt még valami komoly baja lenne.
Nem válaszolt semmi, csak összébb húzódott.
Egy órával később, végre sikerült elaludnia. Őszintén örültem neki. Pihennie kellett. Óvatosan kihúztam a karom, a karja alól és elindultam megkeresni Mariet. A nappaliban találtam, amint éppen betakarja a kanapén szendergő Willt. Meglepett a kép. Felfigyelve jöttemre, csendben intett, hogy menjek ki a konyhába. Pár pillanattal később ő is követett, aztán beérve a konyhába megölelt.
- Örülök, hogy itt vagy. Nagy szüksége van rád – mondta, Annára célozva ezzel.
- Jó végre látni! Sajnálom, hogy ilyen körülmények között találkozunk újra – válaszoltam.
Közben ellépett tőlem, majd hűtőből elővett egy adag steaket és krumpli pürét, aztán bedobta a mikróba.
- Marie, nem vagyok éhes – mondtam, kérlelve, bár tudtam előre a reakcióját.
Megrázta a fejét, közben csendben öntött egy-egy csésze teát mindkettőnknek.
- Több órát utaztál, szükséged lesz energiára. Anna számít rád, ne legyél felelőtlen – mondta, majd kivette a tányért a mikróból, és elém tette a meleg ételt.
Az agyam ellenkezett, de gyomrom már nem. Hangos korgással díjazta Marie ötletét. Csendben ettem pár falatot, majd mikor befejeztem Marie elmesélt mindent Simon állapotáról és Feliciaval való válásáról. Körülbelül másfél órája beszélgethettünk, amikor megcsörrent a telefonja. A temetéssel kapcsolatban keresték. El kellett mennie pár órára.
Miközben kikísértem, Will felébredt, és felajánlotta, hogy elviszi Mariet, mivel ő már pihent és így jobban tud koncentrálni a vezetésre. Egyedül maradtam az alvó Annával. Bementem a napaliba és elheveredtem a kanapén, hogy halljam, ha Anna felébredne. Nem akartam vissza menni a szobába, nehogy megzavarjam alvás közben. Örültem, hogy végre pihen egy pár órát. Csendben ülve rossz érzés lett úrrá rajtam. Nem kötődtem a szó szoros értelmében Simonhoz, de mégis volt valamilyen megmagyarázhatatlan kapcsolatom vele, abból kiindulva, hogy ha Celia nem hal meg, ő lett volna az apám. Nem akartam, hogy eluralkodjon rajtam az a hangulatba, amibe kerültem. Szükségem volt rá, hogy valakivel váltsak pár szót. Más esetben, ha rosszul érezném magam Annát vagy Will-t hívnám, de mivel erre most nem volt lehetőségem, ezért magam sem értettem, hogy miért, Scarlett-et tárcsáztam. Párszor kicsörgött mire felvette. Kedves volt és megértő. Anna után érdeklődött, már csak attól is jobban éreztem magam, hogy beszéltem vele. Néhány percnyi beszélgetés után, csöngettek. Elköszöntem Scarlettől, közben az ajtó felé indultam. Kinyitottam, Luck és Trevor állt előttem. Én kevésbé voltam meglepődve, mint ők.
- Sziasztok! – köszöntem.
- Szia! – válaszolt Luck. – Mikor érkeztél?
- Ma jöttem – mondtam fáradt hangon. Nem szívesen ismertem el, de rajtam is kezdett úrrá lenni a fáradtság.
- Anna hogy van? – kérdezte Trevor.
- Éppen pihen – válaszoltam. - Gyertek be! - közben félre álltam az ajtóból és beengedtem őket.
Bementünk a nappaliba. Elmeséltem nekik, amit Marietól tudtam meg. Aggódtak mindketten Anna miatt. Közben Trevor feltűnően csendes volt, úgy sejtettem, otthon nem volt túl jó fogadtatásban részük. Luck, mint mindig, most sem foglalkozott a Brightmore család „vendégszeretetével”. Miközben beszélgettünk néha-néha bátorítólag rámosolygott Trevorra, vagy kedvesen megsimogatta a vállát. Ezekből az apró gesztusokból látszott, mennyire szereti. Jó volt nézni őket.
Lépteket hallottam az emelet felől. Nem örültem túlzottan, hogy Anna ilyen korán felébredt, nem bántam volna, ha alszik még pár órát.
- Sziasztok!- köszönt álmos hangon. A szeme piros volt és enyhén duzzadt a sírástól.
Külön-külön megölelték Annát, közben részvétüket nyilvánították és az állapota felől érdeklődtek. Aztán odasétált hozzám, majd mellét telepedett a kanapén. A fiúk próbáltak más témáról beszélni, tudva, hogy Anna nem az lelkizős fajta, ha az ő gondjairól van szó. Nem sokkal később Will és Marie is hazaért. Elmondták a temetéssel kapcsolatos információkat, aztán Marie mindenkit ágyba parancsolt. Trevor és Luck elköszönt, majd mindnyájan elindultunk pihenni. Egyértelmű volt, hogy Annával alszom. Éjszaka folyamán nem sokat aludtam. Vagy gondolkodtam, vagy az éppen síró Annát vigasztaltam.

***

A temetés másnap volt. Ugyanolyan volt, mint bármelyik temetés. Az összes, őszintén vagy képmutatásból tiszteletét lerovó emberrel együtt. Végig támogattuk Annát, akinek a helyzetét kissé megkönnyítette, hogy Felicia, nem jött el. Ezért valamennyire hálás voltam neki, mivel elég sok konfliktustól megkímélt mindnyájunkat. A temetés végeztével, a családtagokkal, és közeli barátokkal átmentünk a Payne házba, ahogy azt szokás. Belépve a házba Annán látszott, mennyire megviselni, hogy ennyi idő után, újra itthon van. Egyre kevésbé tudta magát tartani, aztán egy órával később már két sírógörcs között, hazavittem Mariehoz. Végig fogtam a kezét, amíg elaludt, majd elindultam, hogy vegyek egy forró fürdőt, hátha az segít felfrissülnöm.
Nem sokkal később a nappaliba ülve, vártam a többieket. Egymás követve érkeztek meg. Először Luck, aztán Trevor, aki a temetést követően hazament beszélni a családjával, mint később elmondta, nem sok sikerrel.  Majd késő este, Will és Marie. Akik megvárták, amíg az utolsó gyászoló is távozik, és személyzet el nem takarít mindent. Ez Marie alaposságára vallott.
Még egy ideig beszélgettünk, aztán megjegyezve, hogy mindnyájan ki vagyunk merülve, takarodót fújtunk. Felmentem Annához, aki a nyugtató hatására még mindig aludt. Lefeküdtem mellé, megöleltem és pár perccel később én is elaludtam.
Arra ébredtem, hogy világos van a szobában, és egyedül fekszem az ágyban. Kábán gondolkodtam, aztán nagy nehézségek árán elvettem a telefonom az éjjeli szekrényről, hogy megnézzem, mennyi az idő. Délután egy volt. Nagyon elaludtam. Nem értettem, hogy nem keltem fel, amikor Anna felébredt és kiment a szobából. Álmosan kikászálódtam az ágyból, felvettem egy melegítő nadrágot és egy pólót, aztán elindultam a földszintre megkeresni a többieket.
A konyhában ülve találtam Annát, Mariet és Luckot.
- Jó reggelt mindenkinek! – köszöntem álmos hangon.
- Jó reggelt álomszuszék – válaszolt Anna mosolygósan.
- Jó reggelt! – köszönt Luck.
Marie köszönés képen elém tolt egy bögre kávét. Ahogy beszívtam a forró kávé gőzét, úgy ébredtem fokozatosan fel. Közben a többiek folytatták a társalgást.
- Nos, tud nélkülözni Bécs arra a néhány napra, amíg elintézünk itt mindent – mondta Luck.
- Köszönöm – válaszolt Anna.
Marie némán hallgatta a beszélgetést.
- Miről maradtam le? – kérdeztem, próbálva felvenni a beszélgetés fonalát.
- Luck segít az örökségemmel kapcsolatos jogi dolgokban. A válás után, én vagyok az egyedüli örökös – mondta Anna.
- Értem – válaszoltam bólogatva.
- Egyébként, holnap hazamész Trevorral – szólalt meg újra.
- Mi? – kérdeztem meglepődve, közben sikerült egy kávéfoltot összehoznom, a kedvenc itthoni pólómra.
- Nem akarok vitatkozni – válaszolt nyugodtan. – Tudod, hogy imádlak, de ha itt vagy csak sírni fogok. Elintézünk mindent Luckkal, aztán mi is utánatok megyünk – folytatta.
- De … - próbáltam megszólalni.
- Kérlek! – fojtotta belém a szót.
Marie néztem könyörgő szemekkel, hogy tegyen igazságot, mint gyerekkorunkban.
- Tiszteletben kell tartanod Anna döntését Beatrice! – válaszolta, a tőle megszokott nyugalommal.
Sóhajtottam egyet, aztán szúrósan néztem Annára, jelezve, hogy nem tetszik az ötlet.
- Ahogy sejtem, már jegyet is foglaltál nekem – mondtam, megtörve a csendet.
- Igen –vette oda röviden, aztán elindult ki a konyhából.
Utána indultam, de Luck visszatartott.
- Adj neki időt! Igaza van! Te is tudod, hogy nem szeret gyengének látszani, de melletted jobban kimutatja, ha valami nincs rendben vele.
Csak ráztam a fejem és arra gondoltam, hogy nem lehet ennyire makacs Anna.

***

- Hogy vagy? – kérdezte Trevor, amikor látta, hogy felébredtem.
Úton voltunk Bécsbe. Anna nem volt hajlandó engedni a makacsságából, muszáj voltam eljönni. Dühös voltam rá, amiért elküldött.
- Kicsit fáradtan – válaszoltam, közben megnyomtam a hívógombot, hogy kérjek egy pohár vizet a légi kísérőtől. Alvás közben kiszáradt a torkom.
- Nem erre gondoltam. Tudom, hogy nem örülsz, amiért el kellett jönnöd.
- Nagyon nem- válaszoltam. – Nem azt mondom, hogy nem értem meg Anna indokait, de akkor is mérges vagyok rá, amiért elküldött.
- Marie, Will és Luck még mindig ott vannak, tudod, hogy vigyáznak rá.
- Tudom, de ez nem változtat a tényen, hogy bosszant a dolog.
Közben megérkezett a stewardess, elmondtam a panaszom és pár pillanattal később orvosolta is. Ezt követően újra elaludtam és már csak akkor ébredtem, amikor Trevor keltet, hogy nemsoká megérkezünk.
Scarlett várt minket a reptér előtt. Üdvözölt, aztán beszálltunk a kocsiba. Én, hátra ültem. Trevor az anyós ülésen ülve, beszélgetett Scarlett-tel. Nem figyelve arra, amit mondanak, elmélyedtem a gondolataimban. Dühös voltam Annára, közben egyúttal aggódtam is érte. A zsebemben rezgő telefon szakította félbe a gondolatmenetem. Mint, aki megérezte, hogy rá gondolok, Anna neve villogott a kijelzőn.
- Igen?! – fogadtam a hívást.
- Szia! Rendben megérkeztetek? – kérdezte kedves hangon.
- Igen, éppen úton vagyunk haza. Scarlett kijött elénk – próbáltam kedvesen válaszolni, de nem sikerült. Nem volt mit szépíteni, dühös voltam rá.
- Jaj, ne már, ne durcizz itt nekem, nem áll jól – mondta vidám hangon. Próbált engesztelni.
- Nem is azért csinálom, hogy jól álljon - válaszoltam, valamivel vidámabban.
- Ígérem, ha hazaérek, jöhet a fejmosás. De addig ne idegeskedj nekem, a távolból.
- Szörnyű vagy – mondtam sóhajtva.
- De ezért szeretsz.
- Abban ne legyél olyan biztos – ugrattam, most már nevetve.
- Ez az, végre! Ezt akartam hallani – a hangja diadalittas volt.
- Nah, most már tényleg menj a fenébe! – zsörtölődtem jó kedvűen.
- Én is szeretlek – válaszolta kedélyesen. – Vigyázz magadra!
- Te is!
- Szia Becca! – mondta, majd letette.
Jobb kedvem lett a beszélgetést követően, de még mindig aggódtam miatta. Közben megérkeztünk Trevorhoz.
- Aludj egyet, rád fér. Annáért meg ne aggódj, nagy kislány és egyébként is vigyáznak rá – fordult hozzám Trevor.
- Jó-jó, tudom – válaszoltam megadóan.
- Jó légy! – köszönt el, aztán kiszállt, kivette a csomagjait és bement a házba.
Közben átültem az első ülésre, kicsit furán nézett volna ki, ha hátul maradok. Elindultunk nálam.
- Jól vagy? – kérdezte Scarlett, miközben kibámultam az ablakon.
- Persze, csak fáradt vagyok - válaszoltam
- Akkor jó – mondta.
- Köszi, hogy kijöttél elénk!
- Nem tesz semmit!
Aztán csend telepedett ránk. Érezte, hogy nem igazán akarok, vagy tudok beszélgetni. Nagyon fáradt voltam. Nem sokkal később megérkeztünk nálam. Kiszálltunk, kivettem a bőröndöm és Scarletthez fordultam. Úgy gondoltam, többet érdemel pár tőmondatnál.
- Ne haragudj, csak nagyon fáradt vagyok. Úgy érzem magam, mint aki teljesen kimerült, fizikailag és lelkileg is.
- Semmi gond, azért nem is erőltettem. De tudod, ha szeretnél beszélgetni, akkor hívj – kacsintott, adott két puszit, aztán beszállt és elhajtott.
Magam után húzva a csomagom, vontatott mozdulatokkal bementem. A nappaliban ledobtam magam a kanapéra és lehallgattam a rögzítőm. Volt pár üzenet Giselletől, hogy ha hazaértem hívjam fel. Míg Londonban voltam, váltottunk pár sms-t. Úgy gondoltam mielőtt átaludnám a holnapi napot, felhívom. Előhalásztam a telefonom, kikerestem a számát, majd elindítottam a hívást. Meg sem néztem, hogy mennyi az idő. Pedig már jócskán estefelé járt. Elég későn indultunk Londonból. Pár csöngés után felvette.
- Halló? – szólalt meg álmos hangon.
- Jaj, bocsi felébresztettelek? - ekkor esett le, hogy valószínűleg már aludt.
- Igen, de semmi gond. Örülök, hogy hívtál.
- Tényleg sajnálom. Most értem haza, gondoltam felhívlak, mielőtt megyek aludni.
- Semmi baj. Tényleg jó, hogy hívtál. Nincs kedved átjönni? – kérdezte csábos hangon.
Megmosolyogtatott a tény, hogy néhány pillanat alatt váltott, nyúzottból pajkossá.
- Ne haragudj, de ülni sem bírok. Még az is előfordulhat, hogy a beszélgetés után, itt alszom el a kanapén – válaszoltam szomorkás hangon. Szerettem volna átmenni hozzá, de erre ma este, semmi esélyt nem láttam.
- Értem – mondta csalódottan. – Akkor pihend ki magad és holnap este már nem menekülsz tőlem – váltott vidámabb hangra.
- Megegyeztünk! - nevettem.
- Oké! Akkor jó éjt és remélem, velem álmodsz!
- Úgy legyen – mondtam.
- Hali!
- Szia!
Ledobtam a telefonom a kanapéra, aztán felálltam és elindultam zuhanyozni. Nem mertem egy fürdést bevállalni, attól félve, hogy elalszom a kádban.
Egy jó negyven perccel később befejeztem a zuhanyzást, ettem és a nappaliból elvéve a telefonom, elindultam aludni, amikor megszólalt a bejárati ajtó csengője. Egy pillanatig elgondolkodtam, hogy ki lehet az ilyenkor. Elindultam, az emeletre, hogy felkapjak valamit, mivel csak egy köntös volt rajtam. Félúton viszont visszafordultam, mert az illető olyan gyakran és intenzíven csengetett, hogy ideges lettem. Bőszen, hogy majd jól helyre rakom, elindultam az ajtó felé. Kinéztem és láttam, hogy Giselle állt türelmetlenül előtte. Kinyitottam.
- Te? – kérdeztem meglepetten.
- Igen, én. – nevetett. – Látom már vártál – nézett végig rajtam.
- Hát, az igazat megvallva, nem – válaszoltam mosollyal az arcomon.
- Nem baj, én készültem – mondta, közben szétnyitotta a kabátját.
Egy száll melltartóban és bugyiban állt előttem. Hirtelen megrökönyödtem. A fekete kabát és fehér fehérneműje kontrasztban állt egymással. Kicsit filmekbe illő volt a jelenet. Ez a nő mindig meg tud lepni.
- Most azt akarod, hogy szétfagyjak ? – kérdezte, visszarántva a gondolatimból.
- Jajj – elnevettem magam kínosan, aztán odaléptem hozzá, a kabátja alatt megfogtam a fenekét, miközben megcsókoltam és finoman bevontam a házba.
Eközben ő sem tétlenkedett, lehámoztam rólam a köntösöm és gyengéden simogatta a hátam. Berúgta maga mögött az ajtót, aztán eltolt magától, ledobta a kabátját, megfogta a kezem és a háló felé vezetett. A lépcsőn felfelé haladva végig figyeltem az előttem haladó karcsú és enyhén szeplős, csinos nő testet, majd mosolyogva fogadtam a tényt, hogy sikerül ágyba bújnom a tervezett időben, de szerencsére nem egyedül.  Hosszú éjszaka elé néztünk.
Folytatni szeretném a történetet
Folytatások

Carpe Diem 5.rész

2014.02.28
Itt az ötödik rész is :)Jó olvasást mindenkinek! :) Vélemények hozzászólások még mindig jöhetnek. :)
Előző részek

Carpe Diem 3.rész

2014.01.29
Sziasztok! :) Mivel nem sikerül minden részbe erotikát tennem, ezért úgy gondoltam, hogy átállítom a címkét "Regényre". :) Jó olvasást mindenkinek! :) Véleményeket, kritiká...

Carpe Diem 2.rész

2014.01.22
Sziasztok! Ugyan később, mint terveztem, de itt a második rész. Remélem, akinek az első valamennyire is felkeltette az érdeklődését, az ebben a részben is örömét leli! :) Mé...

Carpe Diem

2014.01.07
Sziasztok! Ez az első történetem, ezért remélem elnézőek lesztek velem, valamennyire. :) Az első részbe nem sikerült sok erotikát bele rakni, de majd szeretném folytatni. Min...
Hasonló írások
Hozzászólások
Első Előző 12 Következő Utolsó
(18) DinaDreamland
2014-02-24 07:09:27
A Hozzászólások fül nem csak a dicséretekre van fenntartva, szóval nincs azzal semmi gond, hogy ha véleményetek van azt ki is nyilvánítjátok itt. :)Persze, ha kényelmesebb emailben számotokra, akkor nekem azzal sincs bajom. :)
Amennyire emlékszem igyekszek minden hozzászólást megköszönni legyen az építő jellegű kritika, pozitív dicséret, vagy az első két résznél egy-két emberke át felmerült leszólás. :)
Mint már korábban is írtam, annak külön örülök, hogy fannykával az első rész óta véleményezitek a történetet. :)És persze annak is, hogy rész kapcsán véleményt foglalt egy-két új emberke is. :)
Azt te is elismerted, hogy az a bizonyos hozzászólás kicsit erősebb hangvitelű lett, szóval szerintem fölösleges ezen rágódni. :)
Nekem tökéletesen jó, ha marad minden a régiben. :)
[hivatkozás: (17) Petur 2014-02-23 21:26:02 ]
(17) Petur
2014-02-23 21:26:02
Kedves Hannababa!
Azért nem árt, ha nem egy kritikustól kapja azt az "építő jellegű" negatív kritikát. Ebből tudja biztosan, hogy nem egyvalaki személyes ellenszenve szülte a bírálatot. (Több szem, többet lát.)
Fannykát nem fogom védeni, elég határozottan ki tud állni magáért, és a véleményéért. Azt azonban megjegyezném, hogy az ő hozzászólásában is szerepeltek pozitív, dicsérő szavak a hibák feltárása mellett.
Azt hiszem, az ő nevében is kijelenthetem, hogy távol áll tőlünk Dina földbe döngölése. Szerencsére, ő is belátja, belátta, utóbb gyengébbre sikerült a produkció. Válaszaiból pedig az derül ki, hajlik a jóra, azaz igyekszik kikerülni a korábban vétett hibákat.
Talán... talán... az lenne a megoldás... Ha nem itt nagy nyilvánosság előtt elemeznénk ki művének hibáit. Mert az itteniek közül sok-sok írás a nyomába sem érhet az ő regényének. Hm, igen, azt hiszem, egy neki címzett privát mail illendőbb lenne. Ide meg annyi kerülne csak: Ez most nem sikerült annyira jóra.
Belegondoltam, beleképzeltem magamat Dina helyzetébe. Igen, engemet is lelomboz a többszörös negatív kritika. Különösen akkor, ha nyilvánvalóan igazuk van az értékelőknek. (Az igazság fáj.) Ám ez is az élet része, el kell viselni.
Bízom benne, hogy Dina ezt a sok hozzászólást inkább biztatásnak veszi, kiérzi belőlük, hogy szeretjük (őt) az írását.
Ha megfigyelted, az igazán szar írásokat néhány sorral elintézzük, és többé feléje sem nézünk.
[válasz erre: 18 ]
[hivatkozás: (16) hannababa27 2014-02-23 01:00:23 ]
(16) hannababa27
2014-02-23 01:00:23
Nem egyáltalán nem. Nem kell álomvilagba ringatni. Ez nem is arról szól. de ha már a Petur kifejtette
a véleményét (es köszönöm neki hogy Elnézést kér) ez ami az igazat megvallva tényleg egy kicsit erősre sikereredett akkor mi miért írjuk le ugyan ezt? Szerintem az az egy hozzászólás is épp úgy megtette a hatását és nem hinném hogy többre lenne szüksége. Szerintem ez valamilyen szinten téged is bántana ha több kommentben is ugyan ecsetelnek nem? Most ezt lehet én gondolom rosszul de nekem ehhez tényleg nem lenne szívem de minden ember más nem igaz?
[válasz erre: 17 ]
[hivatkozás: (12) fannyka 2014-02-21 15:00:54 ]
(15) DinaDreamland
2014-02-21 21:19:22
Köszi a tippet :) Két napja küldtem az ötödik részt,azután pedig tényleg lesz szünet, mint ahogy terveztem. Aztán majd az idő megmutatja, hogy végeleges vagy időleges. :)
(14) Petur
2014-02-21 19:46:44
Ez jó! Tetszik az itt kialakuló vélemény-tűzijáték!
Először bocsánatot kérek a kritikám stílusáért! Tudjátok be a fáradtságomnak, vagy az irigységemnek, vagy az italnak!
Igazából én is valamiféle jobbító szándékkal írtam azokat a sorokat. Biztosan veletek is előfordult olyan tanári dorgálás, hogy tudsz te ennél többet is, megy ez neked jobban is! Ilyennek szántam én azt az "Ej, ej..." kezdetűt.
Dina, talán az lenne a megoldás (csak tipp, nem kötelező), hogy pihenteted a sztorit. Nem neheztelünk meg Rád, ha várni kell akár heteket is a folytatásra. Mikor megírsz egy részt, mindenképpen tedd félre pár napra! Ha van rá időd, csak gondolkozz rajta, írás nélkül. Formálgasd, próbálgasd! Én például kertészkedés közben gondolom át az egyes ötleteket, próbálom fejben kidolgozni azokat. (Nah, most elszóltam magamat.)
Szerintem esetedben az is segítene, ha valamiféle karakterszám-korlátot állítanál fel. Tehát ha az elkészült folytatás 30 ezer leütés, utána addig kellene gyötörnöd, míg bele nem fér - mondjuk - 22 ezer leütésbe. Igen, tudom, nehéz, időigényes munka. Viszont garantált lesz utána a több a sok zöld.
Végül azért nem nyomtam se zöldet, se pirosat, mert az értékelésem valahol a kettő között van. Ez a kétpólusú szavazás nem ad módot az árnyalásra, így maradtam inkább a csak szöveges értékelés mellett.
(13) DinaDreamland
2014-02-21 17:41:12
hannababa27 köszönöm, hogy valamilyen formában kiállsz a történetért, de abban egyetértek fannykával nem lett az igazai rész és tényleg nem ártó szándékkal szokta a véleményét kifejteni. :)
A kedvem részben azért mentem a dologtól, mert eléggé akadozós lett az utolsó két rész és így, ha nem lesz javulás, értelmetlen kínozni azokat is akik azért olvassák, mert az eleje jobb lett.
Örülök, hogy kifejtetted a véleményed. A többiekének is örülök, Petur vonatkozásában tényleg csak annyi megjegyezni valóm van, hogy nem szeretek senkit rábeszélni a zöldre, sem szívességnek érezni, ha azt kapok, de lehet csak nekem nem jól jön át a szövegkörnyezet. fannyka és Petur a két leghűségesebb kommentelőm történetek.hu-n, szóval szerintem nem bántó szándékkal jöttek a mostani megjegyzések sem. :)
Emberek én mindenki véleményének örülök, hiszen az is valamilyen reakció. :) Nem szeretném, ha bárkik között is valamilyen vita alakulnak ki a történet alatt, mivel mindenkinek más-más a véleménye és mindenkié számít. :) Hogy kitől és mit fogadok meg, azt pedig nekem kell eldöntenem. :)
(12) fannyka
2014-02-21 15:00:54
Azaz! Inkább ringassuk abba, hogy hibátlan, amit írt, igaz? Mert azzal sokat lehet ám fejlődni, ha nem árulják el, hogy mit csinálunk rosszul, csak dicsérnek nyakra-főre. Így gondolod?
Dina egy nagyszerű, tehetséges író, akinek természetesen van még hova fejlődnie, de értékelhető visszajelzések nélkül hogyan lenne esélye előrelépésre? Írt két egészen zseniális (a helyesírási részt leszámítva már majdnem rájuk is lehetne aggatni a hibátlan jelzőt) fejezetet, és most becsúszott két lassabb, amik közül ezt a mostanit sajnos nem igazán sikerült úgy eltalálnia, ahogy kellett volna. Ettől nem lesz rossz író, és nem szeretem kevésbé a történetét, de ez akkor sem lett az igazi.
És egyik negatívabb felhangú hozzászólás sem volt ártó szándékú. Ha az ember fél órát áldoz arra, hogy rámutasson egy írás hibáira, gyaníthatóan nem rosszindulatból teszi, nem? Legalábbis ha nekem kifejezetten nem tetszik valami, akkor elintézem egy piros nyomással, vagy egy négy-öt mondatos hozzászólással.
Egyébként én fordított helyzetben ugyanezt várom másoktól. Ha tetszik is nekik a munkám, mondják meg őszintén, hogy mi nem volt benne jó, mert anélkül újra, meg újra el fogom követni ugyanazokat a hibákat.
[válasz erre: 16 ]
[hivatkozás: (11) hannababa27 2014-02-21 13:57:37 ]
(11) hannababa27
2014-02-21 13:57:37
Nem értem miért kell negatív kritikát írni főleg ha várjátok a folytatást. Nem latjatatok hogy a negatívan kritikával csak azt eritek el maximum hogy elmegy a kedve a folytatástol? Most komolyan emberek kezdő létére nagyon is jó történetet ír. Könnyű keresni a hibát másba nem igaz? de ezzel mit értek el?
[válasz erre: 12 ]
(10) Eszi
2014-02-19 14:39:51
Mindenkinek meg van a maga véleménye és ez így is van rendjén! :) Nincs olyan, hogy valami mindenkinek tetszen. :)
(9) DinaDreamland
2014-02-19 07:09:52
Köszi a részletes véleménykifejtést! :)
Tényleg sok dologban igazad van, de nem szeretném és nem is fogom újra írni. Ez már így marad. :)
Egyébként itt is áll, hogy ha nem tetszik akkor nyomj egy pirosat nyugodtan. :)
Örülök, ha alapjában véve szereted a történetet és a karaktereket is. :) Ahogy a dolgok állnak, nagyon valószínű, hogy már csak egy ötödik fejezet lesz ide feltöltve. Azt erősebbnek és akció dúsabbnak érzem, mint az előző kettőt. :) Remélem abban kevésbé fogtok Peturral csalódni. :)
A jó írót köszönöm, de erős túlzásnak érzem, főleg ennek a résznek a fénynében. :)
Neked is köszönöm az első rész óta tartó hűséges vélemény megosztást! :)
[hivatkozás: (8) fannyka 2014-02-19 02:18:49 ]
Első Előző 12 Következő Utolsó
Nem vagy bejelentkezve! A hozzászóláshoz kérjük jelentkezz be!
Hasonló írások
Ajánlott oldalak