Carpe Diem Utolsó rész

- Innen, már nem lesz visszaút! – bökött vállon Anna. – Ha tudná, mi készül – nevetett.
- Szerinted van ennek értelme?
- Hé-hé! Nyugi, eltervezted, és ha akarod, véghez is viszed, de ne tántorítson el a pesszimizmusod! – megfogta a kezem és megölelt.
- Jó oké, menjünk. Ha meg akarom csinálni, akkor most kell. Két hét múlva mire haza jön, már pont begyógyul – elindultam a szalonba.
Belépve még egyszer átgondoltam az egészet, aztán döntöttem. Ő más, nem olyan, mint Hanna. Különlegesen akarom csinálni és nem szokásos nyálas rózsás, szíves maszlaggal.
- Sziasztok! Miben segíthetek? – kérdezte a recepciós.
- Szia! Tetováltatni szeretnék…

***

- Nah jó, lehet mégis kicsit eltúloztam – néztem idegesen végig a hálón. Annával kidekoráltuk az egészet. Mindenütt rózsaszirmok és gyertyák voltak. - Még, hogy nem akarom a szokásos, nyálas módon intézni - nevettem saját magamon.
- Ennyi kell – mosolygott Anna is. - Én most lépek, neked pedig sok sikert! Aztán holnap beszámolót akarok!
- Remélhetőleg holnap és nem ma lesz – néztem rá idegesen.
- Nyugi már! – megölelt. - Értékelni fogja. Pontosan arra vágyott, hogy bebizonyítsd neki, különlegesebb, mint Hanna.
- Legyen igazad!
Eltolt magától, adott két puszit és elindult haza. Remek, magamban maradtam. Összeszedtem a cuccaim, lezuhanyoztam, hajat szárítottam és felöltöztem. Felvettem egy fekete farmert, egy fehér toppal és blúzzal. Valahogy ebben a színpárosításban és szerelésben jobban éreztem magam. Felmentem az emeletre és meggyújtottam a gyertyákat. Közben imákat rebegtem, hogy ne gyújtsam fel az egész házat. Vártam és vártam. Körülbelül egy óra várakozás után elfújtam a gyertyákat. Lementem a földszintre. Kikerestem Scarlett számát és tárcsáztam. A harmadik csöngésre felvette.
- Szia! Ne haragudj, hogy nem hívtalak, de mégsem megyek ma haza. Szeretnék még egy pár napot maradni.
- Szia! Rendben van!
- Rendben van?
- Mégis mit mondjak rá? – váltott kicsit idegesebbre a hangom. - Ha gondolkodni szeretnél, akkor gondolkodj, nincs semmi gond.
- Akkor miért vagy ideges?
- Mert több órája ülök nálad és egy sms-t sem tudtál megereszteni.
- Te nálam vagy?
- Igen. Olyan hihetetlen?
- Nem, csak nem értem miért vársz nálam? – kérdezte meglepetten.
- Mert szerettem volna veled beszélni.
- Miről?
- Nem telefontéma, az ilyesmit az emberek személyesen intézik. Gondolkodj, és ha úgy gondolod, gyere haza, akkor majd beszélünk. Egy pár napig én sem nagyon leszek elérhető. Szeretnék egy kis időt tölteni Annával, nem tudom, mikor jön legközelebb látogatóba. Legvégső esetben nála elérsz.
- Annánál? Minden rendben Becca?
- Igen, persze.
- Soha nem tudtál jól hazudni.
- Ne menjünk bele. Vigyázz magadra Scarlett. Viszlát!
Ezzel letettem. Felvettem a dzsekim és átmentem Annához. Úgy éreztem ma már nincs kedvem rendbe tenni a hálót, inkább holnapra halasztottam.

***

Pár órával később Anna nappalijában ültünk és jó szokásunkhoz híven iszogattunk.
- Azért erre nem számítottam – jelentette ki Anna.
- Mire?
- Valahogy azt hittem, hogy olyan lesz, mint a nyálas csöpögős filmekben. Hazaér, meglátja rózsákat, a gyertyákat, te elmondod neki, hogy szereted és boldogan éltek, amíg meg nem haltok.
- Hát, az élet nem mindig ilyen egyszerű – válaszoltam, aztán nagyot kortyoltam a kesernyés nedűből.
- Feladod?
- Nem, de ő lehet.
- Azért remélem, nem pont most akar meghátrálni.
- Nem tudom, de mi lenne, ha ezen holnap agyalnánk. Úgy érzem, ha még egy percnél többet gondolok rá, elsírom magam. Inkább alszom egyet. - közben már felálltam és vendégszoba felé vettem az irányt.
- Jó éjt Beatrice! – nevetett.
- Fulladj meg! – tört ki belőlem is a nevetés.
Beérve a szobába, ledobtam magam az ágyra és nyomban el is aludtam.

***

Hosszantartó csöngetésre és kopogtatásra ébredtem. Aztán kinyílt a bejárati ajtó, hallottam pár mondat foszlányt, majd Annát.
- Becca, téged keresnek! Told ki a segged, de azonnal!
Kimásztam az ágyból. Ahogy voltam borzosan, álmosan kimentem a nappaliba. Ott pedig már várt a meglepetésem.
- Scarlett? Te hogy kerülsz ide?
- Én is örülök, hogy látlak! – mondta zavartan. Idegesnek tűnt.
- Magatokra hagylak titeket – mondta Anna.
- Ne – jelentette ki Scarlett. - Kurvára nem értem, mi folyik itt, és ha barátnőd nem lesz képes elmagyarázni értelmes emberek módjára, akkor te fogod!
- Téged meg mi lelt? Fogd magad vissza! Attól, hogy ideges vagy nem üvöltheted le bárki fejét. Állítólag még napokig haza sem jössz. Nem csak nekem kell itt megmagyarázni dolgokat – néztem rá dühösen. Nagyon nem értettem, hogy mit keress itt és milyen jogon parancsolgat.
- Tegnap, amikor beszéltünk megértettem, hogy szakítani akarsz velem. Ezért haza jöttem, az első géppel. Órák óta nem aludtam. Elmentem nálad, hogy beszéljünk, mert bár nagyon szétcsúsztak a dolgaink, nem akartam szakítani veled. Aztán eszembe jutott, hogy Annánál vagy. Haza ugrottam, hogy átöltözzem, mert bűzlöttem, az utazás után. Képzelheted a meglepetésem, amikor felmentem a hálóba. Szóval de, kurvára, neked kell itt megmagyarázni a dolgokat! Két hete, amikor elmentem még beszélni is alig beszéltünk. Erre ezzel vársz haza, de közben a telefonban meg úgy beszélsz, mint aki be akarja fejezni. Magyarázd el!
Nem tudtam elhinni, hogy azt hitte, szakítani akarok vele. Ránéztem Annára, ő már előre mosolygott és szerintem belül hálás volt Scarlettnek, hogy maradhat és végig nézheti.
- Oké! Szóval, igazad volt abban, hogy nem vettelek annyira komolyan, mint kellett volna és hogy miattam stagnált az egész kapcsolatunk.
Erre meglepődve nézett rám. Szerintem nem hitte, hogy valaha ezt el fogom ismerni.
- De … - próbált megszólalni, ám Anna félbeszakította.
- Ne, várj! Lesz még jobb is – nevetett.
- Te, hallgass vagy mehetsz ki! – vetettem oda fenyegető hangnemben Annának.
- Szóval ? – nézett kérdőn Scarlett.
- Rendben. Megijedtem. Te voltál az első olyan ember, akibe igazán bele szerettem. És bár te most azt hiszed, hogy Hanna óta az első, de tévedsz. Az, amit iránta éreztem semmi nem volt, ahhoz képest, amit irántad érzek! – Ezen a ponton kifújtam a levegőt. – Szeretlek! Mindennél jobban. Ezért, hogy bebizonyítsam, amikor a vitánk után elmentél, mindent átgondoltam és sok mindenen változtattam. Nem tudom, hogy hogyan kell ezt csinálni, de megpróbálom nem elbénázni- közben odaléptem hozzá és megfogtam a kezét. - Eladtam a lakásom.
- Mi? – meglepődve nézett rám.
- Várj! Ne szakíts félbe, had mondjam el, amíg tudom.
- Oké! – mosolygott rám.
Hogy én mennyire szeretem ezt a mosolyt. Szedd magad össze! Fog ez menni. Már csak pár mondat.
- Eladtam a lakásom azért, hogy veled kezdhessek új életet. Igazad volt abban, hogy nem akarom magam elkötelezni. Aztán csináltattam ezt – közben felemeltem a jobb gyűrűs ujjam és megmutattam a belsejébe tetovált nevet „Scarlett”. - Te különlegesebb vagy, mint bárki eddig. Nem akarok másat, csak téged. Tegnap akartam ezt elmondani. Annak a maradványait találtad a hálóban. Szóval, a te döntésed, hogy meg teszed-e ugyan ezt. Annyit ígérhetek, hogy ha azt választod, akkor közös életünk hátra lévő mindennapján, megpróbálom helyrehozni a hibám, hogy egy percig is azt gondolhattad, nem vagy különleges. Scarlett Elisabette Graham hozzám jössz feleségül?
- Óh, te jó ég! – nézett rám döbbenten. Pár másodpercig nem szólt semmit, ami az igazat megvallva, nekem óráknak tűnt. Igen – mondta, majd nyakamba vetette magát.
- Ez komoly? - kérdeztem két csók közötti lélegzetvételnyi időben.
- Igen! Mutasd a tetováló szalont, vagy hozz egy filctollat, hogy addig is rajtam legyen a neved! Akár most rögtön is mehetünk kipakolni a cuccaim. Nem érdekel, hogy hová és mikor költözünk. Veled akarok lenni. Szeretlek és igen, igen, ezerszer is IGEN! Hozzád megyek!
Közben egy vaku erős villanását éreztem jobbról.
- Anna! – szólaltunk meg egyszerre.
- Hé, ezért pár év múlva rohadtul hálásak lesztek – kacsintott aztán odajött gratulálni.
Miután Anna gratulált, átmentünk a konyhába és koccintottunk. Időközben Scarlett végig mosolygott rám. Ennek a nőnek egy apró mosolya is jobban megvadít, mint száz másik meztelenül.
- Tudod Anna, hogy imádlak, de most haza vissza a menyasszonyom és az elkövetkező egy, nah jó, két napig ne is várj életjelet tőlünk – mondta jókedvűen.
Anna erre nevetve ingatta a fejét, adott egy puszit nekem, a szokásos én megmondtam nézésével nézett rám. Majd kisétált a konyhából. Volt egy olyan érzésem, hogy most megy elújságolni Willnek.
- Kitaláltok – szólalt meg félúton, vidáman hangon. – És védekezzetek, fő a biztonság!
Megráztam a fejem és nevetve léptem Scarletthez. A derekánál fogva közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam.
- Szóval haza viszed a menyasszonyod? Hm? – kérdeztem két csók között.
- Igen! – válaszolt, széles mosollyal az arcán.
- És miért nem fogunk a következő két napban életjelet adni? – kérdeztem játékos hangon.
- Ezt csak akkor tudod meg, ha végre hajlandó vagy felhúzni magadra valamit és elindulni.
- Miért így nem vagyok jó? – léptem el tőle és sértettséget színleltem.
- Több is, mint jó bébi! – jött utánam és húzott magához. Aztán a fülembe suttogta : Csak félek, hogy ha így maradsz, akkor hazáig sem bírom ki, hogy ne rángassam le rólad ez a két darab anyagot.
Hátravettem a fejem és nevetettem.
- Tudod, hogy mennyire szeretlek? – kérdtem, amikor újra a szemébe néztem.
- Nem jobban, mint én – válaszolta nevetve. – De most már nyomás öltözni, vagy esküszöm, itt fogok rád mászni, a konyha pulton és annak Anna nem igazán örülne.
- Szerintem nem zavarná – kacsintottam rá, aztán elindultam a ruháimért.

***

Úton Scarlett háza felé észrevettem, hogy rossz irányba megyünk.
- Szívem, nem akarok beleszólni, de nem rémlik, hogy erre laknál.
- Mert nem is nálam megyünk – válaszolt sokatmondó mosollyal.
- Akkor mégis hová?
- Pár pillanat és megtudod!
- De titokzatos valaki – mondtam nevetve.
- Nekem is lehetnek meglepetéseim.
Néhány perc múlva megérkeztünk a Le Meriden elé.
- Szóval lusta vagy eltakarítani a rózsaszirmokat? – kérdeztem jó kedvűen.
- Az is, meg más is.
- Hé, most már mond el!
- Pár perc, annyit még kibírsz – jól szórakozott a kíváncsiságomon.
Közben beléptünk a hotel várójába.
- Várj meg itt - mondta.
Elindult a porta felé, majd egy kártyával tért vissza.
- Mehetünk – a mosoly még mindig nem hervadt le az arcáról
Nem válaszoltam, csak a fejem ingatva követtem. Kétemeletnyi liftezés és pár pillanatnyi séta után megálltunk az egyik ajtó előtt. Kinyitotta, majd előre engedett. Belépve meglepődtem. A szállodai dolgozóknak határozottan jobban ment a rózsás díszítés, mint nekem és Annának.
- A te módszered kicsit jobb – kezdtem nevetve.
- Ez csak körítés – válaszolta, miután elengedte az ajtót és magához húzott.
- És mi a lényeg?
- A lényeg, hogy elvártam tőled dolgokat, de nekem is van mit tennem.
- Ezt nem értem?!
- Miután én voltam, aki kezdeményezett, aki kikezdett veled Barcelonában, aki utánad ment akkor éjjel, természetesnek vettem, hogy most neked kell engem elcsábítanod és éreztetned, hogy különleges vagyok. De ez nem igaz. Nem akarlak elveszíteni, ezért megígérhetem neked, hogy hátra lévő közös életünk minden napján megpróbállak magam bolondítani újra és újra.
- Az nehéz lesz.
- Miért?
- Mert attól jobban már nem lehet szeretni, ahogy most szeretlek!
Már nem válaszolt, csak maga után volt a nászutas ágy felé. Némán követtem, közben arra gondolva, hogy mennyire kiszámíthatatlan az élet.
Körülbelül egy évvel ezelőtt még nem tudtam volna elképzelni, hogy Trevor a sarkára áll a szüleivel szemben, Anna szerelmes lesz és visszaköltözik Londonba, azt meg még úgysem feltéteztem, legmerészebb álmaiban sem, hogy Will lesz számára a nagy Ő. És végül itt voltam én. Egy nővel, akit életem egyik legrosszabb és legszétesettebb időszakában ismertem meg, aki megmutatta, hogy újra tudok szeretni és bízni.
Közben Scarlett megfordult és kissé meglepődve fogadta a mélázásom. Megeresztettem felé egy mosolyt, aztán közelebb húztam magamhoz. Már nem volt szükség szavakra, mindketten tudtuk, hogy mire gondol a másik. Boldog voltam, hogy vele élhetem le az életem.