Történetek

Miközben azon rágódtam kinél lehetek, teljesen ruhátlan, amiből persze egyértelmű a következtetés, hogy az éjszaka én valamit csináltam - valakivel. Nagyon büszke lehetsz magadra, gondoltam magamban, és közben magamra tekertem a lepedőt. A sok kacat közül próbáltam kikutatni az én holmimat. Ekkor lépett be Ő...

Abban a nagy csendben még a madarak is elfojtottan csiripeltek. Az elhaló nap utolsó sugarai az öröm – patak csillámló vizében kaptak menedéket. Az öreg fenyők mélyen meghajolva hajladoztak felénk. Az erdő sűrűjéből a béke jelszavait hallottuk. Hol egymásra, hol a Gálékra néztünk. Mit tegyünk? Az égre néztünk, s onnan vártuk a választ. Éreztük és tudtuk, mit kell tennünk. Úgy látszott itt ér véget a küldetésünk, melyet Isten és a természet ránk bízott...

Flóra egy kitalált személy... nem ez agy mégsem igaz teljesen!
Flóra ugyanúgy él mint mi, mivel belőlünk tevődik össze. Ő olyan mint egy puzzle. Sokan adtak a lelkükből, a személyiségükből, az emlékeikből neki. Ebből a sok kis darabkából született ő...

Az idő. Az idő miatt. Ha jobban belegondolsz, talán megérted, miről beszélek. Mi, akik a jelenre esküdtünk fel, akik mindig a pillanat örömét kerestük, soha nem voltunk képesek szembenézni az igazsággal: mindez illúzió. Mert a pillanat eljön, a cselekmény megtörténik - és máris múlttá válik. A múlt hasznos, tanulhatunk belőle - de valódi boldogságot többé nem jelent...

Épp gyertyát gyújt… . Hmm! Hangulatvilágítás! Még mindig azt hiszem, hogy álmodom! Most látom csak, jeget is hozott fel! Közeledik felém. Megkérem, hogy kenje be a testem testápolóval. Megcsókol, majd gyengéden lefektet az ágyra, a hasamra fordít, és puszilgatni kezdi a fülem és a tarkóm...

Hülyeség, de ha Te akkor nem lépsz be az életembe, talán ezek az optimista gondolatok, sohasem élnének bennem, lehet úgy mint egy szerelmes pár nem találtunk egymásra, de bárki bármit mondjon, te nekem olyan vagy, mint egy lelki társ, mindent tudsz rólam, mégsem nézel le ezért, és nekem ez a legfontosabb! ...

Voltál már szerelmes? De úgy igazán? Szerettél már valakit teljes szívedből, teljes lelkedből, odaadással, lemondással, féltéssel, óvással, tiszta akarattal, éreztél már ilyet? Volt már olyan személy az életedben, akiről nem tudtál lemondani, még ha tudtad is, az élet nem neked szánta?! Akkor tudod milyen érzés, amikor az életedet adnád valaki boldogságáért...

A Völgyet védő seregek biztosan kitartanak, a Holtak Seregei nem jutnak át a védelmen. Félig elérték hát jövetelük célját. Most már csak el kell jutniuk a Nagyterembe. S hogy ott mi vár rájuk, még csak nem is sejthették, ám azt tudták: ott dől majd el minden, menniük kell hát.
Ám lendületük egyként tört meg, mikor a soron következő terembe lépve döbbenten vették észre, hogy annak másik kijáratában áll valaki...

Barátaim, vallomással tartozom: egy reggelen meggondolatlan dolgot cselekedtem. Közelről vizsgáltam egy fűszálat; végigtapogattam húsát, megismertem színét, erezetét. Emlékszem, jó dolognak találtam mindezt. Úgy éreztem, fölötte állok mindenkinek, aki soha nem tett hasonlót. De nem gyengeségem volt-e az, ami arra indított, hogy széjjelszaggassam a gyökereit, kitépjem a földből, akárha gyermeket az anyjából, s gyermeteg örömöm így leljem meg? Dehogynem...

Nekem igazi kastélyom van, magas toronnyal, várfallal körülvéve és vannak sárkányaim is. Meg vannak olyan sárkányok, akiknek papírfal az én védelmem, szabadon garázdálkodhatnak, míg én sajátjaimmal egy barlangba menekülve várom, hogy elmenjenek. Pedig gyönyörű szép szárnyas jószágok ezek és mind nőstény, nekem meg csak ilyen ocsmány, gyenge dögeim vannak, még szárnyuk sincs. Minek is nekik?...