Történetek

Leültünk egymás mellé a szófára, és végighallgattam, ahogy elmeséli, mi történt vele utolsó találkozásunk óta. De valahogy nem tudtam igazán a szavaira figyelni. Tekintetem csillogó kék szeméről minduntalan átsiklott kívánatos, karcsú nyakára és mély dekoltázsára. Tenyérnyi mellei minden lélegzetvételnél ki akartak ugrani a szűkre húzott fűző szorításából, és nekem egy pillanat alatt a leghőbb vágyammá vált, hogy segítsek nekik kiszabadulni a rabságukból...

Dr. Matteus hosszasan babrált jegyzeteivel, majd megfontoltan megszólalt:
– Nos, úgy vélem, hogy Garry Thebo alkalmas a hadművelethez uraim ! Minden szükséges vizsgálat eredménye már a kezemben van és azt mondhatom, hogy kiváló képzést kapott, mind fizikailag, mind szellemileg alkalmas, hogy a Stork bolygón alkalmazni kívánt Z2840 jelű programhoz bevessük. A további már csak Önökön múlik...

Vadász és préda kecses játéka. Élvezet, az egyik félnek mindenképpen. A vadásznak büszkeség és felszabadulás. Főként az utóbbi. Tudni, hogy a test nem akadály mondjon bárki bármit. A hús az hús és valójában élettelen. A lélek börtöne, de én sosem gyilkoltam azért hogy megszabadítsam. Engem maga az áldozat érdekel. Minden ember érdekesen egyénivé válik mikor rádöbben: ez az utolsó perc...

Egy távoli világ egyik kerek tavának éppen a kellős közepén állt a Nagy Gessai mágustorony, a maga egyszerű eleganciájával, és hatvankilenc emeletével. Az emberek gyakran megcsodálták a hatalmas építményt, főként mert a toronyhoz egyetlen egy híd vagy gázló sem vezetett, csak a kristálytiszta víz. Márpedig még egyetlen egyszer sem láttak úszni varázslót.
A megoldás ott lapult előttük, még ha észre sem vették. A víz valójában egyszerű illúzió volt...

Emlékeztek még arra, hogy gyermekként miről álmodtatok? Milyen más volt minden?
A napok örökkévalóságnak tűntek, úgy lehetett érezni, hogy nem telik az idő, és örökké azok maradunk…

Már majdnem beletörődött, hogy csak a képzelete űzött belőle csúf tréfát, mikor valaki ismét verni kezdte az ajtót, még vadabbul, mint azelőtt.
Andie felkelt, s kiment a szobából, végig az előszobán, egyenesen a bejárati ajtóhoz. Ott egy pillanatra megállt és hallgatózott, majd miután nem hallott semmit, ami óvatosságra intette volna, lehúzta a biztonsági láncot és szélesre tárta az ajtót...

El kell tehát ismernem, hogy vétettem a törvények ellen: az emberek és az Univerzum törvényei ellen egyaránt. Hogy az utóbbit hirtelen hogy ismertem fel, szintén nem tudom megmagyarázni, de azt legalább hamar beláttam, hogy rendjét hogyan hozhatom helyre. Ezek a törvények jóval egyszerűbbnek tűntek az emberi törvényekhez képest. Könnyebb is volt helyreállítani az Univerzum rendjét. A hegy elhallgatott, a lövés hangja elült, a fegyverek nálam voltak...

Van egy mondás, miszerint ha meghalsz, nem azon fogsz bánkódni, amiket megtettél, hanem azokon, amiket nem tettél meg, pedig megvolt rá a lehetőséged. Szeretnék úgy élni, hogy utána ne kelljen bánkódnom. Szeretnék úgy élni, hogy büszke lehessek. De nem megy. Bármennyire is törekszem...

Kérdések ezrei keringnek a fejemben… és csupán egyre tudom a választ… igen… ismét szerelmes vagyok. Ismét… vagy… talán most először. Válasz ismét nem érkezik. Ezt már magam sem tudom. Csak azt, hogy ennyire még soha senkit nem szerettem. Felidézve az arcát, gyönyörű mosolyát, elmosolyodom. Új erőre kapok tőle...

Csien-Zen kényelmesen ült bőrfoteljében. Üzlete minden eddiginél jobban ment. Szépreményű tervei jártak a fejében. Kinézett az üvegfalon, éppen kisütött odakinn a nap. Neki a nap is a barátja.
Eddig bosszantotta, hogy nem igazi felhőkarcolóból vizsgálhatja a várost, de ennek most vége...