Történetek

láttam, de nem akartam hinni a szememnek... Ott állt és engem nézett... Nem mozdult, de éreztem, hogy bármilyen hirtelen mozdulatra azonnal betöri az üveget és széttép. Éreztem a fejemben, mintha jeleket küldött volna, éreztem, hogy figyelmeztet...

Hirtelen valami megmagyarázhatatlan Erő suhant végig rajta. Valami mély, sötét, csábító. Ekkor rájött, milyen könnyű volt megölni Rainost, egy fegyvertelen embert. Ilyen a Sötét Oldal, mely most hívogatta. De Kéler nem törődött vele. Inkább apja emlékére koncentrált, aki most már békében nyugodhatott. Elűzte lelkéből a gonoszt, a bosszú beteljesülésével a sötétség átjárta, majd elhagyta. Azonban most már tudta, hogy ha nem vigyáz, őt is könnyedén elcsábíthatja a Sötét Oldal...

Mért nem beszélünk nyíltan a szexről? Mért titkoljuk el és őrizzük mint valami titkot? Mért nem azzal csináljuk akiben legjobban bízunk és nagyon szeretünk?
Hiszen a szeretet egyik lényege, hogy a másiknak örömet okozzunk. Mért egy ismeretlennek adjuk a gyönyört, ha a barátunknak is adhatunk?...

Biztos ért mindenkit csalódás az életbe, valamilyen formában! Valakinek az élete gondtalanabb, mint másoké, ennek ellenében, nem biztos, hogy boldogabb is! Remélem jutott minden egyes embernek olyan barát, mint nekem, akiben feltétel nélkül megbízhat! Pedig a bizalom, nagyon nehezen érhető el két ember között!...

Dzséjt örömmel forgatta fénykardját. A zöld penge könnyedén hárította el a felé suhanó lövedékeket, szelte ketté a droidvázakat. Aztán meglátott egy alakot a forgatag közepén és elindult felé. Közben folyamatosan forgatta, pörgette fegyverét, minden mozdulattal elpusztítva egy droidot. Aztán hátát nekivetette Nakata Kortel Jedi mesternek, s ketten együtt halálos táncba kezdtek...

Kinézett telihold volt. Nyugtatni próbálta magát, hogy biztos csak azt ugatják. Aztán eszébe jutott, hogy elfelejtett vacsorát adni a kutyáknak, elindult kifelé. Kopogást halott az ablakon. Mindenütt kopogott, de egy ablaknál erősebbet, mint a többinél. Kinézett. Esett az eső...

Újra és újra megcsodálta szépségét, égszínkék szemét, és vállára omló mogyoróbarna haját. Egyre szaporábban vette a levegőt és vágyai feltolultak benne. Szeretkezni akart, a gyönyör volt az egyetlen célja. Érinteni akarta, mint eddig soha senkit, érezni akarta a bőrét, a selymességét...

A lány szaladt, és szaladt. Háta mögül egyenletes léptek zaja hallatszott. Tudta, érezte, hogy az életéért küzd, és ha megfordul, annyi hátrányt szenved, hogy a léptek gazdája utoléri, és akkor vége. Szívét jeges marokként szorította a páni félelem. Léptei lassulni kezdtek. Hallotta, hogy a másik is lassít. Játszott vele, mint macska az egérrel...

Még utoljára megnézte magát a tükörben, megsimította lapos hasát, aztán lassan megnyitotta a csapot. Régóta várt erre a pillanatra. Érezte ahogyan a hasa belülről feszülni kezd. Először még semmi sem látszott, aztán lassan domborodni kezdett a hasa. Furcsa, bizsergő érzés futott végig egész testét...

Amikor az ajtó kinyílt szemeit résnyire kinyitva odanézett. Egy gyönyörű nővér állt az ajtóban. Szőke haja hullámosan omlott a vállaira. Fehér köpenyt viselt. Mosolyogva az ágyhoz lépett. Dyna is elmosolyodott. A nővér megkérdezte hogy hogy érzi magát. Dyna halk motyogást hallatott. A nővér közelebb hajolt, hogy értse.
- Már jobban! - nyögte újra Dyna és a nővér szemébe nézett. Lassan fölemelkedett és megcsókolta a nőt. Az hirtelen nem tudta ezt mire vélni és elrántotta a fejét,...