Történetek

Kinézett telihold volt. Nyugtatni próbálta magát, hogy biztos csak azt ugatják. Aztán eszébe jutott, hogy elfelejtett vacsorát adni a kutyáknak, elindult kifelé. Kopogást halott az ablakon. Mindenütt kopogott, de egy ablaknál erősebbet, mint a többinél. Kinézett. Esett az eső...

Újra és újra megcsodálta szépségét, égszínkék szemét, és vállára omló mogyoróbarna haját. Egyre szaporábban vette a levegőt és vágyai feltolultak benne. Szeretkezni akart, a gyönyör volt az egyetlen célja. Érinteni akarta, mint eddig soha senkit, érezni akarta a bőrét, a selymességét...

A lány szaladt, és szaladt. Háta mögül egyenletes léptek zaja hallatszott. Tudta, érezte, hogy az életéért küzd, és ha megfordul, annyi hátrányt szenved, hogy a léptek gazdája utoléri, és akkor vége. Szívét jeges marokként szorította a páni félelem. Léptei lassulni kezdtek. Hallotta, hogy a másik is lassít. Játszott vele, mint macska az egérrel...

Még utoljára megnézte magát a tükörben, megsimította lapos hasát, aztán lassan megnyitotta a csapot. Régóta várt erre a pillanatra. Érezte ahogyan a hasa belülről feszülni kezd. Először még semmi sem látszott, aztán lassan domborodni kezdett a hasa. Furcsa, bizsergő érzés futott végig egész testét...

Amikor az ajtó kinyílt szemeit résnyire kinyitva odanézett. Egy gyönyörű nővér állt az ajtóban. Szőke haja hullámosan omlott a vállaira. Fehér köpenyt viselt. Mosolyogva az ágyhoz lépett. Dyna is elmosolyodott. A nővér megkérdezte hogy hogy érzi magát. Dyna halk motyogást hallatott. A nővér közelebb hajolt, hogy értse.
- Már jobban! - nyögte újra Dyna és a nővér szemébe nézett. Lassan fölemelkedett és megcsókolta a nőt. Az hirtelen nem tudta ezt mire vélni és elrántotta a fejét,...

Amint közelebb értünk láttam, hogy az ablakból valaki kitörte az üveget. Kíváncsi természetem miatt bekukkantottam az ablakon.
Pedig a lábaim reszkettek a félelemtől. Peti elmondta, hogy az ágyon beszélgettek a fiúkkal, mikor egy nagy szőrös kéz, kiverte az üveget az ablakon és befelé kapaszkodott. Peti azt is mondta, hogy a kéz tulajdonosa hangos morgást hallatott, amiből arra következtettem, hogy az esetleges szörny talán vérfarkas lehetett...

Most egy eléggé közhely történetet fogok elmesélni, ami valószínűleg már igen sok emberrel megtörtént, de mégsem tanulunk a példájukból. Újra és újra beleesünk ugyanabba a hibába, amiről már oly sokat hallottunk és oly sokszor határoztuk el, hogy mi nem tesszük. De mégis. Mégis megtesszük...

Lilla és Móni leültek egy padra és beszélgettek. Eközben a szomszédból átmászott hozzájuk két fiatal, viszonylag helyes srác. Kicsit szórakoztak négyen. A flörtölést megszakította a hirtelen odaözönlő lánysereg, akik egyből levetették egyszerű ruházatukat és fölvették a kis toppukat és miniszoknyájukat. Milyen érdekes? Pedig egyáltalán nem volt meleg...

Lassan felemelem a fejem, az eső még mindig esik. Mintha apró jégdarabkák is dobolnák saját ritmusukat a tetőn. Annyira szép ez az összkép és mégsem vagyok boldog. Egyedül vagyok. Mindent megadnék egy érintésért, egy ölelésért. Bár lenne valaki akivel megoszthatnám ezt a pillanatot. Szavak nélkül, összebújva csak nézni a természet eme csodáját...

Fehér, igen egzotikus melltartója hátsó kapcsát céloztam meg, egyidejűleg még közelebb kerültünk egymáshoz. Átkaroltam anélkül, hogy egyetlen testrészünk összeért volna. Csak leheletét éreztem az államon. Finom volt. A kapocs kioldott, s a díszes felső alul kicsúszott, lábunkra hullott. Kis csipkés felsőjét megkezdtem kibontani, ő pedig kiöltötte nyelvét, s megnyalta a fölcimpám alatti apró területet, mely oly’ érzékenyen reagált mindig is. Beleborzongtam a kellemes érzésbe...