Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Ezt a történetet nagyon régen hallottam attól, akit szerettem. Csak annyit fűzött hozzá, hogy...
Az öregtorony elkészül, Csege óriásit lép...
-Mi dolga volt ott?<br /> -Eltévedtem.<br /> -Ez elég gyenge magyarázat, nem gondolja? Valami...
Nem sokan hittek benne, hogy az emberhúsra ekkora a kereslet. Azt pedig végképp nem gondolták...
Első írásomat szeretném megosztani veletek. Tartalmaz valós városokat, de nem követi szorosan...
Friss hozzászólások
vikvik1: A történet fikció (sajnos). Az...
2021-03-04 23:56
ZaneZ: Nos. Tudod, mikor megláttam az...
2021-03-04 22:44
RichardRoe: Kezdeném azzal, hogy senki, is...
2021-03-04 10:14
Pavlov: Nyami!
2021-03-04 08:43
Kelemen Jeremos: Köszönöm Pavlov.
2021-03-03 09:47
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Egy csepp méz a Rézmalomban

Rám nézett.
Így októberre egészen megváltozott minden. Mintha az emberek nyakig merültek volna a fekete felhőkkel, libabőrös szelek hadával, s az élet recsegő cölöpjeivel átitatott mindennapok unalmaiba. Baljós, hűvös, nehéz szavak hagyták el a város lakóinak lilásodó száját, a levegőben úgy érződött, a pénteki nap elveszítette jelentését, már nem hozott felüdülést, örömöt. Ugyanolyan terhes maradt a társadalom által létrehozott körülmény, amely feledésbe késztette meríteni az előző évek embereit, akik a hétfő eljövetelétől várták a hét végét, amikor végre elmenekülhettek kis birodalmuk életerőt nyújtó zugaiba.
Rám nézett, rám mosolygott.
Mindettől függetlenül, a mi bensőséges légkörünk ugyanabban a lendületben kereste tovább a maga boldogságát, szinte minden egyes nap. Azon a napon is megtalálta a lehet? legtökéletesebb tisztulási formát, amit csak fel lehetett fedezni a belváros szürke falai, fényei, emberei között. Így kerültünk a Rézmalom nevezet? kocsmába, mely jóval több volt egy kocsmánál. Társaságunk legtöbb szabadidejét ezen a helyen töltötte politizálással, művelődéssel, irodalommal. Ezen a kénes lehelet? pénteken hangulatom megcsappant, amint gondolataim a hétvégére terelődtek. Pihenés, szórakozás reménye fikarcnyit sem bátorított, ellenekezőleg, elvette kedvemet az oly’ nagy lelkesedéssel fogadott eszmecserétől.

Rám nézett, rám mosolygott, megérintett.
Az ilyen és ehhez hasonló találkozók szinte megkövetelték a minőségi alkohol fogyasztását, esetlegesen azok túlzásbavitelét. Magamra azonban nem ismerve úgy véltem, jobb lenne ezúttal józanabb maradni. Eme gondolatom felmerülésének okaként azt a tudatot említeném, miszerint ha újra, és közelebbről megismerem az alkoholt, tehetetlenül ösztöneim kerekednek felül, sőt, egyenesen az elállatiasodás irányába száguldok majd menthetetlenül. S ennek elkerülése végett, jobbnak láttam kimaradni az aznapi illuminációból, ezt pedig csak erősítette az egyébként is jelenlévő letargiám.

Rám nézett, rám mosolygott, megérintett. A társaságban nem először ugyan, de feltűnt egy lány, kihez régen hol gyengébb, hol erősebb szálak fűztek. Alapvetően sohasem ábrándultam ki belőle, nem a lányból, nem is a szerelemből, hanem e kettő párhuzamos érzéséből. Ez az eset tanított meg arra, hogy viszonzott szerelem nem létezik, előfordulhat érzés nélkül, előfordulhat nő nélkül, de életem folyamán e két – a boldogsághoz feltétlenül szükséges – egység sohasem fordult meg egyidejűleg, tartósan. Ez a lány, ki mindig mást szeretett, mindig elérhetetlen magasságban trónolt a maga hercegnői posztján most mégis rám nézett, rám mosolygott, megérintett. Mélyben szundító vérpumpáló ketyerém mintha megremegett volna, észrevétlenül, s bármiféle óvó figyelmeztetés nélkül. Tudtam, s ő is, az Orchidea lángja is tudta, hogy e pillantás több volt holmi félreérthető mozzanattól. Így még nem láttam a szemét, ily csodában, ily glóriába öltöztetve. Felém nyílalt mosolyától megint csak megremegtem, érintése pedig vérnyomásom egekbe való szökkenését idézte elő. Ismertem én jól ezt a színjátékot, elmém mégsem tudott parancsolni szívemnek, s mindaddig csökönyösen ellenkezett, mígnem eszembe nem jutott a bosszú édes sóhaja.

Mivelhogy összejövetelünk főbb témájává a politika vált, figyelmemet engedtem másfelé kalandozni, s kissé magamba roskadva elevenítettem fel a tüskés Orchidea által okozott mély sebeket. Tövise mélyebbre hatolt mindennél, már-már csontomat karcolta, véremet kavarta, húsomat szabdalta. S most alvó szívem édes álmát megzavarva képzeli azt, ami fantáziadús, túlfűtött képzelődéseimben jelent meg hagyományos, lágy színezetű, halk modorú képekben. Engedhetek-e eme csábításnak? Vagy ne is hagyjam közelembe férkőzni?
Újra megalázna, újra megszédítene… Habár naív érvekkel szólva megváltozhatott az évek folyamán, rablóból is válhat pandúr, sőt…!
Akármennyire bújtam a józan ész határai mögé, tudtam már akkor is, befolyásolni csak maga a gyengéden mágikus orchidea tud, a maga harmatos szirmaival, bársonyos illatával.

A gomolygó füst mögött, az olykor-olykor felzúduló szavak között tehát szemeit rám meresztette, egyúttal mosolyával mosolyt csalt ki belőlem, érintésével kételyekbe sodort. Ravaszsága és játékossága elbűvölt. Nem tudtam, mi lehet a háttérben, mi lehet az ok, milyen a szándék. Mindenesetre az ismeretlen erdejébe merészkedve vállalkozni mertem, s elfogadtam csábos kihívását, pedig még csak nem is sejthettem milyen élmény kerekedhet ki az egész mocskosan gyönyör? vállalkozásból. Menthetném magam a tehetetlenséggel. De nem teszem. Józanul, bátran vágtam a közepébe. Egyre figyeltem, szimatoltam folyton-folyvást, jeleket fogadtam, s küldtem. Hosszú perceken, órákon át kóboroltam a női praktikák, hazug és egyben igaz jelei között. A környezet immár feledésbe merült, kívül esett látókörömből. De az Orchidea lángja fokozódott.

Az egyik – véleményem szerint – szent küldeményt követően elhatározásra kellett jutnom. Magamban döntöttem el a választás kötelezettségét, azt akartam, derüljön ki minden az elkövetkező percekben. Ezért csak egy dolog maradt hátra: látványosan fogadni a titokzatos, sokat sejtet? küldeményt, s vándorútra tévedni, arra az útra, mi remények és kételyek között vezet a Rézmalom férfi mellékhelyisége felé. Feltápászkodtam, majd kergén magasra húztam szemöldököm, cigarettámat a hamutálban ácsorgó dohányoltóba csúsztattam lassan, szeszélyes körmozdulatok közepett, miközben arcomba lógó hajam mögül a lányra pillantottam. Ő nem nézett rám, ehelyett hosszú, vékony ujjaimmal volt elfoglalva titkos ámulattal. Szemeiben már tükröződött a kéj utáni vágy, mely úgy tűnt, percek alatt képes a mennyekbe szökellni. Irányt vettem a mosdó felé. Némán, semleges járással igyekeztem. Az ajtót kinyitottam, majd elsőként végigpásztáztam a területet egy-egy nem oda illő személy után. Üres volt. Szagtalan, jellegtelen. De ez cseppet sem zavart, kritikus szemlélődésem befelé fordult, inkább végignéztem magamon, testi hibát keresve. Nem mondhatnám, hogy az összhang tökéletes volt, de alapjába véve elégedett voltam. A tükör alkalmazása után az ajtót zártam be – a biztonság kedvéért. Feladatom a várakozásra szűkült. Egy perc telhetett el, de az, akkor és ott örökkévalóságnak tűnt.

Ez idő alatt a feszültség megsokszorosodott bennem, lelkem és testem is vágyra hangolódott, a képzelet által világrahozott álomkép beteljesülése kínálkozott, s bármit megtettem volna ennek érdekében. Vártam és vártam… Karórám kattogása erősödni látszott… az idő telt… de a jel sehol. Ekkor már ideges mozdulatok, halk megjegyzések, melyek önmagam szidalmazására szolgáltak, ezek, s ezek ezerszerese színesítették a légkör fűszeres illatosító bizsergő szagát.
Három bátortalan koppanás. Az ajtó felől érkezett. Utat nyitottam. S a szűzi fehérség? Orchidea szinte szállni kezdett felém. Egymás szemeibe néztünk, egymás tekintetét csodáltuk. Fátyolos öltözéke tündérálomszerűvé varázsolt mindent. A külvilág megszűnt. Ajkain egy szempillantás alatt végigszáguldott csillogó nyelve. Csak álltunk és álltunk, csend telepedett ránk, nem tudtuk, miért vagyunk ott, miért akarjuk mi ezt. Az egész helyzet iróniája mégis a hang volt, ami néha suttogni kezdett, rosszallóan, keservesen, s buzdított ellenállásra. Bevallom, képtelen voltam ellenszegülni.

Aztán – tökéletes időzítéssel – még egy lépést tett felém, belépett világomba, és megérezte gondolataimat. Habár gondolkodni nem volt merszem, nem lehetett holmi reális dolgokkal foglalkozni ott, és akkor. Gyermetegen piciny, sápadt kezét – pontosan a jobbat – lassan emelni kezdte, végig a teste mellett, s közben ujjai súrolták egyszerűen elegáns ingemet. Mutatóujját szándékosan megakasztotta minden gombomnál. Szemeivel elkápráztatott, olyan gyengének és ártalmatlannak tűnt, akár a kivirágzó megtestesült báj, akár egy megmosdatott újszülött gyermek, akár egy csepp méz, a szorgos méhecske első munkája gyümölcse. Érzéki parfümillat csapta meg az orrom. Csuklójának édes bőréről illatozott a ritka nedű. Majd megérintette arcomat. Behunytam a szemem, s magam előtt láttam a reám szálló pillangót, éreztem a szent teremtmény érintését. Egészen a nyakamig, majd a galléromig húzta gyengéd ujjait. Megfontoltan, precízen kigombolta a legfelső gombot, majd ilyen visszafogott határozottsággal haladt lefelé. Ezután tenyeremből porcelán tálat formáltam, melyet törékeny alsó állkapcsa köré helyeztem. Szemeit ő is behunyta. Belső szemeim előtt lebegett, szemeim csukva voltak, mégis mindent láttam. Tudtam minden mozdulatot, gesztust. Pántját lehúztam válláról, s megérintettem. Éreztem teste forró leheletét.

Fehér, igen egzotikus melltartója hátsó kapcsát céloztam meg, egyidejűleg még közelebb kerültünk egymáshoz. Átkaroltam anélkül, hogy egyetlen testrészünk összeért volna. Csak leheletét éreztem az államon. Finom volt. A kapocs kioldott, s a díszes felső alul kicsúszott, lábunkra hullott. Kis csipkés felsőjét megkezdtem kibontani, ő pedig kiöltötte nyelvét, s megnyalta a fölcimpám alatti apró területet, mely oly’ érzékenyen reagált mindig is. Beleborzongtam a kellemes érzésbe. Lefejtettem róla felsőjét. Először láttam meg, először azokat a gyönyörű, kerekded kebleket. Fehérek és érzékiek voltak. őszi, ugyanakkor vékony vajszínű szoknyája fölött átkaroltam, derekát hirtelen magamhoz rántottam. Vérünk hirtelen felpezsdült, feleslegesnek éreztük a lassú érzelg?dést, rögtön egymást akartuk. De a heves kapkodások előtt hegyes, kemény keblének pajzán mellbimbói mellkasomhoz simultak. Nyakát hátraszegte, s én aprólékosan végigcsókoltam, harapdáltam őrjítően íves nyakát. Testünk ekkor már tetőtől talpig összefonódott. Karommal megemeltem. Így egyformán magassá váltunk. Orrunk épphogy összeért. Éreztem a mellein a levegővételét, egyre szaporább lett. Majd pedig lassan, nagyon lassan, szenvedélyesen közelített kiszáradt ajkam az övé felé, s mert az csillogott a fénytől, vízcseppek kisebb hada sorakozott fel rajta, egy kis frissítésre vágytam, egy üdítő, szédítő csókra.

Hosszasan csókoltuk egymást. S akkor elragadt a hév. Megmarkoltam a derekát és felültettem a mosdókagylóra. Szeszélyes, bűnös csókokkal bénítottuk egymást, kezeinkkel végigjártuk a másik testét, ő a vállamat szerette, én a tarkóját. Lábait szétnyitotta, szoknyája felcsúszott a lábán. Megsimogattam combjait, körkörös táncokkal igyekeztem egyre feljebb, mindazonáltal a levegő forrósága egyre fokozódott combjai között. Persze nadrágomat szűknek éreztem már, de nem akartam annyira elsietni a dolgot. Barátaink megvárnak odakinn.
Az érzékek harmóniájában elveszni vágyódtunk. Háta a tükröt simogatta, ő a hajamba túrt, egyik kezem a bugyija felé vándorolt, a másik átkarolta. Mindeközben nem tudtunk elszakadni egymástól, csókjain egyetlen hatalmas csókká váltak. Az ösztönök ledöntötték a gátlásokat, s sebes harapdálások, kapkodó érintések, mocorgások tarkítottak egyre haladó előjátékunkat. Önuralmam a vége felé közeledett, sőt, mikor már nem bírtam tovább, bugyiját egyszerűen letéptem róla a szüntelen élvezetek között, s miután lehúztam sliccemet, jáde rudamat a lány nedves jáde kapujába toltam, melyre, mint ahogy azt észrevettem, ajkainak résnyire nyitása volt a reakción.

A jin és jang egyesülésére vágytunk. Kalapácsommal sekélyebb és mélyebb döfések harmóniáját alkalmaztam. Kerek, már lemeztelenített feneke a mosdókagylót csapkodta, olykor-olykor nagyobb zörejjel a kelleténél. Drága Orchideám jáde kezével fogta – a már előzőleg agyonápolt – vállamat, s testének alsó része ringásba kezdett. Ez persze bennem is erős vágyat keltett, fokozta a fokozhatatlant, s még erősebben, még gyorsabban diktáltam a tempót. Háta már a tükröt csapdosta, zörgött is, csörömpölt is, ki tudhatná, talán már kint is hallani lehetett. S csak hevesebben, hevesebben… Nyelvét kinyújtotta, s nyalogatott, ahol csak ért. Teste soha nem érzett illatot produkált, afféle mézes rózsabimbó friss természetességével kábított méginkább. Karjai, lábai merevedésbe álltak (nem voltak egyedül), néhány kis ideig kővé dermedt, csak szemhéja kavargott az alatt rejtőző szemeinek forgatása végett. Kijjebb húztam jáde botomat, s a már erősen duzzadt szeméremajkait izgattam. Ő ’kivette’ kezemből, játszadozott, magához dörzsölte, aztán újra bedugta. Csípőmet magához szorította, láttam rajta, többet akar.

Még inkább bevadultam, megmutattam neki, mi a jó a nőnek. Mélyre és mélyebbre hatoltam, ujjammal klitoriszát csiklandoztam, mire szemöldöke megremegett, torokhangú – egyelőre – halk nyögések hagyták el zihált lelkét. Játékos, bizarr szavakat súgott, motyogott, melyeket nem értettem. Lihegésünk elnyomta a hangját. Kezét térdeire eresztette, s mégjobban széthúzta, ezzel széttárta jáde könnyező kapuját. Szemeinek mozgását, hangját nem tudta tovább irányítani, egyre merészebb sikolyok száguldoztak a párás levegőben. Nem írta továbbra is orrán szedni a levegőt, már így is kapkodott azután, száját kitárta, nyelve némán ájuldozott száradó üregében. Úgy tűnt, a mámor, az álom teljesen eluralkodott rajta. Már a víz csurgott rólunk, én lassan eszméletem szélére bódorogtam, nem volt más, csak ? és én, meg a közösen öntözött Orchideánk, a testi szerelmünk. Mélyen mormolt, teste vadul hánykolódott, bőrünk egymáshoz csattanása most vált igazán hangossá. Összeszorított, lábaival alig engedte, hogy kihúzzam piruló jáde rudamat. Toltam, löktem, de gátolni kezdett. Domborodott karjaimban, mellét arcomba nyomta, sós vizét felső ajkamról nyaltam le. Majd újra szétvágta magát. Nem tudtunk magunkról, már én is olyan erővel és iramban löktem a tükörhöz, hogy félni kezdtem, nehogy összetörjük, s egyetlen szál Orchideámat megvágja egy hegyes szilánk.

Akkor nem tudtam gondolkozni, csak a vágy, az ösztön volt szerepben. Jinjének árja közeledett, hiszen teste hullámzott már, derekát tekergette ide-oda, akár a vihar a fákat. Csalfa mosoly jelent meg szája sarkában, tudta, mi következik. A mámor, a gyönyör, a Pillanat. Én is igencsak közeledtem felé, éreztem nyomást, a lüktetést. Iszamós hasát végigsimítottam, valahogy nyomni kezdtem lefelé, mintha ki akartam volna szorítani belőle azt a világrengető zúdulást, a kéj végső állomását. Ezennel szeme kiakadt, hangos nyögések sorozata hagyta el torkát, nagyot rándított testén, minek feszülő hatására én is kieresztettem magjaimat, úgy szólván én is meghágtam a hegyet seholországban, nincsföldön. Az áradat elindult, s szépen, folytonos rángásokkal egyetemben tetőzött egyesült lelkünkben maga az Élet, békével és nyugalommal, szeretettel, önzetlenséggel, tisztasággal. Forró testünk elernyedt, er?sen pumpáló szívemmel reáfeküdtem. Kifújtuk magunkat. Perceken keresztül némán, mozdulatlanul.

Végül megmozdult, jelzett, hogy mennie kell. Felöltöztünk, s egyfajta idegen taszítással néztünk egymásra, mintha azt akarnánk mondani egymásnak: jó volt, szép volt, elég volt. Igen. A bosszú beteljesedett, elértem célomat, immár levettem kezem sorsának alakulásáról. Ezt ? is tudta. De nem érdekelte.
Megigazítva, gondos figyelemmel öltözékünkre visszatértünk a Rézmalom társadalmi életébe. Leültünk, s bekapcsolódtunk. Néhány társunk frappáns megjegyzést tett majd’ félórás távollétünkre, de csak naívan nevettünk rajta. Kapcsolatunk sem előtte, sem utána nem volt méltóságteljes. S a bosszú témájának kifejtése következtében többé nem szóltunk egymáshoz, mindketten jártuk a magunk útját.
Többé nem nézett rám. Többé nem mosolygott rám. Többé nem érintett. – S mindez jókedélybe sodort. Amit aztán végképp nem értettem. De hát meglehet érteni egy álszent Orchidea virágzását?
Hasonló történetek
2902
Felnéztem, ott ültek, csalódottan egy felhőn és engem néztek. Én meg a tájat. Ameddig elláttam, csodálatos rét terült el. Semmi más nem volt látható csak a tiszta és makulátlan égbolt és a ringatózó zöld fű tengere. Meztelen talpamat nyaldosták a fűszálak, melye felkúsztak lábamon és körbeöleltek gyengéden. Én sétáltam tovább, mit sem törődve semmivel, csak a látványra koncentráltam...
9081
Michel a következő hullám tetejéről vette észre a sziklát. Tudta, hogy vége van. A következő pillanatban a hajó pozdorjává tört alatta, ő pedig csuklóin a szétszakadt kötéllel elsüllyedt a hullámokban. Fuldokolni kezdett, de aztán rájött, hogy kap levegőt. - Biztosan valami légbuborékba kerültem - gondolta, de ekkor meglátta ismét a női arcot. Kék szemek, gyönyörű telt ajak, hullámos haj, mely egybefolyt a tengerrel lassan az alakja is kirajzolódott. Tökéletes keblek, lapos has vékony...
Hozzászólások
Mellesleg ·
Mellesleg mi a véleményetek erről a történetről?

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: