Rózsaablak 1

A lány szaladt, és szaladt. Háta mögül egyenletes léptek zaja hallatszott. Tudta, érezte, hogy az életéért küzd, és ha megfordul, annyi hátrányt szenved, hogy a léptek gazdája utoléri, és akkor vége. Szívét jeges marokként szorította a páni félelem. Léptei lassulni kezdtek. Hallotta, hogy a másik is lassít. Játszott vele, mint macska az egérrel. Véget ért az utca. Egy vékonyka erdősáv után egy dombot pillantott meg, a dombon pedig egy kolostor romjait. Érezte, hogy a valaki közelebb ér, már a lihegését is hallotta, így belevetette magát a fák közé. Az ágak össze-vissza karmolták a karjait és a lábait. A valaki elmaradt. Mikor kiért a domb tövébe, a romok félelmetes mágnesként kezdték vonzani. A telihold előbújt a felhők közül, és sárga fénye sejtelmesen világította meg a romokat. Mint akit hipnotizálnak, lépkedett fel a tetőre, és a volt templom rózsaablakos romfala elé letérdelve könyörögni kezdett Istenhez, hogy mentse meg. Fehér, testhezálló ruhája teljesen rátapadt az izzadságtól. Érezte, hogy üldözője a háta mögé lép, megfogja hosszú, szőke haját, aztán már csak az éles fájdalmat tapasztalta a világból a torkán.

A hajnal aranyozta be a romokat. A kis erdősáv még szurkén nyújtózott el a domb tövében. Maggye az erdő mellett kerékpározott. Edzett a jövő heti országos versenyre. Minden nap négykor kelt, aztán a huszonöt kilométeres bicikli út az uszodáig, úszás, és vissza a házig. Kemény volt, de megérte. A kerékpározás erősítette a lábizmait, így könnyebben ment a versenyúszás. A gyors és a pillangó volt a száma. Most is, mint minden reggel nekiveselkedett a kis dombnak. Ezen az oldalon kicsit húzós volt, de a másik oldalon már lankásabb. Már látta a kolostor templomának falmaradványán a rózsaablakot, mikor észrevette a furcsa testet a földön. A romok szürke árnyat vontak rá, így még nem tudta kivenni, hogy mi az. Aztán közelebb ért, és rémületében leesett a bicikliről.

A dombot körbekerítették sárga szalagos elterelő korlátokkal. A nyombiztosítók fésülték át a terepet, és minden egyes fecnit, vagy nem odaillő tárgyat összeszedtek a fűből.
A dombtetőn vaku fénye villant. A lány holtestét fényképezték. Hanyatt feküdt a földön, elvágott torkára ráalvadt a saját vére. Ruháit leszaggatták róla, mellére véres keresztet rajzolt a gyilkos. A kés, a lány széttárt lábai közé a földbe lett döfve.
- Undorító, förtelmes – mondta a fényképész, és egyre jobban elsápadt – Ki tehette ezt? Milyen eszement elmeháborodott?
- Nem tudom – nézett a nyomozást vezető felügyelő a halott lány arcába – Iszonytatóan félhetett, mielőtt megölték.
- Igen – nézett fel rá a halottkém – messziről menekült fel ide. A gyilkos keresztül kergette az erdőn, aztán fel ide. Ezt már most látom, mert tiszta karmolás, meg izzadtság.
- Megerőszakolta?
- Még nem tudom. Minden mást…
- Tudom, a boncolás után.
- Na ez az – mosolyodott el az orvos, bár mosolya igen csak kényszeredettre sikeredett.
A lányt végre letakarták, és a körülötte állók kicsit fellélegeztek.
- Találtak valamit? – kiáltott le most a főfelügyelő a keresőbrigád vezetőjének.
- Értékelhetőt nem nagyon – hangzott a válasz. Egy egyenruhás rendőr jött felfelé az úton, kezében egy női táskával. A felügyelő szeme végre felcsillant.
- Hol találta? – kiáltott le a lassan cammogó rendőrnek.
- A buszmegállótól tíz méterre – ért fel a testes férfi végre a romokhoz. A felügyelő mohón vette ki a kezéből a koszos táskát. Szinte kitépte a cipzárt, majd szétnyitotta, de nem volt benne semmi, csak egy papírlap. A felügyelő egy nejlonzacskót húzott a kezére és óvatosan kivette, majd szétnyitotta a lapot. Egy hatalmas egyes volt rajta.

Kedvencek / Rózsaablak / Fórum.
Vágyódás: Szia, Apát!
Apát: Szerbusz Vágyódás!
Vágyódás: Érdekes a lapod! Főleg a versek tetszenek.
Apát: Olyan fiatalok küldték be, akik nagyon vágyódnak már a testi szerelem után.
Vágyódás: Én is olyan vagyok.
Apát: Megtudhatom, hogy hány éves vagy?
Vágyódás: Tizenöt.
Apát: Fiú vagy, vagy lány?
Vágyódás: Lány.
Apát: Mindjárt gondoltam. Miért nincs fiúd? Nem vagy szép?
Vágyódás: A szüleim nagyon féltenek, és nem engednek el sehova.
Apát: Szegénykém. A legtöbb fiatalt terrorizálják a szülei. Pedig ebben a korban a legfogékonyabb a szerelemre. Küldenél magadról egy fényképet? Felveszlek a tagok közé, és akkor legalább levelezni tudnál egy pár fiúval.
Vágyódás: Jaj, az nagyon jó lesz!
Apát: A címet ott találod a lap alján.
Vágyódás: Küldöm a fotót.
Apát: Holnap várlak ugyanebben az időben. Ha bekerülsz a tagok közé, még beljebb tudsz lépni a lapomon, ott sok érdekességet találsz majd.
Vágyódás: Szia!
Apát: Szia, és holnap gyere!

A felügyelő fáradtan ült az íróasztala mellett. Semmit nem találtak, ami a gyilkosra utalt volna, csak az az egyes abban a táskában. Szegény lányt megerőszakolták ugyan, de valami eszközzel. A korboncnok szerit lehetett akár egy egyszerű műpénisz is. A lányt túl váratlanul érte a halál, hogy bormaradvány maradt volna a körme alatt a gyilkos testéből, vagy hajszálat téphetett volna ki a hajából.
Még azt sem tudták, hogy ki a lány. Két kollega is dolgozott azon, hogy az eltűnt személyek között kereste. Négyen a domb környéki házakat járták körbe, és a lakókat kérdezgették, hogy nem láttak, vagy hallottak-e valamit, de hiába. A gyilkosság túl későn volt, az emberek már rég aludtak. A fényképről, amit a lányról csináltak, nem ismerte fel senki.
- Bejöhetek, Főnök? – dugta be fejét egy negyvenes éveinek vége felé járó férfi az ajtón. Már erősen kopaszodott, és maradék haja is sárgás őszen tapadt a fejéhez.
- Hát persze, gyere be, Elvis – a férfi belépett. Köpcös volt, és kövér. A ruha úgy állt rajta, mintha valamikor sokkal testesebb lett volna. Egy dossziét szorongatott a kezében.
- Az eltűntek listájából?
- Igen, Főnök. Öt lányra gyanakszunk, hogy azonos lehet a halott lánnyal.
- Mutasd őket.
- Ja, meg előkerítettük az éjszakai járat sofőrét.
- Ügyes munka – dicsérte meg a férfit – küldd be.

A férfi kiment és nemsokára egy magas, szikár ötvenes férfi lépett be az ajtón. Szemein látszott, hogy nem aludta ki magát. A felügyelő felállt és elé lépve kezet nyújtott.
- Üdvözlöm, Cliff Moretti vagyok, a Gyilkossági Csoport vezetője.
- Én pedig Ralph Hawke, a sofőr. Már tettem vallomást – nézett körül nyűgösen.
- Elnézést, hogy berángattuk a szabadnapján – mondta a rendőr, majd hellyel kínálta a férfit – de gyilkosság történt.
- Hallottam, szegény lány.
- Ismerte?
- Nem, aznap láttam először az utolsó fordulómon.
- Ez hány órakor volt?
- Olyan fél kettő felé.
- Biztos abban, hogy nem utazott még ezen a járaton?
- Nem környékbeli, az biztos. Még sosem láttam azelőtt, és higgye el, hogy emlékeznék rá. Gyönyörű volt.
- Leírná nekem? – a sofőr csodálkozva nézett Morettire – a viselkedésére gondoltam. Tudja, én már csak halottan láttam.
- Eleven volt, és úgy láttam, hogy elég izgatott, mint aki találkára indult.
- Egyedül utazott?
- A járaton már csak ő volt.
- Nem várta senki?
- Nem, bár amikor leszállt, bizonytalanná vált.
- Látta, hogy merre indult?
- Ne ment semerre, csak ott ácsorgott, mint aki valakire vár.

Anne alig várta, hogy a szülei elmenjenek a heti kártyapartijukra. Amikor a kapu csapódott, kinyitotta a számítógépet és legördítette a Kedvencek listáját, majd rákattintott a Rózsaablak címszóra. A weblap megnyílt. Egy kép volt a közepén egy katedrálisból lett kifelé fényképezve egy rózsaablak, ahogyan besütött rajta a nap. Rákattintva két újabb lehetőség közül lehetett választani, az egyik a vendéglátogató, a másik, a regisztrált tag.
Anne regisztrált tag volt. Begépelte a jelszavát, és már bent is volt a teljes lapban. Most nem érdekelte a lap szexuális tartalma, vagy irodalmi topikjai, hanem belépett a neki fenntartott szobába. Itt volt egy olyan fórum, ahol csak ő és a lap fenntartója, Apát tudtak beszélni.
Anne: Itt vagy?
Apát: Már nagyon vártalak. Elmentek a szüleid?
Anne: Igen, most az előbb.
Apát: Akkor gyere! Ülj fel a tízes buszra, menj el vele a folyóig, aztán szállj át a 34-re. A végállomásnál kell leszállnod.
Anne: Olyan izgatott vagyok.
Apát: Megígérhetem, hogy életed legnagyobb élményében lesz részed.
Anne: Sietek.
Apát: A mielőbbi viszontlátásra!

Moretti átsietett a másik szobába, és a kisebb csoport mögött állt meg, akik a számítógépnél ügyködtek.
- Nos, mi az ábra?
- A sofőr kizárva. Betartotta a menetrendet.
- Semmiképp nem fér bele?
- Nem. Nagyon szoros a dolog.
- Túl egyszerű lett volna – rázta a fejét a felügyelő, aztán visszament az irodájába. A sofőr félig aludt, amikor benyitott.
- Legyen kedves itt, és itt aláírni a vallomását – mosolygott rá Moretti, és örült, hogy a szimpatikus férfi alibije beton biztos.
- Tudják már, hogy ki a lány?
- Nem, sajnos. A táskájában nem találtunk semmit.
- Pedig onnan fizetett, mikor jegyet vett tőlem. Olyan fiatalka volt még – szomorodott el a férfi.
- Hát igen, a halál nem kímél senkit – bólintott rá Moretti.
A férfi, kezet nyújtott. Miközben fogták egymás kezét, ismét megszólalt.
- Ha valamiért még szükség lenne rám, tudják, hol találnak meg.
- Igen, köszönjük – mondta a felügyelő, és a sofőr elment.
Moretti elővette az öt lány képét, és végig pörgette. Mind az öten tizenöt és tizennyolc év között voltak. Egyik szebb, mint a másik. Ki kellett jelölni azt az öt embert, aki elmegy az öt szülőhöz. Még egyszer végignézte a képeket, és megállt a tizenhat éves Laura Dixon képénél.
- Ő az! – csapott a képre. A többiek is nagyon hasonlítottak az áldozatra, de Moretti biztosra vette, hogy a fénykép a lányt ábrázolta. Felkapta az öt aktát, és a külső irodába sietett.
- Fiúk – tette le a közös asztalra a négy dossziét – ezt osszátok el magatok közt – mondta, és elviharzott az ötödikkel.

Anne izgatottan szállt fel a 34-es buszra. Alig várta már, hogy megismerje Apátot. Azt mondta, hogy boldoggá teszi ezen az éjszakán. Már tizenhét éves volt, és még mindig szűz. Órákon keresztül álmodozott, hogy egy férfi kényezteti, de az anyja ezt nem értette meg. Ő már nem volt gyerek. Többször is elkezdett járni fiúkkal, de az anyja mindegyiket elmarta mellőle. Vagy a randikra nem engedte el. Egyszer még azt is megtette, hogy leküldte vidékre a nagynénjéhez valami vacakkal. A nagynénje csodálkozva nézett rá. „Anyád rá ért volna akkor visszaadni, ha ott vagyok nálatok”, hangzott most is a fülében. Hiába a lázadozás, anyja akarata erősebb volt.
De ma este, végre megismeri a testi szerelmet. Észre sem vette, hogy már hány megállót mentek. A Táj egyre elhagyatottabb lett. Elszórt házak, és sötétség. Aztán az egyik kanyarban meglátott egy kis dombot, rajta egy templom romjaival. Tudta, itt a végállomás. Felállt és a busz ajtajához lépett. A busz bekanyarodott a végállomásra, és az ajtók felpattantak. Anne leszállt, és bizonytalanul nézett bele a sötétbe. A busz elhajtott, és a sötétségből meghallotta a lány egy rekedt hangot.
- Anne?
- Igen – mondta remegő hangon. Egyre jobban nem tetszett neki a játék.
Az alak pedig a megálló lámpájának fénykörébe lépett. Anne torkán akadt a szó. Egy magas ember állt előtte. Azt, hogy férfi, vagy nő, nem tudta megállapítani. Fekete, csuklyás köpenybe burkolózott. A csuklya alól eszelősen villantak elő a szemei, és a kezében egy hatalmas kést tartott.
- Fuss! Rohanj! – sziszegte a rémalak a fogai között, és Anne szaladni kezdett.

Folytatása következik