Történetek

Talán örülök is, hogy szinte süketítő a zene, így legalább nem hallod annyira, ahogy zokogok…
Nem akarom, hogy gyengének láss…
De talán nem is érzem magam annak…
Nem akkor vagyok erős, ha visszatartom a könnyeimet és magamba zárom a fájdalmat, hanem akkor, ha megteszem azt, amit sokan talán nem tennének meg…

- Aznap éjjel a bázisunkon elkezdődött ez az egész… dolog. Mi csak így hívtuk: A dolog. Ez a valami először a kutyákat ölte meg, és aztán majdnem lemásolta őket, vagyis szakasztott úgy nézett volna ki, mint ők. Megakadályoztuk benne, de elszökött a rohadék. És aztán ránk szállt. Szépen sorban elkapta a többieket, és aztán átalakult...

Az előző lapon jelölt új sárgamészkő bányákat csak akkor fedeztem fel, amikor repülőmmel a levegőben cirkáltam. Egyből jelentettem a bányászoknak, akik a helyszínre utaztak. Megállapították, hogy ez egy óriási bánya, és sok lesz a kereset is. Nem is akármilyen a vidéke: erdők, ott van a közelben a Sóstói-rét. Ezért egy falvat is telepítettünk oda, ahol gépeket és faszenet gyártanak, és „sárgamészkövet” raktároznak...

Annyi álmom van és tervezgetek, de mind hiába? Még mindig Zsolti jár az eszemben, még mindig őt figyelem, őt látom mindenben. Nem tehetek róla, pedig olyan rövid volt az a kaland. Egy semmit mondó történet vagyok a haverjainak, egy lány a sok közül? Én mindig kérdeznék és kérdeznék, csak egy baj van. Ha felteszek egy kérdést mindenki meghátrál...

A gépemmel manővereztem, mikor megpillantottam valami furcsa rakétát. Ennek a fele se tréfa! – gondoltam magamban, és visszatértem a bázisra. Egy negyedóra múlva:
- Meg kell semmisítenünk, mert szétrombolják Pilisszentlászlót. A V.P. gépekkel megyünk. Fegyverzete: 6 hagyományos rakéta (robbanós), 241 óriásrakéta, 4 bomba. A gyalogság pedig a legkorszerűbb fegyverekkel fog küzdeni...

Lassan, nagyon lassan mögé lopóztam, s mikor már alig álltam kétlépésnyire tőle, magasra emeltem a hentesbárdot. A telihold fényében megcsillant a bárd éles pengéje, s már szinte látszott, már éreztem a vágyát, hogy mélyen megmártózhasson a hátában. Érezni akarta a csontok szilánkra törését, a hús hasadásának sercenését, érezni akarta a vér nyirkos forróságát...

De erre megrezdültek a bokrok, megdördült az ég, és ránk törtek a ruszkik. Hadakozni nem tudtunk, ezért bátran vártuk a vádat. Ez lett: én és a Feri kivételével mindenkit elhurcoltak. De mi is megfizettünk. Helikopteren felvittek a Pilis közepére, és ejtőernyővel ledobtak.
Kis idő múlva:
- Baj van! – sóhajtottam fel.
- Nem kell közölnöd.
- Alig egy hétre való élelmünk van. Remélem nem kerüljük el a forrásokat!...

A többiek már aludtak sátraikban. Csak az erdő kísérteties zajai lebegtek körülöttem, közben vészesen közeledett az éjfél. Szinte folyamatosan a karórámat néztem. Ismét meghallottam a Holdat üdvözlő farkas vonyítását. Mintha közelebbről jött volna. Persze, gondoltam, biztosan csak a képzeletem játszik velem, hiszen ez csak a szél tréfája. De az ösztöneim mást súgtak. Veszélyt!...

Mit? Háború? – kérdeztem elképedve, s mindjárt az eszembe jutott a teendő.
- Vissza a táborba! – kiáltottam Ferinek és Liebhardtnak, akik szót is fogadtak.
- Rossz hírem van számotokra – kezdte beszédét Feri; háború van kilátásban. Aki katonának jelentkezik, az tegye fel a kezét; aki pedig nem teszi fel, annak a DEJTCS-ben helye nincs! Persze, mondanom sem kell, mindenki feltette...

Emberek. Furák és furcsák. Mert emberek. Fürkészheted őket - kifürkészhetetlenek. Ilyenek. Kiismerhetetlenek. Csak félelemmel tölthet el, ami a belső énükben lakozik. A tudatalatti kiismerhetetlen valósága és a természetfölötti képességek. Amit úgyis a rossz cél szolgálatába állítanak. Mert ilyenek az emberek. Felnőttek és gyerekek. Csecsemők és öregek...