Yule Vigardban

A történet Midgardban, az egyik kis városban (és környékén) játszódik, az északi mitológián alapul... jó olvasását

Csendesen, méltóságteljesen vonult fel a Hold a csillagok közé, hogy azon az estén minden midgardi embert elkápráztasson, és nem csak őket, hanem minden lényt, aki ezt az éjszakát ünnepelte, mert minden ember, elf, sőt törpe is tudta, hogy ma van a Yule, a télközépi ünnep, melyet mindenki együtt ünnepelt. A hegyekben alig láthatóan, de fény szűrődött ki a fenyők tengerén, bár a tűlevelűek óvatosan takarták a látnivalót. A hideg, északi szél nyugodt, kínos zúgását csak a farkasvonítás, és a közeli városkából áradó hangok törték meg. Vigardban, az említett falucskában már készülődtek az ünnepre. A nők előkészítették a teret, a férfiak már elkezdték a harci játékokat, a gyerekek együtt játszottak a téren, sokszor felbosszantva a dolgozó asszonyokat, lányokat. Mindenki sürgött-forgott, csak egy férfi állt idegesen egy ház, valószínűleg az ő kunyhója mellett.

Várt. Türelmetlenül toporzékolt, a messzeséget kémlelte, amikor megszólította egy lágy, de feszült női hang:
- Még mindig nem jöttek vissza, Erik?
– Nem, és attól félek, hogy valami baj lehet. Már jó ideje kint vannak. Te is tudod, hogy veszélyes ilyenkor az erdőben járni, nem értem, hogy engedhetted meg nekik, hogy elmenjenek. - a férfi próbálta türtőztetni magát, nehezen ment, de sikerült megoldania ezt a problémát is. Erik folytatta: ha nem érnek vissza az ünnepre, elindulok utánuk, mert valami biztos nincs rendben.

Ez az éj különösen sok veszélyt rejtett magában, de Gylfi, és húga, Asztrid éppen ezért szerették, ahogy Leif is, aki már évek óta hű társuk volt az ilyen, és ehhez hasonló kisebb kalandokban. Gylfi volt hármuk közül a legidősebb, ő már tizenhét esztendős volt, Asztrid és Leif csak tizenöt évesek voltak.
A mai napon az előző évekhez hasonlóan elmentek a falu közelében fekvő erdőbe ünnep előtt, csak ezen az éjjelen történt valami. Nem tudták az utat, mert Leif látott egy, még érintetlen áfonyabokrot, és pár pillanat múlva a kis csapat odaért a helyre, ahol ott állt a bokor és hozzáláttak a csipegetéshez.

Amikor már eleget ettek Gylfi megszólalt:
- Induljunk, vissza kell érnünk az ünnepségre. Útnak is indultak, de Leif figyelmét nem kerülte el, hogy Gylfi idegesen battyogott, a messzeséget fürkészte. Pár pillanat múlva világossá vált, amitől úgy félt a fiú: eltévedtek.

A nemrég hallott farkasvonítás az ő fülüket se kerülte el, mert Leif ijedten nézelődött maga körül és Asztrid is csak kapkodta a fejét egy-egy nesz után. Leif szólalt meg elsőként:
- Attól félek eltévedtünk, vagy ti talán tudjátok az utat?
Gylfi ideges volt és nem csak azért, mert rangidős lévén neki kellett volna ismernie az utat, hanem azért is, mert a fiú már mindenben farkasokat, és más szörnyű lényeket vélt felfedezni, de az egyik képzelgése még Gylfit is elgondolkoztatta, miszerint ilyenkor szokta járni az erdőket a Nagy Vadász. A Vad Ember, aki a csapatával, a többi vadásszal együtt portyázik, hogy felkutassák a vadakat és megijesszék az embereket.

Már jó ideje ténferegtek az erdő mélyében, amikor Leif felkiáltott:
- Egy barlang!
A három barát józansága felett a kíváncsiság lett úrrá, de Gylfinek még voltak kételyei, ennek hangot is adott:
- Nem hinném, hogy jó ötlet oda menni, már így is nagy bajban vagyunk.
Ez a kétely szertefoszlott, amikor, a hideg midgardi estékre gondolt, amik még tűz mellett is nyomasztóan hidegek, jól tudta ezt, hiszen a saját testén is tapasztalta már Így hát óvatosan behatoltak a járatba és az első nagyobb mélyedésben elhelyezkedtek. Leif undorodva nézte a nedves sziklákat, és már éppen hangot akart adni kifogásainak, amikor egy halk, de erőteljes hangra lettek figyelmesek.
- Most kell támadnunk, ma van a Yule, ilyenkor legkevésbé az jutna eszükbe, hogy...- nem fejezhette be mert egy másik, még erőteljesebb hang ordítva szaggatta félbe a megbeszélést – Induljunk!!!

Mindhárman némán meredtek maguk elé, a nyomott csendet Gylfi szakította meg: meg kell néznünk, hogy kik azok, már a falu érdekében is, és és... engem is érdekel. A két társ meglepődött, mást vártak, Leif összegezte a hallottakat: akkor mire várunk még? Lássuk!

Óvatosan jártak a sziklafalak között, nesz nélkül járták a szűk folyosókat, Gylfi csendesen intett a mögötte haladóknak, jelezve, hogy az út végére értek. Óvatosan kinézett a fal mögül, a látvány elképesztette, némán nézett az útitársakra, akik szóhoz sem jutottak. Trollok és a Midgardban jól ismert óriások ültek körben a teremben. A termet behálózó fáklyák nem voltak elég erősek, hogy Gylfi meg tudja számolni, hányan készülődnek a városuk ellen.
A város! Értesíteni kell a várost! Halkan odament a barátokhoz és suttogva kezdte:
- Vissza kell mennünk a városba, hogy értesítsük őket, különben, különben...- nem mondhatta el, amit akart, mert nagy éljenzés hallatszott, a szomszéd teremből. A moraj abbamaradtával halkan odaszólt nekik:
- Indulás. Rohantak a barlang kijárata felé, amikor megláttak egy kisebb csoportot mögöttük, nagyrészt trollok alkották. Az egyik így kiáltott recsegő hanggal: Nem mentek sehová kisemberek!! Utánuk!!

A három gyerek még akkor sem tudta, mit csináljon, amikor már kiértek az erdőbe. Futottak, ahogy csak bírtak, de a távolság gyorsan csökkent az üldöző és a menekülő csapat között. Asztrid elesett, nem bírta tovább az iramot. Ők is megálltak. Ijedt némasággal nézték az egyre csak közeledő hordát. Asztrid sírva fakadt és sikított, amikor az első troll feléjük ugrott. Behunyták szemüket, és amikor felnyitották ijedt szemüket, csak a troll domboldalon leguruló fejét láthatták. Asztrid megszeppenve nézett maga elé, apját látta maga előtt, ahogy vagdalkozott az egyre növekvő troll csapattal. Gylfi ámultan nézte a kard csillogását. Győztek! Csak a trollok élettelen testei feküdtek a fűben, várva, hogy az Idő legyőzve őket, elmorzsolva halálra szánt testüket...

Erik szólni akart, de egy halk moraj miatt el se kezdhette beszédét. Ijedten nézett a nyíláshoz. Halványan pislákoló fényt láttak a barlang szájánál, ami egyre erősödött. Menekülni felesleges volt, az új, nagyobb csapat sokkal erősebb volt az előzőnél. Hörögve állták körbe a kis csapatot, és az első troll elindult a zsákmány felé, amikor kürtszó hallatszott. A troll, aki az előbb még falánk tekintettel nézte az áldozatokat, most ijedten nézett a hang irányába. Még fel sem foghatta mi történik, amikor egy nyílvessző a homlokán találta. Erik és a gyerekek nem értették a dolgot. Fényt láttak, ahogy folyamatosan közeledik feléjük. Egy lovascsapat szállt alá a csillagos égből, élükön a Nagy Vadásszal, aki már vadra éhesen forgatta dárdáját. A Vadász egy nyolclábú lovon vágtatott, kitűnve ezzel is a többiek közül. A trollok ijedten néztek egymás szemébe, de úgy döntöttek, hogy maradnak, hadrendbe álltak. Vészesen közeledett a felmentők serege, a lovak prüszkölve nézték az eléjük álló akadályt. összeütköztek a csapattal, a nagy kavarodásban senki sem tudta, hogy pontosan ki, kivel van. A legtöbb troll a Nagy Vadász ellen támadt, de eredménytelenül.

A Vadász könnyed mozdulatokkal győzte le sorra az ellene támadó trollokat. A Vadász társai se harcoltak rosszul. Kecses mozdulatokkal vágták le sorra a nagy állatias lényeket. Erik hősiesen vagdalkozott, de érezhetően kezdett fáradni, tagjaiban nehézséget érzett, ami nem kerülte el a trollok figyelmét. Nem bírta tartani magát. Gylfi ijedten nézte, apja és a csapatot vezető óriás harcát. A nagy harcban nehezen követte az eseményeket, aggódva nézelődött. Az óriás egy hirtelen mozdulattal megmártotta pengéjét apja testében. Gylfi úgy érezte, hogy szédül, elsötétült előtte minden, élettelenül hullott a földre. Elájult.

Halvány fényt látott maga előtt, és hangokat hallott:
- Gylfi, ébredj. Gylfi, kelj már fel.
Nappal volt...

Remélem tetszik a történet. Tudom, sok a helyesírási hiba, de fiatal vagyok, bár ez nem mentség...