Történetek

- Tudja, Péter, Egy lányt talált ma a takarítónő a zuhanyzóban. Megfojtották. Még tegnap délután. Tudja, helybéli volt. A Kiss Laci lánya, a Móni.
- Szörnyű – kerekedett el Péter szeme.
- Várjuk a rendőröket, de azért maguk csak jöjjenek beljebb...

Ha azt mondjátok: falipokróc, lehetséges lesz az individualista, gyíktokájú kultúra felbomlasztása a posztmaoista életszemlélet és a neoavantgardehippi – szánalom etno (védjük a földet) őrjöngései által. Látni milyen könnyen épül az ember. Ha egyszer lát. S nem szemekkel, hanem sosem látott puncik zsenge illatával behatárolt konstinens által...

Csupa ismerős dolog. Az alagút fala, lámpákkal, az örök monotonitás…Változik a tér, állomás… A sok rohanó ember…Vajon hová rohanhatnak?… Mit mondanának, ha megkérdezné? MIT?! – üvölt bele a fülke csendjébe… elmereng… Hirtelen észbe kap, elindítja a szerelvényt… Rohanó lámpák, alagút… Sötét… Mi ez? Mi mozog itt előtte? Ki ez? A reflektor fénye megvilágítja az ARCot…

Rebecca sikítani akart, de nem jött ki hang a torkán. Az égető fájdalom elöntötte a testét. Nem érezte a karja hiányát csak az égető fájdalmat a vállában. Azt kívánta bárcsak megölné már a szörny, csak ne érezze már ezt a borzalmas fájdalmat. A lény most fölemelkedett róla. A lány még ki tudta nyitni a szemét...

Szerelmes vagyok, mindig róla álmodtam.
Most egy kis ideig a magaménak érezhettem, amint átölelte forró testem, és megcsókolta a nyakam.
Ő volt az, aki először megfogta a kezem és én megremegtem. Féltem, hogy becsap, de bízok benne, mert szeretem...

Thacreus Agyarával, a saját fogával támadok, és beledöföm a szemei közé. Poklot rengető ordítása közben agyarával a járat falának taszít, de a szerencsém újfent megvéd; akár fel is szúrhatott volna. Szája lángokat szór oda, ahol az előbb még én álltam. Gyorsan kell cselekednem, nem hiszem, hogy sokáig tartana visszanyernie az önuralmát.
A fal mellett jut nekem annyi hely, hogy összegörnyedve elférjek mellette, aztán csak futás, futás a fény felé...

Rettegés. Vajon milyen lehet? Találkoztam már démonokkal, és egyre kevesebben vannak Resur Mau tájain, akiknek nincs közük hozzájuk, de azok túl egyszerű lények ahhoz, hogy képesek legyenek ezt tenni Namirral. Valami van odalent, ami gonoszabb a démonoknál, és nem pusztítani akar, hanem várja a látogatókat. Talán már vár engem is.
Látnom kell! Felelnem kell a hívásra!...

- Még mindig nem jöttek vissza, Erik?
– Nem, és attól félek, hogy valami baj lehet. Már jó ideje kint vannak. Te is tudod, hogy veszélyes ilyenkor az erdőben járni, nem értem, hogy engedhetted meg nekik, hogy elmenjenek. - a férfi próbálta türtőztetni magát, nehezen ment, de sikerült megoldania ezt a problémát is. Erik folytatta: ha nem érnek vissza az ünnepre, elindulok utánuk, mert valami biztos nincs rendben...

Az ülésemben ültem és a discmanemet hallgattam, amikor éreztem, hogy valami nincs rendben. Láttam, ahogy elszáguldottunk a megállók mellett bármiféle lassítás nélkül. Előrementem, hogy megkérdezzem a sofőrt mi történik. Felvilágosított hogy a busz irányíthatatlanná vált. Ekkor feltűnt előttünk a híd, amelynek közepén egy éles kanyar volt. A jármű átszakította a korlátot és belezuhant a Dunába...

Még öt perc.
Az osztálytársaim még utolsó kétségbeesett próbálkozást tesznek arra, hogy megszerezzék a dolgozatból hiányzó adatokat. Idegesen fordulnak hol egymás, hol a plafon felé. Egy-két puhatolózó tekintet a tanárnak is kijár, aki cikázó tekintettel figyeli a csintalan diákok minden egyes lélegzetvételét. Idegesen lekaparok még két nevet, aztán megrúgom a padtársam, igazán figyelhetne egy picit...