Kárhozott éjszaka

Az öreg mágus szobája telve volt mindennel, ami mások számára csupán értéktelen kacatnak tűnhet, neki azonban legfontosabb kellékei voltak. Ő maga ott állt a szoba egyetlen apró ablakánál, s a vidéket kémlelete. Hosszú, ősz szakálla, s ugyanígy jellemezhető a fejtetőn már hullásnak indult haja a földet súrolta, szürke köpenye a lábszáráig az egész testét takarta, hogy alatta mit viselt, talán csak ő tudná megmondani. A köpeny alól kilógott fekete bakancsa. Körülötte ocsmány mutáns patkányok tetemei hevertek, a túl sok mérget már nem bírta elviselni a szervezetük.

A szoba és a tulajdonosa sok hasonlóságot mutatott. Mindkettő vén volt, s a sok hátrahagyott év alatt egyre kopottabb, komorabb lett. Szinte együtt változtak, mint ahogy a legtöbb lakóhelyiségben is igen könnyű felfedezni tulajdonosának néhány jellemvonását, s a tulajdonosok személyiségének alakulásával alakult át maga a szoba is. A varázsló mikor ifjú korában belekóstolhatott a mágia elképesztően hatalmas világába, már tudta, hogy ez lesz a végzete.

Egy nagyhatalmú mágus ismertette meg az elemek mágiájával, a tűz, a víz a levegő és a föld varázslataival, ami az ifjú Dominic-ot teljesen lenyűgözte. Mint minden legény, ő is hős akart lenni, ezért az igéket főleg mások segítésére használta. Vágyának beteljesülése nem sokat váratott magára. Épp egy otthonától távoli városba készült, hogy gyógyító varázsokat tanuljon, s útközben meg-megszállt egy-egy faluban.

Egy ilyen pihenő során történt, hogy egy házban kigyulladt a pajta, s a tűz már a szomszédos építményeket is elérte. Félő volt, hogy a falu a lángok martalékává lesz. Dominic épp a helyi fogadóban szürcsölte a sörét, amikor felfigyelt a rémült kiáltásokra. Azonnal kisietett, s mikor meglátta a pánik forrását, esőt varázsolt, ami gyorsan megfékezte a tomboló lángokat.
Akkor a település lakosai tiszteletbeli taggá fogadták, s ünnepélyt rendeztek a tiszteletére. Arrafelé amúgy is mindig találtak okot a vigadozásra.

Ezek után a varázsló még sok hasonló jótettet vitt véghez, mígnem élete delén végleg hazaköltözött. Ezidőtájt történt, hogy utolsó élő rokona, édesanyja, akit Dominic mester - mert akkor már így hívta mindenki - mindenkinél jobban szeretett, balesetet szenvedett, egész pontosan rászakadt egy fa vaskos ága, és halálát lelte. A környéken mindenki azt tartotta, hogy Lady Abigel-lel merénylet végzett. Talán egy ellenséges varázstudó, aki megirigyelte Dominic mester sikereit, talán a család valamely régi haragosa, ezt nem tudta pontosan senki, de mindenki érezte, hogy ez nem a véletlen műve volt.

Miután édesanyját a ház melletti családi kriptában örök nyugalomra helyezték, ő maga már nem volt ugyanaz. A temetést, s az azt követő tort, melyen csak a szolgák vettek részt egyetlen könny nélkül állta végig. De mikor másnap felébredt, az addig mindenki által szeretett jóságos varázsló mogorva és komor lett. Szinte az egész napot a szobájában töltötte és az ablakon át a környéket nézte. A faluban az a hír járta, hogy beleőrült anyja elvesztésébe, de azt senki nem értette, miért nem próbálja megkeresni a gyilkost. Ezt ő maga sem tudta, bár ha hallotta volna a róla terjedő híreket bizonyos, hogy csak nevetett volna rajtuk.

Elméje teljesen épp volt, csak a lelke sérült meg gyógyíthatatlanul. Olyannyira elutasító volt mindenkivel szemben, hogy a szolgák már féltek a közelébe menni. Aki mégis a kelleténél közelebb merészkedett az sokszor már nem menekült élve. A ház melletti temető, melynek közepén a családi sírhely feküdt az anyja halála után gyorsan növekedett. Persze nem minden szolga haláláért volt közvetlenül a mágus okolható, némelyiket betegség vitte el, volt, aki megőrült, s akadt olyan is, aki nem bírta tovább nézni miként törik meg gazdája, s önkezével vetett véget életének. A szolgák csak jöttek, haltak, de a varázsló ugyanolyan komor maradt.

Aztán egyik nap minden előzetes bejelentés nélkül elutazott. Senki nem tudta hová mehetett, de biztosak voltak benne, hogy távozása nem örökre szól. Ezt ő tudta legjobban. Már rég tudta, mi segíthet neki földolgozni anyja halálát. Az, ha visszahozza az élők sorába. Ezért utazott el a messzi hegyek közé, hogy egy nekromanta varázsló sötét igékre tanítsa. 20 évébe telt, mire elsajátította az elméletet, ami ahhoz a bonyolult rítushoz volt szükséges, melynek során egy halott testbe újra életet lehessen lehelni.
Dominic mester azonban sosem mondta el vén tanítójának, miért is akar halottakat feltámasztani, így az öreg, ha akart, se tudott volna szólni, hogy a halott testbe a lélek nem költözik vissza, így édesanyja rothadt teste is csak egy akaratnélküli báb lett volna.

Mágusunk, mikor tanulmányait befejezte hazautazott és várta a megfelelő pillanatot, hogy az elméletet a gyakorlatba átültesse. Várt, mert félt. Igaz, csak ostoba szóbeszéd volt, ami miatt nem merte még a varázslatot kipróbálni. Azt mesélték, hogy aki a halottak testét a mágia hatalmával újra életre akarja sarkallni, az szörnyű műve láttán azonnal megőrül. Most azonban a varázsló hátat fordított az ablaknak, úgy döntött eljött a megfelelő pillanat.

Kint a telihold kerek arca nézte a földet komoran, s vihar készülődött. Aznap volt a halottak napja, ahogy ma neveznék, akkoriban azonban Holtak éjjelének hívták. Úgy mondták, aki aznap az erdőbe indul sétálni, az soha nem tér vissza többé. Dominic mester azonban pont erre a napra várt, úgy gondolta ebben az időben a varázslat biztosan sikerülni fog.
A főzetet, mely a szertartáshoz kellett már rég elkészítette, ott állt a polcán a gusztustalan sárgásbarna folyadék, melynek felszínén szőrszálak, s egy egész szem úszkáltak. Kinézeténél márcsak a bűze volt szörnyűbb.

A varázsló azonban nem tétovázott, gyorsan legurította torkán az egészet, majd a kertbe sétált, kivette anyja maradványait a kriptából, kitette a szabad ég alá az esőbe. Majd fogott egy kést, felvágta a csuklóját, s a vérét a csontokra folyatta. Végül két tenyerét az ég felé tartva elmormolta a sötét imát. Sötétlila borzongás futott végig a testén, majd - talán véletlen volt, talán isteni közbeavatkozás, mindenki döntse el maga - egy villám csapott bele a még égnek meredő kezei közül, a balba. Az áram rögtön áthatolt a szívén, s ő már menthetetlen volt. A villám energiája azonban a vizes földön továbbterjedt, s hamarosan a falu összes sírjából előbukkantak a csupasz csontból álló holttestek.