Charlotte Moonshine adatai

Mágusunk, mikor tanulmányait befejezte hazautazott és várta a megfelelő pillanatot, hogy az elméletet a gyakorlatba átültesse. Várt, mert félt. Igaz, csak ostoba szóbeszéd volt, ami miatt nem merte még a varázslatot kipróbálni. Azt mesélték, hogy aki a halottak testét a mágia hatalmával újra életre akarja sarkallni, az szörnyű műve láttán azonnal megőrül. Most azonban a varázsló hátat fordított az ablaknak, úgy döntött eljött a megfelelő pillanat...

A halál.
Azt hiszem a halál lenne a legédesebb.
Szegődnék szeretőül a zord kaszáshoz,
Csuklyáját levenném, s csont-arcát csókolnám.
Sosem hagyna el...

Sötétség fedi lelkemet,
Kardok döfik át testemet.
Van-e testem, s lelkem?
A választ meg még nem leltem...

Álmomban magas fák közt futva
Alig láttam, hogy mögöttem szaladsz.
Majd mikor kinyílt a sötétség ajtaja,
Tudtam, hogy belezuhansz...

Sötétség az én legkedvesebb barátom,
A legédesebb társam.
Bár arcát nem látom,
Ő mégis karjával takar.
Megóv, vele nem eshet bajom.
Egész éjjel ő kísér...

Mélykék óceánok ölén jártam én,
Hol felhangzott a sirályok dala,
Alattam eltűnt véglel a nép,
Kikkel egykor együtt laktam...