Történetek

A 42. században a Föld egy roncstelep volt. Persze emberek éltek rajta, csakhogy kiírtották már az összes eredeti növényzetet, helyükre vagy különböző épületeket, vagy pedig később mesterséges növényzetet telepítettek. Az ózonlyuk teljesen eltűnt, helyére mesterséges védőpajzsot építettek. A túlnépesedés, az elmúlt 1-2 ezer évben, többször is világkatasztrófához vezetett...

- Mi a franc ez?
- A kísértethajó! – sikoltozta Markovics. – A Sátán hajója! Jaj istenkém kérjük vissza a ládikát attól az ukrán fazontól és adjuk vissza különben…
- Pofa be. Elintézzük, bármi is ez.
Csakhogy éreztem, ez nem lesz könnyű. A fedélzetén valami kezdett felemelkedni. Olyan óriási volt, hogy eltakarta a csillagokat. Egy szörnyeteg volt, karjai rozsdás vasból vertek, lábai hámló falábak...

- Jöjjön hát, aminek most jönni kell! - kiáltott Dávid. Az ajtót megragadta, és kihúzta. A disznó, aki már felébredt, mint a torpedó szaladt ki az udvarra. Elhúzott Peti és Norbert között, akik csak néztek a meglepetéstől. Andris felé száguldott, aki éppen a perzselőt gyújtogatta.
- Ne félj Andris! Megmentelek! - kiáltott hősiesen Zsolt, és a disznó felé hajította a kését...

ár 2 órája bámultuk az eget és közben beszélgettünk, tehát egész jól elvoltunk, amikor Tom dadogva mutogatott az ég felé. Azt hittük üstökös vagy valami űrszemét, de akkor az a tárgy az égen elkezdett fehéren és vörösen világítani, és egyre közelebb jött felénk, mintha le akarna szállni. Rendesen be voltunk szarva, és kiáltozva , sikoltozva elindultunk az erdő felé...

Ahányszor csak megláttam, éreztem, ahogy a testem elönti a forróság. Tudtam, hogy tudja rólam, hisz mindig is ügyetlenül titkoltam, ha valaki tetszett nekem. Mégis, Ő más volt. Valami mást éreztem iránta. Nem egyszerűen annyit, hogy tetszik. A közelében úgy éreztem, hogy megveszek. Szinte forrt a vérem és szó szerint szét tudtam volna tépni...

Nézlek végtelen álmodban. Melletted vagyok, ágyad fejénél… Hosszú, piros-fekete tunikát viselsz, a felsőrészén hímzésekkel. Virágok, azt hiszem, de nem nézem őket. Búcsúzom tőled az utolsó búcsúval, babácskám…

Szerinted ezt sajnálni kéne?
- De hát a vágóhidaknál nem gorillákat vágnak le, hanem teheneket. Tehetetlen, növényevő állatokat.
- Ugyan már... az embernek meg kell szereznie az ételét. Ugyanezt csinálja az összes többi ragadozó állat is, és azokat még sem szólja meg senki.
- Lehetne enni csak növényeket... - vetette föl a feleség ártatlanul...

Julia teljesen kimerült az elmúlt napokban, és ezt csak tetézte a tegnapi beszélgetés Sabrinával. Édesanyjával megállapodtak, hogy nem beszélnek a történtekről Jacknek.
Ez leginkább a lány óhaja volt, de anyja hamar beleegyezett. Julia azonban elhatározta, hogy most, mivel Rosa nénitől engedélyt, sőt felszólítást kapott rá, elmegy, és az egész történetet előadja barátainak...

- Rendben. Tehát ma érkezett két vendégem. Volt valami Robertnél, amire szükségem volt. Ezért felküldtem az egyik gyermekem. Azonban ő nem tért vissza. Meglepődtem… nem tudtam miért nem jön… Egy másik gyermekem, aki a vendégemmel egy időben érkezett szintén felment, magával vitte pár társát is. Nagyon feszült voltam, el tudod képzelni, Lin? Ők sem jöttek vissza. Nem értettem, egyszerűen képtelen voltam felfogni, vajon mi történhetett...

Az életnek sincs célja. Teljesen véletlenül alakult ki, bár én, aki hiszek a véletlenekben, ezt könnyen elfogadom, de akik az előre megírt sorsban hisznek, vagy a hívők, nem hiszem, hogy megbékélnek ezzel a gondolattal. Pedig így van. És ezt el kell fogadni. Az élet - nem győzöm hangsúlyozni - csak egy melléktermék. A Világűr boldogan meg lenne nélkülünk is...