Történetek

- Szabad egy táncra hercegnőm?
-A hercegemmel bármikor - felelte a lány kacér pillantások mellett. A fényes nap már csak néhány sugara tudott áttörni a közeledő sötétség homályán. Az alkony átvette a hatalmat, s pillanatokon belül lágy sötétség fonta körbe a városkát, s lakóit. E sötétben, két test összefonódva táncolt, akár a gyenge szél fújta lombok. A sötétségben szinte látni lehetett az izzó szerelmet, ami körberagyogta a párt...

Csend honolt a tájon, a sötétség mindent elborító hullámokban hömpölygött, s a lélekfoszlány, mely küszködve próbált menekülni a gyilkos áradat elől, erőtlen merült alá. Harcolt, míg bírt, de mindez, az akarat és a szenvedély, az ösztönök, úgy tűnt, nem volt elég a túléléshez. Nem volt teste, de mégis érezte. Érezte hiányát, a kínt és fájdalmat, melyet elvesztése okozott. Szenvedett, ahogy átcsaptak éteri lénye felett a nemlét habjai...

Az események után közel fél évvel is furcsa borzongás futott végig testén, mikor e kapcsolat kezdetére gondol. Már túl voltak mindenen, ami egy férfi s nő között megtörténhet, csodálatos órákat töltöttek el lopva egymással. Túlságosan is közelkerültek egymáshoz. Szerelem volt a legnagyobb. A férfi sem volt szabad. A közömbösség volt a társuk, tipikus elhidegülési effektus...

De azt is tudom, hogy Draco milyen ember. A látszat ellenére nem teljesen apja fia. Van még számára remény, hiszen látom rajta, hogy kegyetlen feladata napról napra egyre jobban megviseli őt, s azért próbálkozik ilyen meggondolatlan tervekkel, mint a nyakék és a méreg.
De most Perselusról: többször kérdezted tőlem, hogy miért bízom meg egy volt halálfalóban, aki ráadásul jelenleg is kapcsolatban áll Voldemorttal, s köztudottan remek okklumentornak számít, amivel el tudja rejteni,...

Aztán jött az első, majd a sokadik kezelés, egyre nehezebben viselte a rázúduló sugarakat. Állapota súlyosbodott, megkönnyebbülést csak a morfinos időszakok hoztak számára. Elintézett mindent, a végrendelet, az akarat biztos kezekben ügyvédnél...

Szörnyű, ha valakit ilyenkor elkap a tűz, az agya még sokáig jár, a szíve is dobban még néhány ritmust. Az ott bámészkodó diákokat és tanárokat, nem beszélve az összegyűlt járókelőkről, ijedten nézték az égő épületet. Még nem tudtaék kordon alá vonni az épületet, de miután a mentősökkel együtt a rendőrség is megérkezett…

Én azt tettem, amit mondott. Még megnéztem a napfelkeltét, majd aludni mentem, féltem az estétől, alig tudtam egyáltalán lehunyni a szemem... még hallottam, hogy a szobám előtt suttognak, hogy nem értenek egyet a gazdájuk döntésével, hogy fiatal vagyok, élnem kéne... pár órát voltam képes aludni csupán, és kimentem az udvarra egy festő álvánnyal és vászonnal. Senkivel sem találkoztam még mikor a festékkel és ecsettel tértem vissza sem. Éreztem, hogy tudatosan kerülnek ki, de nem érdekelt....

Ahogy lenni szokott beütött a krach, megbetegedett. Bekerült a kórházba s megállapították, előrehaladott rák. Szegény iszonyú kínok közt halt meg a temetésére is nehezen engedtek el a főnökök.
Ahogy lenni szokott a halál után jelentkeztek a gyerekek, akik évek óta az anyjuk fele sem néztek. Nekem jönnöm kellett a lakásból. Tele voltam feszültséggel, és ekkor jött a karambol.
Karambol? Igen elaludtam a volánnál a tizenkettedik órában és belefordultam az árokba, több milliós...

Eszembe jutott, hogy én is csak egy ilyen árny leszek csupán... sőt... hiszen én nem élvezhetem majd a napfény finom melegét, a felhők közül utat találó kis sugarak simogatását. Örökre az éjszakára leszek kárhoztatva, nem leszek több, mint egy szörny, aki embereken élősködik, akinek vért kell innia, hogy elátkozott létében még megtarthassa tudatát...

Hol van Kito? Vajon hol lehet az ő egyetlen édes szerelme?
Az avar nem mozdult, mégis érezte, hogy valaki közeledik.
Egett meglátta. A nőnek sötétbarna szeme volt, ami megnyugtatóan és gyengéden fénylett.
Hosszú mogyoróbarna haján, mely egyenesen hullt alá gömbölyű meztelen vállára, egy koszorú ült. A koszorút barna levelek és soha nem látott erdei bogyók tarkították.
Feje fölött egy különös lény keringett...