Történetek

Üdvözlöm, Kedves Olvasó! Örülök, hogy az olvasás eszközével újra áthidalhatjuk a közöttünk húzódó távolságot. Köszönöm, hogy megtisztel figyelmével, így hát induljunk is el egy kirándulásra. Dőljön hátra kényelmesen a székében és képzelje el, hogy minket egy nagy légballon vár ránk. Beszállunk a kosárba, eloldjuk a köteleket és óvatosan felemelkedünk...

- Ez egy meteor? Vagy mi? - kérdezte magától John.
- Azt hiszem, igen. - felelt Tim - Látszik, hogy nem bolygó, hisz szabálytalan körvonala van, amennyire látni lehet, hiszen semmi sem világítja meg.
Ezután jöttek a lézer-fotók: ezen az egész testet különleges energia-lézer világítással világította meg a szonda, így már nem csak a körvonalai látszottak, hanem maga a teljes objektum, igaz, türkizkék színekben...

- Ne bánkódj amiatt a marha miatt… Meg sem érdemel téged… - Mosolyodott el Vic, közben hátrapenderítette az egyik vöröses tincsét.
- Te ezt…ezt… Honnan tudod?
- A szemeid fájdalomról árulkodnak… Olyan sebeket hordozol, amelyekre nem te vagy a hívatott személy… Segítek megszabadítani tőlük… - Victum kinyújtotta a kezét, és letette az asztalra. Tudta hogy a lány be fog hódolni, kérdés hogy mikor.

A Föld nevű bolygón, melyet az ott élő óriási, magukat rettenetes gyíknak nevező élőlények uraltak, csend és béke honolt. Persze a természet körforgását leszámítva, azaz hogy az erősebb megöli a gyengébbet: a béke nem is e szempontból értendő, hanem a már említett természet zavartalan körforgására kell érteni...

- Most meg merre? – nézett körül, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve balra indult. –Talán várnom kéne… - torpant meg. –Biztos keresnek… - rémülten nézett maga mögé, de a sötétségen kívül nem látott semmit. Fáradtan támasztotta karjának a vizes homlokát, és hevesen zihált. Hallgatózott. Trappolásra figyelt fel, hegyezni kezdte a fülét, és lélegzetvisszafojtva várta az eseményeket.
- Megszökött! - üvöltötte valaki...

Próbáltam kinyitni a szeme, összezavarodtam.
Mi történt? Hogy-hogy ő itt van? Csak abban lehettem biztos, hogy hol vagyok, éreztem a hideg követ.
Valaki elállította a vizet.
Egy gyógyszerszagú ember hajolt felém, éreztem a leheletét az arcomon.
Kinyitotta a szemem, belevilágított egy lámpával.
Megvizsgált tetőtől talpig, éreztem a hideg fém érintését...

Először levettem róla a nadrágot, hisz ő még nem vette le. Lehet, hogy a mondás szerint a kis ember jár nagy bottal, de ez is egy impozáns példány volt. Ahogy visszamásztam hozzá, tudatosan végigsimítottam a mellemmel és a testem többi részével is a farkát. Láttam, ahogy élvezi az érintést, ösztönző volt. Megcsókoltam, és közben hozzádörzsöltem a nedves puncimat a farkához...

- Tudod az élet... ajándék! Igen egy ajándék, amit nem szabad elveszítenünk, mert nem kapunk másikat helyette. - ajándék, szóval egy ajándék ismételtem és közben az járt a fejemben, hogy kitől kaptam és miért? Na meg az is, hogyha egyszer ajándék, miért nem kapok másikat helyette? Leírtam nagybetűkkel:
APA SZERINT AZ ÉLET AJÁNDÉK ...

A második állomás a tolmácsok kiképzése volt, ezt a Boszporusziak fejlett idegen civilizáció révén hamar megoldották; alig négy nap leforgása alatt előhoztak egy kis opálos kockát, ami választékosan vartyogott angolul, mandarin-kínaiul és spanyolul, majd miután értesültek a felháborodásról rá egy napra franciául és németül is...

A férfi óvatosan először csak ez, majd két ujjával kényeztette a lányt, majd pár perc múlva, Nicol lézése hirtelen felgyorsult, teste megfeszült, és a gyönyör csúcsáig repült. Mindketten tudták, hogy ez a gyorsaság részben azért volt, mert Nicol még soha nem volt férfival, részben mindkettejük - érthető – idegessége, nehogy elrontsanak valamit...