A csodálatos Mr. Rees (3/1)

- Egy kiló fehér félbarna kenyeret kérek. – szólt panaszos hangon az enyhén deres halántékú, fáradt arcú férfi. – Van félzsíros tejük? … Hölgyem?
Az idős eladó-néni fahéjszínűre fakult szemfehérjére enyhe párás fátyol úszott. „Ő az!” – nyilallt belé a felismerés, majd mire átfutott rajta, meg is kérdőjeleződött: „Ő az?”
- Jó van kisasszony? – a deres halántékú kissé összevonta szemöldökét, férfias barázdákat képezve homlokán.
- Ön…lehetséges…hogy Ön, Mr. Rees?! – hüppögte a mama. – Akivel tele van a tévéhíradó?
- (Jajj, ne!) Eee…Igen, én vagyok. – sóhajtott zavartan a férfi. – Tetszik tartani félzsíros tejet?
- Ohh…hogyne..hát ilyet megértem! A bámulatos Mr. Rees a boltomban! – a néni szinte magán kívül volt a megtiszteltetéstől. – Raaalph! Öreg!

A hátsó, raktárféle helységből egy sápadt, vézna bácsika csoszogott elő, kissé lecsúszott melegítőben, mely éppen eleget engedtetett látni az altestéből ahhoz, hogy maradandó lelki sebeket okozzon bármilyen tizenévesnek, aki jogtalanul dohányárut szeretett volna itt vásárolni.
- Na..mi kell? – röffentett az öreg, nyomatékképpen szétkenve az újsággal egy az asztalon pihenő legyet.
- Nem mi kell! – mordult rá az asszony. – Talán igen, drágám!
- Talán… - egyezett bele az öreg Ralph, mire a néni arca is jámborabb formát öltött.
- Bemutatom a férjemet, Ralph-ot. Ralph, drágám, bemutatom ezt a csodálatos úriembert, akinek a nevét ott az újság címlapján olvashatod…a fotóján kented szét a legyet.
- Nincsen rajtam az olvasó-okulárom! – protestált az öreg. – Tudja a hétszentség, hogy ki ez. Felőlem akár Robin Hód is lehet.

- Az úr nem más, - emelte fel a hangját az asszony – mint MR. REES.
- Eez? – hümmögött Ralph. – Nem is olyan tejfehér-képű kis fattyú, mint a tévébe, abba a hülye Gerry-showban volt.
- …Jerry. – helyesbített lesütött szemmel Mr. Rees. – Jerry-show. A Gerry-showben homokosok veszekednek.
- Ralph! – parancsolt az öregre a felesége. – Most átugrasz félzsíros tejért a raktárba! Iparkodj!
Az öreg Ralph így hát kelletlenül kicsámcsogott a bolt elé, kicsit összerogyasztotta a térdét, majd jó harminc, negyven méteres szökkelésekkel elpattogott.
- Addig, ha nem sértem meg, naccságosúr, megtenné hogy ide - A nénike a férfi orra alá tolta a noteszát – teccik írni, hogy „Barátomnak, Timmynek”…aztán ide aláírni, így…ide meg, hogy „utóirat”…vagy úgy is lehet, hogy „U.I.” „a nagyi üzeni, hogy tanulj sokat!”. Köszönöm, nagyon kedves! Timmy az unokám.

„A te életed más lesz.” – mondta. – „A te életed sima lesz, akár a befagyott tó. (Amin kacarászó kisgyermekek vágódnak hanyatt iskola után.)
Szép hasonlat.
McMiller kisasszony szép hasonlatokat tudott mindenre, ami csak szembejött az élet nagy egyirányú utcáján. Tényleg. Ezt is ő mondta.
Devon Rees fáradtan dőlt hátra a molyette huzatra, mely a régi, anyjától kapott fotelt öltöztette beteg bordóba.
- Szia ágytál. – motyogott a férfi a földön heverő halovány színű, célszerű formájú műanyag edény felé fordulva. – Milyen napod volt?
- Áhh…ne is kérdezd! – folytatta évődve. – Kibaszott zsúfolt. Tudod régen nekem is szartak a fejemre, akár neked. Átlag kis egér voltam, aki észrevétlenül zabálja a sajtot az egérfogóról és azért imádkozik, hogy holnap mozarellát tegyenek rá. A mozarella sajt kurva jó. A legjobb dolog, aminek nincs íze. Ha a punci íztelen lenne a mozarella csak a második legjobb dolog lenne. Igen…

Az ágytál egyetértő hallgatással adott tiszteletet a filozófia, ezen gyönyörű és éppoly felesleges tudományág fejlesztési kísérletének.
- Apropó, puncik. Lehet, hogy számodra kellemetlen, hogy erről beszélgetünk, - Mr. Rees kicsit közelebb hajolt az ágytálhoz. – hiszen aligha lehet részed hasonlóban, lévén minden ágytál egyforma, és…ebben hasonlítasz RÁJUK. Hol tartottam? Ja. Puncik. Tudod elég ironikus, de (kis szünet) most, hogy a hírnév miatt lefekhetnék akármelyik 5 * -os „All inklúzív” bukszával, pusztán csak, mert én vagyok a kiválasztott a sok önkéntes szupermen közül, most egyel sem szabad. Azt mondták, befolyásolná a kísérleteket, ha megprüttyentenék valakit. Pedig, kedves ágytál, tegnap olvastam, „Paris Hilton kívánatos pasinak tartja Mr. Rees-t.”! Nem akármi. Jó lenne ezt olvasni holnap, „Mr. Rees-t és Paris Hiltont félreérthetetlen helyzetben kapták lencsevégre, amint a papa egyik szállodájában orbitálisat basztak.” Jó lenne ezt olvasni…mi te hülye, nyomorult műanyag szar, hogy begolyóztam, hogy veled beszélgetek?!
Azzal Devon Rees a falnak vágta a nála erőben és talán észben is alulmaradt edénykét, és még egy emberes kortyot húzott a whiskey-s üvegből.
Ezután korunk hősére feledtető, puha álom-dunyha ereszkedett és rajta is maradt másnap délig.

Miután megismertük annak történetét, ahogy a páratlan Mr. Rees bevásárolt egy kisboltban, majd egy hazatérvén beszédessé, agresszívvé, végül passzívvá itta magát, ismerjük meg a Paradicsom második meghódításának első felvonását.

Szereplők:

- A fejlettebb kultúrából érkező Kolombusz és matrózai -> a Boszporusz csillagkép, igényes
kreativitással Boszporusziaknak keresztelt vándorai, akik India híján a Föld nevű planétán értek partot.

- A primitív, ámde lelkes indiánközösség gyanúsan szar fegyverekkel –> a Földet benépesítő 6 milliárd felegyenesedett, gondolkodó ember.

- Pocahontas, a naiv lány, aki –> esetünkben nem más, mint Mr. Rees.

Na igen. Az, hogy pont ugyanazon hónap, ugyanazon napján érkeztek, bő 500 esztendővel a híres felfedezést követően, azonnal költői párhuzamra sarkalta a politikai vezetőséget és úgy általában a közvéleményt. Azért az óvatosság végett felszerelkezve nukleáris robbanófejjel ellátott bambusznyilacskákkal az ember megtette az oly hőn áhított (és számtalanszor elképzelt) első kapcsolatfelvételt a furcsa ruhájú és külsejű idegenekkel, sőt az első csereberélések is lezajlottak. Oda egy kis nemesfém, ide egy kis fütyülő-kütyü, ami ugyan nem pontosan alkalmas értelmes dologra, de jól néz ki, és sokáig lehet analizálni.

A második állomás a tolmácsok kiképzése volt, ezt a Boszporusziak fejlett idegen civilizáció révén hamar megoldották; alig négy nap leforgása alatt előhoztak egy kis opálos kockát, ami választékosan vartyogott angolul, mandarin-kínaiul és spanyolul, majd miután értesültek a felháborodásról rá egy napra franciául és németül is.
A kocka a következő dolgokat mondta az alábbi nyelveken, mindenki nagy boldogságára: „Örömünkre szolgál, hogy ilyen vendégszeretettel, barátságban fogadtatok! Kaetauru fényétől oltalmazva, Mila segédletével átszeltük világűrt. Legyen e bolygó neve mostantól Palaekwut!”

A teljesség kedvéért a mondanivaló első, békés szándékról szóló része talált nagyobb tetszésre, a Föld újrakeresztelése kevésbé, de végül a hivatalos USA elnöki álláspont szerint:
„Hívják aminek akarják, ez nem állhat a békés együttélés és kölcsönös megbecsülés közé, mely új alapokra helyezi…bla-bla.” Ezután minden államfőnek ez volt a véleménye.
A felfedezők pedig kis tábort létesítettek a Szahara sivatagban, a cserekereskedelem pedig állandó lett. Egyrészt kaptunk új betegségeket, új gyógyszereket; egészségügyi, génmanipulációs tanácsokat; másrészt fizikai, matematikai, kémiai összefüggéseket; mérnöki „rájöttünk hogyan”-okat, és egy új igen bonyolult, meteoriton és totemizmuson alapuló vallást, melyben aligha hitt valaki, de azért jó páran áttértek.

Miután a kimerült Boszporuszi készletek feltöltődtek, szóba került a visszaút is, illetve az, hogy esetleg talán egy csoport ember is nekivágjon a végtelennek, és újragondolja a Csillagok háborúját a jó 7-10 éves utazás alatt. Természetesen a fogorvosi aprólékossággal kiválogatott tudós, diplomata, nyelvész, asztronauta, orvos csoport egyenlően tartalmazott mindenféle etnikai, vallási, nemi csoportot, a tüntetéseknek engedve még egy homoszexuális szociológus is képviseltette magát. Sajnos azonban a Boszporusziak kijelentették, az utazáshoz különleges feltételeknek kell megfelelni, ezért szeretnék ők kiválasztani a „hírnököt”, lehetőleg az egész populációból, hogy eltartson egy darabig.

Az indulatok rögvest elszabadultak. Kontinens-szerte bolydultak a tömegek, karavánok indultak Afrikába, hátha így több az esélyük feltűnni. Rekordszámban csináltatták meg a fogakat, melleket; mindenki minden módon igyekezett magára felhívni a figyelmet.
A választás végül, ki tudja milyen misztikusan tudományos, emberi logikával beláthatatlan okból egy Csan Vek Po nevű shanghai-i egyetemistára esett, akit másnap meg is gyilkoltak ismeretlen tettesek. A következő jelölt, második befutóként a csodálatos Devon Rees lett, Connecticut-ból. Őt nem ölték meg, mivel a Boszporusziak közölték, ebben az esetben nem visznek el senkit. Így végül csak összeverték, szintén ismeretlen elkövetők, akiket a rendőrség nagy erőkkel….nyomravezetőnek jutalom…ésatöbbi..

Aztán ahogy lecsillapodtak a kedélyek, és a világ egy része elégedetten egy másik meg ironikus rosszallással megállapította, hogy a jelölt mégiscsak amerikai állampolgár, Mr. Rees-ből sztárt faragtak. Először is kiderült, micsoda szeretetre méltó mintapolgár, aki, önmagukat akár a médiában is felvállaló emberek ezreinek változtatta meg életét országszerte. Micsoda féri ideál, aki bár 35 évesen kopaszodva kinéz 40 valahánynak, de mégis olyan férfias szexualitás árad belőle még így a TV képernyőjén keresztülről is, hogy nincs az a 15 és 50 között lévő nő, aki ne érezne fizikai fájdalmat a mellkasában, ha csak megpillantja, és bizsergető melegséget az ölében, ha netán két értelmes, összefüggő mondatot nyilatkozik azon az őrjítően búgó hangján.

Mr. Rees pedig új oldalról ismerte meg önmagát, jórészt, mert elolvasta a számos ismeretlen, homályból felbukkanó általános iskolás osztálytársának, az életéről kiadott Best-seller-jét, melyből ő is érdekesebbnél érdekesebb dolgokat tudott meg. A kedvence a „Haverom, Devon” című rekordidő alatt összecsapott könyv volt, melyet a New York Times így jellemzett: „…felkavaró alkotás egy felkavaró emberről.”
Rees élete tehát megváltozott - szó szerint gyökeresen, hiszen a múltját átírták felkavaróra – ő lett az első ember, aki ki léphet a naprendszerből. Szabályozták az étrendjét, személyi edzőt kapott, kezet kellett fognia az elnökkel és még számos kellemetlen dolog a nyakába szakadt, mígnem a sajtó kitalálta, hogy a legjobb lenne, ha továbbra is közember maradna, mert így mindenki levonhatja a tanulságot: tisztes, dolgozó honpolgárnak lenni a legnagyszerűbb állapot, melyet betölteni lehetséges. Mr. Rees ettől fogva szabadságot sem vehetett igénybe, ugyanúgy el kellett járnia dolgozni, zabálnia a pizzát, mialatt külön a nevével fémjelzett ruha kollekció robbant be a piacra és Kevin Spacey főszereplésével elkezdték forgatni a Haverom, Devon című Andy Vajna filmeposzt.

Aztán, ahogy Mr. Rees élte ellentmondásokkal feltöltött életét, a Boszporusziakkal további előnyös cseréket bonyolítottunk, ezek közül a legfigyelemre méltóbb a különféle szerv és végtag implantátumok, melyeket hatalmas számban tettek elérhetővé, a magánsebész cégek lelkes segítségével. A vérkeringés javító nano-chipektől kezdve a komplett izületpótlékokig minden elérhetővé vált a nép számára. Újabb őrület látott napvilágot, melyet az egyik TV-s kabaré-show műsor indított el, miszerint most már mindenki megélheti gyermeki vágyait, élsportoló, vagy akár kiborg-szuperhős lehet. Az emberek pedig vették, mint a vécépapírt: aztán gyorsan futottak, távolugrottak, messze láttak, cigánykerekeztek, megpróbáltak repülni, de lezuhantak és így tovább.

Mr. Rees nem élt ilyenekkel, a konvenciók értelmében, (nem is telt volna rá) és annak ellenére, hogy fogalma sem volt, hogy a CIA minden szellentését is digitálisan rögzíti, lassan kezdett a nem kívánt népszerűség lényére nehezedő ólomsúlyától idegileg felőrlődni.

Mígnem, aztán végre lassacskán eltelt az a kitűzött három hónap, és a Boszporusziak bejelentették indulásukat, azzal a Télapós ígérettel, hogy majd vissza fognak térni, Mr. Rees-sel és sok szép ajándékkal. Hogy mi mindennel, és hogy Mr. Rees hogyan cikázik át a végtelenen egy trópusokba deportált jegesmedve lelkesedésével, azt hamarosan megtudjuk.

Kántinyúd…