Evakuáció - 2

(szerző: szeretném előre figyelmeztetni a Kedves Olvasókat, hogy ennek a fejezetnek a vége, úgy tűnik majd, hogy lerágott csont. Én nem ezt az érzést akarom kelteni, mert egyáltalán nem ez áll majd a történet középpontjában, hanem a történet címét adó esemény. Kérlek, ne ítéljetek elsőre!!!)


Evakuáció - 2. rész

John berohant a munkahelyére. Illetve előbb akadályba ütközött: egy ajtó, amit egy belépőkártyával lehetett kinyitni.
- A francba! - szólt John, majd lerakta a két lába közé aktatáskáját, és belső zsebeiben kezdett el turkálni - Megvan!
Fölvette a földről a táskát, majd a kártyát felmutatta az ajtó mellett lévő lézerleolvasónak. Az ajtó kitárult.
- Csak tudnám, miért nem veszek már egy autót... - morfondírozott John, majd továbbrohant.
Igazából a rohanáson kívül nem sok történt az elkövetkező 15 percben. Néhányszor megcsúszott (most takarítottak, és ilyenkor nagyon csúszik a padló), ilyenkor John fölkiáltott, hogy "Rohadt Hyperia!". A Hyperia egy új fajta tisztítószer volt: felöntötték vele a koszos padlót, vagy tárgyat, amit meg akartak tisztítani, és a szer magábaszívta az összes port. Ettől olyan lesz a talaj, mint egy műjégpálya.

Amikor John elérte célját (a fővezérlőtermet), a főnöke odakiáltott:
- Hé, John, kicsit késtél... sőt... nagyon...
- Tudom, tudom... bocsáss meg, de fél nyolckor indultam el, vagy mit tudom én, hogy mikor, mert a lányom születésnapja volt.
- Tényleg? És hanyadik? - kérdezte a főnök.
- Hát, Tim, meg kell valljam, az én lányom már 8 éves. - mosolygott a büszke apa.
- És mikor született?
- Ööö... - vonta meg a szemöldökét John - De hát ezt te magad is ki tudod számolni, vagy nem?
- Ja, hát persze, csak most nem volt kedvem levonni 3865-ből 8-at, de ha akarod... - mosolygott Tim.
- Jólvan, elmondom, 3857. január 17-én született. - sóhajtott John - Hogy repül az idő, nem?
- Igen, bár a képek még mindig nem jöttek meg.
- És a kapcsolat még meg van? - kérdezte John.
- Persze, már le is szállt, bár egy "enyhébb" vihar 3 km-rel arrébblökte a tervezett leszállóhelytől az űrszondát, és majdnem belezuhant egy vulkánba.
- Ez mikor volt?
- Hát, úgy 10 perccel azelőtt, hogy megjöttél. - válaszolt Tim - Azért is jöttem ide, az előbb az egész épület itt volt bent.
- A fenébe, megint lemaradtam valami izgalmasról. - sóhajtott ismét John.
- Aha, hát persze: többmilliárd dollár veszett volna a semmibe. Na, de most már elég a dumából, kezdjed el a munkádat: várd a fotókat!
- Oké, csak leteszem a táskám - ezzel John leült a terem elejében lévő óriási kivetítő elé egy székre, a táskáját letette egy asztalra, majd összekulcsolta a kezét, és várt.

******

"Beérkező üzenet! Beérkező üzenet! Beérkező üzenet"
John fölriadt álmából, majd csipás szemmel körbenézett. A szeme fönnakadt a képernyőn - ami egyébként nem volt nehéz dolog, mert azzal szemben ült le, ráadásul 20 méter széles volt és 10 méter magas.
- Ööö... - mormogott álmosan John, majd a háta mögött lévő asztal elé ült egy számítógéphez, ami már be is volt kapcsolva. A monitoron ugyanaz a kép volt látható, ami a kivetítőn.
- Aszongya... klikk... igen... klikk... klikk... jelszó... vénusz55... igen... megvan...
John fölkapott egy a számítógép mellett lévő telefont, és tárcsázta a főnökének irodáját.
"- Halló?"
- Főnök, megjöttek a képek!
"- Igen? Máris megyek!"
- No lássuk... letöltés... klikk... megvan...
És ezután már csak a 45 kép számítógépre való megérkezésére kellett várni.

Tim közben betoppant a terembe 80 másik ott dolgozó ember társaságában. Az eddigi csönd örökre elszállt.
Odacsoportosultak John válla fölé, és a monitort nézték. Persze néhány okosabb ember inkább a kivetítőre figyelt, nekik nem kellett tolongani.
John folytatta a mormogást, amikor megérkeztek a képek:
- Megnyitás... klikk... na nézzük!
Most már mindenki a kivetítőre nézett. De meglepődtek. Az intelligens űrszonda úgy döntött, nem a Vénuszról készít fotókat, hanem valami egészen másról.
- Ez meg mi? - kérdezte felvont szemöldökkel kórusban legalább 20 ember.
- Nem tudom... - tette hozzá John.

A képeken ez volt látható: a sok csillag között egy viszonylag kisebb, sötét, szabálytalan, körre emlékeztető foltot lehetett felfedezni.
- Ez egy meteor? Vagy mi? - kérdezte magától John.
- Azt hiszem, igen. - felelt Tim - Látszik, hogy nem bolygó, hisz szabálytalan körvonala van, amennyire látni lehet, hiszen semmi sem világítja meg.
Ezután jöttek a lézer-fotók: ezen az egész testet különleges energia-lézer világítással világította meg a szonda, így már nem csak a körvonalai látszottak, hanem maga a teljes objektum, igaz, türkizkék színekben.
- Tudtam. Egy meteor. - mondta Tim - De miért ezt fényképezte le?
- Talán - szólalt meg egy ott lévő csillagász - a Föld felé tart, nem?
Mindenki odanézett. Döbbent arccal.
- Hát... lehet. - jegyezte meg Tim.

Ekkor egy "Adatok érkeznek!" felirat kezdett el villogni a kivetítőn.
- Na, most megtudjuk, mekkora. - szólt John, és visszaült a gép elé - hiszen a meglepődöttségtől neki is fel kellett állnia.
- Áh, látszik rajta, hogy kicsi, nézd meg... - jegyezte meg idegesen egy másik csillagász a monitorra mutatva. Ez egy elég laikus mondat volt, amire nem is figyeltek, hiszen attól is kicsinek látszódhatott, hogy messze van.
- Figyeljetek, olvasom! - kiáltotta John, majd elkezdte:
Távolság: 353 203 200 000 km
Sebesség: 1 920 000 km/h
- Atya Úristen! Ekkora sebességgel nem sok meteor száguldozik! - jegyezte meg ismét laikusan egy ember John mögött.
Átmérő: 32 000 km.
Ekkor mindenki elhallgatott. Még a légzésüket is elfojtották.
- Mit... mit mondtál, mekkora? - kérdezte Tim.
- 32 000 km-es meteor, hallottál már ilyet? - vigyorgott John - Ez aztán a titán!
- Ez meg mi?! - mutatott rá egy adatra a monitoron egy csillagász, aki szintén John körül állt.
John odanézett arra a sorra, ahová a férfi mutatott, majd felolvasta:
- "A fent leírt adatok alapján, valamint a Föld keringési idejének és pályájának figyelembe vételével kiszámolható, hogy az objektum 183 960 óra múlva keresztezi a Föld pályáját."
- Jézus Isten! - kiáltottak föl rengetegen a teremben.
Timen látszott, hogy gondolkozott: forgatta a szemét, és a körmét rágta, majd megszólalt:
- Szűz Mária, az 21 év!
- Mi?!
- Hogyan?!
- Mit mondtál?!
Így ordítottak föl sorban az ott álló emberek.
John is fölállt döbbenetében:
- Ez azt jelenti, hogy egy a Földnél... ööö... - itt elgondolkozott picit - majdnem két és félszer nagyobb meteor, ami szinte abszurdum, véletlenül pont keresztezi pályáját a bolygónkkal, és eltarol minket, mint holmi kuglibábut?!

Tim nem válaszolt. Csak csöndben, lassan kisétált a teremből. A terem ajtajában visszafordult egy mondat erejéig. Idegességében izzadt, és dadogott:
- El...ellenőrizzétek, hogy... hogy jók-e az adatok... az irodámban leszek...
A teremben lévő kb. 80 ember is némán meredt maga elé, még körülbelül 5 percig. John fölkapta a számítógép mellett lévő mikrofont, majd beleszólt:
- Vé... Vénusz 55-ös ű-ű...űrszonda, jelentkezz! Ellenőrizze az adatok helyességét. Vége...
Letette a mikrofont, majd szó nélkül ülve maradt. Ekkor kifolyt egy csepp könnye.

Folyt. köv.