Történetek

Budapest, a nagy Budapest! Miki egészen bezsongott a gondolattól, hogy ami tegnap még legmerészebb álmaiban szerepelhetett csak, ma már valóság. Elzárt életébe azért egy dolog bizonyosan bejutott: a fővárosban nagyon más az élet. A lehetőségek kapuja, a csodás főváros, az a hely, amely egész Európának az eszébe jut hazánkról. Ez hát az ő gondolataiban Budapest, és ezt nemsokára maga is megízlelheti. Úgy gondolkodott, hogy ha nyolcvanezer forintját csak a legeslegfontosabb dolgokra költi,...

- Hiszek Benned, és abban, hogy egyszer, valahol, valamikor, talán egy másik világban... együtt leszünk! Hogy hogyan azt nem tudom, de rájövök! Megtalálom azt a helyet, azt a világot! De azt már tudom, hogy nem itt van...
- Bolond voltál mindig is - súgja a lány. Szavaiban kedvesség, játékosság és egy lágyan pislákoló szeretet honol...

- Tudjuk, hogy mi történt a lányával. – szólt Alex.
- Ó. Valóban? Arról is tudnak, hogy egyedül nevelem őt, hogy mindenemet felemészti a gyereknevelés, és a munka? A feleségem évekkel ezelőtt meghalt. Aztán a lányommal történik ez a tragédia, és most azzal jönnek, hogy megöltem azt a zsarut?
- Mi nem mondtunk ilyesmit. De ha nem tud megfelelő alibit péntek délután 4 és 6 óra közöttre, bevihetjük kihallgatni.
- Hát most erre mit mondjak? Nincsen. Itthon voltam, egyedül....

- Talán a kép szomorít el ennyire?
- Nem dehogy. Bár szerintem nem lett elég jó. - mondta a lány, s kérdezője felé mutatta. Ervin örült, a lány közvetlenségének és megnézte a rajzot. Nagyon jónak találta, s ezt mondta:
- Hidd el, ha én mondom... ez remek lett. - és a lányra mosolygott.
- Miért kellene elhinnem? - incselkedett.
- Hát csak mert véletlenül ez a munkám. Festő vagyok. - A lánynak felcsillant a szeme...

- Elhagylak.
Ez az egyszerű szó letaglózott. Mint hatalmas földrengés elpusztított mindent. Mindent. Azonnal. Hosszú perceken keresztül ültünk a konyhában. Ritkán füstölt, de most egymás után gyújtott rá a cigarettákra. A parázs még ki se aludt, remegő kezével már az öngyújtó után kotorászott...

- A Földön kívül van élet? Figyeltem elmondásodat a dimenziókkal kapcsolatban, de ebből az következik, hogy végtelen sok tér van, és így akár mindegyikben lehetne élet! És különben is azt mondtad, hogy az utolsó életrendszer vagyunk, ezek szerint előttünk is kellett lennie élőknek. Miért nem fedeztük még fel őket? – tettem fel a bennem motoszkáló kérdéseket...

Kik megszülnek minket, kik ápolnak, eltakarnak a rossztól, kik mindig szárnyuk alá vesznek és nem ok nélkül büntetnek és akik szeretnek minket, ha más nem is, akik ha nem is mutatják ki, de mindennél jobban szeretnek, akik a nézésükkel mégis ölni tudnak...

A szememben a férfi nem egy alsóbbrendű, fejletlen, és tökéletlen faj. Soha nem ismerném el egyik hatalmát sem, még akkor sem, ha a diplomámat vonnák meg tőlem. És akkor most jön egy ilyen abszolút alsóbbrendű, és megüt. Ennél nagyobb megaláztatást nem tudok elképzelni...

Pokol. Ez volt a következő néhány nap. A világ ünnepbe öltözött, a szívekbe a karácsony szelleme költözött. A lány lelke csupán egy sima hófedte, rideg táj. Ez maradt a gyönyörök igazi kertje után...

Pár perc elteltével mégis csengettek. Én kiléptem az ajtón és a kapuhoz indultam. A tujáink miatt innen még nem láttam, ki áll ott. Mikor azonban odaértem, kellemes meglepetés fogadott: Jessi volt az. Ha le kellene őt írnom, istenem, ez nehéz így szavakban: hosszú, gyönyörű szőke haj, karcsú, magas, az arca senkiéhez sem fogható, keblei méretével csak a haja hossza vetekedhetett, darázsderék, gyönyörű lábak, hibátlan világos, sima bőr...