Történetek

- Mindenre emlékszek, nem kell, hogy megemlítsd… Egyszerűen fáj az, hogy egyszerűen ilyen könnyelműen kezeled ezt…
- A szerelmedre gondolsz? Nyugodj meg Micha, ha az izgat, hogy nyugodtan fogok e aludni az éjszaka közlöm veled, hogy nem hiszem… Még fel se fogtam, amit mondtál…
- Komolyan mondom, olyan felelőtlenül viselkedsz…
- Pedig próbáltam a legkomolyabb arcomat adni… Azt hiszem, ezt itt hagyjuk abba… Semmi kedvem most veled is összeveszni…

De egy szúrással beléfojtottam a szót… Egy második szúrást a nyakába irányítottam, ezúttal már sikerrel. Megöltem, megöltem egy osztálytársamat.
Nem szórakoztam a Hulla elrejtésével, sietnem kellett. Folytatni a bosszú hadjáratomat...

Tudtam, hogy az lett volna a legjobb, ha megmondom neki, hogy fölösleges tovább, mert meghalt a barátságunk, meghalt minden, ami összekötött minket, de fájt, nem tudtam beismerni a kudarcot, nem tudtam temetni azt, amit már csak reméltem-hittem, hogy szeretek. Kétségbeesetten kutattam emlékeim között, hogy legalább egy boldog pillanatot tudjak magam elé idézni, amit közösen éltünk át, de nem volt ilyen...

Harry azon vette észre magát, hogy hevesen zihál és le kell ülnie egy székre. Leült az íróasztal elé, és fejét megtámasztva eltakarta az arcát. Mélyeket lélegzett, hogy összeszedje a gondolatait. Szóval tényleg horcrux! Alig bírta elhinni, hogy Voldemort horcrux-szá változtatta a Teszlek Süveget. Hátradőlt a székben, elővarázsolt egy fa serleget és megtöltötte vízzel. Le kellett hűsítenie magát a felismerés izgalmától. A füst még mindig gomolygott a Süvegből, újra mutatva négy tiszta és...

- Vic… Szeretlek… Miért nem engeded, hogy megmutassam mennyire…?
- Mert tudom…- Bújt ki a fiú ismét az ölelésekből. –Nem kell ismételgetned… Tudom…
- Vic… nem tudod… Fogalmad sincs mennyire… - A férfi magához húzta a fiút, és éreztette izgatottságát.
- Roan ne itt…
- És miért ne? Senki sem veszi észre hogy…

- Honnan… honnan olyan biztos benne, hogy nem volt az is színjáték? – szólt közbe Harry.
- Harry, ismered a dementorokat. Gyanítom, van róla fogalmad, milyen lehet Azkaban… pontosabban milyen volt. Azon a helyen az ember elméje megtörik… még Voldemort nagyúr se bírná épp ésszel, ha napokra bezárnák közéjük, és a dementorok folyton élősködnének rajta. Hidd el, tudom… fiatal koromban én is voltam azkabani fogoly...

Talán ha akkor és ott másképp vagy mást tett volna, akkor most a kép még mindig teljes lenne. Vele. De ami megtörtént, az megtörtént. El kell fogadni, és bele kell törődni. Ez a legjobb, amit tehet. Ha valamit túl akarsz élni, akkor először szembe kell nézned a valósággal. Soha ne akarj egy másik világban élni, mert különben soha nem hevered ki. Soha...

Persze nem volt senki, aki sokáig húzta volna itt – leszámítva minket. Talán mi voltunk az egyetlenek, akik a kezdetektől itt éltek. Ennyi idő alatt sikerült megtanulnom egy dolgot erről a tanyáról és az itt élőkről. A lakosság három részre osztható. A gazdagok, akik P. City klubjaiban drogkereskedelemből élnek luxuskörülmények között, ők irányítják a várost a maguk korrupt, erkölcstelen módján...

Megérkeztek a szobába, Fiú immár ruhában, és az anyatündér olyan tágra nyitotta a szemét, hogy Lányék egy percre nem értették, miért nem esik ki a helyéről.
- Jaj, anyu, tudod, mesélted, hogy Isten már meg akarta teremteni a fiúkat. Nos, hát... én segítettem neki egy kicsit!
- Jaj, édes kislányom! Ugye nem?
- De igen! ...

- Mielőtt Voldemort hatalma növekedni kezdett, a mardekár ház egy megbecsült és előkelő ház volt, ahová minden szülő szívesen járatta a gyerekét… - Ron itt megvetően fölhorkantott. – Igen, ez így van! De miután Voldemort végzett a tanulmányaival, történt valami. A mardekár ház lezüllött, és annak ellenére, hogy sokszor megnyerték a Ház Kupát és a Kviddics Kupát, a diákokról kialakult kép nagyon megváltozott… Azóta terjedt el az a nézet, hogy a mardekárból kerül ki a legtöbb sötét varázsló......