Történetek

Ne mondják, hogy nem hallottak még a híres karmelgyeri remetéről!

Rövid novella, kissé elvont témában, amit egy számítógépes játék ihletett.

"- Elég legyen! A hölgy segítségért kiáltott, maguk meg röhögnek, mint a hiénák! Szégyelljék magukat! – hangzik a kiabálás, amire mindenki felfigyel, és azonnal abba is marad a kacagás. Mindenki elkezdi keresni a hang forrását. Én is próbálom lassan felemelni a fejem, látni szeretném a megmentőm."

"A szememet szorosan bezárom. Egy férfi keze simogatja az arcomat, majd egyre lejjebb halad. A nyakamat és a mellemet cirógatja, csókolgatja. Olyan jó érzéssel tölt el, fantasztikusabb bárminél. A szájába veszi a mellbimbómat és szívni kezdi. A hajába túrok és rászorítom a fejét a mellemre. Intenzíven szívja, már lassan fáj, én nyögök és rángatózok. Az élvezetek közepette kinyílik a szemem, és az arc, ami a mellemen fekszik András arca. Csak nézem, ahogy egyre több örömet akar nekem...

Remélem, ez a fejezet már nagyobb sikert arat, ha tetszik, ha nem, kérlek írjátok meg! :)

Egy életunt pizzafutár és egy elégedetlen ügyfél párbeszéde.

A nap sugarai beragyogták a zsúfolt teret. Nehéz vízpára szállingózott az ég felé. A környező park fáinak árnyékai csak merészebb álmaimban értek el hozzám. Sötét, masszív egyenruhám alatt a vízcseppek akadálytalanul gördültek alá...

Egész nap ott volt benne az a furcsa érzés. Mikor reggel felkelt, miközben öltözött... félt a tükörbe nézni. Nem tudta pontosan, hogy miért, de biztos volt benne, valami olyat látna, ami nagyon megrémítené.

"Telnek a napok, és lassan elér minket az ősz. András pedig minden nap jön értem, este pedig hazavisz. Az ajtóban búcsúzunk hosszasan, és a csókjaink egyre szenvedélyesebbek. Már nem bírunk magunkkal. Néha elkalandoznak a kezei, és én egyre jobban vágyom rá. Már rengetegszer fűzött, hogy legyek vele, de még korainak tartom."

Rövid történet egy érzés megfogalmazásáról.