Az ezüst álarc mögött

Lassan felérek a lépcsőn, és nyitom is az ajtót. Belépek a lakásba, és leroskadok az ágyra. Fantasztikus este volt. A cipőmet lerúgom a lábamról, a ruhát pedig leküzdöm magamról, a fejdíszemet pedig lassan kiszedem a hajamból. Közben átgondolom, hogy mit is kell még csinálnom délutánig. Mindenképpen el kell mennem a munkahelyemre, ami csak volt munkahelyem, beadom a felmondásom, felveszem a megérdemelt összegemet, és el kell hoznom rengeteg dolgomat. Hiszen ott hagytam a csellómat, a kabátomat és még ki tudja, hogy mit.
Na de már nagyon álmos vagyok. Fehérneműben betakarózok, és pillanatok alatt le is csukódik a szemem.

A szememet szorosan bezárom. Egy férfi keze simogatja az arcomat, majd egyre lejjebb halad. A nyakamat és a mellemet cirógatja, csókolgatja. Olyan jó érzéssel tölt el, fantasztikusabb bárminél. A szájába veszi a mellbimbómat és szívni kezdi. A hajába túrok és rászorítom a fejét a mellemre. Intenzíven szívja, már lassan fáj, én nyögök és rángatózok. Az élvezetek közepette kinyílik a szemem, és az arc, ami a mellemen fekszik András arca. Csak nézem, ahogy egyre több örömet akar nekem okozni, és ott fog, ahol ér. Az egyik mellemről a másikra vált, és azt kezdi szívni, míg a másik mellemet az ujjai között morzsolgatja. Lassan én is lefelé csúsztatom a kezemet a combjaim közé, ahol már hatalmas a forróság. András felnéz rám, közelebb húzódik az arcomhoz, meg sem merek mozdulni, és igazán szenvedélyesen megcsókol. Amikor kinyitom a szemem, András egyszerűen eltűnik. Csak a sötétség marad. Lassan kezdek feleszmélni az álomból. Nem maradnak érintések, se András arca, és barna, rövid haja. Egyedül vagyok.

Na, de azért lassan feltápászkodok. Rendbe teszem magam, jobban, mint eddig valaha. A legjobb ruhámat veszem fel, természetesen az estélyi ruhám után. Világoskék fehér csipkével, és egy sötétkék szalag díszíti a derekát. Kontyba fogom a hajam. Divatos, a ruhához illő világoskék kalapot teszek a fejemre. A cipőből most kényelmeset választok, mégis egész nap menni fogok. Meg hát Andrással is találkozok. Olyan boldog vagyok a gondolattól, hogy újra láthatom. De mégis megrémülök. Mi van, ha már nem azt látja bennem, mint a tegnap este. A kicicomázott nőt, aki a hétköznapokban nem is olyan gyönyörű. Vajon milyen kép maradt meg rólam? Most már kellőképpen elkezdek rettegni a délutántól. Hiába nyugtatom magam, hogy akit elhívott az nem volt más, mint én; velem akar találkozni, és én ilyen vagyok, és tegnap is ilyen voltam.
Lefutok az utcára. Fogok magamnak egy kocsit, és kérem, hogy vigyen a Horváth-házhoz. Na, most fog jönni a feketeleves. Találkozni fogok a tegnapi után Vásáry úrral. Ő fog kifizetni. Hát legalábbis remélem, hogy kifizet.

Mindenemet megtalálom ott, ahol hagytam. Felkapom a holmimat, és Vásáry irodája felé lépdelek. Mikor odaérek egy fél pillanatot elidőzök, de végül erőt veszek magamon, és belépek.
- Jó napot kívánok! – mondom határozottan. Egy csepp izgalom sincs már bennem. Az asztalánál ül, és valamilyen papírokat ír.
- Jöjjön, és üljön le! – parancsolón felnéz rám. A holmimat a sarokba teszem.
- Köszönöm! – és az asztala előtt lévő székre ülök – Uram én azért jöttem, hogy … - de sajnos nem engedi, hogy végigmondjam.
- Nagyon jól tudom, hogy miért jött, maga arrogáns… - de most én vágok közbe.
- Ha kérhetném, ne sértegessen, beszéljen velem a megfelelő hangon. Szóval csak azért jöttem, hogy kifizesse a részem, és hogy természetesen felmondjak.
- Óh, a felmondásra semmi szükség, én rúgom ki. A pénze pedig itt van – és levágja elém a fizetségem. Legszívesebben lekevernék neki egy hatalmas pofont, de csak mosolygok rá.
- Köszönöm! – és a szemébe nézek. Látom, hogy veri a víz, amiatt hogy nem tudott megfélemlíteni.
- Menjen! Még sok dolgom van! – mondja dühösen.
- Még egyszer köszönöm! Minden jót kívánok! Viszlát! – fogom a pénzt, a holmimat, és kisétálok az ajtaján.
Lassan megyek végig az épületen, elbúcsúzok a falaktól. Többet nem tehetem majd be ide a lábamat.

Amikor kiérek a Horváth-házból, gyorsan fogok egy kocsit. Hiszen már dél van, és délután két órára mondtam Andrásnak a találkozót. Addig még szeretném magamat még egyszer rendbe tenni, nehogy ne tetszek neki a ruhám miatt vagy a hajam kócai miatt.

Nagyon gyorsan meg is érkezek a házhoz. Fizetek a kocsisnak. Az úr lesegít, és megköszönöm, hogy haza hozott. Leszedem a csomagjaimat. Már a kulcsaimat keresem, amikor meglátom a díszes barokkos kocsit, és a hintóból egy szempár figyel engem. András. De hát szörnyen nézek ki. Nem is tudom, hogy mit tegyek. Legszívesebben elsüllyednék. Kinyitja a hintó ajtaját, és gyorsan közeledik hozzám. Kezében egy szál vörös rózsa. Egy fekete nadrág, egy elegáns cipő, egy fehér ing, és egy begombolt mellény van rajta és mindezt egy sötétszürke nyakkendő díszíti. Istenem gyorsan az órámat kezdem kutatni, de minden kiesik a kezemből. András csak közeledik, én addig az utcára eső dolgaimmal szöszmötölök.
- Hölgyem, segíthetek? – mondja kedvesen mosolyogva.
- Oh, hát…köszönöm! Igazán kedves! – emelem fel a fejemet, és egyenesen a szemébe nézek. Lassan mellém ereszkedik és megfogja a csellómat. Aztán meg a kabátomhoz ér, de én is pont a kabáthoz nyúlnék, így összetalálkozik a kezünk. Mindent visszaejt ismét a földre, ahogy én is még a zsebórámat is, és mélyen a szemébe nézek. Olyan gyengéden fogja a kezeimet, mint a hímestojást. Csodálatosak a szemei és a kezei. Mindig is szerettem a szép férfikezeket, de az övé igazán különleges. Nem találok szavakat, egyszerűen letaglóz a jelenléte, és minden megszűnik körülöttem.
- Ezt a rózsát Önnek hoztam, majdnem olyan gyönyörű, mint Ön – mosolyog rám.
- Óh, hát nagyon szépen köszönöm! – átveszem tőle a virágot.
- Akkor hát Anna, segítek felpakolni. Rengeteg holmija van.
- Köszönöm szépen! Nagyon kedves – mosolyodom el.
Lassan kicsúszik a kezéből a kezem. Összeszedem magam, felveszem a zsebórámat, és megragadom azt, amit még lehet, majd a kulcsomért nyúlok. Ő felkapja a kabátomat és a csellómat.
- Előre szólok, hogy a lakásom csak ideiglenes. Csak bérlem. Kicsit sötét, és sajnos nem túl tágas.
- Semmi gond.
Pedig annyira bíztam benne, hogy azt mondja, hogy utálja a szűk, sötét helyeket. Vagy esetleg fél az ilyen helyeken, így inkább, ha lehetne, lent maradna. De hát nem, ő kitart, és menetel utánam a sok lépcsőn felfelé.
Fel is érünk a lakásom elé, ahol egy pici rendetlenséget hagytam. A ruhámat tegnap este csak az ágy szélére dobtam. Jajj, mit fog szólni? Nem vagyok ennyire rendetlen és igénytelen nő. Lassan a zárba teszem a kulcsot, olyan lassan nyitom az ajtót, amilyen lassan csak tudom. Végül bejutunk.
- Szép lakás – mondja visszafogottan.
- Nem szokott ekkora rendetlenség lenni, csak most kicsit el voltam havazva.
- Ne mentegetőzz Anna! – és rám mosolyog.
- Már tegeződünk? – mosolygok vissza.
- Ha engedélyedet adod rá, akkor én szívesen tegeződnék veled – és közelebb húzódik hozzám.
- Hát én megadom az engedélyt András! – és elhúzódok tőle. – A holmimat bárhova leteheted, és nagyon köszönöm a segítségedet.
Mosolyogva veszi tudomásul, hogy nem sikerül megcsókolnia.
- Anna! Elvihetlek egy cukrászdába? Vagy beszéljünk egy parkban?
- Nekem bármi megfelel, ahogy te gondolod.
- Akkor sétáljunk egyet a parkban.



Gyorsan a parkba érünk. A karját adja, hogy minél kényelmesebben lépdelhessek mellette.
- Örülök, hogy találkoztunk – mondja a hangjában teljes őszinteséggel.
- Én is nagyon örülök.
- Nem eszünk egy fagylaltot?
- De együnk. Én epret és csokoládét kérek.
- Én is imádom a csokoládét – mosolyog rám nagy szemekkel.
- Köszönöm! – és elveszem a tölcsért. – És neked is nagyon köszönöm! – egy puszit nyomok András arcára.
- Szívesen!
András fizet és sétálunk is tovább, miközben a fagyinkat majszoljuk.
Lassan elfogy a fagylalt, és mi egy padra ülünk. A legjobb hely a parkban, egy hatalmas szökőkút csobog előttünk és egy nagy lombos fa árnyékot ad.
- Én hoztam neked valamit. Csukd be a szemed, és nyújtsd ki a kezed!
- Hát rendben – olyan izgatott lettem. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szeretne. Olyan hosszú időnek tűnik, amíg vakoskodom. Végül érzem, hogy valami kis tasakot beletesz a tenyerembe.
- Kinyithatod!
Egy áttetsző kis élénk tasakot fektet a tenyeremben. Egy kis szív van benne. Kinyitom a csomagolást, és a tenyerembe csúsztatom a kis ezüst szívet, amit ketté lehet törni, és két szép „A” betű van belevésve.
- Ez gyönyörű! – mondom ámuldozva.
- Csak egy kis csekélység. Kettétöröm. Felteszed?
- Természetesen! – gyorsan lekapom a láncomat a nyakamból, és felteszem rá, majd újra a helyére kerül a lánc, az új díszével. – Ez gyönyörű! Nagyon tetszik. Köszönöm!
- Én is felteszem a nyakamba – mondja bizonytalanul – Segítesz?
- Persze! – mondom mosolyogva, és már nyújtom is a láncért a kezem. Pillanatok alatt elém is térdel, és előre hajtja a fejét. Sikerül feltennem, és már neki is a nyakában lóg a lánc a kis ezüst félszívvel. Megáll a levegő, ahogy nézzük egymást. Egyikünk száját sem hagyja el egy szó sem. Közelebb hajol hozzám. Én elkapom a szemem és a semmibe meredek. Végtelenül lassan a számhoz ér a szája. Minden érzés felerősödik bennem. Behunyom a szemem. A Nap melegét érzem az arcomon, és ahogy a szél a fa lombját fújja, mindig másik helyen érzem a forróságot a bőrömön. A szél még a szökőkút vízcseppjeit is felénk fújja, ezzel is hűsítve az arcomat. A nyelvét lassan az ajkaim közé csúsztatja. Én engedem, és kicsit nagyobbra nyitom a szám, hogy én is használhassam az enyémet. Egymás szájában körözünk a nyelvünkkel, és hatalmas felszabadulást érzek. Olyan mintha egész életemben erre a pillanatra vártam volna. Hihetetlenül tökéletes érzés. Nem tudom, hogy meddig tart, de nagyon jól esik. Amikor eltávolodunk egymástól. Látom Andráson, hogy ugyanúgy a mennyekben érzi magát, ahogy én.
- Ez volt az első csókom! – mondja az izgatottságtól lihegve.
- Ez meg a második! – a tarkójánál fogva magamhoz húzom az arcát, és már csókolom is. A nyelvem vadul felfedezi a száját. Olyan heves vagyok, mint még soha. Majd lassan szétválunk. András nem talál szavakat, és elhatározza, hogy ezentúl számolni fogja, hogy hányszor csókolózunk.

Az egész délutánt együtt töltjük. Imádom, ahogy hozzám ér, és jót is tudunk beszélgetni. Elmondja, hogy gazdag bárói család sarja, és hogy valójában Budapesten lakik egy kis belvárosi lakásban. 24 éves, és a hadseregnél dolgozik civilként. Csak azért jött Balatonfüredre, hogy megnézze az Anna-bált. A szüleivel nem nagyon tartja a kapcsolatot.
Én is elmondok neki mindent, hogy jelenleg állás nélkül vagyok, különben meg mint láthatta csellista vagyok. A szüleimmel én sem tartom a kapcsolatot, sajnos nem értettünk egyet néhány dologban. És hogy én csak itt ideiglenesen lakom, minél előbb szeretnék visszamenni Budapestre.
A beszélgetésünk közben pedig annyiszor csókolózunk, ahányszor csak kedvünk van hozzá. András a hetedik csók után feladta a számolást, olyan gyorsan jöttek a csókok egymás után, hogy képtelenség lett volna észben tartani.
- Anna! Te gyönyörű vagy! És szeretnék neked udvarolni, ha megengeded.
- András! Nem tennél semmivel sem boldogabbá.
- Ennek nagyon örülök. Már sötétedik, lassan véget ér a nap.
- Ha gondolod, holnap ismét találkozhatunk – nézek rá nagy kérdő szemekkel.
- Mindenképpen Kedvesem! Lassan haza viszlek.
- Sajnálom, hogy el kell válnunk.
- Igazából nem „kell”! – mondja teljes magabiztossággal.
- De kell! – mondom határozottan.
Még egy utolsó gyengéd csók, és már indulunk is vissza a lakásomhoz.


- Nagyon szépen köszönöm a mai tartalmas napot!
- Igazán nincs mit! – mondja egy kicsit elkeseredetten, mert el kell, hogy hagyjuk egymást. – Gyönyörű vagy Kedvesem! És én szerelmes vagyok beléd!
- Én is szerelmes vagyok beléd, és nagyon vonzónak talállak – mondom pironkodva a szemébe. Ismételten közelebb hajol, és hosszan megcsókol. Nem zavar, hogy az utcán csókolózunk, bár ha meglátna bennünket bárki, a jó híremnek vége.
Lassan búcsúzunk egymástól, és a holnapi találkozásunkat korábbra tesszük. Délelőtt tíz órára jön ide a ház elé, így még több időt tudunk együtt tölteni.
Egy utolsó csók, és megyek is felfelé a lakásba. Gyorsan felérek, hogy még az ablakból integetni tudjak Andrásnak. Alig tud elindulni a hintóval. Én is alig tudom elengedni. Legszívesebben felhívnám magamhoz, de az első alkalommal még korai lenne. Holnap úgyis láthatom.