Nyugalom

Megnyomon az ötödik emelet gombját, majd becsukódik a liftajtó, és elindulok felfelé.
Szeretem a lifteket.
Szeretem a halk zörejt, amit menet közben adnak, szeretem a neonlámpák fáradt fényét, a csendes, békés légkört. Kevés olyan hely akad a mai világban, ami ennyire meg tudna nyugtatni. Tudom, hogy nem sok idő, míg megteszem ezt a néhány emeletet, igazából alig egy perc, de ez pont elég arra, hogy a minimális aggodalom, ami minden munka előtt bennem van szertefosszon. Ennyi kell csak nekem. Egy perc.
Lehunyom a szemem, és mélyen magamba szívom a kellemes, enyhén citromillatú levegőt. Megnyalom a kiszáradt ajkamat, majd kinyitom a szemem, és felnézek az ajtó felett lévő kijelzőre. Éppen a harmadik emeletet hagyom el. Innen már csak pillanatok kérdése. Ujjaim keményen szorítják a baseball ütő gumimarkolatát. Ismét lehunyom a szemem, és végiggondolom, pontosan hogyan fogom csinálni. Másodpercek törtrésze alatt végigfuttatom az agyamon a tervet. Minél többször ismétlem, annál jobbnak találom.
Felnyitom a szemem, a lift megáll, az ajtó kinyílik, én pedig, immár teljesen megnyugodva kilépek rajta.

Megnyomom a földszint gombját, majd becsukódik a liftajtó, és elindulok lefelé.
Szeretem a lifteket.
Hálát adok érte, ha a munkám során lehetőségem nyílik használni őket. Lehetek bármilyen állapotban, akár mentális, akár fizikai értelemben, itt mindig nyugalmat találok. Nekidőlök a hideg fémfalnak, és nagyot sóhajtok. Ahogy a neonlámpák fénye rám vetül, a fájdalmaim is enyhülnek. A törött orromból továbbra is szivárog a vér, az ajkam felrepedt és a szúró érzésből ítélve egy bordám is eltört, azonban minden megtett méterrel egyre kevésbé érzem mindezt. Körülbelül egy percem van, míg leérek, aztán felhívom a megbízómat, elmondom neki, hogy teljesítettem, amit kért, majd hazamegyek, holnap reggel pedig minden kezdődik előlről.
De addig még itt van ez az egy perc. Egy perc a teljes csöndben, elzárva a világtól. Egy perc, míg egyedül lehetek a gondolataimmal. A nyugalom hulláma akkora erővel szakad rám, hogy a véres baseball ütő kiesik az ellazult ujjaim közül. Nem baj. Nem nyúlok utána. Nem rontom el a pillanatot.
Végül leérek, nyílik az ajtó, én ellököm magam a faltól, felveszem az ütőt, és elindulok.