Történetek

Megérkeztek a szobába, Fiú immár ruhában, és az anyatündér olyan tágra nyitotta a szemét, hogy Lányék egy percre nem értették, miért nem esik ki a helyéről.
- Jaj, anyu, tudod, mesélted, hogy Isten már meg akarta teremteni a fiúkat. Nos, hát... én segítettem neki egy kicsit!
- Jaj, édes kislányom! Ugye nem?
- De igen! ...

- Mielőtt Voldemort hatalma növekedni kezdett, a mardekár ház egy megbecsült és előkelő ház volt, ahová minden szülő szívesen járatta a gyerekét… - Ron itt megvetően fölhorkantott. – Igen, ez így van! De miután Voldemort végzett a tanulmányaival, történt valami. A mardekár ház lezüllött, és annak ellenére, hogy sokszor megnyerték a Ház Kupát és a Kviddics Kupát, a diákokról kialakult kép nagyon megváltozott… Azóta terjedt el az a nézet, hogy a mardekárból kerül ki a legtöbb sötét varázsló......

Ezt a történetet egy naplóban olvastam. Egy 18 éves srác naplójában. Mióta elolvastam furcsa dolgok történnek velem. Nem kell semmi különösre gondolni. Csak hangokat hallok. Olyan hangokat, amiket talán nem lenne szabad. Hangokat az éjszaka közepén, és nem tudok aludni. Félek...

Múlt és jelen találkozott ezen a helyen. Harry együtt lépett Voldemorttal egyre közelebb a bejárati ajtó felé, át az akkor szépen nyírt gyepen, melyet most elborított a gaz. Torkában dobogott a szíve, homloka nyirkossá vált, szája kiszáradt – Harrynek a lelkét ólomsúlyként nyomó gyászos szomorúság miatt, Voldemortnak pedig a közelgő gyilkosság miatti izgalomtól...

A férfi elment, a rendőrök kinyitották helyszínelő táskájukat, és körülnéztek, Ughy fényképezni kezdett, míg Kocsis mintákat szedett. Találtak sok-sok törött poharat, néhányon vérfolttal. Mindegyikből vett mintát Dávid. Ezen kívül volt a boksz oldalán egy nagy vérfolt és beleragadva egy hajtincs. Természetesen ez is mintavételezésre került, és fénykép is készült róla. Kocsisnak feltűnt valami...

- Egyszer például megesett, hogy át akartam változni galambbá, egy kedves angyal megtréfálásából, és hát, mint te is mondtad, nem minden kutyának van szárnya, ahogy a galamboknak sincs uszonyuk... - majd mindketten felnevettek és Lány egy finom, leheletnyi köhintéssel jelezte, hogy várja a választ...

Emily hallotta, hogy első alkalommal fájdalmas lehet, de az égető fájdalom mellett a szinte kibírhatatlan vágyakozás sürgető érzése is megjelent. A férfi lassan mozgott és visszavonult, amíg Emily könyörgött neki, hogy jöjjön vissza, aztán olyan mélyen kitöltötte, hogy a lány azt kívánta, bár sose lenne vége...

Másnap tényleg nekifogott a munkának.
- Emese, ne haragudjon, de ha arra szeretném kérni, hogy a kép kedvéért viseljen egy ruhát, megtenné?
- Természetesen.
- Vegye fel ezt a ruhát, kérem! Ebben szeretném lefesteni…-A szekrényhez lépett. Jeges dermedtség futott végig rajtam, az a fehér ruha volt, amit a felesége viselt a képen...

- Nem sokat árult el róla, de most kérdőre vonom. Mindent kiszedek belőle, mert mióta elment, nincs egy nyugodt percem... Mindig kishitű volt, sosem érzett elég önbizalmat magában...
- Akkor hogy mehetett bele egy ilyen...
- Azt mondja... az ember nem a szemével választ, hanem a lelkével! Maga érti ezt? Hogy lehet beleszeretni egy... hangba?! ...

- Ne tedd ezt...-kérleltél és egy új könnycsepp jelent meg a szemedben.
A bűntudat egy szikrája suhant át rajtam, teljesen elvesztettem az irányítást magam felett.
- Nem! - ordítottam, majd a vállaidnál fogva visszalöktelek a padlóra.
Fájt, hogy fájdalmat kell okoznom, igaz nem látszott, hogy komolyabban megsérültél volna, csak a térded és a könyököd horzsolódott fel. Nem tehettem mást, az az indulat ami bennem volt, nem bírtam ki...