Élveboncolás

ELSŐ FEJEZET

Blood segédfelügyelő az anyjánál töltött hétvégéről hazafelé megállt a benzinkútnál.
- Jó estét! - köszöntötte az ismerős benzinkutas. - Ugye maga szereti az idős embereket?
- Hogyne... de miért kérdezi? - lepődött meg Blood.
- Nem tenné meg, hogy elviszi Mrs. Lockot? Lekéste a buszt, és mire a következő indul,magával oda is érhetne. A lányát megy meglátogatni Albanyba.
- Szívesen! - vágta rá Blood - Legalább nem lesz olyan egyhangú az út, ha beszél hozzám valaki...
- Na... köztünk maradjon a szó,ha csak beszélőkére van szüksége, Mrs. Locknál megfelelőbbet keresve sem találhatott volna... de értelmes asszony, úgyhogy nem nyűg annak, aki hallgatja.
- Sosem ültem még rendőrkocsiban! - szabadkozott az asszony, miközben Blood besegítette a hátsó ülésre.
- A kocsi nem rendőrségi... a segédfelügyelő úré, de biztonság szempontjából egykutya! - nyugtatta Mrs. Lockot a kutas.

Blood elköszönt, és indított... de később, amikor visszagondolt ezekre a percekre, sokszor eszébe jutott: hányember életébe jászhat bele így vagy úgy egy szivességfuvar...
- Kedves magától, hogy felvett... egy ilyen vénasszonyt. A férjem meghalt, a lányom már régen nem lakik otthon, és sokszor azon kapom magam, hogy fennhangon beszélek. Ha meg emberek közé kerülök... keresnem kell a szavakat. Gondolja, hogy ez már a hülyeség jele?
- Ugyan, asszonyom... a szóéhségé! - nyugtatta Blood mosolyogva.- A lánya biztosan sűrűn látogattja...
- Nem mondhatnám... hat hónapja nem járt itthon, most is csak azért jött, hogy elbúcsúzzon... úgy néz ki, hogy férjhez megy.
- És persze boldog?!
- Annak akart látszani...

- Akart?!
- Egy anya szemét, vagy inkább a szívét, nehéz becsapni! Boldognak látszott, de a boldogsága nem tűnt felhőtlennek. Tudja, olyasfajta állapot ez, amikor üröm vegyül az örömbe...
- És mi az üröm?
- Nekem az, hogy talán sosem látom többé, de őt valami más bántja... láttam rajta... azért határoztam úgy, hogy meglátogatom. A lányom túlságosan hiszékeny. Olyan, mint egy gyerek!

- Ezt meg hogy érti?
- Naiv. Mindent-el-hisz Maudnak hívtam, amíg itthon volt. Persze lehet, hogy eltúlzoma dolgot...
- Lehetséges... hiszen férjhez megy ahhoz, akit szeret. Az anyáknak egyszer útra kell bocsájtaniuk a gyermeküket. Az enyém most is azzal búcsúzott: mikor nősülök már meg?
- Melyik anya ne örülne, ha a lánya boldog... ha boldog...
- De hát a választottját ő ismeri jobban, Mrs. Lock!
- Nem ismeri! Sosem látta! - vágta rá az asszony, és ez Bloodot zavarba hozta.
- Csak nem Ausztráliába megy... közvetítéssel?
- Nem Ausztráliába, de látatlanba...
- Talán mozgássérült az illető, vagy...
- Nem sokat árult el róla, de most kérdőre vonom. Mindent kiszedek belőle, mert mióta elment, nincs egy nyugodt percem... Mindig kishitű volt, sosem érzett elég önbizalmat magában...
- Akkor hogy mehetett bele egy ilyen...
- Azt mondja... az ember nem a szemével választ, hanem a lelkével! Maga érti ezt? Hogy lehet beleszeretni egy... hangba?!
- Hangba?!
- Igen! Az a férfi csak telefonon beszélt vele. Nincs róla fényképe, sosem írt egyetlen sort sem a lányomnak. Csak az a lélektelen telefon kapcsolja össze őket... és a lányom levelei.
- Most minden tisztázódik majd. Azóta már biztosan látták is egymást... és a vőlegény talán éppen olyan, amilyennek a lánya elképzelte.
- Elképzelte? Hogy lehet elképzelni egy fantomot?!
- Fantomot?! - nevetett Blood. - A fantomok nem tudnak telefonálni!
- Nekem akkor sem tetszik ez a titokzatosság... a lányom engem is letagadott...
- Miért?
- Mert a hirdetés, amire válaszolt, kikötötte, hogy ne legyen senkije. Azért jöt haza, hogy memondja, ne keressem, ne kutassam... ha lehet, amjd jelentkezik. Ha nem, az azt jelenti: boldog...

- A nagy lehetőség?! - jegyezte meg Blood.
- Maga járt már Syrakusban? - kérdezte hirtelen Mrs. Lock.
- Hogyne. Nincs a világ végén. Miért kérdezi?
- A lányom Syrakusba megy. Oda írogatta a leveleket post restante: "Egyedül, mint az ujjam" jeligére. Nem ő mondta. A kis telefonkönyvét néztem meg titokban. Ez volt beleírva, és az, hogy: Főposta.
Blood hortelen lefékezett, mert egy autó mellett Betsy Alley - egy szinte csak látásból ismert kolléganője - tpoprgott.
- Helló! - szólt ki a kocsiból. - Bedöglött a kávédaráló?
- Be, az ördög vigye el... és fogalmam sincs, hogy jutok haza.
- Fogyadok, hogy már van! - vágta rá nevetve Blood. - Autóstoppal... velem...
- Szerencsém, hogy éppen erre járt, mert sehol egy taxi, és elég messze vagyunk Albaynitól... a stoppot pedig tiltja a...
- Szabályzat! De szép lányok számára egyébként sem ajánlatos! - jelentette ki Blood, miközben átrakta Betsy csomagját.

- Mit keres erre, ahol a madár se jár? - kérdezte, miután bemutatta utasait egymásnak, és indított.
- Sajnos, nem partyn voltam! - sóhajtotta a lány.
- Csak nem azt akarja mondani, hogy a szolgálat...
- De igen... - mondta, miközben kényelmesen elhelyezkedett a vezető melletti ülésen. - Rokonok?
- Nem! Mrs. Lock is autóstoppos, csak félénk volt, és a benzinkutassal meszeltetett le! - nevetett Blood.
Az idős hölgyet a lánya lakása előtt tették ki. Az utat kellemesen átbeszélgették, és Mrs Lock nem hozta többet szóba alánya ügyét.
- Elárulná a címet?
- Hajtson egyenesen, majd irányítom... és meghívom egy igazi kávéra... fuvardíjként! - mosolygott fáradt-kedvesen a lány.
- Semmi oka hálálkodásra, úgyis jöttem volna, és kerülőutat sem kell tennem...
- Akkor vegye úgy, hogy nem, hálából hívom meg, hanem női büszkeségből. Be akarom bizonyítani, hogy jobb kávét főzök, mint egy bisztró...
- Meggyőzött! A kávéról pedig csak a meózás után nyilatkozom...
- Elég elismerés lesz, ha megissza! - nevetett a lány, és leállítatta a kocsit.

A lakás nem volt nagy, de magán viselte a női kéz nyomát. Blood, mikor belépett, arra gondolt: nála csak olyankor fogadja ilyen kép, ha abejárónpje éppen tiszteletét tette.
- Ülljön már le... el ne vigye az álmomat. A kávét, még mielőtt elmentem, bekészítettem. Amíg megfő, beszélgethetünk...
Betsy megszokott mozdulatokkal vette elő a csészéket, és rakta a terített asztalra. Blood szótlanul nézte. Hogy lehet pár pillanat alatt, ilyen csodálatosan meghitt asztalt teríteni?! Még virág és gyertya is került rá!
- Meggyújtaná? - kérdezte kedvesen a lány. - Úgy hallom, késza kávé. A gyertyafény megnyugtat, kellemes érzés önt el, ha a pislákoló fénybe nézek. Azt hiszem ez már mánia!
A kávé valóban csodálatos volt.
- Látszik, hogy szívvel főzte! - jegyezte meg Blood.
- A jó kávé mellé az is kell... kétféle értelemben is! - mosolygott Betsy. - Ha hiszi, ha nem , három nap óta semmi nem esett ilyen jól. Már gondolkozni sem tudok... összekeveredett a fejemben minden... Ilyen ügyem, még nem volt...

- Ugye maga az eltűntek osztályán dolgozik?
- Igen... és társosztályunk a névtelen hullákkal foglalkozók csoportja. Akit keresünk, azt legtöbbször náluk találjuk meg, de most valahogy nem aladok nyomra. Szinte kilátástalannak érzem az ügyet, pedig kell lenji megoldásnak, hiszen három esetet nem csupán egy dolog kötössze...
- Van az úgy, hogy az ember azt hisi, kész, nincs tovább! Én ezt a nyomozási pontot szeretem a legjobban, mert amikor minden összezavarodik, a legnagyobb a káosz, akkor ugrik ki legkönnyebben a megoldás. Csak egy szikra kell... egy véletlen valami, ami nem tudni hol, mitől... de egyszer csak beugrik...
- A kocsim már magától is odatalálna Syrakusba...
- Syrakusba? - kérdezte kicsit ámulattala hangjában Blood.
- Igen... a három áldozatot az a város köti össze... többek között...
- És még? Persze csak ha nem hivatali titok! - nevetett.
- Van még néhány dolog, ami összefűzi őket: mindhárman eltűntek, fél éven belül... nyaomtalanul, magányosak voltak, és
- Férfiak? - kérdezte Blood, mert különös érzése támadt.
- Nők! Harminc év körüliek... és a tárgyaikat, meg a szomszédjaikat kell kivallatnom, ha össze akarok rakni valamit róluk. Mindhárman úgy álltak a világban, aklár az ujjam...

- Mrs. Lock! - kiáltott fel hirtelen Blood.
- Mi van vele? - képedt el Betsy.
- Felmerült bennem valami... és nem tudom, mondjam-e?
- Gondolom, amit egy idős hölgy autóstoppolás közben mondhatott, továbbadhatja, legalább feldob egy kicsit...
- Azt hiszem nagyon fel fogom dobni, mint ahogy én sem avgyok már olyan nyugodt, mint két perce, és nem csak a kávé az oka.
- Beszéljen már!
- Az az asszony a lányát jött meglátogatni, aki férjhez megy... és egy olyan hirdetés útján talált párt, amely kikötötte, hogy aki jelentkezik, annak se legyen senkije.
- Véletlen! - jelentette ki tétován a lány.
- Lehetne az is, ha nem Syrakusba írogatta volna a jeigés leveleket, és nem poste restante!
- Mit beszél?! De hiszen tőlem nem tudhatja, hogy azok a nők poste restante...
- Nem is magától tudom... Mrs. Locktól!

- Ez hihetetlen! Beszéljen! Mondjon el mindent, ami akocsiban elhangzott...
- Az túl sok lenne, mert szeret beszélgetni az öreg hölgy, de a lány azért volt otthon egy hete, hogy megkérje, ne keresse, ne kutasson utána, mert férjhez megy... megtalálta az igazit. Nem ismeri, csak telefonon beszélt vele, és írogatott neki.
- Syrakusba?!
- Igen! Legalábbis egy ilyen jeligét talált a lánya noteszában Mrs. Lock.
- Hát ez fantasztikus! - ugrott fel Betsy. - És mikor megy férjhez a lánya?
- Ezt nem tudta... és az is meglehet, hogy elkésett szegény feje.
- Megtenné, hogy visszavisz oda, ahol Mrs. Lockot kitettük?
- Ha megígéri, hogy a visszafuvarért megint meghív egy ilyen álomkávéra! - mókázott Blood, és elindult a kijárat felé.
- Nincs olyan, amit meg ne ígérnék! - vágta rá a lány, és láthatóan friss erőre kapott.
Kilenc óra volt...

(a következő fejezet akkor, ha ez tetszett, mert nem strapálom magam, ha úgyse tetszik...)