Azt kaptad, amit megérdemeltél...

Azt kaptad amit megérdemeltél?

Gerard Way szemszögéből:

Őszintén szólva nagyon jól megvoltunk, kimondottan összeillettünk és nem csak szerinem, mások szerint is. Első látásra megtetszettél, igaz kicsit féltem odamenni hozzád, de ezután már minden sima ügy volt. A mosolyod a szemed, teljesen lenyűgöztél, de mikor megtudtam mi történt, attól a pillanattól fogva egyre jobban gyűlöltelek. Talán nem is annyira téged, inkább azt a színjátékot amit játszottál. Te nem tudhattad, de mindenre rájöttem, csak gondoltam, ha játszani akarsz akkor játszunk, a te játékszabályaid szerint.
Mikor Philadelphiában az egyik esti koncert után megpillantottalak teljesen lefagytam. Frank meg is kérdezte, mi van velem, aztán követte a pillantásom és meglátott téged.
-Menj oda hozzá.-tanácsolta, és én így is tettem.
Először csak egy szimpla kis beszélgetést egyeztettünk az egyik kávézóban, aztán jöttek a közös programmok. Egyre többet találkoztunk és ez így volt jó. Éreztem, hopgy különleges vagy nekem, még életemben nem találkoztam hasonló emberrel, pedig elhiheted, hogy fellépések után egy csomó kiscsaj vesz körül minket. De hiszen ezt mindenki tudja, hogy mit akarnak, egy éjszakát, hogy utána eldicsekedhessenek vele a barátnőikenk. Hát köszi, de nekem ez már kevés, 28 éves fejjel az ember kicsit megkomolyodik, nem igaz?! Bár egyszer-egyszer még régebben Frankkel \"kirúgtunk a hámból\", élveztük, hogy válogathatunk, hogy az aznap estét éppen kivel szeretnénk tölteni. Mikeyt is hívtuk, de gondolhatod, őt semmi ilyesmire nem lehetett rávenni. Szóval mint mondtam megelégeltem ezeket a kis \"kalandokat\" és valami komolyabbra vágytam, félre ne érts nem házasságra gondolok, csak egy tartósabb kapcsolatra. Mikor megkérdeztem a neved olyan egyszerűen válaszoltál, amilyen egyszerűen még lány nem is válaszolt Gerard Way-nek.
-Emily-nek hívnak.-közölted fel sem nézve, miközben egy dobozt pakoltál a színpad mögött.
Ekkor már tudtam, hogy különleges vagy, legalábbis nekem biztosan....az voltál amíg át nem léptél egy bizonyos határt.
Ez a dolog két hónappal ezelőtt történt, az egyik koncert után. Illetve már azelőtt is voltak furcsa dolgok , de nem foglalkoztam velük, sőt örültem is nekik. Például észrevettem, hogy Mikey mennyire jóban lett veled, ez ellen neked sem volt kifogásod. Sokat beszélgettetek és néhány közös programmra őt is elhívtuk, esetenként Frankéket is.
-Szegény, nincs senkije, ne legyen már egész nap egyedül.-mondtad, mikor megkérdeztem , hogy Mikey miért van mostanság mindenhol ott ahol mi is.
Egyszóval kicsit boldog voltam, hogy jól kijöttök, másrészt néha zavart, hogy ott van az öcsém, mikor én kettesben szerettem volna lenni veled.
Egyik koncert után, ahol te is ott volál, éppen Mikeyt kerestem , de nem találtam sehol.
Se az étterembe, se a társalgóba, se a színpad körül. Gondoltam megnézem a szobáját. Könnyen bejutottam, mert elfelejtette bezárni maga után az ajtót, ez jellemző volt rá. Benéztem a fürdőbe, aztán a hálóba, de sehol nem volt senki. Már éppen indultam volna, mikor egy futó pillantást vetettem az ágyon összegyűrve heverő paplanra.
-Sosem hajtja össze.-mondtam mérgelődve és az ágyhoz lépve kicsit megpróbáltam formába önteni a takaróját. Mikor a paplan fellebbent megláttam a párna sarka alatt egy ezüstösen fénylő kis valamit.
Ez meg mi?-kérdeztem magamban.
Igen, a te karkötőd volt, az, amit tőlem kaptál karácsonyra.Szét volt szakadva a kapcsa, ezért eshetett le. Ledöbbentem.
-Ez meg, hogy kerülhetett ide?-kérdeztem magamtól fölöslegesen.
Felemeltem a takarót, az orromhoz tartottam, a te parfümöd illata szinte már teljesen beleivódott.
Ezen a ponton rájöttem mi történhetett, egyértelmű volt.Megcsaltál a saját testvéremmel. Először baromi ideges voltam, aztán kicsit megnyugodtam, azon gondolkotam, vajon hányszor csinálhattátok a hátam mögött. Azok az ártatlan :-átviszem Mikeynak az ebédet kijelentések. Felfordult tőled a gyomrom. Olyan jól megjátszottad magad, hogy még én sem jöttem rá csak mikor bizonyítékot találtam. Nem, nem akartalak lebuktatni, gondoltam legyen ahogy te akarod. Úgy tettem, mintha mi sem történt volna, bár mikor a titokban Mikeyval váltott pillantásaidat láttam, majdnem elhánytam magam. Most már ezek az apró dolgok is mikor véletlenül megérintetted a haját vagy a szemébe néztél, is szemet szúrtak. Először nehéz volt visszafogni magam, de aztán megszoktam. Mikor este odabújtál, vagy az aznapi dolgokról csevegtél, na hát akkor kész voltam.A rosszullét kerülgetett...! Másfél hónapja ment ez így, de nem bírtam tovább, lépnem kellett.
-Emily, van kedved elmenni este vacsorázni?-kérdeztem mosolyogva.
-Persze, szivem, csak mondd meg mikor indulunk, mert a többiekkel is találkozni szeretnék előtte.
-Olyan 8-ra legyél kész.-válaszoltam mosolyt erőltetve az arcomra.
Nem tudtam, hogy a többiek alatt a barátnőidet vagy Mikeyt érted, de nem is érdekelt.Döntöttem.
Már a kocsiban ültünk, te pedig a délután történteket mesélted, amik valószínűleg szintén nem voltak igazak, mert délután rejtélyes módon Mikey sem volt otthon mikor hívtam.
-Hova megyünk?-kérdezted.
Az titok.-feleltem fel sem nézve.
-Mikor már elhagytuk a megszokott kis éttermünket így szóltál:
-Miért nem ide megyünk, mindig itt szoktunk enni?-kérdezted egy kis aggodalommal a hangodban.
-Most valami új helyre gondoltam.
Egy sötét félreeső utca, szürke téglás háza előtt parkoltam, itt már semmit sem értettél.
-Miért hoztál ide?-kérdezted nyugtalanul.
Nem is válaszoltam, megkerültem a kocsit és a karodnál fogva kicsit erősen kihúztalak az ülésről.
-Gyere.-mondtam, de nem engedtelek el, hanem kinyitottam a régi, üres ház ajtaját és belöktelek rajta, ezután pedig bezártam kulcsra az ajtót, amit előző héten az egyik szemközti házban lakó öregtől szereztem.
-Gerard, mi ez az egész?-kérdezted, a hangod már remegett a félelemtől.
-Csak egy kis meglepetés, ahogy azt már mondtam.
A falhoz kúsztál és remegve, kuporogtál ott. Csak az hallatszott, hogy szabálytalanul kapkodod a levegőt.
-Mindent tudok, nem kellett volna megjátszanod magadat, csak egy szót mondok:Mikey!Ismerős?-kérdeztem, miközben az öltönyöm zsebében levő pisztolyt húztam elő.
Élveztem a helyzetet, tudom kicsit perverz dolog, de jó volt látni a félelmet a szemedben, másfél hónapja az első tiszta érzést. Tudniillik a szemed sosem hazudott.
-Én, de én...nem is csak...!-kezdted, halkan.
-Persze-persze, ti csak barátok vagytok mi? Annyira, hogy délutánonként és esténkét jókat hancúroztatok az ágyában. Ne nevettes, mindjárt hányok tőled, hülye kis ribanc.-válaszoltam fenyegetően.
-De tudod, hogy mindig csak téged szerettelek.....és megtudok mindent magyarázni.-mondtad, de most már sírtál.
Sok kis könycsepp gördült le az arcodon, aztán a kezedre hullottak, majd a poros földre.
-Fölösleges, már nincs mit megmagyarázni.-mondtam halkan, de elbizonytalanodtam.
Képes lennék megtenni?-kérdeztem magamban.
Ott kuporogtál az egyik ablak alatt aminek a fele már kitört, azon sütött be a hold, éppen rád, az utánozhatatlanul fekete hajadra. Olyan voltál, mint egy angyal aki a holdfényben szomorúan ücsörög a világ legelhagyatottabb helyén.
Egyértelmű volt, hogy nem tehetem ezt, nem tudom megtenni. Akkor mi legyen? Sétáljak ki úgy mintha mi sem történt volna, majd elfelejtjük az egészet és nem beszélünk róla. Arról, hogy megfenyegettelek és meg akartalak ölni.Te meg majd nem mondod el senkinek, mi? Nem ez már nem ilyen egyszerű, már rég nem bíztam benned.
Valószínűleg te is észrevetted, hogy kicsit megtörtem és már nem vagyok olyan határozott, mint az előbb. Lassan felálltál.
-Nem mondom el senkinek, ott folytatjuk ahol abbahagytuk, csak mi ketten.-mondtad halkan felém közelítve, már nem sírtál.
A kezed felém, vagyis a kezemben tartott pisztoly felé nyújtottad, el akartad venni, hogy biztonságban tudd magad. Már megint csak magadra gondoltál és lefogadom, hogy Mikeyra. Azt sem bírtam felfogni, miért csaltál meg vele, inkább örülnöd kellett volna, hogy ott vagyok neked és majdnem minden kívnságodat lestem és azonnal teljesítettem. Tiszta szívből szerettelek, minden titkomat megosztottam veled, de te elárultál, talán még jót is nevettél rajtam a hátam mögött.
-Ne tedd ezt...-kérleltél és egy új könnycsepp jelent meg a szemedben.
A bűntudat egy szikrája suhant át rajtam, teljesen elvesztettem az irányítást magam felett.
-Nem!-ordítottam, majd a vállaidnál fogva visszalöktelek a padlóra.
Fájt, hogy fájdalmat kell okoznom, igaz nem látszott, hogy komolyabban megsérültél volna,csak a térded és a könyököd horzsolódott fel.Nem tehettem mást, az az indulat ami bennem volt, nem bírtam ki. Utáltam ezt a kurva helyzetet, Mikey utálni fog, amiért ezt tettem veled, a szüleimről nem is beszélve.Mit fog mindenki szólni, ha ez kiderül.Nem a mások véleménye baromira nem érdekel, Mikeyé és a többieké a csapatból viszont fontos, ők sokat jelentenek nekem. Vagyis csak jelentettek, mert kurvára biztos, hogy ezért meg fognak utálni, és egy cseppet sem értenek majd meg. Itt maradtam egyedül, nincs senki aki értené mit miért tettem, senki. Család? Mi az? Ők már nincsenek, nekem legalábbis biztosan. Apám valószínűleg kitagad, anyám meg, aki annyira imádott, hát ő szóba se fog álni velem.A testvérem mint már mondtam, meg fog utálni, tiszta szívből, ez biztos.
De minek beszélek én egy halott lánynak? Magam sem tudom.
Itt fekszel a szemem előtt, egy hatalmas vértócsa közepén én meg neked mesélem életem történetét.
Már megint rohadtul szánalmas vagyok. Még arra sem emlékszem mikor elsült a pisztoly, csak arra, hogy a földre hullott a kezemből, én pedig néztem ahogy elvérzel. Hidegen, szó nélkül bámultam, most pedig itt fekszel előttem, a kezed a mellkasodon ahol a golyó eltalált, a fényes hajad alja már kicsit összeragadt a ráfolyt vértől, a mindig vidám szürke szempár pedig üvegesen a plafont bámulja, minha lenne ott valami.
Kinnt már kicsit világosodik, nem akarok elmenni, nincs is hova, vagy kihez. Inkább nézlek, és gondolkozom. Talán egyszer majd képes leszek kimenni a sírodhoz, de ez egyáltalán nem biztos, sőt.