Történetek

- Nászút?
- Igen… Nászút… - Ült vissza Soulness. –Nem hallott még nászútról riporternő? –Hátradőlt, és figyelte ahogyan Liona arcáról leolvad a mosoly
- Most meg te gyerekeskedsz… - Morogta Liona fogcsikorgatva.
- Csak válaszoltam… Igen nászútra szeretnék menni, és keresem rá a megfelelő időpontot!
Lionának még a szava is elakadt...

A rács ablakomon már elkorhadt az örökkön csepegő víztől, ami a felettem lévő rab vécéjéből folyik, akár ki is szabadulhatnék, nem vennék észre, csak este, mikor kísérnének a fürdőbe, akkor aztán lenne sírás, senki nem lenne tőlem biztonságban. Máris túl sok gondot okoztam a világnak, nélkülem is pocsék egy élet vár mindenkire, de én aztán felteszem az i-re a pontot, sokak szemében talán mindenkiében nem vagyok más mint egy koszos, gyilkos, aki szabadságra vágyik...

Victum egy temetőben ébredt. Látott már ilyen helyet, de soha nem járt még itt. Felült és meglepve körülnézett, hogy hova került. Nem volt körülötte senki sem csak sírkövek és keresztek.
„Hova kerültem?” Lépett le a talajra. Meztelen talpait átdöfte a földön heverő tüskés növény, mire Victum felszisszent, majd tovább lépkedett. Ez a fájdalom nem is számított számára, sőt az sem hogy véres a talpa…

- Rájöttetek már, mi volt az a por, amit a kobold szétszórt? – érdeklődött Harry, miután rövid szünetet tartottak az elementális mágia gyakorlásában. Az auror a szélvarázslatokat tanította nekik, s ennek eredményeképp a gyakorlóhelynek használt szalon úgy nézett ki, mintha egy tornádó söpört volna végig rajta. A szekrények fiókjai mind kipotyogtak, tartalmuk szerteszét röpült a szobában...

- Mia… - Rohant oda hozzá, és átölelte. –Miért jöttél el? Úristen te remegsz! –Terítette a lány hátára a kabátot, és szorosan magához húzta.
- Hazamegyek… - Suttogta a lány.
- Rosszul vagy?
- Egy kicsit szédülök, és… nem vagyok valami jól… hazamegyek… de te maradj csak itt…
- Szó sem lehet róla!
- Soulness itt van a nővéred… legyél vele… beszélgessetek… Én… én nem vagyok idevaló… - Kezdett el könnyezni Mia...

-Megölöm...-nyugtázta némelykor,és már peregtek is szemei előtt az események.Fogja a párnát, és szorítja férje fejére.-Hallgass el végre!-sziszegi,miközben minden női erejét beveti,hogy legyőzze az életért harcoló férfi hiábavaló küzdelmét.
-Hülyeség..annyit kapnék érte, mint egy normális emberért!-villant át agyán a jól ismert mondás...

Egy régi ismerősöm egyszer ebédre invitált, s nála találtam sok érdekes mondást a falon. Nagyon tetszettek, de főleg az "Azt kapod, amit adsz...".
Ez nagyon elgondolkodtatott. Különösen az utolsó kapcsolatomnál, amikor én mindenemet odaadtam volna, de nem ugyanazt kaptam...

- Hát fent kell tartani valamilyen szinten a rajongók kíváncsiságát, tehát, szeretnénk, hogy ha az egyik még nem felvett szöveggel gyakorolnánk… neked amúgy is szükséged van a visszaszokásra, mert régen nem voltál közöttünk…
- Van benne valami… - Dörzsölte meg az állát Soulness, majd elővett egy szálat és rágyújtott. –Felőlem… - Mormogta, miközben meggyújtotta a cigit. Erre mindenki nevetni kezdett...

A fiatalabb megborzongott. Bal kezét lassan zsebébe csúsztatta, és kivett egy fényes golyó formájú tárgyat. Jobb karjával magához szorította társát, és bal kezét a magasba emelte. A gömb csodálatos fényben játszott, úgy tűnt, mintha villámok cikáznának belsejében. A következő pillatatban kezét hátrahajlította, és a magasba dobta a gömböt. A gömb csak emelkedett, egyre feljebb, fel-fel a messzi távolba...

- Az álom nem valóság, az álom nem valóság...- ismételgette folyton, amit még anyukája mondott neki, mikor egyik éjjel sikítva ébredt fel. Próbált bátorságot önteni magába, de érezte hogy már ehhez sem elég erős. A szemeit ólomsúlyként húzta le a fáradtság, s az álom újból fogságba ejtette...