Lélekrabló 6

Melindának sok munkája volt míg rendbe tette Victumot, és Livrát. Vagyis csak Vic testét sikerült csak teljesen regenerálnia. Livra lelkét visszatartotta valami, mint annak idején Victumét. A nő elgondolkozva babrált, miközben Ternossra gondolt. Évekig titkolta az érzéseit a világ elől, de Victum rögtön megfejtette. Mikor még kicsi volt. Kár volt bevallani Melindának a dolgot, mert ha Victum megbántva érezte magát mindig ezt vágta a fejébe: Mert szerelmes vagy belé!

Időközben halk kopogást hallott az egyik üvegből. Vic volt az megelégelte bőre áztatását, ki akart jönni. Ezt egy türelmetlen kopogással jelezte. Melinda lassacskán leeresztette a vizet Victum körül, aki remegő tagokkal mászott ki, és rögtön lefeküdt az ágyra.
- A szemem… Még mindig nem látok… - Dőlt hátra. –Csak foltokat…
- Azt képtelenség így meggyógyítani…A te tested sem bírja örökké a javításaimat… Idő kell neki… Megnézhetem? –Lépett oda hozzá Melinda, széthúzta Victum sérült szemét.
- Totálisan tönkrement… - Kezdte el nézegetni Melinda.
- Gyógyítsd meg, vagy ültess be egy másikat…- Türelmetlenkedett Victum
- Először lövesd agyon magad…
- Idővel az is meglesz! –Közölte ironikus hangsúllyal a fiú. –És Livra…?
- Ő sajnos… Rosszul van… Nem akar felkelni… - Közölte a nő. Meglepte hogy Vic témát váltott, és hogy pont Livrára .- Nem úszta meg olyan könnyen mint te… Nem akar emlékezni… Sem felébredni…
Victum felállt, és szomorúan a lányra nézett. Végigpörgette magában az eseményeket, és rájött hogy a legtöbb sérülést ő okozta a Livrán.
- Amint látom te is aggódsz érte… - Tolta Melinda oda az ágyat műszerekhez…
- Nem dehogy… - Legyintett a fiú de nem fordult el.
- Talán igazad van… - Kezdte a nő. –Lehet hogy hiba volt megmenteni, és lehet hogy el kellett volna altatni… De hiszem hogy ez így jobb neki…
- Nekem ne mondd én soha nem voltam…ember. –Gördült le egy könnycsepp az arcáról. Mi lenne ha Roant látná így. Vajon kibírná a látványt? „Nem…” - Összeszorította az ökleit.
- Victum valami baj van…? –Tette Melinda a fiú vállára a kezét, aki megfordult, letörölte könnyeit, és hosszasan a nőre nézett.

Hamisíthatatlan szerelmes pillantás volt az övé, ami az egyik szemén keresztül látszott csak. Aggódás félelem vegyült benne.
- Arra a férfira gondolsz? –Nézett rá Melinda.
- Ennyire látszik? –Kezdett el dadogni Vic, még soha nem beszélt senkinek a Roan iránt érzett vágyról.
- Vic a tekinteted szerelemről beszél… - Mondta a nő rá sem nézve mire a fiú elpirult. –De tudnod kell… hogy te Leonórához vagy teremtve… Ő szeret téged…
- Leonóra, erőszakos..
- A férfiak is azok…
- De Ő… - Victum vigyázott hogy nehogy kiejtse férfi nevét. –Ő más…
- Nem hiszem… most csak nagyon szerelmes vagy… Hidd el…
- Mit is tudsz te erről! –Horkantott fel a fiú.
- Éppen most ölted meg a szerelmemet… - Suttogta komoran a nő.
- Ha nem teszem meg…
- Tudom, nem kell magyarázkodnod… Livra teljesen összetört… Mintha egy óriási trauma érte volna, de nem tudom hogy mitől…
- Én sem tudom… - Hazudta Vic. –De most bemegyek a zuhanyzóba… és lemosdok…
- Victum várj! –Szólt utána a nő, de a fiú már nem hallotta. –Leonóra is ott van… - Suttogta…

Vic szórakozottan belépett a zuhanyzó folyosójába, és mit sem sejtve lépkedni kezdett. Meztelen talpának zaját elnyelte a padlón lévő víz. Victum érezte hogy valaki van itt. Percek múlva meggyőződése volt, hogy nincsen egyedül. Ekkor hirtelen kilépett egy női alak, törölközőben, és majdnem ráugrott. Mikor megpillantották egymást, meglepve pillantottak a másik szemeibe.
- Nem gondoltam volna hogy ilyen hamar felébredsz… - Kezdte somolyogva a fiú. Ő maga teljesen meztelen volt, narancsos pillantásai végigjárták a lány idomait, és ez meg is látszott rajta. Leonóra elmosolyodott, megrázta szőke fejét, és a fiú mellé sétált. Hosszan a szemébe nézett, majd kajánul elmosolyodott.
- Edzettem amíg te pihentél… - Kezdte zavartalanul. –És eléggé heves lettem… - Sokatmondóan ránézett a fiúra, aki meg se moccant. Ugyanaz a gyermekded nézés, a lázas vággyal teli pillantás. –Sosem próbáltad még közvetlen csata után? –Harapott a lány a saját ajkaiba. Melleinek körvonalai egyre erősebben rajzolódtak ki.
- Akkor általában halott vagyok… - Válaszolt Victum csöndesen.
- Mert sokat rosszalkodsz…- Leonóra a következő pillanatban átkarolta őt, amit a fiú nem utasított vissza. Épp ellenkezőleg. A lány derekára csúsztatta a kezeit, és játékosan morogni kezdett. –Nocsak, nocsak…a kisfiúból nagyfiú lett? –Nézett rá ártatlan tekintettel Leonóra.
- Örökké így maradok… - Suttogta Victum.
- Miért kötötték be a szemed…?
- Ternoss kis híján kiszedte…
- Uh… Mi lesz ha bejön ide…
- Holtan fekszik egy vasrúdba ágyazódva… - Victum nekinyomta a lányt a falnak, és cirógatni kezdte az orrával. Majd sokatmondóan kinyitotta a száját.
- Mocsok vagy… - Nevetett fel a lány. –És mi lesz Roannal?
- Ő nincs most itt… De ami késik nem múlik…
- Szóval csak pótolod velem Roant…
- Pótolhatatlan vagy…
- És a kislány? Mondta Melinda, hogy mennyire védelmezted… - Simította végig Leonóra a karját.
- Mert olyan dolgok történtek meg, amiket senkinek sem kívánnék…
- Még nekem sem…?
- Neked se…
- Sajnálom hogy nincs ébren… Kíváncsi vagyok mi van benne, ami ekkor hatással lehetett rád, Roanon kívül…
- Hiába próbálkozol, nincs lelkiismeretem… Ami meg a kicsit illeti, nem hiszem hogy fel fog ébredni… Nem akar…
- Ez jellemző az emberekre… És mégis hogy…?
- Tudod, én sem akartam… A test újjáéled, de a lélek nem… Nem akar… megmarad… és nem enged felkelteni…
- Te is… el akartál örökre…?- A lány meglepetten nézett a fiúra, akinek komorrá vált a tekintete.
- El…- mosolyodott el Vic. –Sajnálom ez nekem most nem megy… - Engedte el a lányt, és egy másik zuhanyzóba indult.

Leonóra nem hagyta annyiban megfogta a fiú karját, visszahúzta, és a falnak nyomta.
- Téged a szerelem manipulál… - Meg akarta csókolni társát, de Victum elfordult tőle.
- Hülyeségeket beszélsz… Elment a kedvem az egésztől…
- Bizonyítsd be… - Leonóra ellökte magától Vicet, aki erre kiegyenesedett. –Szerintem meg beléd költözött egy emberi lélek!
- Biztos hogy ezt akarod? –Mosolyodott el sötéten. - Hát legyen… De egyáltalán nincs kedvem az egészhez… és akkor kegyetlen fájdalmakat tudok okozni…
- Azt majd meglátjuk ki- kinek okoz nagyobb fájdalmat…Azt mondtad soha nem csináltad még közvetlenül utána… - Mosolygott érzékien a lány. –Ideje kipróbálni…Nem gondolod?
- Bűn lenne kihagyni… - Mosolyodott rá vissza Vic, sértetlen szeme pedig feketén figyelt a lányra. Leonóra kinyújtotta karjait, amiket hosszú körmök nőttek.
- Lám lám… lesz mit belemélyeszteni a bőrömbe.. –Jegyezte meg Victum, és határozott lépésekkel elindult a lány felé, és egy pillanat alatt kicsavarta a karját. –Csak nehogy elfelejtsem miért is harcolunk… - Komolyan a lányra nézett, aki erre egy lenge karmozdulattal hátradobta.
- Akkor ideje emlékeztetned magad… Mert nagyon gyenge vagy így..

A fiú megragadta a nő nyakát, majd újra nekitolta a falnak. Elvigyorodott, és gyengéden mozgatni kezdte csípőjét a nő csípőjén. Az is elmámorosodott egy pillanatra, és finom csókokkal jutalmazta meg. Victum megfogta a nő két vállát, és a falra nyomva letolta őt a földre, ott, pedig az ölébe ült, lábaival foglyul ejtve a nő lábait. Ez alatt Livra még nagyon mélyen aludt. Ám, de hiába aludt, agya teljesen működésbe volt, aminek következtében fura dolgok kezdtek el történni. Főleg Victummal.
A fiú hirtelen az égbe emelkedett.
- Livraaaa… - Mérgesen ordított fel, a kéjtől megemelkedett hangján.
- Ő csinálja ezt veled?
- Igen… Kíváncsi vagyok meddig tart a levegőben…
- Miért? Sokáig szokott? –Kezdett el nevetni a lány.
- Kac…kac… Nagyon vicces… - Vic abban a pillanatban lehuppant a földre.
„- És? Szereted?
- Nem tudom… De ki kell jutnom hogy megtudjam!” –Tört elő az emlékeiben ez a jelenet.
- Mi fene?! –Tápászkodott fel mérgesen. –A lelkiismeretem volt vagy Livra…?
- Victum minden rendben? –Tekerte maga köré a törölközőt Leonóra.
- Nem.. fáj a fejem…
- Azt nem csodálom… - Leonóra meg akarta érinteni a fiút, de mintha egy fal lett volna közöttük. –Most meg mi bajod van velem? –Nézett felháborodva a Vicre, aki értetlen arccal nézett rá.
- Semmi… Nem értem miről beszélsz…
- Nem engeded hogy megérintselek!

- Ez Livra! –Állt fel mérgesen Victum. –Én nem tudom mit csinálok vele…! –Nem foglalkozva azzal hogy teljesen meztelen kirohant, otthagyva Leonórát.
- Fenébe! Ha ez a kis csitri így irányítja milyen amikor mellette van!- Húzta vissza körmeit. –Egyszer úgy is az enyém leszel… és akkor nem szabadulsz…!
- Mégis mit képzel az kis nyavalyás! –Rontott be Melindára a fiú.
- Öööö… Szia Vic… - A nő elképedve nézett fel rá mire Victum észrevette magát.
- Elnézést… - Dadogta szégyenlősen, és letérdelt az asztal elé. –Livra felébredt már?
- Nem… De fel fog… - Újságolta boldogan a nő.
- Végre… Akkor készülj fel hogy szétverem a fejét! –Nézett fel rá mérgesen a fiú.
- No, és miért?
- Nem hagy békén… - Nyafogta Vic, bal kezével összefogta a kék zuhatagot a feje körül, hátradobta majd leeresztette. –Még most sem, amikor alszik…
- Úgy látszik kötődik hozzád…
- Nem akarom hogy kötődjön hozzám! Tönkreteszi a magánéletem!
- Csak nem? –Nézett rá a fiún vállán lévő karmolásokra Melinda. –Összefutottál Leonórával?
- Több is volt az mint összefutás…
- Na? Hogyhogy?
- Egy kis egymásba gabalyodás volt, és több is lett volna Livra nem lép akcióba.
- Miért?
- Nem szeretem a levegőben találni magam…
- Felemelt? –A nő majdnem megfulladt a nevetéstől.
- Aztán meg elengedett… Mintha a lelkiismeretem próbálna lenni…
Melinda gyönyörködve elmosolyodott. Az első „gyermeke” Victum volt. A hosszú évek most perceknek tűntek az emlékezetében. Amikor a fiú először megpillantotta őt, hasonlóan viselkedett mint Livra. Félt… és elhúzódott mindentől. Hiába a nemek közti különbség a kicsi Victumra emlékeztette.
El is felejtette hogy az a lény ül előtte, aki megölte a szerelmét.
- Kérsz valami ruhát?
- Hát jó lenne…
Victum titkolta tervét. Vissza akart jutni Roanhoz mihamarabb. Valamivel még tartozott neki. Egy éjszakával…

Egyre jobban akarta ő is, hogy a férfi teste szorosan hozzásimuljon. Emellett a vágy mellett a Leonórával töltött rövid együttlét semmit nem jelentett számára. A másik félnek viszont annál inkább. A lány többször invitálta közös zuhanyzásra, de Vic mindig visszautasította, azt hazudván, amíg Livra itt van, nem lehet senkivel. Napok teltek el így, Victum egyre többször vágyott magányra, hogy Roanról álmodozhasson az egyik eldugott zugban. Ilyenkor hosszan nézett egy bizonyos pontra, és kutakodott az emlékeiben.
Egyik nap végre elszánta magát. Nem bírt parancsolni a vágyainak. Roanra vágyott, akarta a férfias testet. A csókját az illatát mindenét! Sóvárgott utána. Persze nem szökhetett meg csak úgy hiszen Leonóra sakkban tartotta őt. Követte mindenhova, és próbálta a fiúval elfeledtetni a Roant, de nem sikerült neki.

- Figyelj vagy velem jössz, vagy pedig itt maradsz, nem érdekel, de én nem maradok itt többé! –Victum egyenesen nekirohant az ajtónak, de az meg sem moccant. A fiú sajgó tagokkal ért földet minden egyes alkalomkor mikor kudarcot vallott. Remegett a szája sarka… De sikerült valamennyire magába fojtania a sírást.
- Rohadt szánalmas vagy… Olyan vagy mint egy ember… - Jegyezte meg a lány, mire Victum mérgesen felpattant.
- Az emberek nem szánalmasak! Az emberek gyönyörű lények!
- Főleg ha Roanról van szó… - Tekerte az ujjára Leo Victum kék hajszálait. –Ugye? Nagyon akarod… Egyenesen epekedsz utána… Majd meghalsz érte! Hogy átöleljen, hogy ismét simogasson, hogy lásd a vágyat a szemében, amit csak te olthatsz el…
- Hagyd ezt abba! –Victum elvörösödött. –Nem tudom miről beszélsz!
- Hát erről! –Leonóra megmarkolta a fiú érzékeny pontját, aki erre felnyögött, és félreugrott.
- Normális vagy!? –Üvöltött a lányra, aki elégedett mosollyal az arcán nézett rá.
- Pont ahogyan gondoltam… Izgatott vagy… Mert rá gondolsz…
- Hülye! Hagyd ezt abba! –Victum egyre távolabb merészkedett Leonórától.
- Victum, te szerelmes vagy… - Mondta a lány.
- NEM!
- De… Sajnos ez pont annak a jele… Látnod kéne az arcod… Piros vagy, és a szemeid nagyon csillognak…
- Megöllek! –A fiú teljes erőből nekirontott, de Leonóra csak nevetett, és elengedte maga mellett a fiút, aki beverte a fejét a falba. A fiú lassan összecsuklott, és könnyezni kezdett.
Leonóra meglepetten fordult meg, ez Vic új taktikája lenne. De nem történt semmi. Vic vállait, összehúzta a sírás, és némán zokogott. Körmeit a falba mélyesztette, mint egy kétségbeesett rab a tömlöcében.
- Victum?
- Ne! Ne nevezz többé így! Nem akarom hallani ezt a nevet! –Nyögött fel a fiú. –Nem akarok semmit sem hallani ami ide köt! Ki akarok jutni! Gyűlölöm magam! Miért nem vagyok ember?! Miért?!

- Mi a fene történik itt?! –Rontott ki Melinda.
- Victum… - Mutatott Leonóra a fiúra.
- Oh… szegénykém… - Lépett oda hozzá a nő.
- Mi történt vele?
- Victum, gyere, állj fel! –Karolt a fiúba Melinda.
- Engedj ki… - Vic teljesen belemélyesztette a körmeit a falba.
- Livrára lenne szükségünk… Ő meg tudná nyugtatni… - Rohant vissza a nő.
- Ébren van? Mégis mi folyik itt?! –Kapkodta a fejét Leonóra, mikor hirtelen elkezdett féni… Fekete hosszú hajat látott, és sápadt fehér arcot.
- Livra… - Dadogta, és hátrálni kezdett. A kislány megfogta Victum vállát.
- Minden rendben?
A fiú a meglepettségtől megszólalni se tudott…
- Felébredtél? –Nyitotta tágra a szemeit.
- Amint látod… - Válaszolta Livra, furcsa nyugodtsággal. –Sajnálom… - Elővett egy pamutkendőt, és Victum felé kezdte tolni.
- Hé, ne mit csinálsz?! –A fiú kapálózni kezdett mire Livra sokkolta a testét a tekintetével. –Azt hittem barátok vagyunk… - Suttogta Victum kétségbeesetten.
- Barátok? Nem vagyok a barátod… Az a dolgom hogy féken tartsalak, ha már Leonóra nem volt erre képes…- Nevetett fel gúnyosan a lány, és Victum arcába nyomta a pamutot.

A fiú ellenkezni próbált, majd a rongyba fecskendezett folyékony altatótól lelassult a mozgása. Bágyadtan meresztette sárga szemeit a lányra, majd elaludt…
- Sajnálom, de nagyon naív vagy Victum… - Tette le Vic fejét Livra a padlóra. –Végeztem… - Állt Melinda elé.
- Mégis mit művelt vele ez a csitri!? –Kezdett el üvölteni Leonóra.
- Elaltatta…
- De mi történt vele???
- Ez hosszú történet… Victum szerelmes, és ez az új érzés teljesen zavarodottá teszi… Féltékennyé, minden percben a szerelme mellett akar lenni… Sajnos ezt nem tudom egyenlőre kitörölni belőle.. Ternoss úgy tervezte hogy ne eshessen szerelembe, de úgy látszik maga Victum húzta keresztül a tervet… Tényleg szerelmes… - Komolyan ránézett a két lányra. –Livra, nem engedheted hogy elszökjön innen… Leo, te neked meg pótolnod kell a férfit… Victum nem érintkezhet vele… Nem hagyhatom hogy a föld egyik legnagyobb fegyvere, legyengüljön holmi vonzódástól…
- Igazságtalanság… De élvezni fogom… - mosolyodott el Livra, és végigsimította a karját.
- Most pedig vigyétek be… mert pihennie kell… - Hagyta ott őket Melinda.
- Most? –Nézett Leonóra a lányra.
- Menj csak majd elintézem én! –Mosolygott Livra.
- Biztos?
- Igen!
- Köszönöm… - Mondta a lány azzal ő is elviharzott. Livra arca gonosz mosollyá torzult.
- Most pedig egy valós rémálomba fogsz csöppenni Victum… Az emlékeidet fogom felhasználni hogy manipuláljalak…- Fogta meg a fiú karjait és behúzta az egyik szobába. Ott bezárta kulcsra az ajtót, majd az alvó Vichez fordult. Leült vele szemben mutatótujait a fiú homlokára helyezte és behunyta a szemeit. –Jövök már… - Suttogta elmélyülve a fiú gondolataiban. –Készülj a legrosszabbra…

Victum egy temetőben ébredt. Látott már ilyen helyet, de soha nem járt még itt. Felült és meglepve körülnézett, hogy hova került. Nem volt körülötte senki sem csak sírkövek és keresztek.
„Hova kerültem?” Lépett le a talajra. Meztelen talpait átdöfte a földön heverő tüskés növény, mire Victum felszisszent, majd tovább lépkedett. Ez a fájdalom nem is számított számára, sőt az sem hogy véres a talpa… Érzett ennél már nagyobb fájdalmat is, ezért ez kifejezetten kellemes volt számára. Végighaladt a sírtömbök mellett, közben a neveket kémlelete. Nem értett semmit. „Meghaltam volna?” –Ült le az egyik sírra, majd kihúzta a lábaiból a tüskéket. Meg se szólalt, semmi nem utalt arra hogy fájdalmat okoz neki a lábába tört tüskék kihúzása. Hirtelen felnézett és majdnem leesett a kőtömbről. Roan sétált a temetőben, egy fekete koszorúval a kezében. Vic felpattant, és odarohant a férfihoz.
- Roan én annyira sajnálom! – Kezdett el magyarázkodni de a férfi észre sem vette. –Roan! Megértem hogy mérges vagy de… - Ugrott a férfi elé aki a következő pillanatban csak úgy átsétált rajta. Victumon remegés futott át. Egyek voltak egy pillanatra…
- Roan… - Futott a fiú az alak után aki lomhán haladt előre. –Kérlek… Vegyél észre… Én vagyok az Vic!- A férfi rálépett a lábára, mire Victum megpróbálta átölelni. –Kérlek… -

Könyörgött a Roannak, de az áthaladt rajta majd leguggolt az egyik sírhoz. Victum megérezte a kétségbeesés ízét. Megfordult, leült Roan mellé. Mikor elolvasta a nevet, megkövült. Ez az ő saját neve… Megölték… Roan letette a koszorút, majd felemelte az arcát. Könnyes volt a szeme.
- Nem haltam meg… - Suttogta elképedve Vic, majd ordítani kezdett. –NEM HALTAM MEG! NEM! –Kapott Roan után de az felállt. Vic megpillantott egy másik férfit. Magas volt, és a fiú érezte hogy végtelen nagy erővel rendelkezik. Felemelte Roan szomorkás arcát, és megcsókolta őt.
- Mi a fene… - Victumnak összeszorult a szíve. –Roan… ennyire hamar elfelejtettél volna?
- El akarod felejteni őt igaz? –Nézett rá a férfi Roanra, mire az bólintott.
- De miért? –Victum szemében megjelent az első könnycsepp. –Miért akarsz elfelejteni?!
- Akkor nézz mélyen a szemembe…- Utasította a férfi. –Nézz mélyen a szemembe és ne moccanj el… Ha igazán szeretsz…megteszed!
- Roan, ne tedd meg! –Victum közéjük akart ugrani, de úgy szelte át a két testet mint egy szellem. –El akarja rabolni a lelked! NE! –Érezte ahogyan Roan fájdalommal teli szerelmes lelke, áthatol a fején, és egyenesen az ő száján keresztül repül a férfiéba. Aztán egy koppanást hallott, mire visszakapta a fejét. Az élettelen lélek nélküli tekintet üvöltésre késztette. A férfi akit szeretett meghalt…

Ömlöttek a könnyek a szeméből, szemei kipirultak, és hevesen nyeldekelt. –El akarja rabolni a lelked! NE! –Érezte ahogyan Roan fájdalommal teli szerelmes lelke, áthatol a fején, és egyenesen az ő száján keresztül repül a férfiéba. Aztán egy koppanást hallott, mire visszakapta a fejét. Az élettelen lélek nélküli tekintet üvöltésre késztette. A férfi akit szeretett meghalt…

Ömlöttek a könnyek a szeméből, szemei kipirultak, és hevesen nyeldekelt. Elvesztette a szerelmet… Tátogni kezdett… Meg kellett volna mondania Roannak hogy szereti… Úgy tervezte hogy most kimondja végre. Már a nyelve hegyén volt a szó, de valami megállította hogy kiejtse a bűvös szót.
- Sajnálom én csak a gazdám parancsát követem… Távol kell tartani téged a szerelemtől… Ezért nem volt más választásom…
- Miért kell mindig Melinda után loholnod! Tudod hogy nem érsz vele semmit?! Csak kihasznál minket!
- Hazudsz!
- Nem hazudok! Mit érsz vele ha megölöd az egyetlen érzést ami bennem ég?! Te is ember voltál, bár ezt lassan kételkedésbe veszem!
- Csak azért mert azt se tudod hogy mi az hogy szeretet… Egyszerűen kénytelen vagy ezt érezni… Törődj bele..
- Te csak tudod! –Victum ismét Roanra nézett. –Akkor sem kellett volna megölni!
- Mert te végeztél volna vele? Nem! Victum ne hazudj! Látom a gondolatid! A lelkedet… Nem vagy olyan kegyetlen mint régen… Lágy vagy… és elveszi az eszed érzés…
- Ki taknyos… De most megkapod! –Victum ökölbe szorította a kezét.
- Nem tudsz bántani… ne felejtsd el hogy hol vagy!
- Egy temetőben… legalább nem kell cipelnem az élettelen tested! –Victumból kikerült minden emberi érzés. Livra megrémült egy kicsit. Talán túl messzire merészkedett.
- Nyugodj meg Vic! –Fogta meg a vállát a fiúnak, aki ellökte magától. Livra az egyik sírkőnek esett, és beütötte a derekát. Felsikoltott.
- Nem érdemeltem tőled ilyet! Megmentettem az életed ha a szüzességedet nem is!
- Én csak azt teljesítem, amit Melinda parancsolt! –Hebegte a lány.
- Akkor neki köszönheted a halálod… Ezúttal végleg! –Victum felvett egy vázát, levágta a földre. Felvett szilánkot, és Livra felé indult.
- Ha meg mered tenni…
- Hidegvérrel megöletted Roant…! –Üvöltette a fiú.
- Victum ne!- Sikította Livra…
- Roan! –Pattant fel Victum az ágyról. Kiverte a víz, pedig meztelenül feküdt. Körülnézett, sehol egy sír, se semmi… Az egyik kísérletező szobában pihent, mellette Livra…
- Nyavalyás… - Állt fel Victum, majd megpillantotta Leonórát.

„Most megszökhetnék… Mindenki alszik…” - Kelt fel az ágyról. Automatikusan magára kapott egy törölközőt, és kilépdelt. Sötétség… De kellemes is volt a tudatának ez szó. Nem akart emlékezni az álmára. Kész lidércnyomás volt számára.
- Oh hogy a fene! –Rúgott bele a falba, de el is tömte a száját. Néma csöndben várakozott, majd mikor nem hallott semmilyen a többiek ébredésére arra utaló zajt folytatta az útját.
Livra álmosan kinyitotta a szemét. Bőségesen jól lakott Vic rémületéből, munka közben viszont elnyomta az álom. Rögtön észrevette hogy a fiú nincs mellette. Nem hallotta azt a nyugtató egyenletes szuszogást, és azt a meleget, mint amikor a fiú mellette aludt. Felült, és ásított egy nagyot, majd kisétált. Még látta Victum elsuhanó árnyát, ahogyan feketéllik a sötétben.

”Játszunk…” –Mosolygott gyermekien és hangtalanul utána lopakodott.
Victum többször is körülnézett. Érezte hogy valaki követi, de ahányszor megfordult nem látott senkit. Becsapta a szeme, az álomból felkelt agyának pedig nem hitt.
„Mindenhol veszélyt szimatolok… megőrjít ez a bezártság!” –Rontott be az egyik szobába. Az öltözőt kereste, de percek alatt rájött hogy rossz helyen jár. „Ki kell rabolnom egy boltot… Addig meg el leszek így is…- Morogta majd felállt. Megpillantott két csillogó szempárt. –Ki az?
- Csak én… Hova készülsz?
- Semmi közöd hozzá…! –Morogta a fiú.
- Victum sajnálom ami történt… Nem akartam…
- Nem? Mégis megtetted!
- Mert Melinda megkért rá! Gondolkodtam!
- Tényleg? Te képes vagy arra is?! –Victum felindultan közelített Livra felé. A lány ijedten hátrált meg, de Victum megállt előtte, és megvető pillantásokat vetett rá. –Kit érdekel?!
- Ezt meg kell hallgatnod! Igen… és Arra jutottam hogy megérdemled a boldogságot… És ha Roannal akarsz lenni akkor… légy…
- Micsoda? –A fiú felhúzta a szemöldökét. –Miről zagyválsz kis pisis?!
- Arról hogy segítek kijutni innen! –Suttogta remegő hangon a lány. Erőt vett rajta emberi énje, és félt Victumtól… Mint minden más férfitól, aki közeledni próbált hozzá.
- Nincs szükségem a segítségedre!
- Azt látom! Eddig se tudtál kijutni! Vic egyedül tehetetlen vagy! Tedd már félre azt a fene nagy büszkeséged!
- Te engem ne utasítgass! Úgy viselkedek ahogyan akarok! És azt csinálok amit akarok! Nem kell egy ilyen kis fiatal csitrinek a segítsége…
- Akkor tehát nem is szereted Roant… - Mondta a lány, mire Victum felemelte a tekintetét.
- Ez megint nem tartozik rád… - suttogta vészjósló hangon.
- Sajnálom hogy turkálok a magánéletedben! De segíteni akarok!
- Mit tudhat a magadfajta…
- Egy magamfajtába vagy szerelmes! És félig meddig a rokonod vagyok!
- Nekem te nem vagy semmim… Vagy mégis? Áhá! Az ellenségem vagy! –Nézett rá mérgesen a fiú.
- Hogy lehetsz ennyire… Hülye… Bunkó… - Vágta a fiú fejéhez a csípős szavakat Livra.
- Nevezhetsz aminek akarsz… Te csak egy félvér „nemtudommi” vagy…
- Te is „az” vagy!
- Sosem voltam ember…
- Nem is tudod mit hagysz ki!
- Egy csomó szenvedést… sóvárgást… és…
- Nem! Szenvedsz, mert bántottak! És sóvárogsz mert szerelmes vagy! Hidd el én tudom!
- Honnan?
- Mert annak idején én is voltam szerelmes… Csak akit szerettem odaveszett…

Vic elhallgatott. Nem tudott többé haragudni Livrára. Valahogy átérezte a levegőből kiszűrődő fájdalmat. Szinte látta hogy a kicsinek legördül egy könnycsepp az arcán.
- Sajnálom, én… Nem is gondoltam…
- Azt hitted egy érzéketlen liba vagyok… Tudom… - Motyogta a lány. –Én pedig azt hogy te egy érzéketlen lelketlen faszkalap vagy… De úgy látszik mindketten tévedtünk… - Nézett fel a fiúra.
- Mi a garancia hogy bízhatok benned? –Kezdte el méregetni gyanúsan a fiú.
- Nincs rá semmi garanciám… Csak az ígéretem… - Livra a szívére tette a kezét.
- Ez nekem nem elég!
- Sajnos be kell érned ennyivel… - Válaszolt a lány közönyösen.
„Igaza van…” –Victum fenézett rá, majd odanyújtotta a kezét.
- Áll az alku! –Mondta ki a szavakat, olyan élettel teli hangon mintha csak a szabadság élettel teli dalát hallotta volna.
- Akkor még ma el kell szöknünk…
- Szöknünk?- Kérdezett vissza a fiú.
- Ha te elmész én sem maradok itt…! –Erősködött Livra. Vic nem szólt semmit, de megfordult a fejében hogy visszavonja a beleegyezést.
- Jól van –sóhajtotta. –Legyen így… De akkor lássunk hozzá mert… - „Roanhiányom van…” –Vallotta be a gondolataiban.
- Akkor lássunk neki…- Mondta a lány. –De nem az ajtón át fogunk menni…
- Nem tudunk máshol, mert mélyen a föld alatt vagyunk… - Hangsúlyozta Victum a mondatot. –Biztos halál vár ránk ha nem ott megyünk…
- Ne legyél már ennyire beszari! –Fogta meg Livra erőszakosan a karját. –Tudod… Biztosan van valami vészkijárat vagy ilyesmi… - Kezdte el rángatni Victumot.
- Ha te mondod… - Mondta elbizonytalanodva a fiú.
- Mondom! –Válaszolta gúnyosan a lány. –De kövess és ne nekem kelljen cipelni téged…! –Hagyta ott a fiút, és előrement.
- Ha nem lesz igazad a két kezemmel folytalak meg…- Ígérte lidérces mosollyal az arcán Vic, majd elindult a sötét alak után…

Több mint három órát kutakodtak… Minden egyes terembe, szobába benéztek, egyes részeket még nem is ismertek. Az egyik szobában férfiak voltak. Victum behajtotta az ajtót és belépett. Mindegyiket végigmérte, főleg az ablaknál lévőt, aki egy másikkal ölelkezett.
- Jövök… - Ejtette ki hangtalanul a szavakat. Még itt is van olyan amit Roanra emlékezteti. Megfordult, és kiment, nem akart hogy Livra azon kapja, hogy itt ezeket a férfiakat bámulja.
- Hol vagy?! –Tapogatózott tovább a sötétben, mikor egy alakot pillantott meg maga mellett.
- Rémes hogy ennyire nem veszel észre… - Közölte a kicsi, mire Victum kinyújtotta a nyelvét.
- Nem rád figyeltem hanem másra…
- Értem én… - Mondta a lány. –Azt hiszem megvan… Egy hosszú cső…- Kezdte el húzni Livra a fiú karját. - Ami le volt lakatolva…
- És te feltörted?!
- Naná!
- Szent isten… - Victum megállt a fal előtt, és felnézett. A nyílás irdatlan magasságban volt, de egész nagy. Nem is kellett térden kúsznia hogy elférjen benne. –Hogy fogunk ezen feljutni…
- Felemellek…- Mondta Livra, és máris a levegőbe emelkedett Victum teste.
- Látom kifejezetten örömödet leled hogy engem reptetsz… Feljebb! –Mondta a fiú. –Még… még… - Kezdett el tapogatózni, majd mikor eltűnt a keze a sötétben lekiáltott. –Megvan! - Mászott be a lyukba.
- Akkor most én jövök! –Emelkedett fel a lány. Tapogatózni kezdett, majd ő neki eltűnt a keze. Valamiért viszont tovább emelkedett, és beverte a fejét a falba. Félájultan dőlt Victum karjaiba.
- Auuuu… - Hüppögte Livra. –Ez vérzik…
- Ajjj, akkor viszlek a karjaimban… - Állt fel Vic, és elindult a lánnyal a karjaiban. Livra lassacskán elviselhetőnek titulálta a fájdalmat, és elaludt Victum karjaiban. Körülbelül hajnal lehetett mikor Victum felébresztette a kicsit.
- Livra… Ébredj!- Súgta a lány fülébe, aki erre kinyitotta a csillogó szemeit.
- Igen?
- El van zárva az út…
- Hm? –Nézett a lány az akadály felé. –Oh semmiség… Emeld fel a kezed… És összpontosíts…
- Tessék?! –Vic hebegett habogott. Nem is igazán próbálta ki hogy mire képes. Felemelte a kezét. „Dőljön ki… az …micsoda…”- Érezte a tenyere közepéből valami meleg árad szét a levegőben, és a következő pillanatban kidöntötte a „falat”
- Nem tudom miért tették ide…- Mondta Livra. Még vissza akart aludni, de Victum válaszolt.
- Nem akarom tudni hogy miért… De kezdem sejteni… - Nyelt egy nagyot. –Livra… Szorítsd meg a kezem, és ne nagyon vegyél levegőt…
- Victum érzékei ezúttal nem csaltak. Érezte ahogyan a haja finoman ring a szellőtől, ami ahogyan közeledtek egyre jobban hívta szívó erejével.
- Miért?! –Nézett rá a lány, majd le a fiú talpára ami folyamatosan csúszott, pedig Vic minden erejével azon volt ne mozduljanak.
–Ez a valami a levegő tisztaságáért felel… És minket kosznak néz… - Ekkor Victum megcsúszott, és térdre rogyott. Még így is húzta az erő, ahogyan Livrát is. De a lányt erősen ölelte Vic. –Idefigyelj… - Dadogta rekedten a lánynak. –Ha megtalálod Őt mondd azt hogy soha nem felejtem el, és hogy őszintén szeretem…
- Victum, nem hagylak egyedül!- Kapaszkodott belé a lány.
- Muszáj! - A fiú haja majdnem elérte a szerkentyűt. –Mondd ezt meg neki! –Azzal belökte

Livrát az első kimeneti nyílásba amit talált. Neki már nem volt ideje ebbe a nyílásba ugrani, de viszont a másik oldalban lévőt megcélozta. Épp hogy csak eltűnt benne…
Hallotta a fejében Livra keserves sikítását, ahogyan lecsúszik a csőben, és nem tudja hova. Victum viszont megrögzött arccal csúszott végig. Ha meghal a szereleméért haljon hősi halált… Livrának meg élnie kell… Meg kell mondaia Roannak hogy Vic még midig szereti… Muszáj… Még ha szét is kellett válniuk…