G.O.D 58-59

58. Bántó intelmek

- Soulness, nem láttad Miát? - Hajolt át az asztalon a billentyűs.
- Miért ő nincs itt? –A fiú ijedten kapta fel a fejét, rögtön felállt... –Elmegyek megkeresni…
- Biztos csak levegőt akart szívni… - Mondta Laus.
- Megkeresem… Szívjon velem egy levegőt…! –Indult el Soulness.
Mindenhol ezer meg ezer csacsogó ember látványa fogadta. A gitáros rémült tekintettel törte át magát a tömegen, és lerohant a lépcsőn. Szinte érezte hogy valami gond van, kirohant az épületből, és megpillantotta a lányt.
- Mia… - Rohant oda hozzá, és átölelte. –Miért jöttél el? Úristen te remegsz! –Terítette a lány hátára a kabátot, és szorosan magához húzta.
- Hazamegyek… - Suttogta a lány.
- Rosszul vagy?
- Egy kicsit szédülök, és… nem vagyok valami jól… hazamegyek… de te maradj csak itt…
- Szó sem lehet róla!
- Soulness itt van a nővéred… legyél vele… beszélgessetek… Én… én nem vagyok idevaló… - Kezdett el könnyezni Mia.
- De én sem… Drágám… Ne sírj mert az arcodra fognak fagyni a könnyek… Mia… - Soulness dörzsölni kezdte a lány hátát. –Szólj ha nem jól vagy… de nem menj el szó nélkül mert megrémítesz… Menjünk vissza mert megfázol…
- Már is jobban vagyok… - Nézett félre Mia. –Menj csak nyugodtan én most hazamegyek… nem lesz semmi baj…
- Nem akarom többé ezt hallani! –Soulness már vacogott a hidegtől, az állkapcsa remegett, de kint maradt a lány mellett .
- Hékás gyertek be mert megfagytok! –Nézett ki Micha.
- Megyünk… - Bólintott Soulness. –Mia, most be kell mennünk, de nem maradunk sokáig… - Tolni kezdte a lányt maga előtt.
- Mi történt? –Néztek rájuk a többiek.
- Megyünk haza… - Ölelte át Miát Soulness. –Mia nem érzi jól magát… És nem akarom így egyedül hagyni…
Mindenki helyeselni kezdett. Soulness odahívta a billentyűst.
- Micha, vigyáznál egy pillanatra rá? –Nézett komolyan barátja szemébe, aki elmosolyodott, és bólintott.
- Hát persze!
- Kösz… - Soulness odalopakodott Cathrynhez. –Szia,.,
A nő megfordult, és a szemébe nézett.
- Te komolyan szereted azt a lányt…- Mondta határozott hangnemben. –És úgy látszik ő is…
Soulness mosolyogni kezdett, és erezte hogy a testét egyik pillanatról a másikra feltölti a percek alatt elviselhetetlenné váró meleg, és elvörösödik.
- Köszönjük… Elköszönni jöttem… - Váltott témát. –Szóval… Mindeddig úgy gondoltam jobb ha nem érintkezek se veled, se a szüleinkkel, mert nem akartam szembenézni veletek… Hülye vagyok… Egy bolond… És örülök hogy így hozta sors…
- Akkor elmész hozzájuk?
- Azt még meggondolom.. Egyszer biztosan… - Mosolygott a fiú. –De most mennem kell mert Mia rosszul van, én meg nem akarom terhesen egyedül hagyni… Anélkül se engedném el… - Megállt egy pillanatra. –Tudod jó volt úgy beszélgetni hogy az éreztem mint régen… Hogy semmi sem változott… Adjö… - Intett búcsút a nővérének, és visszament Miához.
- Már vár a taxi… - Mondta Micha, Soulness eközben átölelte a lányt, hogy kint ne fázzon.
- Akkor köszönjük a vendéglátást, és őszintén sajnáljuk hogy eddig maradhattuk… - Köszönt el Soulness, majd kilépett a lánnyal.
- Nem kellett volna elmenned… - Suttogta rekedten a Mia.
- Érted mindent!
- Még mindig olyan van mint pontosan másfél évvel ezelőtt…
- Miért milyen voltam másfél évvel ezelőtt…?
- Pont ilyen… - Húzta magához közelebb Mia. –Pontosan ugyan ilyen…
- A szerelmem is pont olyan mint másfél évvel ezelőtt… - Nyitotta ki Soulness az autó ajtaját.
Mia mosolyogva szállt be az autóba és úgy várta a fiút maga mellé mintha egy babát kapott volna. Mikor a gitáros is követte a lány szorosan átölelte, és behunyta a szemét. „Bárcsak örökké így szeretnél ahogyan most érzem…Olyan jó így…” Mia félig lecsukta a szemét. Ez a férfias mégis gyengéd illat szolgává tette. Érezte a fiú kezei lassan ránehezülnek a derekára, és simogatni kezdik.
- Soulness… - Mián végigfutott a hideg. Érezte a forró száraz ajkakat, ahogyan finom tapintással hozzáérnek. A törődéstől megfáradt elmét, ami éjjel nappal csak rá vigyázott. Halványan kinyitotta a szemét. Látnia kellett Soulness arcát. A fiú fáradt mosollyal övezve érdeklődő pillantásokat vetett felé. A szemei úgy csillogtak mint a zöldes gyémántok. A sötétben mutathatták volna az utat egy eltévedt embernek. De ez a fény sajnos nem lett volna elég az élet útjain uralkodó sötét eloszlatására. Ahhoz sokkal erőteljesebb pillantások kellettek volna. Mia simogatni kezdte a fiú sima arcát.
„Ez a fehér bőr…. Le sem tagadhatná hogy északi…” –A lány is elmosolyodott. Az hogy hozzáérhetett imádottja testéthez felért számára egy kisebb csodával.
Soulness szótlanul engedte hogy a lány cirógassa… Erre vágyott. Csöndre és kedvességre… Hosszú idő óta nem volt alkalmuk komolyan egymással foglalkozni. Mia letekerte a fiú nyakáról a sálat, és a sajátjára tette. Ismét ledőlt a gitáros vállára, és bágyadtan nézett ki a fejéből. Soulness megpuszilta a lány homlokát. Szorosan ott tartotta az ajkait. Imádta mikor Miával foglalkozhatott. Mindent feladott volna a lányért… Mindent…
Kinézett az ablakon. Az alvó táj velük együtt futott az úton. Mintha őket vigyázná ez a vidék. Hallani lehetett a fák apró zizzenését, a varjak hangját, és ezernyi ismeretlen zajt.
A hold keskeny íve megvilágította az arca egyik részét.
Mintha két világot kötött volna össze Soulnessben. A jót és a rosszat… Az örömöt és halált… A békét és a háborút… A fény üdén zongorázott végig a nála is fehérebb bőrön, néhol árnyékokkal közösködve amit a fiú hajszálai vagy arcának mélyedései idéztek elő. A zöldes szemek ebben a kísérteties hangulatban szürkésen világítottak. A fekete göndörkés haj csillogva támadott vissza a fényre, és nyugodtan omlott gazdája olívaszínű szemei elé. Soulness mélyen elmerengett a tájon, a vidék pedig őt csodálta. Aztán feltűntek a rideg háztömbök, az autók, és a városi fények is… Pedig milyen jó volt holdvilágban utazni… Hátborzongatóan gyönyörű…
Mikor visszanézett, mosolyogva tapasztalta hogy Mia elaludt a karjaiban.
„Fáradt vagy… Mégsem kellett volna téged ide elhozni…” –Csókolta meg a lány homlokát, majd meglepetten kapta el az ajkait. „Lázas lennél?” –Érintette meg a lány a homlokát, ami tűzforró volt. Soulness simogatni kezdte Miát, aki kinyitotta a szemét. A kék tekintet most betegesen csillogott.
- Lázas vagy… - Súgta neki a gitáros. –Nem fázol…
- De… - nyöszörögte a lány, és közelebb bújt hozzá.
- Mia, miért nem szóltál hogy ennyire rosszul vagy?
- Egy kicsit szédülök… ennyi… - Mia megfogta Soulness tenyerét, és az arcára tette. „Milyen jó hideg…és milyen sima…” –Elmélkedve nézte a fiú kezét, mint egy kisbaba mikor ismerkedik a világgal. Soulness aggodalmasan elmosolyodott, átölelte a lányt, és a vállára húzta a fejét. Cirógatni kezdte Mia állát, majd az egyik percben nem bírta tovább. Hosszan megcsókolta a lányt. Mindkét testben lángolt a szenvedély, azt akarták hogy összeforrjanak most rögtön. És örökké…
Mia átkarolta Soulness nyakát, és magához húzta. Behunyt szeme alatt égett a kék világ, a láztól, és a szenvedélytől. Soulnesst akarta…
- Szeretlek… - Sóhajtotta a gitáros, és megölelte a lányt. Már megint túlságosan is messzire merészkedett… Meddig bírja még? Hisz annyira szereti a lányt…
- Kedvesem… - Dőlt az ölébe Mia, majd a hasára nézett. „Nem sokára vége…édesem… nemsokára…” –Érezte hogy Soulness a hasára teszi a kezét. –Neee! Ez csiklandoz… - Kuncogott fel, majd elhalkult, mikor Soulness simogatása abbamaradt. –És most nincs jó kedvem…
- Azt akarom hogy jó kedved legyen… - A fiú az egyik kezével Mia haját simogatta, a másikat pedig a lány hasán tartotta. Párja hajszálai ősznek tűntek az éjszakai fényben, ez akaratlanul is arra késztette a fiút hogy a jövőre gondoljon. Mi lesz velük? –Mia… - Nézett le a lányra.
- Igen? –Mia álmosan nézett fel a fiúra.
- Sajnálom ha valaha is hanyagoltalak… És hanyagolni foglak…
- Ezt most miért mondod?
- Mert érzem hogy most következik életem egyik legnehezebb időszaka… Még többet kell görnyedeznem a szövegek fölött mint régen…
- Hmmm… Ezek szerint ütős albumot akarsz…
- Ennek ellenére nem az lesz…
- Ne így indulj neki…
- Hát Mia.. egy megfáradt embertől már aligha hallhatsz szép zenét….
- Attól nem is… de tőled igen…
Az autó megállt. Soulness megörült, hogy kell válaszolnia erre a mondatra. Élete albumára készült de félő volt számára, hogy egy egyszerű korong lesz… nem lesz rajta semmi érzés.. Semmi olyan amit ő búcsúajándéknak akarta a rajongóknak itt hagyni. Ez fájt neki, mert attól függetlenül, hogy nem is ismerte az összes embert, szerette őket, mert megétették a zenéjüket. Tehát nincsenek egyedül. Arra gondolt még régen, hogy az egész fiatalkorát végigzenéli, aztán meg elmegy gitározni tanítani. Amit ő művel azzal a hangszerrel az több volt mint csoda… De mostanában nem volt a kezében… Mikor beértek a házban a lány szinte rögtön aludni ment. Soulness megállt egy pillanatra. Most Miával kell lennie, de akkor biztos hogy elalszik, és nem tud gitározni. –Egy percig még állt, majd a lány után sietett.
- Minden rendben? Kérsz fájdalomcsillapítót? –Simogatta meg Mia vállát.
- Téged…
- Jajj kedvesem, én mindig itt vagyok neked… - Húzta közelebb Mia hátát maghoz Soulness. –Legyen akármi is reggel vagy este… én melletted vagyok… - Mia homlokára tette a tenyerét. –Még mindig lázas vagy… Hozok valamit, aztán lefekszünk, jó? –Bújt Mia nyakához, aki fáradtan bólintott. Soulness kirohant a konyhába hogy megkeresse a gyógyszert. Észre sem vette hogy Mia is kilopakodott. A gyógyszeres doboz eléggé magas volt, Soulness lábujjhegyre állt, és úgy próbálta leszedni a dobozkát. Az ujja hegyével piszkálta a dobozt, és teljesen kinyújtózott. Az ing alól kivillant vékony dereka, és tetoválása egy része is, amit a gitáros nem vett észre. Mia lassan odament mögé, és átkarolta, azt testet ami most az ő érdekében nyúlik ki. Soulness a lány érintésére összerezzent.
- Neked az ágyban kéne lenned… A szívbajt hoztad rám! –Kapta el az éppen leeső dobozt.
- Csak hiányzol… - Nyöszörögte a lány. –Ugye most mellettem alszol el? –Nézett Soulnessre betegesen. A fiúnak megesett rajta a szíve és átölelte.
- Persze kedvesem… Veled alszok… De most keresek valami gyógyszert a lázadra.
- Azt elintézem én… Csak… ne hagyj most egyedül kérlek…
- Mia ne izgulj melletted fogok aludni! –Biztosította Miát Soulness.
Más pároknak természetes volt az együttalvás fogalma, de Soulness esetében ez nem volt így. Minden idejét az új albummal töltötte. Éjszakákon át komponálta a számokat az albumhoz... Tökéletes lemezt akart… Tökéletes hangzással, és dallamos rímekkel… Napokon át törte magát egyetlen szövegen, aztán előfordult hogy többnapi munkáját gyűrte össze és hajított a bele a szemetesbe. Mia ezeket a szövegeket titokban lopta vissza magának, és komolyan elgondolkodott azon hogy Soulness normális e hogy ilyen remekműveket eltaszít a sikertől.
Majdnem három lemeznyi dalt gyűjtött össze. Szinte minden reggel volt néhány birtokába kerülő darab, amit akkor csent el amikor Soulness éppen aludt. A fiút gyakorta érte az édes álom munka közben a hajnal közepén, és reggel Mia takarta be, és hagyta hogy pihenjen. A lány viszont félt. Ez a sok munka képes arra hogy felőrölje kettejük viszonyát.
Kezdte megérteni hogy miért hagyta ott Soulnesst Liona. Ezzel a sok munkával, a gitáros veszélybe sodorja a szerelmüket. Mia amúgy is érzékeny volt mostanában, sokkal jobban akarta Soulnesst maga mellett látni mint bármikor máskor.
A fiú sóhajtására kapta fel a fejét.
- Drágám igazán bemehetnél, nem szökök el… Csak megvárom amíg kész lesz a tea…
- Soulness én veled akarok lenni… - Könyökölt Mia az asztalra. –Nem esik jól hogy így elhajtasz…
Soulness értetlenkedve nézett rá.
- Eszem ágában sincs téged elhajtani egyetlenem… Csak nem akarom hogy elhasználd az összes erődet.
- Tudom hogy jó helyre pazarlom… - Közölte fáradtan mosolyogva a lány. Szőke haja leomlott a vállára, és kócokban takarta el a lány vékony nyakát.
- Mia… - A gitáros tátogni kezdett, majd odament a lányhoz és homlokon csókolta. –Tudod… hogy az életem értelme te vagy… Mi a baj, hogy ennyire itt akarsz lenni mellettem?
- Csupán csak érezni akarjuk a közelségedet… A bőrödet.. Az érintésedet… - Kezdte csöndesen a lány, mire Soulness lehajtotta a fejét, majd mint akit újratöltöttek, nézett fel a lányra. –Nem gondolod hogy egy kicsit kevesebbet kéne a dalaid felett görnyedni?
- Istenem ne kezdd el megint… Sajnálom és szeretlek de egy ideig ezt ki kell még bírni… Nem könnyű ez…
- Mindig ezt mondod… - Mia csalódottan nézett félre.
- A többiek mindent rám bíztak…
- Akkor utasítsd vissza!
- De nem lehet!
- De miért? Szükséged van pihenésre, mellesleg nekem meg rád van nagy szükségem!
- Mia…
- Soulness ne kezdd el megint! –Emelte fel a lány tiltakozva a hangját. –Mi lesz ha meg lesz a baba, és lesz munkám?
- Hát ööööö… - Tette le a fiú a teát elé.
- Nos? Tudod hogy mennyire imádlak, de akkor is hülye vagy…
- Akkor mondd hogy mit csináljak? –Adta fel a vitát a gitáros.
- Erre hamarabb kellett volna gondolnod… - Mia a teára nézett, eltolta majd felállt. –Köszönöm nem kérem… Jó éjt! –Nyomott egy rideg puszit Soulness arcára, majd bement.
- Mia ezt meg kell innod! Lázas vagy! Ne durcáskodj, hisz az egészségedről van szó! –Lépett a gitáros utána.
- Jól vagyok! –Válaszolta akadozva a lány. –Te meg ne osztogass nekem tanácsokat az egészséggel kapcsolatban, mikor tele van a véred nikotinnal! Hagyj most békén! –Mia a fülére tette a párnát. Tudta hogy nemes célért veszett össze Soulnessel. Nem akarta egyedül nevelni a kicsit.
- Kislány! –Morogta Soulness, és a szájába csúsztatott egy cigit. „De sajnos igazad van… Totál munkamániás vagyok… „- Szomorúan leült a székre, és a teára nézett. Az italban mélybe zöld szemei.
„Én nem akarlak elveszíteni!” –Szívott bele a cigarettába. „Nem!” –Hangosan rácsapott az asztalra, hogy az ital kifolyt. Soulness csöndesen a folyadékra nézett.
Eszébe jutottak a Lionával együtt töltött pillanatok. Akkor nem vette észre, hogy a lány behúzta a vészféket. Egyszerűen nem akarta észrevenni.
- Foglalkozhatnál egy kicsit többet velem… - Idéződtek fel a füleiben a mondatok. –Elvégre a barátnőd vagyok… Elmehetnénk valahova édes kettesben… Csak te és én…- Liona egy szenvedélyes éjszaka után mondta ezt neki, ezért Soulness nem is vette komolyan. Fáradt volt a boldogságtól, és azt hitte hogy a nő csak azért kérleli, hogy többet legyenek együtt.
- Lio, a munka, az munka… És Friol valamit rám bízott… De ne hidd hogy nem csábultam el…
- Mit érdekel az a drogos…?
- Az a drogos segít engem a csúcsra… Szeretném valamire vinni… - Nézett rá a fiú.
- Soulness, nem vagy hülye… Miért nem próbálkozol mással…? Hisz olyan fiatal vagy… Még nálam is fiatalabb… - Kezdte el magyarázni Liona.
- Mert szeretek gitározni…
- Az fent maradhatna mint hobbi… - Liona temperamentuma mindig is leigázta a férfiakat, még Soulnesst is. A fiú örömmel csókolta meg őt, nem is számítva arra hogy Liona búcsú éjszakának szánta ezt az estet. Nem hitte hogy ezek az édes pillanatok egyszer marni fogják a szívét. Amikor felébredt, és felfogta hogy a nő nincs többé, majdnem végzett magával.
„Nem követhetem el ezt a hibát még egyszer!” –Markolt bele a hajába Soulness. Úgy festett mint akinek nagyon fáj a feje. Szinte jajgatott. Lionára, és Miára gondolt, és hiába fájtak neki az emlékek dús lombozatai, azok minduntalan hideg árnyékot adtak fortyogó lelkének. Akaratlanul is emlékezett. Emlékezett arra a napra mikor megismerkedett Lionával.
A stockholmi állomáson járkált, össze vissza. Mindig Stockholm és Göteborg között ingázott, még az együttesben sem játszott. Volt úgy 17- 18 éves. Tüskék rövidke hajjal mászkált a peronon. Szemei vad tűzben égtek, aki belenézett szinte rögtön kiolvashatta hogy ő bármire kész. Sötétlila pólót, és egy szakadt farmert viselt. Mintha egy apró kis töredék lett volna a legendás hippi- korszakból, ezért többen is megnézték őt. Térdéig érő hosszúszárú tornacipője kibomolva támaszkodott a korlátra. Aki összehasonlította volna az akkori srácot a mostani komor Soulnessel fel sem ismerné őket. Tökéletes ellentét. Mintha várt volna valakire, úgy bámulta az érkező tömeget. Valakire aki soha nem jött meg. Mikor egy ismeretlen megérintette a vállát, ijedten húzódott össze, és ráförmedni készült a nyugalmát megzavaró emberre. De mikor megpillantotta a sugárzó mosolyú Lionát még a szava is elakadt.
- Szia, te idevalósi vagy? –Kérdezte női hangon az idegen, mire a fiú megborzongott. Megcsapta a szerelem szele.
- Öööö… igen… Azt hiszem… - Válaszolt dadogva. –Miért?
Finom arc, játékosan összekötött haj, és meleg barna szemek fogadták.
- Az a helyzet hogy új vagyok még itt… - Kezdte el magyarázni a lány. –De amint látom vársz valakit…
- Senkit sem várok… - Szakította félbe Soulness, és udvariasan elvette a lány csomagjait.
- Akkor mégis mit keresel itt? –Nézett rá a lány. –Köszönöm…
- Áh, csak bolyongok erre meg arra… - Magyarázkodott Soulness. –Mi is a neved?
- Oh, de illetlen vagyok… - Vörösödött el a lány. –Liona… - Nyújtotta a kezét Soulnessnek, mire a fiú letett a csomagokat, és megfogta azt…
Aztán minden ment a maga útján, Soulness megfűzte Lionát, hogy maradjon egy ideig vele. A közös programok egy idő után éjszakába nyúló beszélgetésekké fajultak. Majd jött az első csók, az első szenvedélyes éjjel, és minden más. Liona viszont soha nem volt szerelmes Soulnessbe. Tetszett neki, hogy a fiú a csillagot is lehozná az égről érte, de csupán csak barátságból szerette őt. Ennek ellenére ügyesen játszott a szerepét, ennek köszönhetően Soulness soha nem tudta meg hogy érzelmei nem lelnek viszonzásra. Eközben lassacskán összeállt az együttes, Soulness a lánnyal töltött éjszakák helyett inkább gyakorolt, és mindig hullafáradtan jött haza, és részegen. Liona ezt komolyan megelégelte, többször is figyelmeztette a fiút, de Soulness túl vak volt a szerelemtől, hogy észrevegye a bajokat.
Soulness álomba zokogta magát a konyhában. Hajnalban ébredt fel arra, hogy zuhogott az eső és dörgött az ég. Szomorúan felkelt, és kinézett az ablakon.
„Bárcsak újrakezdhetném…” –Fogalmazódott meg fejében a mondat.
- Soulness? –Hirtelen egy álmos hangot hallott a háta mögött. –Te még mindig ébren vagy? –A lány csalódottan lépett közelebb hozzá, mire a gitáros felpattant. –Azt hittem ha felébredek mellettem leszel…
- Sajnálom… - Suttogta a fiú, letörölte vöröslő szemeiből a könnycseppek maradékát. –Elaludtam…
- Értem… - Válaszolta Mia ridegen.
Hidd el nem akarok neked rosszat, sem ennek a kis csillagfénynek ami itt nyugszik a hasadban… - Bökte ki Soulness magyarul. Csak akkor beszélt a lányhoz magyarul mikor könyörgött neki. Akkor viszont hibátlanul, kicsi akcentussal. Állandó nyelvvé vált náluk a svéd, és ezt Mia sem ellenezte. Szerette ezt a nyelvet… Főleg hogy Soulness is hozzá tartozott.
- Ne hízelegj… - Vörösödött el a lány, és szomorúan elmosolyodott. Soulness mindig zavarba hozta őt. Az a könyörgő zöld tekintet beleolvadt a rakoncátlan göndör fekete fürtökbe, ami egyensúlyban tartotta a fiú márvány fehér bőrét.
- Mia…Mia… - Soulness egyre halkabban suttogott, majd közelhajolt a lányhoz, és megcsókolta. Tudta hogy ezt nem szabad, mégis átölelte Miát, és közelebb húzta magához, közben el nem távolodva tőle. Érezte arcán a lány csiklandozó szempilláit. Milyen régen nem érezte ezt az érzést. Legszívesebben most azonnal felfalta volna a kedvesét, olyan édesnek érezte a csókját. Forrónak, és fáradtnak, de olyan csábítónak, hogy nem bírt magával. Tudta hogy a lány is csak akadozva tud parancsolni magának, a törékeny kezek, remegve érintették meg a tarkóját, és túrtak bele a fekete göndör hajba.
Tisztában voltak vele hogy ezt nem szabad, de az ép ész nem tudott gátat szabni szerelmük heves tüzének. A távolság ami közöttük nőtt leomolni látszott. „Annyira hiányoztak már ezek az ölelések… Ezek a csókok…” Soulness, a lány lábai felé kezdett araszolni. Nem bírta tovább, érezni akarta a lányt. Mia viszont eltolta magától.
- Ne! –Soulness könyörgően bújt vissza Mia ölelésébe. –Mindent megteszek, csak ne utasíts el!
- Soulness… Nem lehet… - Miának előtűntek a könnyei. –Te is tudod…
- Kedvesem… - Soulness felállt, és megsimogatta Mia arcát. –Bocsánat… Bocsánat minden eddigi hibámért… Bocsánat… sajnálom…- Felkapta a kabátját, és mielőtt még Mia megállíthatta volna zokogva tépte fel az ajtót, és rohant ki. Ki, a messzeségbe… Ki a végtelenbe… Ki a semmibe…


59. Eltörölt jelenet

- Nem mondta hogy merre ment? –Tűnt fel egy alak az utcán a hajnali ködös reggelen. Barna bőr kabátja megfáradtan simult a hátára, miközben a szőke fürtök ide oda libbentek. A telefont szorosan a füléhez tartotta. Fehér forró gőzt lihegett.
- Micha nem tudom… Szó nélkül elviharzott… - Mia hangja kihallatszott a csöndben. –Ugye nincs semmi baja…?
- Mia, nyugodj meg… Soulness nem olyan hülye hogy itt hagyjon titeket önszántából…- Válaszolta csöndesen a billentyűs. Torka összeszorult. Mi van ha Soulness meghalt? Hiszen hideg van és hó… - Most továbbkeresem… - Folytatta komoran. –Adjö… - Nyomta ki a telefont, és felnézett a szürkés égre, ahol egy csillag sem látszott.
„Hol lehetsz te srác?!” –Sóhajtott fel, és indult meg újra róni a havas tájat. „Kint biztos nincs… Már a létező összes helyet megnéztem… Kétszer is…” –Nézett az egyik padon fekvő hajléktalanra. „Egy helyen még megnézem, aztán felhívom a rendőrséget…” –Gondolta, és ismét a város felé vette az irányt… Mikor egy utcasaroknyira megpillantotta a fénycsóvát a stúdióban, összeszorult a szíve. „Honnan tudom mikor merre jársz te srác…?” Indult meg futólépésben az épület felé. Az utca csöndes volt, kisebb feltűnéssel járt mikor Micha kinyitotta az ajtót. Szinte rögtön megnyugodott, mikor gitárszólamok ütötték meg a fülét. Ez csak is egy embertől jöhet… És az a halk visszafogott ének is, ami a másik szobából árad. Micha levette a kabátját, és rádobta a fogasra.
- Soulness a szívbajt hozod rám és Miára… Mondd te élvezed ezt?
- Kezdek megint szétesni… - Suttogta Soulness.
- Veszekedtetek? –Ült le mellé Micha.
- Egy kicsit… - Soulness továbbra is a gitárját nézte és azt pengette.
- Ha kicsit veszekedtetek volna most nem lennél itt.
- Van benne valami…
- És legalább igaza van…?
- Teljes mértékben…
- És min folyt a vita?
- A G.O.Don… De igaza van…
- Éjszaka még olyan jól elvoltatok…
- Az akkor volt…
- Soulness… Mia szeret, és félt… Értsd meg nem teheted ezt vele, mert ez hosszútávon rombolni fog…
- Értem… - A fiú Michára nézett. A zöld szemek ismét kétségbeestek. Nem voltak becsapva, Soulness már akkor tudta hogy örültséget csinál amikor kilépett a házból. De egyszerűen nem bírta. A feszültség, a vágy, amit Mia iránt táplált közel négy hónapja egyre jobban feszítette a testét. Bőre alatt érezte a bizsergést, és mikor a lány akár véletlenül is hozzáért szinte felrobbant. Ezért inkább a dalokba fojtotta szenvedélyét.
- Jajj kérlek ne nézz így! - A billentyűs zavartan körülnézett, közben mosolygott. Soulness ekkor a karjaiba omlott és sírva fakadt. –Na… Hékás… Mi a baj?
- Még azt is elrontom ami eddig jó volt…
- Soulness te is tudod hogy ez nem igaz! –Micha beletűrt a gitáros tarkójánál göndörödő fekete szállakba. –Te is tudod hogy nem… - Belélegezte a fiú illatát, és teljesen elgyengült. Hiába Mia, hiába Tatjána, a házasság, és az örök szerelem, ami Soulnesst a lányhoz láncolja Micha mindig is szeretni fogja. Soulness egy kicsit az övé… A gitáros mindig hozzá sietett ha baja volt, mindig őt ölelte át. Mint egy testvért. - Ne sírj! Eláztatod a kabátom… - Micha teste egyre jobban forrósodott. Már régóta nem volt egy nő sem az életében, sem férfi… Soulnessre várt…
- Mondd, mit csinálnál a helyemben? –Soulness belemarkolt a szőke fiú kabátjába. Mintha nem emlékezne semmire.
Micha zavartan eltolta magát.
- Én a helyedben hazamennék, mert ez senkinek sem tesz jót…
- Igazad van… Látod mennyire önző vagyok?
- Csak tanácstalan…
- Az is… Na menjünk… Álmos vagyok, és te is az vagy… Vörösek a szemeid…
Mia elaludt… A fáradtságtól, és a kétségbeeséstől. Eldőlt az ágyon de erősen markolta a telefont amin Michával beszélt. A várakozás, és az újbóli aggodalom azonban hamar talpra állította. Ismerős forró levegő csapta meg az orrát, mire megfordult. Egy meleg kart érzett a derekán, mire lecsordult a szeméből egy könnycsepp.
„Teljesen megőrültem! Annyira hiányzik hogy már képzelődőm…” –Kezdett el mocorogni. Egy halk férfias sóhajra viszont felkapta a fejét. Maga mögé nézett. Soulness ott pihent mellette ahogyan megígérte. Mia álomnak fogta fel a tegnapi veszekedést, és már kezdett örülni, mikor észrevette a gitároson a kabátot. Elkomorodott… Hát itt hagyta… De legalább visszajött…”Ezt is Michának köszönhetem…” –Puszilta meg Soulness homlokát. Nem soha nem tudna rá haragudni. Arra a fehér már már betegesen sápadt arcra, az enyhén cserepes de ugyanakkor vérvörös szájra ami még Soulness álmában is finom mosolyra húzódott, és a sötét szempillára, ami a tavaszi üde zöldet rejtette el? Nem, Mia kénytelen volt rá!” Vajon most mi járhat a fejedben lovagom…”- Mia játszani kezdett Soulness arcával. Az ujjával felfedező útra indult, a célpont Soulness álla volt. De hosszú utat kellett bejárni a finom női kéznek mire befejezhette az expedíciót. „ Olyan édes… Még most is… Istenem… megőrülnék ha elveszíteném! –Mia megcsókolta Soulnesst. A fiú visszacsókolt, de nem nyitotta ki a szemét. „Istenem csak az apjára üssön… Nem feledlek el gitárosom… Soha nem feledlek el…”- Mia átölelte Soulnesst, és továbbcsókolt. A gitáros szempillái felnyíltak.
- Szia kislány… Édes volt az ébresztő… - Mosolyodott el. Milyen régen hívta már így… Mia örült hogy így szólítja. Soulness minden egyes szavát imádta. A hangját… Mindenét…
- Szia szerelmem… - Köszönt vissza Mia, és még egyszer megajándékozta a fiú ajkait. „Mit nem adnék most egy heves éjszakáért…?!” Futott át az agyán, miközben megcirógatta a fiú haját.
- Nem vagyok férjnek való… Sem apának…
- Dehogynem… Bárcsak mindenben ennyire biztos lennék…
- Kérsz valamit, reggelit? –Ült fel a fiú.
- Egy kicsit éhes vagyok… Te ma merre mész?
- Hú, hát el kell ugranom Michával és Laussal egy interjúra! Jönni akarsz?
- Dehogy! Menj csak…
- Mia…. Sajnálom! Nem akarlak bántani, de szeretnék neked mindent, de mindent megadni… És ehhez pénz kell! Méghozzá nem is kevés! Azt akarom hogy mindent megkapjon, amit világon létezik!
- El lesz kényeztetve… Ezt nem szabad…
- De szabad… És téged is el akarlak kényeztetni… Csak eddig még nem nagyon sikerült…
- Na ne… - Mia felült. –Engem nem kell elkényeztetni… Meg kell állnom a saját lábamon is! Nem szabad… és Tatjánát se kényeztessük el… Nem fogok bírni vele…
- De én igen… - Ült fel a gitáros. Átkarolta Miát, és megsimogatta a lány hasát. –Én bírni fogok vele!
- Soulness… Mit fogok kezdeni egy tinédzser fruskával?
- Nem tudhatod… Hisz még te is az vagy… - Megfogta a lány karját, és hajával cirógatni kezdte Mia tarkóját, mire a lány felkuncogott. –Látod?
- Hagyd abba… Kérlek…!
- Miért mikor olyan selymes a bőröd? –Lehelte bele Mia fülébe, miközben megcsiklandozta a szempillájával a vállát. –Szeretlek… És Tatjánát is szeretem, és örökké szeretni is foglak titeket…
- Ha nem hagyod abba elolvadok…- Mia megsimogatta Soulness haját, miközben a fiú simogatni kezdte őt.
- Hiányzol… - Soulness átölelte Miát és a hátra hajtotta a fejét. –Örökké így akarok maradni… Veled…
- Nem te mondtad hogy el akarsz menni interjúra?
- Nem akarok… Muszáj… - Soulness felállt, lassan kilépett. –Akkor mi legyen a reggeli…?
- Megcsinálom én…
- Nem! Majd én…
- Ne… - Mia kiment a konyhába. –Most én készítek reggelit… Öltözz fel és tedd rendbe magad… Nehogy panaszt halljak rád!
- Rosszabb vagy mint egy tanár… - Mosolyodott el Soulness. –És mit akarsz csípjem ki magam?
- Valahogy úgy…
- Segíts!
- Ezt tegnap eljátszottuk… Most nem…
Soulness ránézett Miára, majd bement a fürdőszobába. Mia mostanában egy kicsit kemény vele. El akarna hidegülni tőle? Lehúzta a pólóját és komolyan meglepődött. Már nem is volt annyira vékony… Sőt pont olyan volt mint régen. Kezdett rendbe jönni.
- A végén még elmondhatom hogy jól vagyok… - Bontotta ki Soulness a gombokat, és örült hogy a nadrág nem esik le róla. Boldog volt hogy végre visszatért a jó útra. Már csak Miával kéne rendeznie a sorait. Látszólag minden rendben van. Közöttük viszont égett a feszültség. –De lehet hogy csak képzelődöm Miával kapcsolatban…- Tüzetesen végig mérte teste minden pontját, majd elmosolyodott. –Végre… Nem vagyok csontváz…! –Türelmetlenül nedvesítette be arcát, majd felkapkodta a ruháit. Ezt a többieknek is látniuk kell. Már nem kell őt sajnálni, sem óvni. Jól van, minden rendben van vele. És végre sínen van az élete. –Majd jövök! –Szorította meg Mia kezeit, és gyors csókot nyomott szerelme szájára, majd elillant akárcsak egy gondolat. Felugrott a motorjára, fejére tette a sisakot, és percek múlva már süvített is. Nem sokat teketóriázott, áthajtott egy piros lámpán is, és átlépte a sebességhatárokat is, de ez most Soulnesst egy csöppet sem érdekelte. Mikor elért a billentyűshöz szinte lerepült a motorról, és az ajtóhoz rohant. Vett egy mély levegőt, az udvariasság kedvéért, majd kopogott, válaszra viszont senki sem méltatta. Ehelyett kinyílt az ajtó mintha szellemjárta ház lenne.
- Micha? –Lépett be a házba, majd hegyezni kezdte a fülét. Valahol beszélgetést hallott ezért beljebb merészkedett. –Micha! –Emelte fel a hangját, mire minden elhalkult. Mikor belépett a nagyszobába meredten kitágult szemekkel nézett előre. Micha, Laus, Krisma, és Moila összesúgva beszélgettek, de mikor megpillantották őt, mindegyikük arca elfehéredett.
- Mi történik itt? –Lépkedett közelebb, mire Micha felpattant.
- Már vártunk…
- Persze… - A gitáros hitetlenkedve nézett szét. –Mindenki itt van kivéve csak én… Ne röhögtess Micha!
- Soulness csak téged akartunk megóvni… - Állt fel Krisma.
- Nem kell megóvni! Épp azért jöttem hogy szóljak egyre jobban vagyok! Miről nem akartatok szólni?
- Erről! –Laus felindultan dobott oda egy gyűröttre olvasott újságot.
- Mégis mi ez? –Vette a kezébe Soulness. Azt hitte valami olcsó pletyka róluk, de amikor elolvasta a címlapon lévő szöveget, és meglátta a képet ő is elsápadt. „ A G.O.D ex- énekese, új csapattal és új lemezzel!” –Mit jelentsen ez az egész?! –Nézett fel a többiekre. A hírbe még a szeme is beleszürkült.
- Friol fel akarja a versenyt venni velünk… - Mondta Micha.
- Mégis hogy van pofája ehhez!? –Tört ki Laus. –Kilép tőlünk majd egy kisidő múlva újabb együttest alapít?
- Laus megteheti… - Mondta Moila. –Nyugodj meg…
- Nem érted? Hadat üzent nekünk! –Dohogott tovább a dobos. –Soulness most mit csináljunk? Rád pikkel a legjobban…!
- Hogy? –Nézett Lausra Soulness. Sajnos a dobosnak igaza volt, Friol meg akarja bosszulni hogy Soulness helyett őt dobták ki a csapatból helyette. –Sajnos Lausnak igaza van… Friol nyílt háborút készít ellenünk… Már csak a megfelelő ürügyre vár… Fiúk! Össze kell szednünk magunkat!
- Ugye most nem a büszkeséged miatt….fogsz bele? –Fogta meg a vállát Micha.
- Nem… hanem az akarat… Nem szabad engedni hogy Friol a helyzet magaslatán érezze magát… Ha kell egyedül veszem kézbe a dolgokat, de nem bukhatunk el a vele folytatott harcban…
- A megszállottság beszél belőled…
- Ezt akaratnak hívják! –Szorította Soulness ökölbe a kezét.
- Nyugodj meg… - Fogta meg a vállát a billentyűs. –Ne idegeskedj… lehet hogy csak túldramatizáljuk a helyzetet, és Friolnak csak elfogyott a pénze…
- Ezernyi dologba belekezdhetne az énekes pozíció helyett…
- Soulnessnek igaza van! –Fogta a gitáros pártját Laus. –Friol harcolni akar… De azt nem teszi zsebre amit tőlünk kap… Igaz? –Karolta át Soulness nyakát mintha nagy haverok lennének.
- Öööö… Biztos… - Vörösödött el Soulness.
- És akkor mit csináljunk fiúk? –Nézett rájuk kérdőn Micha. –Soulness őrültség így belevetni magunkat…
- Próba szerencse! –Nézett a többiekre Soulness, egy eltökélt mosoly kíséretében. –Én a megpróbálom irányítani a csapatot, de cserébe tisztelet kérek, mivel ti vagytok az idősebbek…
- Hát igen nem feltűnő hogyha az együttes legfiatalabb tagja veszi kézbe a csapatot! –Jegyezte meg epésen Krisma.
- Akarod a melót? Oké, csináld te! –Nézett rá a gitáros.
- Mi? Soulness csak hülyéskedtem! –Kezdett el nevetgélni a férfi.
- Rossz vicc volt… - ült le Soulness .
- A tapasztalat fog beszélni belőle… Gyertek távolabb fiúk! –Húzta hátrább Krismát a vállánál fogva Micha.
- Nem Micha most csak gondolkozom! Nem készülök beszédet mondani…! –Mordult el a gitáros és megvakarta a haját. –Rendbe kéne raknom magam…
- Már rendben vagy… - Ült le Moila. –Nem azt mondtad az előbb.
- Kívülről! Úgy nézek ki mint egy botcsinálta gitáros aki énekelni tanulna…
- Tanulna? –Nevette el magát Micha.
- Soulness te már tudsz énekelni…! –Fogta meg a vállát Laus.
- Köszönöm…
- Mit köszönsz, hisz csak az igazat mondtam?- Nevetett fel a dobos. –Most viszont induljunk az interjúra!