Történetek

- Miért nem beszélgettek? - kérdezte a fiútól ez haverja.
- Csak - hangzott a válasz.
- Szerintem, kedvel téged…
- Lehetetlen. Idősebb nálam. Hagyj békén.
És eltelt egy újabb hét.
Most a lánytól kérdezte valaki:
- Miért kerülöd?
- Mert így akarom - fordult el a kérdezett...

- Milyen szép pár vagytok ti ketten!- Hangjában nincs bosszú, vagy sértettség, sőt a reakció sem érdekli túlzottan: választ nem várva továbbhalad.
- Hogy mi? - nevet fel a lány egy alig észrevehető szünetet követően - Ugyan! Ezt a marhaságot!
- Nahát!- vigyorodik el a fiú is- micsoda képtelen ötlet!
Kórusban kacagnak, de nem néznek egymásra...

A Trantor 9-es kolónia lázadt fel legelőször az Imperátus igazságtalan politikája ellen. Több támadást intéztek a plané-ta ellen, de valahányszor elmente egy flotta, alig tért vissza pár hajó. Érdekes módon mindenféle érdekviszony nélkül álltak át a lázadók és az igazság oldalára. De mióta feltűntek a „fe-kete lovagok”, azóta vészjóslóan megemelkedtek a veszteségek. A legjobbak estek el a sokszor reménytelennek tűnő harcokban, az L.E. Vezetősége már-már letett az Új-Föld és a kolóniák...

Felmegyünk a szobánkba, az este nagy részét Harry kidumálásával töltjük, és megnézünk pár csöpögős filmet, meg egy-két horrort. Aztán leterítek pokrócit, rátesszük a hálózsákokat, ki- ki a sajátjába bújik, és különböző horror történetekkel ijesztgetjük egymást. Közben a pattogatott kukoricát zabáljuk, de egy idő után mindenki félni kezd egy kicsit. Úgy döntünk lefekszünk, hisz a csajok még holnap is itt alszanak...

Nemlétem hatszázadik évfordulóján történt az eset, Afrika északnyugati partvonala mentén. Nem emlékszem pontosan névre, helyre de egyre biztosan. Cluviának hívták. Ő volt a mentorom, anyám, szeretőm, nővérem. Öt napja lettem vámpírrá. Tudod akkoriban nem így mentek a dolgok. Anyám befolyásos volt a klánunkban, így kemény kiképzés várt rám hogy méltónak bizonyuljak társaim tiszteletére. Hatszáz évig voltam, hogy is mondjam inasa – ghoulja – ami alatt megtanultam mindent, amit lehetett,...

Így hát megyek tovább, be a rémisztő helységbe, ahonnan nem találok kiutat...
Megint ágreccsenés, és most már futás!
Amilyen gyorsan csak tudok, neki iramodok
Futok és futok...

- Miért nem beszéltek?- hordozta végig tekintetét a használati tárgyakon.
- Szóljatok már valamit! - kérlelte a szobát. De senki sem szólt.
- Talán haragszotok rám? - jutott eszébe - Óh bocsássatok meg, de nem tehetek róla, hogy magatokra hagytalak titeket. Nem önszántamból mentem el higgyétek el.
Már a kezeit tördelte kétségbeesésében.
- Esküszöm, soha többé nem megyek el itthonról!! ...

Éjszaka... Tengerpart... Sötétség... Hideg szél... Rajtam pulóver, kezemben a papucsom. Ki-kihúzódó hullámok simogatják meztelen lábamat. Fázok.
A tenger sötétkék vize... Mintha a lelkivilágomat látnám. . . Zord világomból kiutat keresek. A boldogság, szerelem, gyengédség után kutatok már mióta...

- Nagyuramot csak ritkán hívjuk Nagyuramnak, de őt magát sosem szólítjuk így. A megszólítás szigorúan csakis Nagy Úr lehet, ezt jobb, ha megjegyzed. Előbb vagy utóbb úgyis megtanulod... Mostantól ő lesz a Te urad és parancsolód, őt fogod szolgálni. Így vagy úgy... Többet nem mondhatok, mert nem érdemes. Ahogy megérkezünk, azonnal elé viszünk...

Egy hete volt úton és már egy hete nem hegedült. Nem volt több naplemente, nem volt tengerpart, csak a géppuskák zaja és a repülőgépek elviselhetetlen sikítása. Minden éjjel keresett valamilyen romos házat, ott húzta meg magát éjszakánként. Étele nem volt, néha bemerészkedett egy-egy városba, onnan lopott kenyeret, hogy éhen ne haljon...