Én meg a csajok 3.

Hullafáradt vagyok.Eddig futtattuk a lányokkal Harryt és a kutyáját.Haha.
Felsprintelünk a zugomba,és berobbanunk a video elé.A mai este a horroré!
Hirtelen Johanna megszólal:
- Nem válaszoltál a kérdésemre.
- Melyikre? - pislogok.
- Arra, hogy David jár-e valakivel. Merthogy nem válaszoltál!
- Ja, hogy az! Fogalmam sincs - nyögöm.
Ami igaz. Már legalább három éve nem beszéltem ilyesmiről Daviddel. Mondjuk másról sem nagyon.
Ugyanis David nem is a tesóm. Amikor anyu fiatal volt, azt mondták neki az orvosok, hogy nem lehet gyereke, és örökbe fogadták Davidet. Azután valahogy mégis összejöttem én.3 év korkülönbség van köztünk, mégis tök más az érdeklődési körünk. Ami nem csoda, végül is ő fiú! Én meg(szerencsére) nem. És való igaz, úgy kezeljük, mintha a tesóm lenne, de én nem érzek így.
Hiába vagyok anyu gyereke, mégis mindenki Davidet szereti! És elegem van abból, hogy örökké azt hallom: "Miért nem vagy olyan, mint a bátyád?"
Egyszer ötéves koromban kifakadtam: "David nem a bátyám!" Anyu sírt, én pedig azóta nem hangoztatom.
Johanna valószínűleg kiskorunktól fogva szerelmes Davidbe. Nem mondta, de látszik. Egyszer rajtakaptam, hogy David szobájában, az ágyát szimatolgatta. Kész röhej!

Az este hátralevő része kellemesen telik. A horrort már kezdem unni, de végül is két estés folyamatos videózás után nem csoda!
Viszont valami nem hagy nyugodni, és ez a valami egész este ott motoszkál a fejemben. De végig gondolni csak akkor merem, mikor a többiek már alszanak. És mikor visszaemlékszem, a felismeréstől megdöbbenve felülök, és halkan kimegyek a szobámból. A lépteim nesztelenek, végigvándorlok a folyosón és David szobája előtt megállok. A fülem az ajtóra teszem. Szól a TV.David szokása, hogy hajnalig TV-zik, és még csak éjfél múlt. Csöndesen bekopogok, és mikor David szól, hogy szabad, benyitok.
- David? – kérdezem - Beszélhetnék veled?
David még teljesen fel van öltözve, a földön ül, és onnan nézi a TV-t.
- Persze, gyere - paskolja meg a földet. Lecsüccsenek, és kibököm:
- David, aki délelőtt telefonált, az nem Johanna húga volt, Debora?
- De - feleli David - Miért?
- Jaj, Dave na mondd már, hogy nem vetted észre, hogy Jo szerelmes beléd? - mikor kimondom, legszívesebben tőből leharapnám a nyelvem.
- Hogy mi? - kérdezi David - Mióta?
- Öhmm... kiskorunk óta - mondom.
- Ez tök jó! – vigyorog - Szerinted mit felelne, ha megkérdezném, hogy járna-e velem?
- Valószínűleg azt, hogy igen. De ha megkérdezed, ne mondd el, hogy megmondtam neked! Amúgy azt se tudja, hogy én tudom. De látszik!
Egy darabig beszélgettünk erről - arról, aztán elmegyek aludni.

- Csodálatos hírem van! - kiabálja Jo, ahogy meglát engem és Angelt meg Nat-ot hétfőn a suliban.
- Mi? - kérdezem és somolygok.
- Járok a bátyáddal!
Nat és Angel rögtön kifaggatják Jo-t, én meg bemegyek az osztályba. Furcsa, szúró érzést érzek a szívemben, és a torkom fojtogatja valami.
Egész délelőtt azon gondolkodom, mi lehet, míg hazafelé
rádöbbenek:
Lehet, hogy féltékeny vagyok Jora?