A fiú

A fiú zavartan nézett rám. Ekkor tudtam már, hogy nem volt túl jó ötlet letámadni az érzéseimmel. A gyomrom görcsbe volt az idegességtől. Vártam, mikor válaszol a kérdésemre. A gyomromba pillangók röpködtek. Fura érzésem volt a remény és a reménytelenség keveréke. Kinyitottam a szám annak reményébe hátha kirepülnek belőlem a pillangók és megszűnik ez a fura szorongató érzés.
Ekkor a fiú megszólalt.
- Szerintem nem jó ötlet, hogy mi ketten együtt... nekem most egy barátra nagyobb szükségem van mint egy szerelemre.

Ez szíven ütött az eddigi érzések hirtelen meghaltak bennem. Azt reméltem, hogy boldogan igent mond, átkarol, és mondjuk megcsókol. Ehelyett viszont nyakon öntött egy lavor hideg vízzel.
- De hát azt hittem, többet érzel irántam a barátságnál.
- Figyelj szép vagy és tetszel is nekem, de mondom most semmi kedvem belebonyolódni egy kapcsolatba.
- Értem.
- Maradjunk barátok, szerintem ez most így a legjobb.
- Neked lehet, de nekem...
A fiú közelebb jött, hogy megöleljen, de én hátrébb léptem nem akartam, hogy hozzám érjen. Nem tudom megmagyarázni, miért éreztem így. Egyszerűen összezavarodtam az érzés, hogy elutasítottak őrjítő volt. Persze senki se fogadja jól a kudarcokat főleg az ilyen kudarcokat nem.

Már nem tudtam úgy nézni a fiúra, mint a legjobb barátomra. Megváltozott a szemembe, haragudtam rá csalódott voltam.
Haza mentem. Aznap este nem tudtam aludni és meg fogalmazódott bennem egy gondolat.
A szerelem olyan, mint egy üvegtárgy. Megszerzed, kicsúszik a kezedből, utána nyúlsz és megvágod magad. A seb látszólag mély és erősen vérzik, de a vérzés elmúlik, a seb begyógyul, és csak a heg fog emlékeztetni a balesetre, de egy kis idő múlva az is eltűnik.