Történetek

Egyre sűrűbben kap el a folyosón, hogy kínozzon. Már alig merek kimozdulni a szobámból, de muszáj. A csapat maradékával különböző stratégiákat dolgozunk ki a túlélésre, mert még bizonytalan a helikopterek érkezési ideje...

- Hallottátok? - nézett Vic hármójukra, mivel ekkor már Daniel is felébredt.
- Mit? - kérdezte Harry egy nagy ásítás közepette. Összenézett Luthinenal, aki olyan tanácstalanul nézett, mint Daniel.
- Az a hangot, mintha valaki erre jött volna. - magyarázta Vic, és a kastély fele mutatott. - Ott. - hangjából elmúlt az ijedség, inkább kíváncsiság hallatszott belőle...

Mindenki a hang irányába indult. Joe fejében egymást kergették a gondolatok, találgatta, mit is találhatott társuk. Amikor viszont odaért, azt kívánta, bárcsak el se indult volna otthonról. A gyomra majdnem kifordult a látványtó, amely fogadta. Orrát friss vér szaga csapta meg...

Egy érzés volt csupán, hisz lábam nem mozdult. Testem tovább pihent, ernyedt el a hideg padon, már szemem sem cikázott, tekintetem a semmibe veszett. A nekem oly vonzó semmibe. Tudtam, nem mehetek. Ide születtem, itt élek, talán itt is maradok örökké...

Hatalmas robaj, felsikoltó fékek, ahogyan a gumi 110 km/óráról próbálta vadul fékezni az autót. Felsírt a fém, dübörögve szaladt egymásnak a két autó. Szilánkok és fémdarabok repkedtek szerteszét a levegőbe...

Lágy szellő simogatja arcomat. Behunyom szemeimet. Egy pillanatra elköszönök mindattól, ami körbevesz. Halkan suhanok a nyugalom szigete felé, lelkem mélyére, ahol nincs sem idő, sem tér, csak a gondolatok. Mintha semmi más nem volna. Gondolatok, emlékek, érzések. Ez vagyok. Plusz egy test, amit céljaim elérése érdekében használok több, mint két évtizede. Épp csak azonosulni nem tudok vele...

Ezt nem lesz nehéz ellenőrizni, mert a célpont, tőle kb. 500 méterre, egy parkban tart beszédet. Még mielőtt feljött volna a tetőre, azelőtt elment a parkba, és felkötött néhány szalagot egy fa csúcsára. Ebből körülbelül megtudja saccolni a szél irányát, és erősségét. Ez kisebb távolságnál talán elhanyagolható lett volna, de most biztosra akart menni...

- Jöjjön ide, Mr Potter – sürgette az öregasszony és átadott neki egy sastoll pennát. – Itt írja alá a kinevezését.
Harry egy pillanatra megdermedt. Eszébe jutott, Voldemort hogyan átkozta meg a sötét varázslatok kivédése tanárokat, ezért mielőtt aláírta volna a szerződést, egy pillantást vetett a pecsétre. A formája egy körbe zárt kis lángnyelv, fölötte apró csillagocskákkal – a bűbájtan pecsétje...

Természetesen a táncosoknak tartottak egy kis bulit ismerkedésre, táncolásra. Az ismerkedés nem nagyon ment, hisz mind más nyelvűek voltunk, de valahogy elgagyogtunk angolul és végülis közös lett a buli. De akkor egyszercsak valaki egy lassú számot kért. Leültem. Pár másodpercig felhevülten néztem a táncolókat, majd egyre inkább elkeseredtem, hogy nekem miért nincs párom...

Telnek a napok. Nem tudok szabadulni tőled. Nézek filmeket, játszom játékokkal, hallgatok zenét, eltelik az idő... Te mindig ott vagy. Nem hagysz magamra. Nem tűnsz el a gondolataimból. Nem engeded kitörölni magad a lényemből. Mondhatnám, hogy én ragaszkodom hozzád. De akkor kit hibáztassak? Talán magamat? Köszönöm, de nem. Azzal nem megyek semmire. Mintha ezzel bármire is mennék...