Ha nem akarsz lemaradni:

Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!

BELÉPÉS
REGISZTRÁCIÓ
Legfrissebb történetek:
Delia már a széles kőoltárra volt kötözve. Cobus szobra fenyegető közönnyel nézett le rá....
Windshear-Szélnyírás
A második balforduló
Bevezető
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiú, akit egy gyönyörű, fehér páva vett a szárnyai...
Friss hozzászólások
91esfiu: Drága vinzso! Ismét izgalmas d...
2021-11-28 22:05
eliksz13: Nagyon, nagyon, nagyon jó ! In...
2021-11-28 21:49
BURGONYA: TE AKKORA BAROM LEHETSZ, MINT...
2021-11-28 08:30
BURGONYA: NAGYON JÓ! ISMÉT ELSZíVTÁL VAL...
2021-11-28 08:29
Szergejecske: Nem értünk egyet. Vannak olyan...
2021-11-26 15:10
Legnépszerűbb írások:
pff
Barbara, Kedves!<br /> A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Legnépszerűbb szerzők:

Harry Potter és a Varázslók Háborúja 31.

31. fejezet
Potter professzor

- Professzor, én erre nem vagyok kész! – tiltakozott Harry, de szavai süket fülekre találtak. Azzal tisztában volt, hogy a nagyot halló Madam Marchbanks miatt hangosabban kell közölnie, hogy nem fogadja el az állást, de még ez sem vezetett sehova.
- Vasárnap este várom a tanáriban, Mr Potter, ott megkapja a tantervet, az órarendeket, meg a szükséges iratokat Weasley professzortól.
Harry felemelte mindkét kezét, hogy valahogyan megpróbálja megállítani az öregasszonyt.
- De én nem…
- Ne gyerekeskedjen – vágott a szavába öreges ingerültséggel a boszorkány. – Tudom, hogy ez minden vágya. Pont olyan, mint Dumbledore…
Megcsóválta a fejét, majd a további tiltakozást meg se hallva kilépett a gyengélkedő duplaszárnyú ajtaján.

Harry leroskadt az ágyra, kezét az ölébe ejtette és hitetlenkedve bámult maga elé. Ez tényleg vele történik? Tényleg tanár lett? A Roxfortban? Ráadásul tizenhét éves korában? Ez egyszerűen abszurdum… Még Voldemortot is visszautasították ennyi idősen, mert Dippett igazgató szerint tapasztalatlan volt.
A gyerekek őt bámulták, és szüntelenül vigyorogtak, Neville-el együtt. Harry most rájuk nézett és lemondóan sóhajtott.
- Ez a te briliáns ötleted volt, mi? – kérdezte Harry Neville-től.
- Igen – vallotta be a fiú. – Hallottam, amint Madam Marchbanks beszélget Lumpsluckkal a tanárhiányról. És eszembe jutott, mit mondtál a Szükség Szobájában.
Harry felpillantott a mennyezetre és azon tűnődött, hogy mért nem bírta befogni a száját. Mért kellett keseregnie Neville-nek a DS-ről?
- Remek. – motyogta letörten. – És most megmondanád, hogy mégis mit csináljak velük?
Neville helyett Dennis szedte össze a bátorságát, hogy megszólítsa Harryt.
- Taníts minket! – mondta vékony hangján (Harry arra gondolt, az ő hangja azért nem volt ilyen cincogós tizennégy éves korában) – Taníts úgy, ahogy a DS-ben!
Harry megint sóhajtott és beletúrt a hajába.
- Azért az órákon egy kicsit többre van szükség – mondta a gyerekeknek. – Az nem olyan, mint a DS. Úgy értem, egy tanár nevel is, meg pontokat ad vagy von le, meg ilyenek… El tudtok engem képzelni a tanári asztal mögött, ahogy krétával írogatok a táblára? – még el is nevette magát erre a képtelen gondolatra, de a gyerekek másként gondolták:
- IGEN! – válaszolták kórusban, majd megint kuncogni kezdtek.
Neville úgy látta, ideje megint közbeszólnia.
- Szerintem rád hallgatnának a többiek. Van tekintélyed köztük és egy tanárnak ez kell.

Harry kicsit kételkedett benne, hogy valóban olyan nagy tekintélye lenne, ahogy Neville mondja, de mivel nem tudott kitalálni semmi ellenérvet és Madam Marchbanks süketsége is súlyosabb lett, ha megpróbálta visszautasítani az állást, így kénytelen volt beletörődni.
- Hát jól van, meglátom mit tehetek – egyezett bele nagy sokára.
A gyerekek összenéztek és sugdolózni, nevetgélni kezdtek. Többen visszafojtott hangon kiáltották, hogy „Ez az!” vagy „Na végre!”
Madam Pomfrey végül kiterelte a kisdiákokat a gyengélkedőről, s mikor az utolsó gyerek is kilépett - majd visszafordulva még izgatottan integetett Harrynek, mielőtt a javasasszony becsapta volna az orra előtt az ajtót -, Harry sem tudott elnyomni egy vigyort.
A szombat éjszakát már a régi ágyában tölthette a griffendél toronyban, de senkinek sem beszélt róla, hogy tanári állást kapott, sőt, megkérte Neville-t, hogy ne nagyon hangoztassa. Hamarosan úgyis mindenki tudni fogja és Harry biztos volt benne, hogy néhány felsőbb évestől fog kapni néhány keresetlen szót. Neville azzal nyugtatta, hogy ne törődjön velük, inkább vonjon le egy-két pontot a mardekárosoktól, ha felbosszantják. Harrynek eddig eszébe sem jutott ez a lehetőség – most, hogy tanár lett, akár még büntetőmunkát is kiszabhat rájuk. Mért lenne ő jobb a mardekárosokkal, mint Piton a griffendéllel?
Vasárnap igyekezett elzárkózni mindenkitől és erre a legjobb hely a könyvtár irattára volt. Ide rajta és a nyomozásban segédkező barátain kívül szinte sosem járt senki, Harrynek néha az is megfordult a fejében, hogy néhány ősöreg családfát legutoljára talán épp Voldemort nézegette ugyanazon a recsegő széken ülve, amiben ő is görnyedezett este hét órakor. Annyira elszaladt az idő, hogy szinte észre se vette, de ez nem a Prewett család lebilincselő krónikája miatt volt, sokkal inkább a délutáni pár órás alvás volt az oka, egy irat halomra dőlve, ami halvány tintafoltokat hagyott Harry arcán.
Most Neville volt egyedüli társasága a keresgélésben, de őt is elnyomta az álom időközben. Harry felkeltette, miután felébredt és megköszönte az eddigi segítséget.
- Biztos ne maradjak? – kérdezte Neville.
- Persze – mondta letörten Harry. – Ennek a keresgélésnek már semmi értelme. Nekem is mennem kell, mert Madam Marchbanks vár.
Csak pár perc telt el ébredése óta, mikor tudatosult benne, hogy már rég a tanáriban kellene lennie, ezért aztán Neville után ő is elhagyta az irattárat, kulcsra zárta az ajtaját és felsietett a tanári szobába.
- Elnézést, Madam Marchbanks, elaludtam – szabadkozott Harry, mikor belépett az ajtón.
- Nem történt semmi, nem késett el sehonnan – nyugtatta az öreg boszorkány, aki mellett ott állt többi tanár kollégája.
Harry becsukta az ajtót maga mögött és egyenként köszönt mindenkinek. Észrevett az asztalon egy üveg száz éves manó-készítésű pezsgőt és jó néhány poharat – kicsit meglepődött ezen, de aztán rájött, hogy az új kolléga köszöntése illő minden munkahelyen.
- Jöjjön ide, Mr Potter – sürgette az öregasszony és átadott neki egy sastoll pennát. – Itt írja alá a kinevezését.
Harry egy pillanatra megdermedt. Eszébe jutott, Voldemort hogyan átkozta meg a sötét varázslatok kivédése tanárokat, ezért mielőtt aláírta volna a szerződést, egy pillantást vetett a pecsétre. A formája egy körbe zárt kis lángnyelv, fölötte apró csillagocskákkal – a bűbájtan pecsétje. A szöveget is gyorsan átfutotta a biztonság kedvéért:

Tisztelt professzor!

Ezen szerződés (kelt.: 1998. április. 5., vasárnap) értelmében alulírott HARRY JAMES POTTER (szül.: London, 1980. július. 31.) a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola MÁGIKUS ÖNVÉDELEM kurzusának oktatására hivatalos felvételt nyert. Aláírásával a Roxforti Tanárközösség tagjává válik és a Tanszemélyzeti Rendszabály betartására kötelezett.
Aláírásával jogosult lesz továbbá az iskolai nevelőprogramban való részvételre, a pontrendszer jutalmazás illetve büntetés céljából való alkalmazására.

Üdvözöljük a Roxfortban!
Griselda Marchbanks felügy. biz. vez.

Aláírás:

A tanárok kíváncsi szemekkel nézték, ezért gyorsan oda firkantotta nevét a lap aljára. Lumpsluck ekkor tapsolni kezdett, majd követte a többi tanár is.
- Harry, drága fiam! – üdvözölte jó hangosan Lumpsluck és kezet rázott vele. – Mondtam neked, még sokra viszed, látod? Te vagy a valaha volt legfiatalabb tanár a Roxfortban, tudod-e?
Harry udvariasan mosolygott mindenkire, közben Madam Marchbanks a pezsgősüveg kinyitásával bajlódott.
- A legfiatalabb tanár és a legfiatalabb kviddics játékos – jegyezte meg nagy büszkén a szürkés hajú Madam Hooch.
- Váloh’bán? – meresztett rá nagy szemeket Fleur, aki királykék talárjában, kontyba tűzött hajával még szebbnek tűnt, mint máskor. – Ezt edig nem iss tuhtam.
A dugó kiröppent a pezsgősüvegből és Madam Marchbanks minden pohárba öntött egy keveset.
- Egészségére! – mondta mindenki és poharukat emelték Harryre.
Ő pedig ettől kezdve nem töprengett semmin, csak önfeledten vigyorgott és azt tette, amit mindenki más tesz, ha megkapja élete első munkáját: boldog volt.
A tanárok mellett itt volt az egyetlen iskolaelső is, Ernie Macmillan, az egyik őrszolgálatos auror – a szőke szakállas, magas varázsló, akit Harry kénytelen volt elkábítani, mikor Ginnyvel McGalagony után indultak -, valamint Dobby, a házimanó, de mást nem hívtak meg sem a diákok, sem a személyzet többi tagja közül. Harry nem hiányolta túlságosan Madam Cvikkert vagy Madam Pomfrey-t, akit volt alkalma épp elégszer látni az elmúlt hetekben, de szívesen látta volna Frics képét, amikor aláírta a tanári szerződést.

Új arcokat is felfedezett a jelenlévők közt, akik McGalagony óráit vagy Hagridét vették át – köztük az eddig kisegítő tanárként dolgozó Suette-Pollts tanárnőt, aki már két ízben is helyettesítette a vadőrt a legendás lények gondozása órákon. Harry most azt is megtudta tőle, hogy a folyton pipázó hölgy, ha nem a Roxfortban segédkezik, egy mágikus madárrezervátumban dolgozik Dél-Angliában.
Sybill Trelawney professzor is csatlakozott az új tanár köszöntéséhez. A jóslástan tanárnő szokásos fátylait viselte, arany karpereceit és szemeit nevetséges méretűre nagyító szemüvegét.
- Harry Potter! – üdvözölte sejtelmesen susogó hangján Trelawney.
- Jó napot professzor – köszönt udvariasan Harry.
- Hát ez a nap is eljött végre! – susogta titokzatoskodva. – Láttam én már akkor, hogy a halálos veszedelem kíséri végig a sorsodat és egyre közelebb kígyózik hozzád. A Végzet előbb-utóbb keresztezi majd az életutunkat – mindannyiunkét.
Harry a legkevésbé sem lepődött meg a tanárnő szavain, sőt kifejezetten várta az újabb borzasztó jövőképeket. Udvariasan mosolygott tovább és úgy tett, mintha nagyon érdekelné, amit a professzor mond.
- Megint halálos veszélyben vagyunk? – kérdezte és ivott egy kis pezsgőt.
Trelawney nagyon halkan válaszolt:
- Figyelj a kollégáidra, Harry! – suttogta. – A gonosz itt van köztünk a kastélyban, a falak közt érezni a feketeséget, amit csak a Benső Szem láthat!
- Szokott beszélgetni Luna Lovegooddal, tanárnő? – csúszott ki Harry száján a kérdés.
- Mi…? Luna Lovegood? – kapott észbe Trelawney. – Hogyne-hogyne, nagyon kedves teremtés, de most figyelj rám, Harry! …Megjelent álmaimban… - még halkabban suttogott -… a Lépcső! A mélybe vezető Lépcső, ahol emberek tűnnek el! Tudod mit jelent ez?
Harry udvariasan kíváncsi arcot vágott.
- Ez azt jelzi előre, hogy embereket nyel el a föld mélye – vagyis meghalnak! – tette hozzá hisztérikusan. - Tudod, mindig is pártoltam Dumbledore iskolavezetési módszereit, de a Benső Szem hiányában nem láthatta át a jövő rezdüléseit, ahogyan én. – sötéten bólogatott hozzá és még bizalmasabbra halkította a hangját. – Próbáltam figyelmeztetni az igazgatóurat a félreérthetetlen jelekre, de nem hallgatott meg engem. Bevallom próbáltam cselekedni, hogy elkerülhető legyen az elkerülhetetlen, de a Végzettel még én sem szegülhetek szembe. A tragédia benne állt a csillagokban, drága gyermekem ki-tö-röl-he-tet-le-nül! – szótagolta a professzor.

Trelawney gyorsan elharapta a mondatot és még a nyakát is behúzta, mert ekkor elment mellettük Bimba professzor, aki Sinistra professzorral beszélgetett a meghajtófű szedésének legoptimálisabb időpontjáról. Harry úgy érezte, Dumbledore halála óta még nagyobbra nőtt a jóslástan tanárnő paranoiája.
- Nem tagadom, örülök neki, hogy a gebe eltűnt végre az iskolából – mondta jó hangosan Trelawney, mintha eddig is erről beszélgettek volna. – Tanítsa csak a többi kentaurt…
Harry csak fél füllel hallgatta a szónoklatot, s közben arra gondolt, hogy korábbi elképzelésével ellentétben a tanárnő nem is egy csótányhoz, inkább egy imádkozó sáskához hasonlít. Legközelebb talán ájtatos manók invázióját fogja elindítani a Prewett-házban?
Harry épp kortyolni próbált a pezsgőjéből, mikor eszébe jutott ez az emlék, mikor tompán felröhögött tőle és emiatt félrenyelte az italt, majd enyhe köhögő roham fogta el.
- Valamit elfelejtettél, drága fiam! – karolta át a vállát Lumpsluck professzor, miután Harry abbahagyta a köhögést. A kövér tanerő szélesen vigyorgott nagy harcsabajsza alatt.
Harry kíváncsian pislogott rá. Az öreg egyszerre elnevette magát és kiloccsantott egy keveset a kezében tartott pezsgőspohárból.
- Haha, látszik, hogy még kezdő a fiú, igaz-e kedves Pomona? – szavait a pirospozsgás arcú Bimba tanárnőhöz intézte, akinek körmei feketék voltak a virágföldtől.
- A fizetés! – rikkantotta az öreg és erre a többiek is elnevették magukat, még Harry is vigyorogva csóválta a fejét. – Hát hol marad a fizetés, drága fiam? – kesergett színpadiasan az öreg.

Harry kibújt Lumpsluck nehéz karja alól és vidáman Madam Marchbankshoz fordult.
- Mennyi lesz az a fizetés, professzor? – kérdezte az öregasszonytól.
- Még az is kellene, mi? A megtiszteltetés az már semmit se ér, eh! – legyintett tettetett bosszankodással a boszorkány. – Százötven galleonra gondoltam, na meg a juttatások.
Harry kezében megdermedt a pohár. Aztán lassan bólintott.
- Jól hangzik – mondta elégedetten és legurította torkán a pezsgőt.
- De ha már tanár lett, tegyen meg még valamit – szólt ekkor egy kopaszodó, alacsony, szemüveges varázsló, akit Harry emlékei szerint Vector professzornak hívtak és a számmisztikát tanította a diákoknak – köztük egykor Hermionénak is.
- És pedig? – várta Harry a professzort.
- Szerezzen be néhány tisztességes talárt, Mr Potter. Mégsem taníthatja a diákokat iskolai egyentalárban!
A jelenlévők megint nevettek és Harry beleegyezett, hogy az első adandó alkalommal ellátogat a roxmortsi talárszabászatba és rendel magának valami komolyabb felöltőt.
- Arry – szólt Fleur, miután a beszélgetés lassan abbamaradt és a tanárok elindultak a szobáikba.
- Igen, Fleur?
- Itt vánnák á tanárhi jegyzeteim… - átadott Harrynek egy bőrkötéses naplót és néhány pergamentekercset -, és áz órharendek. Látod? Hétfőn dupla órhád lesz á hugrábuggál és a grhifendéllhel, aztán á mahdekárral és á ’ollóháttal.
- Köszi… ööö… Mondd csak, nem haragszol, amiért átvettem a diákjaidat? – puhatolózott Harry.
Fleur csilingelő hangon elnevette magát.
- Nem, dehogy, butá fhiú! – legyintett vidáman. – Lesz nekem dolghom így iss ép elég. Oh… és mégh válámi – tette hozzá Fleur és átadott Harrynek egy ezüst kulcsot. – Itt ván áz irodá kulsa.

Harrynek ekkor az is szöget ütött a fejébe, hogy ezzel búcsút mondhat a kényelmes griffendél toronynak és saját szobája lesz a Roxfortban – és abban az ágyban fog aludni, ahol előtte Fleur, Piton, Umbridge, Kupor, Lupin, Lockhart és Mógus.
Az este további részét azzal töltötte, hogy Neville segítségével teljes titokban lehordta holmijait újdonsült szobájába. A sötét varázslatok kivédése és újabban a mágikus önvédelem tanár lakosztálya az iroda hátsó részéből nyílt, egy elfüggönyözött ajtó mögött. Fleur már korábban kipakolta az irodát, de Harry nem felejtett el benézni a fiókokba, hátha ott hagyott valamit, ami árulkodó jel lenne arra nézve, hogy Imperius-átok hatása alatt áll.
Azonban semmi ilyesmit nem talált. A fiókok teljesen üresek voltak, a szekrények is, és eltűntek a falakról a fényképek Billről és az esküvőről.
Harry szép sorban bepakolta ruháit a szekrénybe és elrendezte az íróasztalt, de a szoba ürességével nem tudott mit kezdeni. Egyedül a Mosolyhozó Varázsgömböt és az Árnyék-mágia Nagykönyvét tudta kirakni a polcokra, de ez nem sokat javított az üresség-érzeten.
Lefekvés előtt még belenézett az osztálynaplóba és az órarendbe, s ebből megtudta, hogy hétfőn reggel dupla órát kell tartania előbb a másodéves griffendélnek és a hugrabugnak, utána pedig az elsőéves hollóhátnak és mardekárnak. Mielőtt elnyomta volna az álom, az járt a fejében, vajon hogyan fogják megkeseríteni az életét a mardekárosok, s ez a gondolat folytatódott az álmában is.

Dadogva magyarázta a csupa mardekáros tanulónak, hogy mit kell tenni, ha mumussal találják szembe magukat, de ők nem figyeltek rá, hanem újságot olvastak a pad alatt vagy robbantós snapszlit játszottak. Mikor rájuk förmedt, hogy figyeljenek, mind megdobálták varangyos békákkal. Tarkójából pedig Lumpsluck hájas feje meredt ki, aki győzködte, hogy kérjen fizetésemelést a diákok viselkedése miatt.
Úgy ébredt fel, hogy azt hitte, csak pár perce aludt el, ezért nagyon fáradtnak érezte magát. Csak az akaraterején múlott, hogy rá tudta venni magát, keljen fel és mosakodjon meg. Tízperces tisztálkodás után felöltötte a legegyszerűbb fekete talárját és kulcsra zárva az iroda ajtaját, lement a Nagyterembe reggelizni.
A hosszú asztalnál még csak pár diák üldögélt, a griffendél asztalánál pedig csak a korán kelő Neville és Susan Bones ült, várva, hogy asztalra kerüljön a reggeli. Harry leült Neville-el szembe, eldörmögött egy fáradt „jó reggelt”-et majd a kezével megtámasztotta a fejét.
- Te meg mit csinálsz itt? – kérdezte Neville.
Harry álmosan szuszogott.
- Várom a reggelit.
Meglepetésére Neville és Susan elnevette magát, erre már ő is felpillantott és leeresztette a karját.
- Olyan álmos vagy, hogy nem találod a helyed, Harry? – kérdezte a lány.
Harry kérdőn nézett rá. A legkevésbé sem volt kedve barkóbázni korán reggel.
- Neked ott a helyed, a tanári asztalnál – mutatott rá Neville és megint nevettek.
Harry kimerülten nyögött egyet és egyetlen szó nélkül átcsoszogott a tanári asztalhoz. Hogy is felejthette el? – kérdezte magától, miközben leült a legszélső székre. Direkt ezt a félreeső helyet választotta, mert így talán csak a diákok egyik fele fogja észrevenni, hogy ott ül a tanárok között.
Ginny és barátnői hamarosan megérkeztek és nem sokkal később a többi griffendéles is, köztük Harry régi évfolyamtársai. Dean egy darabig habozott, hova üljön - Harry tisztán látta minden mozdulatát és arcvonását -, majd helyet foglalt Ginny mellett. A lány rá se nézett, csak unottan turkálta tovább a tányérját a villájával, de egy falatot sem evett. Erre Dean közelebb hajolt hozzá és súgott valamit a fülébe, amitől a lány halkan elnevette magát.
Harrynek átfutott az agyán, hogy vajon nagy feltűnést okozna-e, ha fejbe dobná a fiút a teáskanállal, de végül letett erről a tervéről.
Jó negyed óra múlva lassan megtelt a Nagyterem és a tanárok is mind megérkeztek. Lumpsluck ült le elsőnek, közvetlenül Harry mellé és szokásos atyai vidámsággal köszönt neki. Bimba professzor, Fleur és Madam Marchbanks az asztal közepén foglaltak helyet. Harrynek feltűnt, hogy az öreg boszorkány nem McGalagony helyére ülte le, hanem az igazgatóhelyettesi székre, tőle jobbra. Könyökével oldalba bökte Lumpsluckot, mire az kíváncsian feléje fordult.
- Hogy-hogy nem az igazgatói székre ült le Madam Marchbanks? – kérdezte suttogva.
- Madam Marchbanks nem igazgató – világosította fel az öreg. – Csak a felügyelő bizottság feje. Ideiglenesen van itt, amíg a minisztérium és az iskola ügyei nem rendeződnek el.
Akármi is a titulusa, Harry szemében nagyot nőtt a töpörödött öregasszony, amiért így tiszteletben tartja McGalagony igazgatóságát.
Nem sokkal később, mikor már minden diák helyet foglalt az asztaloknál, Madam Marchbanks felállt és megköszörülte a torkát.
- Szeretnék egy bejelentést tenni – mondta jó hangosan.
A diákok lassan abbahagyták a zajongást és a professzorra emelték tekintetüket.
- Az utóbbi hónapokban megszokhattátok már, hogy gyakoriak a változások a Roxfortban, most is egy ilyenről kell beszámolnom. Új tanárokat köszönthetünk köreinkben.
- Egyikük, Gawain Robards* professzor, aki korábban iskolánk őrzési feladatát látta el és ő maga kiváló auror – e héttől fogva az átváltoztatástant fogja tanítani.
A szőke szakállas auror felállt és meghajolt, a dákok pedig lelkes tapssal köszöntötték.
- A másik pedig…
Harry nagyot nyelt és ökölbe szorította az ujjait, hogy megállítsa keze remegését.
- Harry Potter, aki a mai naptól a mágikus önvédelmet fogja tanítani elsőtől negyedéves korig.
A diákok nyomban sugdolózni kezdtek, ahogy meghallották a nevét és a nyakukat nyújtogatták, tekintetükkel keresve a tanári asztalnál. Harry habozott, mire most Lumpsluck lökte oldalba. Kénytelen-kelletlen felállt és kicsit meghajolt. A taps először a griffendél és a hugrabug asztalánál kezdődött, elsősorban azok a gyerekek köszöntötték, akik a gyengélkedőn is segédkeztek meggyőzni őt. Dennis Creevy két ujját a szájába téve hangosan fütyült.

Az idősebb diákok közül csak kevesen tapsoltak, többen összenéztek és értetlen pillantásokat váltottak – nyilván azt hitték, valamilyen vicc áldozatai. Harry megkereste tekintetével Ginnyt, aki tátott szájjal nézett rá, majd ő is elkezdett tapsolni.
Harry gyorsan visszaült a helyére és kissé megnyugodva vette tudomásul, hogy elég szép éljenzést kapott. A reggeli további része nyugalomban, beszélgetéssel telt, Dean egész végig szórakoztatta a mellette ülő Ginnyt, kihasználva Harry távollétét. Miután befejezte a vajas-piritósból és egy bögre teából álló reggelijét, Harry a többi tanárral együtt elindult első órájára. Azok a diákok, akiknek ilyenkor órára kellett menni, már rég elhagyták a Nagytermet, s Harry biztos volt benne, hogy már várnak rá. Lett volna még tíz perce, hogy lelkileg felkészüljön, de úgy határozott, hogy jobb túlesni rajta mielőbb. Lumpsluck a bejárati csarnokban sok sikert kívánt neki, aztán eldöcögött a pince felé bájitaltan órára, Harry pedig célba vette a lépcsőket.
Úgy érkezett meg a tanterem elé, mint akit a vesztőhelyre visznek. Már a kilincsen volt a keze, mikor az elméjében egyre vadabb és vadabb elképzelések születtek arról, hogy a legjobb lenne, ha gyorsan elszaladna, el Roxfortból és meghúzná magát a Black-házban, amíg Piton nem hívja újra.

Végül mégsem szaladt el, helyette összeszedte minden bátorságát és lenyomta a kilincset. A teremben ott ült az összes diák, minden pad foglalt volt és néma csöndben néztek új tanárukra. Harry biztos volt benne, hogy pár pillanattal ezelőtt még élénken beszélgettek, de most minden fej feléje fordult.
- Sziasztok! – üdvözölte a diákokat, miután megköszörülte a torkát.
- Jó reggelt, professzor! – köszöntek kórusban a gyerekek.
Erre egy pillanat erejéig megint megdermedt, de sikerült rávennie magát, hogy ne vágjon túl döbbent képet a megszólításra. Miközben a diákok szemétől kísérve végigment a padok közt a tanári asztalig, elhatározta magában, hogy ennek a megszólításnak mielőbb véget fog vetni.
Az asztalhoz érve előkotorta a másodévesek névsorát és előrébb lépett – valamiért úgy érezte, nem kell a tanári asztal mögött ülve elszigetelnie magát a tanulóktól.
- Akinek a nevét olvasom, jelentkezzen – szólt. – Kíváncsi vagyok, ki hol ül… Mary Freeman!
Egy szőke lány gyorsan jelentkezett, Harry rápillantott, majd a következő névhez tért és így ment végig a listán.
- David McGerold! – mondta a névsor közepéhez érve.
Egy szénfekete hajú fiú jelentkezett, aki alig látszott ki a pad mögül. „Ezek tényleg egyre kisebbek” – gondolta Harry, s mikor jobban megnézte magának David McGerold-ot, felismerte benne a hetes számú játékost a kviddics edzésről.
- Te vagy a fogó, igaz? – csúszott ki Harry száján a kérdés.
- I-igen, tanár úr – dadogta a fiú.
Harry elmosolyodott és úgy vélte nem árt egy kicsit oldani a légkört.
- Láttalak a szombati edzésen. Remekül repülsz.

A fiúval madarat lehetett volna fogatni. Büszkén kihúzta magát, de így se tűnt sokkal magasabbnak.
Harry folytatta a névsor-olvasást és igyekezett megjegyezni ki hol ül, bár ez elsőre szinte reménytelen vállalkozás lett volna. Végül letette a pergament és a diákokhoz fordult.
- Na jó, először is… – köszörülte meg a torkát Harry – Hagyjuk a professzorozást, alig vagyok idősebb nálatok. Nyugodtan szólítsatok Harrynek.
A diákoknak tátva maradt a szája és néhány kislány megint bizalmasan összekuncogott. Harry igyekezett nem törődni velük és barátságosan mosolyogni mindenkire.
- Jó – nyugtázta Harry és kicsit neki is megrándult a szája széle. – Weasley professzor elmondta, hogy miket tanultatok eddig. Megismertétek az átkok és ellenátkok elméleti oldalát és néhány sötét teremtményt. Ez mind jó dolog, de szerintem a jelenlegi helyzetben egy kicsit többre lenne szükség.
- A halálfalókra gondolsz? – kérdezett közbe egy hugrabugos fiú.
- Nem épp rájuk, náluk van egy veszélyesebb tényező is, mégpedig a dementorok… (a gyerekek borzongva összesuttogtak) Biztosan mind olvastatok az újságban arról, hogy visszatértek és rátámadnak a varázslényekre.
A diákok bólogattak.
- A halálfalók nem támadnak meg mindenkit és korántsem bukkannak fel olyan gyakran, mint a dementorok. Ők azonban fenyegetést jelentenek mindenkire. Ezért azt hiszem, a legjobb lenne, ha megtanulnátok, hogyan kell megvédeni magatokat velük szemben – hiszen ez az óra lényege: mágikus önvédelem.

Sokat gondolkozott rajta, mivel is kellene kezdenie az órát, ezért segítség képpen átlapozott néhány másodéves tankönyvet. Azokban viszont annyi sületlenséget és fölösleges halandzsát talált (szörnyek kinézetének leírásait, történelmi feljegyzéseket a legelső felbukkanásukról), amik vajmi keveset segítenének a velük szemben való harcban. Este aztán megakadt a szeme a Próféta egyik cikkén, amiben a dementorokról írtak, ezért úgy döntött, hogy a lehető leghasznosabb varázslatokat fogja megtanítani a diákoknak, tisztán a gyakorlati oldalát és rögtön a mélyvízbe dobja őket.
Egy mosolygós arcú, copfos kislány jelentkezett.
- Igen? – szólította Harry.
- De tanár úr… mármint… Harry – pirult el a kislány, mire a padtársa elnevette magát. – Csak másodévesek vagyunk… úgy értem, a patrónus bűbáj RAVASZ szintű varázslat. Hogyan tudnánk megtanulni…?
„Nahát, egy mini-Hermione” – gondolta Harry.
- A patrónus bűbáj nem a kortól függ… ööö… - itt rápillantott a névsorra – Ennie. Bárki meg tudja csinálni, akinek kellően erős boldog emlékei vannak.
Most egy szőke hajú, rózsaszín arcú fiú jelentkezett.
- Én úgy hallottam, hogy a patrónus bűbáj az egyik legnehezebb varázslat.
- Ez így is van, nehéz – a felnőtteknek. Nehéz, ha az ember akkor áll neki, mikor a tantervben szerepel a varázslat. De ha elég korán fogsz hozzá a gyakorlásához, meglátod, menni fog! – bíztatta őket Harry.
Újra jelentkezett egy tanuló: egy mogorva képű, barna hajú, pattanásos fiú lustán felemelte a karját.
- Igen?
- Csak azért, mert te tizenhárom évesen megcsináltad, még nem biztos, hogy más is képes rá.
Harry számított az ilyen megjegyzésekre és már előre felkészült rájuk.
- Megijedsz a kihívástól? – kérdezte tőle mosolyogva.
- Dehogy – mondta gyorsan a fiú és egy picit elvörösödött. – Csak nem szeretném, ha azért romlanának a jegyeim, mert a tanár olyan varázslatot akar tőlünk, ami nincs is a tantervben.
Harry még mindig mosolygott és egykedvűen összekulcsolta a kezét maga előtt.
- Ez esetben megnyugtathatlak: nem fogom osztályozni a teljesítményeteket.
A diákok összenéztek és sugdolózni kezdtek. „Mi? Hogyan?” – ilyeneket mondtak. Harry zavartalanul folytatta.
- Osztályozni dolgozatokat lehet, meg feleleteket. De mindenkinek különböző varázslatok iránt van tehetsége. Igazságtalan lenne az alapján osztályoznom, hogy egyikőtöknek erősebb emlékei vannak, mit a másiknak. Megtanítalak titeket, hogy hogyan védjétek meg magatokat, de ehhez szorgalmas gyakorlás kell és kitartás, még akkor is, ha nem megy olyan jól, mint ahogy azt elvárnátok magatoktól. Ha elég kitartóak vagytok, akkor képesek lesztek megcsinálni, még könnyebben, mint a hetedévesek. Érdemjegyet pedig majd az élet ad, ha szembe kerültök egy dementorral.
Mindenki csöndben maradt a súlyos szavaktól és nem hoztak fel több kifogást a nehéz feladat ellen.
- Tehát akkor… - fogott bele újra Harry. – Vegyétek elő a pálcáitokat és pakoljátok el a könyveket. Gyakorolni fogunk!
Újra izgatott sugdolózás lett úrrá a teremben, miközben a gyerekek elpakolták a könyveiket és mindenki megállt a széke mellett. Harry intett a pálcájával, mire az asztalok és székek a fal mellé húzódtak, szabad teret engedve a gyakorláshoz.

Felidéződtek benne Lupin szavai, mikor tanította neki a patrónus-bűbájt, s most ő is hasonlóan adta utasításait a diákoknak. Mindenki elhelyezkedett egymástól pár méterre és erősen koncentráltak egy-egy örömteli emlékre. Először pálca nélkül gyakorolták csak a varázsige kimondását, aztán hozzáláttak az idézéshez. Harry köztük járkált és bíztatta őket.
- Ez lehetetlen! – fakadt ki dühösen a barna hajú, pattanásos fiú ötperces próbálkozás után, és leeresztette a pálcáját. – Csak vesztegetjük az időnket…
Ebben a pillanatban a terem másik végében álló lányok lelkes sikongatásban törtek ki. Egyikük pálcájából ezüstös füstfelhő tört elő és gomolyogva megállt gazdája előtt.
- Harry, sikerült! Patrónust idéztem! – kiabálta a lány, aki előzőleg kételkedett benne, hogy másodévesek is végre tudnák hajtani ezt a varázslatot.
- Remek varázslat! Tíz pont a hugrabugnak! – jutalmazta meg Harry.
Ez után arra buzdította a többieket, hogy ne adják fel, próbálkozzanak tovább. Az óra végéig még három tanítványának sikerült elérnie ezt az eredményt, de a copfos kislány patrónusa többedszeri megidézésre már felöltötte egy apró állat alakját. Ezzel Harry jóvoltából harminc pontot szerzett a griffendél és húszat a hugrabug. Sikereik felbátorították a többi tanulót is, akik vöröslő arccal, erősen koncentráltak.
- Ha adhatok egy tanácsot… - vakarta meg a fejét Harry, ahogy eszébe jutott egy ötlet az óra végén. – Írjatok egy önéletrajzot magatokról. Nem kell beadnotok, nem kell megmutatnotok senkinek, ez csak olyan segítség lenne nektek. Gondoljátok végig, mik voltak azok a meghatározó események az életetekben, amik miatt változtatok, amik azzá tettetek titeket, akik ma vagytok.
A copfos kislány megint jelentkezett.
- Én hat éves korom óta vezetek naplót. Az is jó? – cincogta.
- Igen, az tökéletes lesz, Ennie – nyugtázta Harry. – Akkor ezzel be is fejezhetjük a mai órát. A viszontlátásra!

A diákok szedelőzködtek, Harry pedig vigyorogva visszaballagott az irodába a névsorral és a tanári naplóval a kezében. Jobban sikerült az óra, mint gondolta…
Az íróasztalhoz érve lerakta holmijait és kitépte a makacskodó fiókot a helyéről, ekkor azonban kopogtattak. David McGerold állt a nyitott ajtóban és várta, hogy beléphessen.
- Miben segíthetek? – kérdezte kedvesen Harry.
- Ööö… csak a kviddicsről szerettem volna beszélni veled – vallotta be a fiú.
Harry elmosolyodott.
- Igen? És mire vagy kíváncsi?
- Tényleg jól játszottam? Komolyan mondtad, vagy csak bíztatni akartál? – kérdezte csendesen. – A bátyám szerint irtó béna vagyok.
- Akkor a bátyád csak fel akart cukkolni – nyugtatta Harry. – Hidd el, nagyot nyert veled a griffendél csapata.
David megint csillogó szemekkel hallgatta a dicséretet, Harry pedig vigyorogva pakolta vissza az iratokat a fiókba.
- Azt beszélik rólad, hogy te vagy a világ legjobb fogója – szólt David és kicsit bátrabban közelebb ment az asztalhoz.
- Viktor Krum a világ legjobb fogója, David – mondta Harry és abbahagyta a pakolást. - Láttam őt játszani a világkupán. Ő úgy repül, ahogy senki más.
- Krum augusztusban visszavonult, miután sorozatban elvesztett hét meccset! – ráncolta a homlokát a fiú. – Állítólag egy lány volt az oka.
- Valóban? – kérdezte szórakozottan Harry és egy erős rántással visszatolta helyére az akadozó fiókot. – Nem is tudtam…
- Nem tudom, miért vonul vissza valaki, ha olyan jó, mint Krum. Én biztos nem tennék ilyet. Csak a szüleim nem értik meg ezt.
- A szüleid? – kérdezte Harry.
- Igen, el akartak vinni Roxfortból, azok után, hogy a testvéremet elrabolták a koboldok. Még januárban… - motyogta a fiú.

Harry meglepetten nézett rá aztán visszaemlékezett az újságcikkre, amit még a Prewett-házban olvasott. Négy diák tűnt el, mikor a Roxfort Express megérkezett a karácsonyi szünetről hazatérőkkel.
- Nagyon sajnálom – mondta együtt érzően Harry. - Sejted miért rabolták el?
David megvonta a vállát.
- Talán érdekelte őket… az a… - gyorsan elharapta a mondatot és ez kíváncsivá tette Harryt.
- Igen? – várta a folytatást és leült az asztal sarkára.
A fiú töprengeni látszott, úgy tűnt gondolkozik rajta, hogy mit mondjon el és mit ne.
- Igaz, amit rólad mondanak? Te nem gyűlölöd azokat, akik mások, ugye? – kérdezte hirtelen. – Azt mondják, Hagrid, a félóriás is jó barátod…
- Igen, kedvelem Hagridot – mondta gyorsan Harry.
Ez egy kicsit bizakodóbbá tette Davidet.
- Akkor neked elmondhatom – győzte meg saját magát a fiú. – A testvérem - Adam – nem közönséges gyerek. Kicsik voltunk, mikor apa és anya felbosszantottak egy vámpírt azzal, hogy kiűzték a temetőből, ahol a halottakat ette. Azzal állt bosszút, hogy megtámadta Adamet és átváltoztatta…
- Vámpír lett? – kérdezte sokkoltan Harry.
- Félvámpír – pontosított szomorúan David. – Szerencsére nem tudta befejezni, mert apa megakadályozta.
Harry homlokráncolva gondolkozott.
- Azt hittem, hogy a vámpírvértől elveszti a varázserőt… Akkor hogy-hogy felvették…?
Mire kimondta a kérdést, már rá is jött a válaszra: Dumbledore.
- Még tavaly vettek fel minket a Roxfortba. Adam nagyon szeretett volna ide járni és Dumbledore professzor engedte. Olyan tantárgyakat tanult, amihez nem kell varázserő.
Harry bólogatott, értett mindent és kicsit el is mosolyodott a gondolatra. Tökéletesen értette, miért vette fel Dumbledore a félvámpír fiút ezekben az időkben. Mikor a minisztérium a legkevésbé sem barátian viselkedik a félemberekkel, sokan közülük Voldemort mellé állhatnak, tőle remélve segítséget. A Roxfortban azonban nagyobb biztonságban vannak tőle és a halálfalók befolyásolásától.
- Ööö… Harry… - szólt rá David. – Baglyod érkezett.
Harry az ablak felé nézett és meglátta hófehér postabaglyát, Hedviget, aki most csőrével türelmetlenül koppantott az üvegen. Harry gyorsan odasietett és beengedte a baglyot, aki beröppent a szobába és letelepedett a fiú vállán. Egy kisebb csomag volt a lábához erősítve; gyorsan megszabadította tőle az állatot, majd Davidhez fordult.
- Majd még beszélgethetünk, David, de most menj, jó? – kérte kedvesen a fiút. – A szombati edzésre kimegyek, ígérem.
David McGerold megköszönte Harry türelmét és kiment a szobából, magára hagyva tanárát a csomaggal.
Harry kibontotta a küldeményt, amiből egy szép csokitojás került elő, Mrs Weasley kicsit korai húsvéti ajándéka, és a hozzá tartozó levél. Leült a székre, széthajtogatta a levelet, majd bekapott egy falat csokoládét és olvasni kezdett:

Harry drágám!

Annyira örülök, hogy elfogadtad az állást! Gratulálok hozzá, mindenki tudta, hogy te annyira tehetséges vagy a mágikus önvédelemben. De meg kell, hogy mondjam, más oka is van, hogy örülök, amiért a Roxfortban maradsz. Többször mondtam már, hogy olyan vagy nekem, mintha a saját fiam lennél, Harry, épp ezért most egy olyan kéréssel fordulok hozzád, amit csak egy gyermekemtől kérnék.
Szeretném, ha Ginny az iskolában maradna, amíg vége nincs a tanévnek, mert ott mégiscsak nagyobb biztonságban van. Azt írta, hogy nincs már senkije a Roxfortban, de te talán tudnál változtatni ezen. Tudom, hogy nem vagytok olyan közeli barátságban, mint Ronnal vagy az ikrekkel, de ha megteheted, kérlek beszélgess vele néha, hogy ne érezze olyan egyedül magát.
És ha véletlenül megtudod, érdekelne, hogy ki az a titokzatos fiú, akivel Ginny jár. Még Hermione kotyogta el a nyár elején, de Ginny nem hagyta, hogy befejezze.
Még egyszer nagyon gratulálok, megtetted az első lépést a felnőtt élethez!

Üdvözlettel:
Molly

Harry nyögésbe fulladt sóhajtást hallatott és hátradőlt a székében. Kezével megdörzsölte még mindig fáradt szemeit és halkan elnevette magát a levélen. Miután megette az összes csokoládét, arra gondolt mihez is kezdhetne a következő óráig. A hollóhátasokkal és mardekárosokkal még csak másfél óra múlva fog találkozni, addig lyukasórája van. A többi tanár biztosan kíváncsi rá, hogyan sikerült az első óra, ő azonban szívesen kihagyta volna a kíváncsi kérdéseket, valamint a beszámolót is. Gyanította, hogy többen nem örülnének neki, hogy a patrónus bűbájjal kezdte az órát, ráadásul másodéveseknél. Azonban olyan jól sikerült a gyakorlás, hogy máris eltökélte magában: minden egyes osztálynak meg fogja tanítani a varázslatot, még az első éveseknek is. Ha csak rajta múlna, előbb tanulnának meg dementort űzni, mint teáskannát hörcsöggé változtatni.

Úgy határozott, hogy kihasználja az időt és visszamegy az irattárba, hogy ott folytassa a nyomozást, ahol legutóbb abbahagyta. Hétköznap révén Neville és a lányok nem tudtak segíteni neki, egyedül vetette bele magát az egyre inkább értelmetlennek tetsző kutatásba. Bár már kívülről tudta a legjelentősebb újkori varázslócsaládok családfáit, hogy ki-kivel házasodott, hány gyereke született, kik voltak aranyvérűek és kiket tagadtak ki, még mindig volt egy jó háromszáz éves korszak, amiről egyáltalán semmi információ nem maradt fenn – márpedig ezek voltak azok az évek, amikor Hollóháti leszármazottai utoljára hírt adtak maguk felől. Ez után pedig mind eltűntek, mintha sosem léteztek volna. Hogy hogyan maradhatott fenn a vérvonal, melyik család számít az örökösnek, az rejtély maradt és minden jel arra utalt, hogy örökre az is marad.
Harry összecsukta a vaskos könyvet, amit eddig böngészett (A középkori mágiatörténet névanyaga) és maga elé húzott egy összetekercselt családfát. Megpróbálta összeszedni magát és a feladatra koncentrálni, mikor kopogtattak az irattár ajtaján.
Ginny volt az, de most nem a kissé erőltetett vidámság látszott rajta, hanem őszinte mosoly.
- Szia – köszönt Harry kissé meglepetten, ugyanis legutóbb csak a reggelinél látta a lányt és akkor sem szóltak egymáshoz.
- Hallottam a nagy hírt és még nem volt alkalmam gratulálni – mondta a lány, majd odasietett hozzá és megpuszilta jobbról-balról.
- Köszönöm – mosolygott vissza rá Harry.
- Milyen érzés? – érdeklődött Ginny.
Harry megvonta a vállát.
- Egy kicsit félelmetes.
- Majd belejössz, ne izgulj – nyugtatta a lány.
Leült Harry mellé egy másik székre és egy percig nem szólt semmit, az asztalon heverő könyveket és papírokat nézegette egykedvűen. Harrynek úgy tűnt, mondani akar valamit, ezért figyelmesen előrehajolt és várt.
- Mi az? – kérdezte Ginny.
- Valamit akarsz mondani, nem? – próbálkozott Harry, mire a lány halványan elmosolyodott.
- Igen, így van. Arra lennék kíváncsi, hogy számíthatok-e rád…
- Miben? – vonta fel a szemöldökét Harry.
- Abban, hogy veled tarthatok-e, ha legközelebb elmész az iskolából. Segíteni szeretnék, ahogy már mondtam.
- Azt is mondtad, hogy felejtsük el a veszekedést – emlékeztette Harry.
Ginny felvonta a szemöldökét.
- Igen, az összezörrenést felejtsük el, de attól még tartom magam ahhoz, amit mondtam.
- Mármint, hogy egy önző disznó vagyok? – kérdezte Harry kicsit élesebben, mint szerette volna.
Ginny nem hagyta provokálni magát.
- Igen – vágta rá azonnal. – Nem szoktam visszavonni a szavaimat. Amit egyszer már kimondtam, azt nem lehet megváltoztatni. De a többin még változtathatunk.
Harry sóhajtott egyet, de rávette magát, hogy nyugodt maradjon.
- És min szeretnél változtatni?
- Szeretném tudni, hogy felnőttként fogsz-e viselkedni velem? – kérdezte rögtön Ginny.
- Mit értesz ez alatt? – kérdezett vissza Harry.
Ginny mélyet sóhajtott.
- Harry, akár hiszed, akár nem, tudok magamra vigyázni. Addig is remekül megvoltam, mikor hat éven át levegőnek néztél…
- Én nem néztelek levegőnek! – tiltakozott Harry, de Ginny feltette a kezét és beléfojtotta a szót.
Kicsit megköszörülte a torkát, aztán rövid szünet után folytatta:
- Tudod, engem mindenki olyan esetlennek tart, még anya is, meg a testvéreim is, mert én vagyok a legkisebb. Ez engem nem szokott zavarni, de az már rosszul esik, hogy az, akivel járok, ostoba csitrinek tart. És nem te vagy az első…
- Nem tartalak ostobának, Ginny! – vágott közbe Harry újból és egy kicsit elnevette magát. – Sokkal jobb varázsló vagy mint én és nagyon jól tudom, hogy aki veled szórakozik, az denevérekkel a képében végzi.
Ginny behunyta a szemét és halvány mosollyal az arcán megrázta a fejét.
- Ha valaki rám néz, az azt hiszi, hogy engem meg kell védeni - mondta. - Dean is pont ilyen volt.
- Én saját magamtól akarlak megvédeni – pontosította Harry. - Ettől az egész Kiválasztott marhaságtól.
- Az a „Kiválasztott-marhaság” az életed, Harry – figyelmeztette Ginny. – És te pont abból zársz ki engem. Én azt szeretem, aki vagy, nem azt, aki lenni szeretnél.
Harry dacosan felszegte a fejét.
- Nocsak, te tudod, mi szeretnék lenni? – kérdezte flegmán. – Megosztanád velem?
- Mindenki tudja, hogy mit szeretnél, aki csak egy kicsit is ismer! – szólt türelmetlenül Ginny. – Azt szeretnéd, hogy minden szép és jó legyen körülötted és békén hagyjanak az emberek. De a fontos az, hogy most milyen vagy és ez aggaszt engem – és nem is csak engem, hanem Hermionét is.
Harry egy pillanatra megfeledkezett róla, hogy mit akart mondani.
- Beszéltél Hermionéval?
- Igen – válaszolta Ginny. – Reggel jelent meg a tükörben. Ronnal együtt jól vannak és gratulálnak a kinevezésedhez. De most nem ez a lényeg… Emlékszel a levelemre, amit nyáron küldtem neked? – kérdezte szinte lágyan, amivel Harry bosszankodó arckifejezését próbálta ellensúlyozni.
– Azt írtam, hogy féltelek, mert napról napra magányosabb vagy, mint Dumbledore. Ő is elszigetelte magát a többiektől, ahogy te is. Őt tartotta mindenki a legnagyobb varázslónak és ezért felelősséget érzett az összes emberért. De nem lehet mindenkiért felelősséget vállalni, nem hibáztathatod magadat Cedric vagy Sirius haláláért – és nem vállalhatsz felelősséget értem sem.
Harry nem értett egyet, megrázta a fejét.
- Ha engedem, hogy velem gyere és bajod esik, az az én hibám, mert én engedtem! Mint az erdőben is…
- Nem, Harry – ellenkezett Ginny higgadtan. – Mindenki maga választ a sorsa felől. És ha meghalok, az nem a te hibád, hanem Voldemorté és a halálfalóké.
Harrynek muszáj volt nyelnie egyet, hogy visszanyerje a hangját.
- Azt nem bírnám ki – nyögte ki halkan.
- Dehogynem – mondta határozottan Ginny.
Harry ebbe még belegondolni sem volt képes. Egyetlen pillanatra hunyta csak le a szemét, de olyan kép jelent meg vad képzeletében, ami rosszabb volt minden rémálomnál, amit valaha Voldemort miatt kellett átélnie.
- Mért kellene nekem mindent elviselnem? Mért lennék én erősebb, mint bárki más…?
Ginny megragadta a karját és erősen szorította.
- Te vagy a Kiválasztott. Az a dolgod, hogy kibírd…
Harry idegesen sóhajtott. Elege volt ebből a témából.
- Ne beszéljünk erről – kérte Ginnyt. – Lesz még erre idő.
Ginnynek ez nem tetszett. Hátat fordított neki és karba tette a kezét.
- Mindig csak elodázod – mondta vádló hangon. - Folyton menekülsz előlem…
Harry elnevette magát.
- Hogy menekülök? Eszemben sincs!

Felpattant a székről, hátulról átölelte Ginnyt és magához szorította. Vörös haj borította be az arcát és mélyet lélegzett.
- Ne butáskodj – duruzsolta Ginny fülébe.
Beletúrt a hosszú vörös hajzuhatagba és félretűrte. Lassan megcsókolta a nyakát a füle alatt, majd lejjebb, a válláig.
- Ezzel nem veszel le a lábamról – mondta Ginny.
- Én nem így látom…
- Nem – jelentette ki a lány. – Idefigyelj, ezt meg kell beszélnünk, mert kezdem azt hinni, hogy ez nem fog jóra vezetni.
Harry türelmetlenül sóhajtott.
Ginny kibontakozott az ölelésből és feléje fordult. Nagyon komoly volt az arca, Harry utoljára Dumbledore temetésekor látta ilyennek.
- Megígéred? Megígéred, hogy akkor is megölöd Voldemortot, ha az az életembe kerülne?
Ez már sok volt Harrynek. Újra behunyta a szemét, de borzalmában megint azonnal kinyitotta és igyekezett valami semleges helyre nézni.
- Nem. Annyit nem ér az egész.
Ginny láthatóan nem erre a válaszra számított. Meghökkent arcot vágott és egy pillanatig nem szólt semmit. Aztán megint megszorította Harry karját, erősebben, mint az előbb.
- Harry, ezt te sem gondolhatod komolyan! – szólt. – Eddig sem tartott vissza semmi, Sirius vagy Dumbledore halála sem.
Harry vadul rázta a fejét és makacsul tiltakozott.
- Mindennek van egy határa. Mindenki feladja valahol… - mondta.
Ginny nem hagyta ennyiben, próbálta jobb belátásra téríteni. Csakhogy Harry ezt úgy érezte, mintha egy fenyegető ellenség közeledne felé.
- Gondolkozz, kérlek! – mondta a lány. – A te életed sokkal fontosabb, mint az enyém, mint bárkié… („Ez nem igaz, pont úgy beszél, mint Dumbledore!” – dühöngött magában Harry). Ha választanod kell, nem szabad, hogy befolyásoljon valami.
- Nem… erre nem lennék képes.
- Harry…
- Nem!! – csattant fel dühösen Harry. – Elég volt!
Ginny gyászos képpel nézett rá.
- Akkor félreismertelek – mondta ki keserűen.
- Tényleg?! – sziszegte Harry. Még sosem volt ilyen mérges a lányra. Olyan volt számára, mintha a jóslat jelentette súly, ami a vállát nyomta, most az ezerszeresére nőtt volna. Dumbledore is ezt várná el tőle? Áldozzon fel mindenkit, hogy legyőzze Voldemortot?
Ginny még egy percig szótlanul nézte Harryt, aztán elfordította a fejét.
- Sajnálom – mondta a lány, kissé hevesen szuszogva és szaporán pislogó szemekkel, de nem sírta el magát. – Viszlát, Harry… - s azzal kisietett a teremből.
Harryben ekkor pattant el valami legbelül.
- IGEN, GYENGE VAGYOK! – ordította torka szakadtából. – És tudod mit? ÖRÜLÖK NEKI! EMBER VAGYOK! NEM EGY ROHADT SZÖRNYETEG!

Nem tudta, Ginny hallja-e a szavait, bár olyan hangosan üvöltött, hogy valószínűleg az egész északi szárnyban hallotta mindenki, talán még a süket Madam Marchbanks is. Féktelen haragjában felkapta az egyik könyvet és teljes erejéből, durván a falhoz vágta, amitől leszakadt annak borítója és kihullottak a lapjai.
Madam Cvikker dugta be a fejét az ajtón, s Harryben ebben a pillanatban tudatosult, hogy mit művelt.
- Mit ordibál? Ez kérem egy könyvtár és nem… AAA!!! – bömbölte el magát a könyvtárosnő, mikor meglátta a nyomdatermék maradványait. – MIT MŰVELT, MAGA SZERENCSÉTLEN?!
Harry idegesen próbált mentegetőzni.
- Sajnálom… én csak…
- Sajnálja?! – visította Madam Cvikker, miközben összeszedte a könyv lapjait. – Takarodjon innen és be ne tegye a lábát még egyszer a könyvtárba, hallja? KIFELÉ!!

-----------------
*Gawain Robards: a Félvér Hercegben egy helyen találkozhattok ezzel a névvel. Említik, hogy milyen beosztása volt a minisztériumban. Ha ügyesek vagytok, rájöhettek, hogy miért került a Roxfortba őrvarázslónak.
Hasonló történetek
3128
Papjait a leghűségesebb követői közül választotta ki. Természetfeletti képességekkel ruházta fel őket, inkább mágusoknak lehetett őket nevezni, mint papoknak. Hívei két rendet alakítottak ki a tiszteletére. Az egyik a rend volt a Haron Rendje, aki a természet felett kapott korlátlan hatalmat...
3141
- Mit tudsz a Pusztítás Torkáról? Halljam! - még az ajtónállók is összerezzentek a dühödt parancsra.
- Hatalmas varázsszer. - suttogta porszáraz torokkal a fogoly. Aki karjára húzza, képessé válik megnyitni valamiféle kaput, amin keresztül minden világok valamennyi fájdalma elpusztítja azt a lélekkel rendelkező lényt, aki a haszáló parancsol. De ennek a hatalomnak is ára van..
Hozzászólások
További hozzászólások »
Bajusz ·
Örülök h nem csak Én vagyok ilyen...

Robby ·
Jóvanna!
most,hogy újra elolvastam,már tisztán értem,de azt azért megjegyzem ,hogy ez a potter enyhén idegbeteg! XD
(nem rátok célzok)

AmandaAdmin ·
Kedves Felhasználók! A tortenetek csapata új társkereső oldalt indított. Ismerkedés meleg férfiaknak: WWW.BOYSXX.SITE Ismerkedés heteroszexuálisoknak: WWW.TEENSFK.SITE Ezer erotikus történetet gyűjtenek össze ott, vannak ismeretségek és kommunikáció. Meghívjuk Önt, hogy csatlakozzon. Az ingyenes regisztráció továbbra is nyitva áll

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned

Ha nem akarsz lemaradni: