Történetek

Victumnak egyszerű volt a hirtelen felállított terve: Szó nélkül nem hagyhatja ott a férfit, ezért gyorsan kigáncsolja, és futásnak ered, ahogyan bír. Azzal viszont nem számolt, hogy ellenségének komolyabb tervei vannak vele, ezért meglepődött mikor Ternoss a tarkójánál fogva a földhöz teremtette. Arca és bal tenyere elég sok horzsolást szenvedett az esés miatt, Vic mégsem szólt egy szót sem. Ha most felordít a fájdalomtól, akkor Ternoss elégtételét érezné, és joggal nevezhetné selejtnek......

A kórházban ébredt, első mozdulatként, a hasára tette a kezét. Nem mozgott, nem érezte. Hol van?! Mi történt vele?! Kezével kereste a hívógombot, hátha a nővér tudja kérdéseire a választ. A kérdéseit nem válaszolhatja meg, hangzott a felelet, azonban a doktor úr azonnal itt lesz és mindent elmond. A férje, pedig úton van már...

Hidrogénszőke libák áradata kapott el, s az olcsó kölnik fojtogató szaga töltötte meg a helységet. "Nem csodálom, hogy elszáradnak ezek a virágok." - jegyeztem meg, miután elvonultak. Sokszor hallani, hogy még ahhoz sem nagyon értenek, amivel elvileg a munkájukat kell végezniük...

A tudósaink szerint beléptek a hipertérbe, még mielőtt a hőkövető rakéták elérhették volna őket. Ezután, több mint ötven évig nem hallottunk róluk, de 12 órával ezelőtt értesítette a Hadsereget a Légfigyelő Hálózat, hogy azonosítatlan repülő tárgyak fognak az atmoszférába lépni. Azt állítják, hogy az űrhajók erősen hasonlítanak azokra az űrrepülő gépekre, amelyekkel a Mopszok több, mint fél évszázada távoztak...

Már távcső nélkül is látszott, hogy az egyik hósikló vontatókábellel kezdte körbetekerni az egyik lépegetőt. Három kör után már vastagon látszott a lépegető lába körül a kábel.
A sikló kioldotta azt és elrepült. Az AT-AT a következő lépésnél már megbotlott, és magatehetetlenül zuhant le a földre...

Biztos vagyok benne, hogy sokan tudják, milyen várni valakire úgy, hogy tudod, nem fog eljönni… Én is az eszemmel tudom, de mikor fogadja el ezt a szívem is? Minden nap várom, hogy visszatérjen…

A Vezér is ott lovagolt, hetykén ülte meg lovát, előtte zászlósa kocogott. A fekete alapon a kardot körbeölelő sárkány okádta tüzes gömbjeit. Körülötte legdicsőbb katonái: Barwan, aki egymaga vert le egy parasztfelkelést a Keleti Földeken, arán csúnya sebhelyet viselt...

Ölelte, kissé szorította, magába szívta a nő illatát, hogy emlékezzen rá a következő könyvtári találkáig. Elengedte, de nem messzire, nehogy megszökjön, Laura szemébe nézett, éreztetni akarta a vágyat, az ajkak csókra éhes vágyát s sikerült, látta, Ajkuk egymásra vágyott, most nem szavakat kell használni. Lassan közeledtek egymáshoz, összeforrtak, lágy csók volt, alig-alig csak, amolyan lehet-e még kérdés volt benne. Lehetett, játszadoztak, élvezték egymás ízét, vibrált a levegő, megszűnt...

Harry hümmögött. Lupinról tudták a koboldok, hogy ő, Harry küldte oda, ezért nagyrészt más nevében beszélt. De mikor látták, hogy egy fiatal boszorkány és varázsló is odakeveredett, egy hétig börtönbe csukva várakoztak és aztán teljes önszántukból akarták jobb belátásra téríteni őket – ez győzhette meg őket, hogy érdemes megbízniuk a varázslókban...

Ahogy ránéztem barátnőm házára, kirázott a hideg. Ki tudja miért. Rossz előérzet, vagy valami ilyesmi. A boldogság legkisebb jele is kijött belőlem, amikor megláttam, hogy egy vérfolt van az ablaküvegen! Leugrottam a motorról, majd odasiettem az ajtóhoz, miközben becsöngettem, újra az ablakra néztem...