G.O.D 69

Guys Of Death
69 Mint egy igazi család/ Első rész


Stockholm egyik belvárosi központjában csak úgy nyüzsgött az élet. Karácsony előtt volt a világ egy nappal, az emberek pedig rohanva próbálták összeszedni a maradék használható díszeket és ételeket. Mindenki loholva sietett a dolgára, az épületben pedig karácsonyi dallamok zengtek a maguk végtelenségével.
A bejárattól nem messze egy óriási fenyőfa állt, csomagolópapírral befedett dobozokkal felöltöztetve. A párok nyüzsögve rohangáltak és fosztogatták a polcokat, egyetlen egy feltűnő páros volt csak a centerben, akinek egyik tagja meglehetős nyugodtsággal sétált egy friss bulvárlappal a kezében, a bevásárlókosarat maga előtt tolva.
Soulness, mint egy nagyra nőtt óvodás cammogott a kosár mögött. Hollószínű göndör haját egy rojtos tetejű sötétzöld sapka fedte, ami tökéletesen rácáfolt arra, hogy ezt a férfit akár egy pillanatig is komolyan lehetne venni. Vékony nyakát egy piros-fekete csíkos sál takarta, ami egészen a derekáig leért, és szállakban végződött. Fekete Iron Maiden pulóverét, egy kék kabát ölelte át, ami együtt mozgott gazdája ritmikus lépteivel. A sötétszínű farmer lötyögve ingadozott vékony lábszárán, sötét sárban és vízben táncoló csizmáját elfedve.

A gitáros el akart merülni a tömegben mégis nem mindennapi színösszeállításával alaposan felhívta magára a figyelmet. Kihívó mégis félelmetesen hétköznapinak tűnt talán ezért is vonzotta annyira a svédek pillantását.
De ki is feltételezné egy rojtos sapkájú karikás szemű, hétköznapinak tűnő fickóról hogy Svédország egyik leghíresebb együttesének az énekese? Senki… És éppen ez volt a célja.
Vékony ujjai között betűk halmaza hullámzott a színezett papírlapon, ő pedig megrögzött tekintettel olvasott valamit. Vérvörös ajkai némán betűzték a szavakat, hogy jobban a tudatába kerüljön a szöveg. A címlapon egy a tegnapi koncerten készült kép volt, alatta óriási szalagcímmel „A G.O.D végigpengette az éjszakát” majd alatta kisebb felírat jelezte a bevezetőt és az oldalszámot.

A gitárost kora reggel ébresztette fel a lány, hogy nekik még vásárolniuk kell, ezért Soulness még ha morcosan is de vele tartott. Nem akarta hogy Mia megerőltesse magát, vagy hogy az ő hibájából legyen valami baja születendő gyermeküknek. Másrészt pedig kíváncsi volt, hogy mit ír az újság a tegnapi koncertről, és az összeütközésükről Friollal. Fürkésző pillantással nyitotta ki a gyenge papírosból készült folyóiratot, és bújni kezdte. Mikor megtalálta a cikket, kissé elmosolyodott.
„Tombolt a közönség a G.O.D együttes koncertjén!
A tegnap éjjel a végtelen komorságnak és a fülledt érzékiségnek adózott a fővárosunk egyik legnagyobb koncertterme. Stockholmban a leghíresebb hazai együttes a Guys Of Death adott koncertet, teltház előtt. A publikum, aki főleg fiatal lányok sokaságából állt nagyon óriásit tombolt köszönhetően az ideiglenes (?) énekesnek Soulnessnek. A bandán belül komoly veszekedések és ellentétek voltak Soulness és az exénekes Friol között, mígnem a Friol ki nem szállt a bandából Nemrégiben viszont új együttest alapított, és elmondása szerint nem feltétlenül abba az irányba kíván törni mostani csapatával, mint a G.O.D.
- Nem kívánom azt véghezvinni, mint amit a Guys Of Death.- Így az énekes. – A G.O.D mostanában nem éli fénykorát.. Régen sokkal több díjat sepert be, mint mostanság. Nincs erős kéz ami összetartaná és irányítani tudná a csapatot. – Nyilatkozott Friol az egyik korábbi interjúban. Ettől eltekintve a G.O.D megállta helyét a tegnapi előadáson, és pont Soulness volt az aki felforrósította a hangulatot. Az újdonsült énekes nem mindennapi mozdulatokkal fűszerezte meg a koncertet, ezzel is álmodozásra kéztetve rajongóit, de mint később kiderült az illúziórombolás is tökéletesen megy neki. Soulness ugyanis nemhogy nem jelent meg a V.I.P szobában a koncert után fél órával, hanem még a sajtótájékoztatón sem jelent meg. Ami viszont fölöttébb felkeltette a rajongók figyelmét, hogy a szőke billentyűs sem jelent meg az adott időpontban.
- Soulnessnek és Michának meg volt az oka hogy ne jelenjen meg… - Vette védelmébe őket az együttes vörös hajú dobosa – Soulness párkapcsolata nem felhőtlen, de ez minden párnál előfordul… - Magyarázza Laus. – A menyasszonya terhes, és mivel a jövendőbeli vőlegénynek nem mindennapi foglalkozása van, természetes hogy adódik köztük ellentét. Ennek ellenére minden rendben van közöttük, és teljes bizonyossággal állíthatom, hogy gyönyörű párt alkotnak. A koncert alatt szegény fiú nagyon maga alatt volt, ezért Micha hazakísérte, ezért sajnálatos módon nem ért vissza a megbeszélt időpontra… Mint utólag jelezte sajnálja a dolgot, de mint jó barát kötelességének érezte hogy ebben a helyzetben Soulness mellett legyen!

Egy másik újság is meginterjúvolta az együttest tegnap délután. Nekik volt alkalmuk beszélgetni Soulnessel aki készségesen válaszolt minden kérdésükre. Mint kiderült az énekes menyasszonya egy magyar rajongó személyében testesül meg, akivel egy Magyarországi koncerten futottak össze. Soulness szerint még szükség van a rajongói szeretetre, ugyanis ő magát a legelviselhetetlenebb emberek közé sorolja. - A rajongó is egy ember… Hogy szeret minket az egy dolog, sőt az is valószínű, hogy csak azért szeret, mert kiemelkedünk valamiben. A sztároknak pedig sokkal több problémájuk van szerintem mint egy átlag embernek. Nem állítom hogy tetemesen több, de azért bonyolultabb… Szóval visszatérve, én nem vagyok tökéletes… És a kapcsolatunk elején voltak kisebb zűrök: bátortalanság, félénkség… Aztán ez lassan feloldódott és elfogadta, hogy én is ember vagyok. De némely helyzetekben elkel a rajongása… - Így Worres.
Mindesetre, vakmerő tettre szánta el magát a fiatalember. Fiatalkora ellenére házasságra készül, tavasszal pedig, ha minden igaz megszületik a gyermeke. Az együttes többi tagja még nem gondolkodik még ilyen nagy vonalakban. Ők úgy tartják, hogy kiélvezik még férfiasságuk, és hírnevük előnyeit a női rajongók körében.
- Ami engem illet… Én kihasználom fiatalkori éveimet, és keresem az igazit a párkapcsolatokban… - mondja Laus. – Persze, semmi bajom Soulness döntésével, de én az ő helyében vártam volna a családalapítással és a házassággal… Soul 25 éves, a legszebb korában van, ilyenkor kéne élnie, viszont mióta ismerem sosem volt nagy nőcsábász…- mondta el a billentyűs a sajtótájékoztatón. A többi ott lévő tag is így vélekedett. Michát sajnos nem tudtuk megkérdezni, ugyanis ő az egyetlen a csapatban aki eddig még nem rendelkezik tartós párkapcsolattal.”
Soulness zöld szemeiben vibrálni kezdett az elégedetlenséggel színezett büszkeség. Megcsinálták! Címlapra kerültek!

Érezte, lassan kiveri a víz, és fehér arcán végigfut a pír megvadult lova. Viszont zavarta a tény hogy Micha párkapcsolati viszonyait is erősen feszegeti az újság.
„Ő az egyetlen a csapatban, aki eddig még nem rendelkezik tartós párkapcsolattal..” –Ismételte meg gondolataiban újra és újra. Ez pont miatta van. Ha Soulness nem bolondította volna magába akaratlanul Michát, most a férfi boldog lenne egy lánnyal. Arcára felkúszott a komorság fátyla. „Hol rontottam el?” –Kérdezte magától szomorúan. „Ott hogy hozzábújtam, ha fájt valami, vagy ha öleltem…? Hogy engedtem hogy segítsen rajtam? Olyan jól esett hogy van valaki aki akármi történjen is mellettem van, mikor nem volt senkim. –Elszontyolodott pillantását az újságra vetette. „És mos miattam szenved… Én vagyok az oka a szenvedéseinek… Beszélnünk kell erről!” – Már kissé vizenyőssé váltak smaragdos szemei, mikor menyasszonya hirtelen elélépett.
- Kedves frontember… Mint az Ön menyasszonya megkérném Önt, hogy legyen oly szíves több figyelmet befektetni a karácsonyi vásárlásba, mert így nem fognak menni a dolgok…- Nézett rá kissé ellenszenvesen Mia, de mikor a gitáros ránézett megrettent arccal kérdezett vissza. –Soulness, van valami baj? Majdnem sírsz! – Simogatta meg kedvese arcát a lány, de a fiú elfordult tőle, és mintha nem is lennének egy pár idegenkedve elfordította fejét.
- Nem Mia… Igazán nincsen semmi bajom. Csak tudod… Elgondolkoztam pár dolgon… - A mély férfias hang bűnbánóan csendült fel, mintha a világ gondjai együtt születtek volna vele. Soulness fekete hajszálainak egy része göndörgően bukott ki a sapka alól, ezzel még rakoncátlanabbá téve a komorarcú fiú látványát. A hófehér bőr most furcsa angyali sápadtságban fénylett fel az áruház reggeli fényében, és miközben elfordult Miától végigcikáztak rajta a nap erőtlen sugarai. Nem akarta hogy a lány könnyezni lássa mert annak megvoltak a következményei.
- Nem akarsz róla beszélni? –Fogta meg a gitáros kezét Mia aggodalmasan.

Hosszú szőke haja szabadon omladozott végig hátán, amit egy hosszú kabát fedett. Hasát egy nagy pulóverrel fedte el a kíváncsiskodó arcok elől. Igazán kellemetlenül érezte magát, hogyha kicsit is látszott a hasa, ezért igyekezett minél jobban elrejteni azt. Tiszta kék tekintete, mint a folyó kékje, úgy siklott végig a levegőben egészen Soulness arcáig. Ott halvány csókot lehelt a fiú fehér bőrére, majd tovatűnt.
Fura dolog volt ezt a kérdést tőle hallani. Attól az embertől, aki talán legközelebb áll Soulnesshez… De Mia tudta a fiúnak megvan az a szokása, hogy egyes gondolatokat nem oszt meg szerelmével. Ezt egy ideig ugyan szóvá tette a gitárosnak, de az nem változott tehát Mia számára nem maradt más választás, mint a beletörődés. Érezte, hogy most is ez fog következni, Soulness nem hajlandó megosztani vele a gondokat, azt hiszi, ha egyedül kezeli őket, akkor hamarabb megoldódnak.
- Jelentéktelen hülyeségek… - Legyintett a fiú hirtelen, miután hosszú percekig csöndesen bámult a semmibe. – Mondd drágám, miben segítsek neked? –Vette fel a mosolygós álarcot, mire a lány feszengő szemeibe nézett. Itt hiába próbál uralkodni magán nem működik a sok éven át fejlesztgetett improvizációja. Mia átlát rajta, ismeri már annyira, hogy tudja ez nem az igazi mosoly, ami Soulness őszinteségéből fakad.
- Csak szerettem volna ha együtt választjuk ki a dolgokat, mint egy igazi család.. – Motyogta az orra alá csalódottan. – De ha nincs hozzá kedved azt is megértem…
- Nem Mia, van hozzá kedvem, csak fáradt vagyok… - Ölelte át Soulness hirtelen a lányt. – Én szeretem a karácsonyt… csak már több éve nem volt alkalmam ünnepelni… A múltévben sem volt időnk egy normális karácsonyt csinálni, pedig az igazán gyönyörű lett volna… Kettesben… - Újra komorrá vált a hangja. – Sajnálom, hogy miattam nem ünnepeltünk karácsonyt… - Engedte el a lányt, aki meglepetten nézett utána. A gitáros mint aki egyedül van úgy tolta kicsit előrébb a bevásárlókosarat. Mia elmerengett pár pillanatra. Régen volt már ilyen rossz kedve Soulnessnek, és ez a kedv nagyon rossz dolgoknak volt az előjele. Valami olyan történhetett a fiúval ami nagyon komolyan hatott rá, valamit megváltoztatott benne.
- Soulness… - Ment oda hozzá mégis, közben pedig a polcokat fürkészte, csakhogy ne kelljen kedvese mélabús tekintetébe néznie. – Utoljára akkor volt ilyen rossz kedved, mikor Friolal gondok voltak, és egy csomó kellemetlen dolog összejött… - Kezdte cseverésző hangnemben, szeme sarkából viszont Soulnesst kémlelte. A fiú egy pillanatra megállt, majd zavartan nézett Miával ellenkező irányba, ahol éppen csomagolt kutyaeledelek voltak akcióban.
Nem válaszolt, várta hogy Mia befejezze a mondanivalóját, és egyébként sem tudta hogy mit mondjon erre. Miának igaza volt, majdnem olyan rosszul érezte magát, mint abban az ominózus időszakban, amikor a nyakába szakadtak a gondok.
- Soul, semmi sem éri meg hogy tönkre tedd magadat miatta… - Folytatta a lány már komolyabb hangon. – Egyébként kérdezni szeretnél tőled valamit… - Váltott újra hangnemet, ezúttal tárgyilagosan kérdezett.
Soulness félprofilból rásandított, majd bökött egyet, hogy várja a kérdést. Túlságosan is sok energiájába tellett volna bármit is mondania.
- Nos, én annak idején azt olvastam, hogy egyedüli gyerek vagy… De akkor Cathtryn…? – Emelt le Mia egy sütőporos dobozt a szekrényről.
- Féltestvérek vagyunk… - Válaszolt az orra alól a fiú, miközben egy cigarettát kezdett keresni. Mikor talált egyet, kissé megkönnyebbülten vette a szájába, és gyújtó után nézett. Kevés dolog tudott úgy rá hatni, mint a cigaretta… Kitisztította az agyát, és felébresztette. Viszont mikor Miára nézett, elkeseredve csúsztatta vissza gyújtót a zsebébe…
„Nem dohányzok mellette…” –Kezdte kétségbeesetten szívogatni a szálat, de a nyugtató érzés ezúttal elmaradt. „Ki az a félnótás hülye, aki azt hiszi ezzel le lehet egy pillanatig is szokni ?!” – Mérgében rátolta a lábára a kosarat, és fájdalmában majdnem kettéharapta a szájában lévő meggyújtatlan csikket. Szemei a fájdalomtól könnyesek lettek, és szinte résnyivé húzta össze száját. Mia ebből semmit sem vett észre, csak hátranézett mikor észlelte hogy a fiú lemaradt. Kissé türelmetlenkedő pillantásokkal illette szerelmét, szerette volna meghallgatni a magyarázatot, ugyanis két szó nem elégítette ki kíváncsiságát. Egy pillanatra összefutott tekintetük a gitárossal, aki zavartan sántikálva érte be újra, miközben zsebre tette a fognyomataival ellátott cigarettát.

- Édesanyámnak olyan tizenkilenc évesen volt egy kis kalandja egy norvég pasival… ennek lett a gyümölcse Cat… Viszont a férfi nem mondott le a szülői jogokról, anyu pedig nem volt belé szerelmes, ő apámat szerette… - Kezdett el mesélni kissé lecsengő hangon. – Aztán valamilyen úton módon Cathryn a férfihoz került, és egy jó ideig nem láthatta az anyját, ugyanis az apja norvég állampolgárt csinált a kicsiből, a szüleimnek pedig nem volt pénzük átmenni… Nemsokára megszülettem Én… És azt hiszem azok után megtört a jég… A férfi jelentkezett és egyre több időt töltöttünk együtt Cathrynnel… Jól elvoltunk, apám pedig már kezdettől fogva rajongott érte… Jobban szerette Catet mint engem! – Horkantva félbehagyta a történetet. Szívébe újra belemarkoltak a tegnapi emlékrohamok pengeéles körmei, és újabb maradandó sebeket okoztak a fiú lelkén. – Elintézték, hogy velünk lakjon, onnantól kezdve apám és Cat között valamiféle nagyon szép és nagyon különleges dolog bontakozott ki. Olyan volt mint egy nagyon szoros barátság… Rajongás… Csak az a baj hogy engem kihagytak a családi idillből… Én voltam az a feketebárány, aki mindig a család mögött kullogott, és ha jót is csinált az váltig rossz volt. De ez nem Cathryn hibája… Ő csak jól akarta magát érezni… És ő volt az egyetlen, aki foglalkozott velem… - Sóhajtott fel Soulness miközben egyenletesen tolta a kocsit. – Mivel apám nagy kedvence, ő látja az esélyt benne, hogy kibékítsen engem a szüleinkkel, de úgy néz ki ez nem nagyon jön össze neki. Még Ő sem tökéletes… - Mosolyodott el, és nem is tagadhatta volna, hogy maga alatt van.
- Megtévesztő a hasonlóság ami közöttetek van… - Ölelte át Mia hirtelen Soulness karját, aki ettől kicsit jobbkedve derült.
- Igen, többen mondták már, hogy megtévesztően hasonlítunk egymásra… - Nevetett fel kicsit szórakozottan a gitáros. – Ez annak köszönhető, hogy én is inkább egy nőhöz hasonlítok, mint egy férfihoz… Apu mindig ezzel szekált… - Nyalta meg ajkait, mintha a szomjazna, igazából csak a kellemetlenség nedve szárította száját. –Ezért nem szeretek a múltról beszélni… - Nézett rá Miára komolyan. – Tudod nekem nem volt a felhőtlen a gyermekkorom, ahhoz képest hogy voltaképpen egyedüli gyerek voltam, le se tojtak… Kiskoromban sem igazán törődtek velem. Cat hozzánk kerülésekor voltam olyan hat-hét éves… Akkor mentem először iskolába… Azt persze mondanom sem kell, hogy nem volt egyetlen barátom sem az osztályban. Fura alaknak tartottak, mert többe néztem egy darabka papírt és egy ceruzát, mint egy biciklit… - Halkult el megint beszéde. – De a lányoknak ez tetszett, ezért inkább társalogtam velük, minthogy a fiúkkal rúgjam a bőrt, vagy tekerjek. És amúgy is… Akkoriban kéthavonta beteg lettem, és nem volt megengedve nekem semmilyen sport, vagy rohangálós játék… Attól függetlenül hogy nem érdekeltek ezek a dolgok szenvedtem a hiányuktól, és egy kicsit előjött rajtam a hiperaktivitás, ami a mai napig is megvan, ugyanis nem tudok sokáig egy helyben lenni… - Nézett körül fürkészően a fiú mintha keresne valamit. Anygalian göndörödő hajszálai örömködően menekültek ki a sapka alól. A fiú pillantása hosszan megállapodott a semmiben, és mély hangon fojtatta. – Visszatérve a családunkra… Cat ahhoz képest hogy autóversenyző és ki van téve a mindennapi stressznek, nagyon jóltartja magát… Semmit se változott… Ugyanolyan gyönyörű és fantasztikus jelenség mint régen volt… Én legalábbis mindig annak tartottam őt.

Mia ránézett egy pillanatra. Érezte szíve legmélyén, hogy Soulness arról beszél, amit most a legjobban fájlal. Elvégre érthető a karácsony a szeretet ünnepe, de Soulness mindig is hadilábon volt ezzel a fogalommal. Nem is a fogalommal inkább annak jelentésével.
- Én szeretlek… - Ölelte át a fiút szorosan. – De úgy érzem nagyon távol kerültünk egymástól az utóbbi időben. Nem arra értem hogy távol vagy…Érzelmileg… Mostanában csak bántjuk egymást, és idegeskedünk egymásért… ez így nincs rendben… - Kezdte el cirógatni Soulness csupasz tarkóját mire a fiú gitáros megrázkódott. Érzéki borzongás futott rajta végig, és a hónapokon át visszafogott vágyak keserű sikollyal kiáltottak fel benne. – Mostanában egyre kevesebbet ölelsz magadhoz, csókolsz meg, vagy figyelsz rám. Tudom fájó ezt hallani, de hiányzol… De nem tudom hogy te érzed e hogy miről beszélek.
- Tudni akarod miért? – Fordult felé Soulness és felemelte a lány arcát. A rémült tekintet még jobban felrázta eddig láncba vert ösztöneit. Vajon meddig bírja még? Mikor bújhat újra Miához úgy ahogyan régen? Mikor csókolhatja meg úgy hogy közben nem feszegeti visszafogott vágyainak szálait? – Képzeld el, hogy nagyon szeretsz valakit… Kívánsz és majdnem megőrülsz érte… Az egyetlen ezen a Földön akiért az életed tudnád adni. De abban az emberben ezekben a percekben csodálatos dolog lakik, egy új élet… - Soulness a tekintetével majdnem felfalta Miát. – Minden egyes pillanat amikor hozzád érek… Megcsókollak, megölellek, megsimogatlak… Kínszenvedés nekem… - Tört ki belőle hirtelen a szó. – Te Nem érezheted hogy milyen kínokat élek át. Minden egyes érintéskor egy újabb szál feszül meg bennem, azért hogy visszafogjam magam… Sajnos férfi vagyok, és szeretlek, talán jobban is mint kéne… És csordultig tele vagyok szenvedéllyel… - Engedte el lassan kedvesét, és elfordult tőle. – De ez egy hülyeség! Még a férfiak is kinevetnének hogy nem bírok magammal, csupán azért mert szerelmes vagyok. – Kezdett el keserűen nevetni, majd ismét a lányra nézett.

Furcsán üresek voltak zöldes szemei, mintha egy nem létező szellem vert volna bennünk tanyát. – Mia, nekem te vagy az Egyetlen…- Harapta el a mondatot, majd egy újjal fojtatta. - Senki sem fog elkapni, ha zuhanok az élet szikláin csak Te… Nem kérem hogy értsd meg, mert ez ép ésszel fel nem fogható… - Markolta meg a kosarat, és megállt. Nem bírta magát visszafogni… A fényes bolti padlóra forró könnycseppek hullottak, ezzel megannyi érzést felébresztve a párban. – Nem mintha baj lenne hogy csak Te szeretsz, mert te vagy nekem a legfontosabb… De már a saját apám is gyűlöl! - Szívta be ajkait hogy visszafogja könnyeit. – Csak azért mert énekelnek, csak azért mert jól érzem magam, csak azért mert a zene az életem… Ezért gyűlöl… - Szipogott tovább. Kétségbeesett szemei megvöröslöttek a könnyektől, és szinte segélykérően nézett fel Miára. A lány odament a fiúhoz és szótlanul átölelte. Bánkódott hogy felhozta ezt a témát, a gitárosnak minden bizonnyal nehéz ezekről a dolgokról beszélni főleg ebben az időszakban. Korántsem gondolta hogy Soulnesst ennyire felzaklatják a dolgok, meg sem fordult a fejében ilyesmi. Most viszont sajnálta szerelmét, mert legyen Soulness akármilyen kibírhatatlan, akaratos, és makacs, a szerelme volt, és tényleg szerette őt.
- Nyugodj meg minden jobbra fog fordulni…Csak idő kell hozzá… Az idő megoldja a dolgokat, hidd el… - Törölte le ujjaival gondosan a fiú könnyeit, aki erre még reményvesztettebb pillantást vetett rá.
- Nekem nincs időm sem… Nincs időm hogy megoldódjanak maguktól a dolgok… - Dadogta Soulness zaklatottan. – Olyan bizonytalan a létem ebben a világban, akárcsak egy porszemnek…bármikor eltűnhet, úgy hogy senki nem veszi észre…

Folytatása következik...