Történetek

Beleszédülök. Ha sokáig nézem őket, akkor elfog a kicsiség érzete, hogy olyan messze vannak, és tudom, hogy nagyok, és én hozzájuk képest semmi sem vagyok. Pedig alkotóelemünk ugyanaz, ősünk közös: csillagpor. Maga, a hatalmas univerzum. Lerázom a gondolatokat, mint kutya a vizet, és lehajtom a fejem. Szorongok. Már másodszor. Egy gonosz hang suttogja a fülembe: megteheted, de nem menekülhetsz előlem, újjászületsz, és megint megtalállak...

Miután az aprócska tó hűs vizében megmosakodtam, ledőltem durva pokrócomra, ahol a lány aludt. Egy darabig csak bámultam a hajnalodó égboltot, aztán mintha hirtelen önálló akarat költözött volna tagjaimba. Valójában ennek az akaratnak a középpontja a lábam között volt. Végigsimítottam karcsú testén, ő pedig váratlanul apró kezét az enyémre tette. Megfordult, s arcán pajkos mosollyal megcsókolt...

- Mi történt? - rémült meg Victorine.
- Hadsereg tart a város felé. Úgy 10-20 ezer fő. Valaki menjen a falakhoz is. Ki mit vállal? - szólt Harry. Nyugodtnak próbált mutatkozni, de nem tudott.
- Enyém a fal – állt fel James. - Biztos szükség lesz varázslóra.
- Én megyek a gyógyítókhoz, mint pap – állt fel Michael is.
- Mi részt veszünk a város kiürítésében – szólt Vic, majd összenézett Daniellel.
- Akkor mi hárman megyünk az akadémiára – szólt Luthine...

Oszt. Látszik rajta, nem érti, miért bambulok. Talán ostobának néz, mint már oly sok ember. Csak a végén döbbennek rá, hogy melyikünk ostoba. Valójában azt hiszi, hogy a kis kuckójában nem érheti baj. De attól, hogy a csicskásai olyanná lőnek, mint egy darab ementáli, ő még megdöglik a golyótól a fejében. Szar lapok, de hát nem meglepő, hiszen nagy kártyás az öreg...

- Fiaim, szeh’ etném bejelenteni, hogy páh peh’ cel ezelőtt kih’ úgtam Neglectát a zenekah’ ból! – M. Noir igyekezett minél ellentmondást nem tűrőbb hangot megütni.
A három jelenlévő pedig igyekezett minél kevésbé megrökönyödött arcot vágni…
Ismét a dobos volt az, aki leghamarabb erőt vett magán és viszonylag normális hangon megkérdezte:
- Na, de… miért, uram? ...

- A rendet én alapítottam, a közelmúltban – kezdett magyarázkodni az igazgató. - A név egy olyan társaságot fog fedni, akik Voldemort – itt a társaság összerezzent. -, és a halálfalók ellen küzdenek. Tehetséges és megbízható férfiak és nők csoportja.
- De hát, az auroroknak is ez a dolga, nem? - kérdezte Remus.
- A Rend független a Mágiaügyi minisztériumtól. Ez az alapja...

- Kérlek, ne tedd!- csak ennyit tudott mondani. Ellenkezni képtelen lett volna. És ezt tudtam. És ki is használtam. Hirtelen a pengével simítottam végig a hasán. Kibuggyant a vére, lassan, de biztosan csurgott az ágyra. Nem volt mély vágás, így nem is reagálta túl, erős ember volt Ő! Csak egy halk szisszenés hallatszott...

- Igen, sok mindent el kell mesélnünk neked, hogy megértsd az okot, amiért idejöttünk érted…. - kezdte a mesélést a Dalenah nevű lány.
- Értem? Ezt kifejtenéd egy kicsit jobban? És mi az, hogy háború van? Úgy tudom, nincs semmilyen háború itt! És egyáltalán, én minek kellek ehhez a háborúhoz? - tört ki belőlem a rengeteg kérdés...

Ahogy bámulta a jelenséget elfelejtkezett az időről, a térről. A harcos lassan pásztázta a vidéket. Elégedettség tükröződött az arcáról, ahogy nézte a pusztát. Tekintetét körbejáratta a vidéken, majd a negyedik munkásra akasztotta és őt kezdte figyelni. A keverő közben megszűnt zúgni, a szél megállt fújni, a por megkötött a levegőben, az idő belefagyott a pillanatba. Csak ketten voltak, csak ők ketten mozdultak, az indián és a munkás...

Egy hideg, szeles őszi nap Kassa útján. Aki volt már ott az tudja, hogy milyen. Épp várom a 20-as autóbuszt, meghúzódva a sarokban, egy megállóban. Van még kb. 2 percem a buszig, elmerengek egy picit...