Történetek

Egy különös világba repülök. A galambokból keselyűk válnak. Akárhová nézek önpusztító játékok sorát látom Lucifer vidámparkjából. Óriáskerék, körhinta, szellemvasút, ami elvisz kiskorút-nagykorút. Fel is út, le is út.
Érzem a vesztem, nincs ki segítsen nekem… letaszítva… megalázva… hallom az ördög kiált felém…

- Ez a varázstárgy megsokszorozza a mágiahasználó erejét, így komolyabb varázslatra is képes. Nektek adom, ha találkozni akartok vele, vigyétek el neki - s átnyújtotta a lánynak.
- Rendben van, megpróbáljuk, remélem, sikerrel járunk, de ha nem akkor arra jobb nem is gondolni... - sóhajtott Esyer. Elrakták a gyűrűt, s elbúcsúzván a fiútól tovább indultak.
- Hát akkor irány a várbörtön - adta ki az útirányt a lány...

Mai napig nem tudnám megmondani ki ütött először. Utána már nem volt megállás. Nem lehetett. Csattanó öklök tompa hangja jutott el hozzám és anyu könyörgése.
- Hagyjátok már abba! - kiabálta végül. De ők meg sem hallották.
Anyu pedig gyengének bizonyult a két erős férfihez képest. Mikor megpróbálta szétválasztani őket félrelökték...

Hosszú, paphoz nem illő fekete haja volt, amit varkocsba fonva viselt. Fekete reverenda, kőrisfa pásztorbot, mélyrehatoló fekete szem, és az őt körülvevő félelem jellemezte. Nem volt a faluban egy ember, aki akárcsak szóba mert volna vele állni. Ha végigment az utcán alkonyatkor, az emberek bementek a házakba, és elfújták a gyertyákat. A gyerekek annál is inkább féltek tőle. Ahogy én is...

A vonat fénye a távolban feltűnik. Kiáltok a haveroknak, segítsenek, de nem tesznek semmit, elfutnak. Próbálom kirángatni a lábam, de nem megy. Verejtékezve, könnyezni kezdek, a vonat hangosan „ordít”. Reccsenést hallok, a lábam.. Elvérzek… Minden sötétségbe vonul...

- Szilvásvárad – szólt Harry kitűnő magyarsággal. A sofőr bólintott, majd elindította a taxiórát, és elindult ő is. Az út hosszú volt, de Harrynek tetszett az ámulat, amit a két lány mutatott a csodálatos magyar hegyi erdők iránt. A patakok, amik mellett elmentek, míg el nem érték a Bükk hegység csodálatos városkáját. Kifizették a számlát, majd elindultak az utcákon át, hogy megkeressék Emili otthonát...

- Nemsokára Mark hazaér.
Kérdőn néztem rá.
- Ő lesz a papád. Az új apukád, jó?
Ezernyi kérdés kavargott bennem. Milyen lesz? Bántani fog? Neki is van szíja? Vagy kedves lesz? Megszeretem? Ő szeretni fog? ...

Hány éjjelen át eszeltem ki őrült terveket a fiók felgyújtására, amiért én nem lehettem olyan, mint ő. De ki volt a hibás? Az asztalfiók, mert ugyanazt akarta, mint én, csak neki engedett is? Vagy talán az ajtóüveg? Vagy én? Ezen gondolkodtam volna ott sokáig, ha nem cseppekre törve és félholtan húzódok ott a földhöz, a barátságos fapadlóhoz...

Folyton arról ábrándozott, hogy a kedvenc könyvéből ismert vámpírok egy éjjel eljönnek, és magukkal viszik. Szentül hitte, hogy a vámpírok nem gonoszak, kicsit sem hasonlítanak a híres Drakula grófra, (aki csupán egy kegyetlen, kiközösített földbirtokos volt, és akiről szörnyűségeket terjesztettek a népek). A vámpírok igazából nem is ölnek ember, csak egy kicsit megcsapolják őket...

Apu szerint túl naiv vagyok, de mindenkit megillet az ártatlanság vélelme. Azóta persze nem találkoztunk, hogy, hogy megkérdezzem miért mondta apunak - adjon intézetbe.
Ő megkönyörült rajtam és inkább anyuhoz küldött...