Történetek

N arccal a fűbe zuhant. Tüdejét összeszorította a hideg éjszakai levegő, s pár pillanatig levegőért kapkodott.
A következő másodpercben azonban felpattant, s körülnézett. Körös-körül sötét erdőt látott, s egyre jobban elfogta a rémület. Nem tudta, hogy hogyan kerülhetett ide. Az előbb még kétségbeesetten fohászkodott az ágyában, majd egy éles villanás, s már csak a közeledő földet látta...

Túlsúly. Elhatározás. Edzés. Mozgás.
Soha életemben nem jutott (volna) eszembe koedukált edzőterembe járni, pláne nem a város legnagyobbjába és legfelkapottabbjába, ahol 21. század gyártotta, ’ipari’ kocka hasú, izompólós férfiak stírölik a manapság szintén felkapott szőke, deréktetkós, D kosaras királylányokat...

Felvillannak emlékek az első találkozásunkról. Ott álltam a peronon, a szél beletépett a hajamba, az üde márciusi napsütés melegített, mégis dideregtem. Kora reggel volt, még harmattól csillogtak a fűszálak, és én azt hittem, ez itt Tündérország. Beért a vonatod a vágányra, és én rettegni kezdtem. Rettegtem, hogy ami elkezdődik, egy napon véget is ér, és én tudtam, ha elhagysz, meghalok...

1. találkozás

A fiatalember kinyitotta az ajtót és belépett a lakásába. Egy öregember ült a díványon. Felállt és udvariasan bemutatkozott:
- Jó estét kívánok, X. Y. vagyok.
- Minő érdekes véletlen! Én is X.Y. vagyok.
- Nem véletlen. Én maga vagyok, csak kicsit öregebben. Egész pontosan: olyan öreg vagyok, hogy csak pár percem van hátra az életből.
- Tessék? Lehetne egy kicsit bővebben?
- Természetesen, de sietnem kell, mert mindjárt lejár az...

Egyik nap különös dolgot észlelt. Mintha figyelnék; de nem volt ott senki. A napok teltek-múltak, és úgy megszokta a furcsa érzést, ezt a jelenlétet, hogy néha már azon kapta magát, hogy magában beszélt. Szülei, társai azt hitték, megtébolyult, de Ő nem foglalkozott velük...

– Főorvos úr, mondja meg őszintén, gyógyult már meg valaki ebből a gyilkos kórból?
– Sajnos, nem. Nézze azt tudni, kell, hogy a betegség lefolyása kinél gyorsabb, kinél lassabb, de a végeredmény az immunrendszer leépülése, összeomlása...

Nem tudta megmondani, hogy mennyi ideig tartott a fekete lángörvény. Ő óráknak érezte, azonban olyan váratlanul ért véget, mint amilyen váratlanul az erdőbe zuhant.
Hosszú percekig arca borulva feküdt a semmiben. Alatta az éjfekete talaj mintha megszilárdult levegő lett volna. Csak feküdt és mélyeket lélegzett a kénes szagból...

– Uraim, Fecsegi atyának igaza, van, év végére elfogy a költség, kiürül a büdzsé, és be kell zárni a kórházat. De erről egy szót sem – mondta a polgármester. – Tehát addig van öt hónapunk. Ez alatt kell nyélbe ütni ezt a Gyógycentrumot. Odaszoktatni a népet!
– Lényegében két legyet ütünk egy csapásra: a bérleti díjból és a településfejlesztési adóból megtelik a város pénztárcája, a betegek meg saját önköltségükre gyógyulnak...

A fekete GSXR cikázva szelte a sávokat az úton. Stephen pedig minden figyelmével az útra összpontosított, hiszen az éjjeli feketeséget csak a motor lámpája törte meg. Imádott ilyenkor egyedül száguldani, olyan volt, mint a versenyen: nem számított semmi, csak a sebesség, és az adrenalin ami doppingolta.
Bár meredten figyelte az utat, fejében egyre csak Susanna arca jelent meg, ahogyan a konyhában állt leöntött felsőben, és ahogyan beletúrt gyönyörűen csillogó sötétbarna fürtjeibe......

Magam sem tudom miért, de egyszer csak leültem a keskeny, járda mentén futó árok szélére, s a virágot már nem fogtam oly féltve. Nézegettem, forgattam, majd kitéptem egy szirmát. „Szeret.” Kezdtem a buta játékot. „Nem szeret.” Egy újabb szirom földre hull. „Szeret, nem szeret, szeret.” Ekkor fölpattantam, hazaviharzottam, és kertecskémben elültettem a megtépázott szépséget...