Te ~

Mindig magam előtt látom azokat a gyönyörű kékeszöld szemeidet. Bárkinek nézzek is a szemébe, a te szemeidet látom. Sokat álmodom rólad. Az álmaimban mindig újra megcsókolsz, és újra egybeolvadunk a saját szenvedélyünk fűtötte világban, és tudom, hogy csak Te kellesz. Felvillannak emlékek az első találkozásunkról. Ott álltam a peronon, a szél beletépett a hajamba, az üde márciusi napsütés melegített, mégis dideregtem. Kora reggel volt, még harmattól csillogtak a fűszálak, és én azt hittem, ez itt Tündérország. Beért a vonatod a vágányra, és én rettegni kezdtem. Rettegtem, hogy ami elkezdődik, egy napon véget is ér, és én tudtam, ha elhagysz, meghalok.

Leszálltál a vonatról. Fehér pulóver volt rajtad, barna hajadon megcsillant a napfény. Közeledtél hozzám, és amikor odaértél, a kezembe nyomtál egy rózsát. Egy kék rózsát. Mindig is kék rózsára vágytam - számomra a hűvös, megmásíthatatlan boldogságot testesítette meg. A rózsa mellé egy ígéretet is adtál : "Addig szeretlek, amíg ez a rózsa el nem hervad." Sosem hervad el, Te pedig valahol máshol vagy, egy hideg, ám számomra sokat jelentő helyen, egyedül fekszel a sötétben, én pedig éberen álmodom rólad. Emlékszem, alig mertél megcsókolni, mert attól féltél, elrontod. Mindkettőnknek az volt az első csók, és akkor sokat jelentett. Ha visszagondolok rá, sírni tudnék - összeolvadtunk, megsemmisültünk a boldogságban. Nem akarom, hogy elhagyj örökre. Hideg tavaszi reggel. Az idő elszállt felettünk, de az emlékek még fájóan élesek elmémben. Ülök a HÉV-en, és nézem a Duna haragos, acélszürke hullámait. Zuhog az eső. Te ott állsz a végállomáson, szokásodhoz híven csak a pulóvered csuklyája van a fejeden. Merengve nézel magad elé...Vajon min gondolkozol? Leszállok, és a jéghideg esőcseppek az arcomba vágnak, mint megannyi tükörszilánk. Nálam semmi sincs, amivel fejemet védhetném az esőcseppek vad zuhanásától, érzem, ahogyan a hajamon ezer újabb cseppre robbannak, és eláztatnak. Odamegyek hozzád. Nem nézel rám, csak meredsz magad elé, és gondolkozol valamin. Mindig a fejedbe akartam látni, tudni mit gondolsz, s mit érzel. Elindulsz, és én csendben követlek. Hosszú ideig nem szólunk egy szót sem, de Te olyan helyre vezetsz, ahol nem kell az esőcseppek dühödt becsapódásaitól tartanom. Csak ülünk egymással szemben, és gondolkozunk valamin. Amikor megfogom a kezed, és kimondom, mit érzek irántad, felébredek. Ülök az ágyamon, áthatolhatatlan sötétség, ami körülvesz. Villanyt kapcsolok, és a szekrényből előveszem a bontatlan üveg vodkát, amit különleges alkalomra tartogattam. Az első korty melegít, bizsergeti a bensőmet. A többi korty hatására már dolgokat látok - ezernyi apró plüsszsiráf menetel a szobám közepén; egy oszló hulla vonaglik felém könyörögve; bogarak másznak a bőröm alatt; végül megjelensz Te, megrovó tekinteted égeti a bőrömet, és nem szólsz. És akkor megint felébredek. Hűvös reggel van, az eső zuhog. Szépítkezem, majd felöltözöm, és útnak indulok. A vonaton még kevesen vannak, olyan korán van, én pedig áhítattal olvasok egy könyvet, ami a szerelemről szól. A vonat megérkezik a végállomásra - istenem, hány végállomás még, mire újra láthatlak! Felszállok a buszra, és elmegyek a Blaha Lujza térig. Még csak félúton járok, de a gyomrom már görcsben a viszontlátás aggodalmától. Az eső monotonon veri a villamos egyébként sem patyolattiszta ablakait. Bámulok ki az utcára, és Salvador Dalí jár a fejemben. Leszállok, hogy átszálljak a HÉV-re, aminek a végállomásán Te ott vársz. Írok neked egy sms-t, hogy már úton vagyok, és közlöm, mennyire várom, hogy újra láthassalak. Rengeteg dolgot kell tisztáznunk. Lassan telik az idő, de a HÉV végre odaér a végállomásra. Az eső zuhog, az arcomba vágnak a cseppek, amikor leszállok, fájdalmat okoznak, mint megannyi apró tükörszilánk. Körülnézek, de sehol sem látlak, az időm pedig vészesen fogy. A megálló üres. Sem HÉV, sem emberek, csak én, és az eső. Állok magamba roskadva, és beletörődöm, hogy nem érek neked annyit, hogy elgyere, és megbeszéljük, amit meg kell. Útnak indulok, de beleütközöm valamibe. Amikor felnézek, a Te tekinteted mered rám, vádlóan nézel. Megölelsz. Az eső zuhog tovább. Örökké ebben a pillanatban akarok élni. Nem kell senki - csak Te.