Történetek

Valamikor, élt egy ember egy sűrű hatalmas erdő közepén, egy kis faházban. Ide menekült a világ elől, nyugalomra vágyott, melyet csak e csendes természetben talált meg. A civilizációt nem szorította ki teljesen az életéből, mert élete folyamán voltak dolgok, amiket megszokott, és a nyugalomhoz nem kellett leszoknia róluk. Biztonságban, békében, tisztaságban és magányosan élt itt...

Mellettem egy nő fekszik, én pedig laptoppal az ölemben gépelem a következő sorokat. Felmerülhet benned a kérdés, vajon miért nem a nővel foglalkozom a számítógépem helyett. A kérdésedet megválaszolandó: a nő halott. Halott, mert megöltem. Megöltem, mert ki akartak használni a barátjával. A barátja is halott. Az ő teste a nőé mellett hever...

- Na, akkor munkára emberek - harsant mögöttünk a nagyfőnök hangja. - Ennyi pihenés legyen elég nektek - vakkantotta, aztán behúzott a hűvös sátrába...

Ahogy belépsz a terembe, megcsap az állott izzadtságszag. Körbenézel, asztalok két hosszú sorban, rajtuk gyűrött, marhapörkölttől foltos terítő. Kések, villák összevissza, tányérokban ételmaradék, használt szalvéták meg pár ember...

A következő pár percben egy történetet fogok nektek elmesélni. Nem kezdem el bizonygatni, hogy igaz történet. Valószínűleg nem hinnétek el, mert Ti még nem tudjátok, hogy ebben a groteszk világban mennyi minden megtörténhet.
Ahhoz, hogy megfelelő perspektívából szemléljétek a történteket, némi múltba való visszatekintés szükséges...

El kéne jönnie egy pillanatnak, amikor aztán igazán mindegy. Leéltük az életünket, és megnyomorodva létünk súlya alatt egymáséi leszünk egy elveszett pillanatban. Érzékenyen tapintva rég vágyott testünk, és részeink felfedezése homályba vész lelkünk kitágult síkja és tengere közt...

Tanya óvatosan Chrisre sandított, mire a mellette ülő Amy megfogta a kezét, hogy további figyelemre bíztassa. De Chris már észrevette Diana barátnőjének apró pillantását, majd egy rövid pillanatig visszagondolt a történetre.
Kirázta a hideg. Mert, mi van, ha igaz? Csak nyitott szemmel kell járni… akik ismerik, azok sem hiszik el… Vagy valami ilyesmit mondhatott nagyapa. De elvégre ki is hinne el ennyi sok mesét? Sárkányok? Tündék? Éji manók?
Ugyan…

… Becsengetek megint az első sorban és újra fizikán. Az egyik legvonzóbb tanárnál, aki talán alig múlt még 30. Gyönyörű lábak, karcsú derék, villámokat hányó óriási barna szemek a legmagabiztosabb tekintettel párosítva, de ami mindenkit megbabonáz, az a szép egyenesen lebomló vörös haja...

- Béke. Melegedj csak, ifjú harcos, és én közben beszélek neked a békéről. A történelem csalhatatlan, és még a legfigyelmetlenebb halandóval is meg lehet értetni a lényeget, ha az ember elég sokszor elismétli... a békét a háború hiányának tartod, vagy annál alig többnek? A felszínen talán ez igaz lehet. De hadd magyarázzam el a béke igazi velejáróit, fiatal barátom! A béke az érzékek eltompulása, a kultúrát érintő dekadencia, melyet az alantas szórakozás növekvő népszerűsége kísér...

A tündék a völgyből, a sárkányok a hegyből rohamozták a másik fajt. Az erdő eddig nyugalmas csendjét csatazajok, kiáltások, üvöltések, lánccsörgések és tűz ropogása törte meg. Ennek ellenére még egyetlen holt lélek sem feküdt a földön, s ha volt is sebesült, sikerült időben elhordani őket onnan, hogy a hátulról előre nyomuló seregek ne tapossák agyon...