… Becsengetek megint az első sorban és újra fizikán. Az egyik legvonzóbb tanárnál, aki talán alig múlt még 30. Gyönyörű lábak, karcsú derék, villámokat hányó óriási barna szemek a legmagabiztosabb tekintettel párosítva, de ami mindenkit megbabonáz, az a szép egyenesen lebomló vörös haja.
Eddig semmi ilyesmi gondolatom nem volt nem is értettem mi történik gondoltam az óra folyamán majd el fog múlni. Hiszen én is nő vagyok. De nem így történ, ahogyan fel ált a székéből és a táblához ált ,és el kezdet diktálni majd fel faltam a szemeimmel és egyszer csak nem a tanteremben ültem, hanem egy fehér bőrkanapén fáradtan a tévé el öt fekve.
…Az ajtón pedig ő lép be egy üveg vörös rosé pezsgővel. Amit kitölt két pohárba, és az egyiket hozzám nyújtja, és ezt addig ismétli, amíg mind el nem fogy…
Felém hajol, meg csókolja a nyakam, mire én szenvedélyesen az ajkait annak ellenére ,hogy a szobában meleg van a hideg rázta ki és remegett és ez nekem rettentően tetszett. Bele dúrtam a hajába és tovább csókoltam a száját mire ő leszedte rólam a ruhákat és mindenhol simogatott.
Valamiért úgy éreztem, hogy mindenhol mg kell csókolnom „elindultam” lefelé. A nyakát csókoltam és közben a blúza alá nyúltam a legfelső ujjperceimmel pedig végig pásztáztam a testét és gyengéden ki kapcsoltam a melltartóját majd kigomboltam blúzát, és kérés nélkül kibujt belőle, el kezdtem kényeztetni a melleit, kezdtem kényeztetni finom puha bőre volt.
Ez így ment percekig mire kigombolta a nadrágját és meg szabadult tőle, lejjebb csúsztam kényeztetni a belső combját és azt, ami igazi nővé teszi. El kezdtem csókolni a csiklóját és szívogatni, mire ő gyorsabban vette a levegőt és mélyeket sóhajtott. Rettentően nedves lett.
Egyszerre kezdtem el használni az ujjaim és nyelvem, gyönyörű volt, ahogyan élvezte a dolgot…
Mire rájöhettem volna, hogy milyen, ha viszonozza, vagy ha láthattam volna azt, ahogyan elmegy és „vissza jön”
Addigra újra az osztályteremben ültem, és azt kérdezte, hogy jól vagyok-e?
Mire azt feleltem, hogy nem és ki rohantam az óráról…
Ha nem akarsz lemaradni:
Értesülj a legfrissebb történetekről első kézből ott, ahol akarod!
Legfrissebb történetek:
2026-04-11
|
Horror
A lábait a mellkasának nyomta és bokáit a vállára vette. A lány zihált és a kis szünetet kihasználva...
2026-04-03
|
Horror
A formás bölcsészlány lassan odasétált, majd ráhajolt az állványra. A popsija a levegőbe emelkedett....
2026-03-23
|
Történetek
<br />
Szivárog a kukid, mondta Ádám mosolyogva, miközben az ujjával letörölte az előválladékot,...
2026-03-12
|
Egyéb
A végtelen unalmas munka közben elkalandoztak a gondolataim és minduntalan Gabika járt az...
2026-03-01
|
Novella
Gábor az újságíró sikeresen beleszeret egy luxusprostiba.
Friss hozzászólások
Legnépszerűbb írások:
2010-09-23
|
Egyéb
Barbara, Kedves!<br />
A villamoson láttam meg a nevetésedet, mintha csak Te lennél, akkor...
Hasonló történetek
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-08 00:00:00
|
Történetek
Már lassan közel voltam hogy elélvezzek, ekkor ő hatalmasokat kezdett el szívní a makkomon, én azonnal elélveztem, bele a szájába, a kis édes annyira szívta a farkam hogy jó sokat kiszivott belőle. A kis szája tele volt a fehér nedüvel, majd lenyelte, és azt mondta hogy isteni volt, még soha nem élveztek a szájába...
Beküldte: Anonymous ,
2001-08-16 00:00:00
|
Történetek
Azonnal a számba vettem előszőr csak a makkját, és azt kezdtem el nyalogatni. Partnerem szemei már fennakadtak az élvezettől, hangosan nyögött a kéjtől. Én pedig már a golyócskáit vettem a számba, szopogattam, nyalogattam élvezettel. Ő egyre erősebben nyomta a számba ágaskodó szerszámát, melyet amilyen mélyen csak lehet bevettem a számba, és teljes erőbedobással szívtam, szoptam, már néha úgy éreztem, hogy megfulladok a hatalmas fasztól a számban...
Hozzászólások
A történet szintén...
Áááá borzalmas... :angry:
Üdv: kolzsig :rage: