Fény - I. rész

Na akkor munkára emberek. - harsant mögöttünk a nagyfőnök hangja. - Ennyi pihenés legyen elég nektek. - vakkantotta, aztán behúzott a hűvös sátrába.
Ilyenkor? Melózni? - Nyögött fel mellettem Jordan. - ez biztos, hogy bolond.
Nyugi mosolyogtam rá. Ha nem az egyiptomi naptól, akkor a skorpióktól fogsz itt megdögleni.
Kösz... - morogta Jordan, majd elindult a romok felé.
Közel három hete vagyunk itt dél Egyiptomban, ahol a híres fáraó, Ramszesz sírját vélték a nagyokosok megtalálni. Természetesen ez baromság. Ha eddig nem találtuk, meg, akkor most sem fogjuk. Mindenesetre abban bíztunk, hogy valami értékeset találunk. Mára azonban ez az elhatározás is köddé vált. Semmit nem találtunk. Napok óta kapirgálunk egy helyen, mint egy bolond tyúk a farmon. De annyit sikerült csak elérnünk, hogy bőrünk az első pár napban pecsenye pirosra éget, majd később fokozatosan lebarnult. Kezdtünk hozzászokni a szomjúsághoz is, ugyanis az előző szállítmány ivóvíz, amit teherautóba hoztak volna ,lerobban, így a tervezett tegnap helyet, majd esetleg holnap, vagy holnapután ér ide... addig mindenki okosan bánt a folyadékkal, csak a legszükségesebb pillanatokban kortyoltunk bele. Egyszóval szánalomra méltó volt a helyzetünk. Egy valaminek végül is örülök. Hogy egy tök jó hangulatos társaságba kerültem. Itt van például a fiatal és többnyire vidám Jordan O’ Hornby. Írországból jött ide kapirgálni. Szinte ez az első komolyabb „bevetése”. Vagy itt van például Honfitársam, az amerikai John. Akasztófahumorával fel tud minket deríteni, ha már nagyon rossz a hangulatunk. De felsorolhatnám, a többieket is Az angol Victor vagy Az ugyancsak amerikai Martint is. Mivel George, a főnök úr a legidősebb, ezért ö minden előzetes bejelentés nélkül átvette a parancsnokságot, és amíg ő a Hollandiából importált kurvájával hancúrozik a sátrában, mi kapirgálunk a tűző napon. Nem csodálom, hogy Jordan kiakadt. Tovább is figyeltem volna a társaságot, de Jordan rátette a vállamra a koszos kezét.
Hé te bolond. Gyere te is, mert az öreg George két kefélés közben kinéz és látja h nem gürizel a sikeréért, akkor megöl, és elás az utókornak.
Megyek sóhajtottam. - azzal hátat fordítottam a többieknek és elindultam Jordan után.
Ezen a héten mellette güriztem a porban. Nem volt rossz társaság, csak néha sokat beszél, és általában rengeteget káromkodik.
Bemásztunk a gödörbe. Nagyjából három méter mély tíz méter hosszú és öt méter széles. Egész kicsi a többiekhez képest. Azért választottuk ezt.
Egész nap semmit nem csináltunk csak kapirgáltunk söprögettünk, megint kapirgáltunk, és így tovább és így tovább.
Te, Steve – hallottam Jordan hangját órák után. - ez mi a halál fasza?
Micsoda? - néztem oda. - egy keményebb kődarab állt ki a földből. Nagyjából úgy tudnám leírni, hogy egy hatalmas állatfej, aminek az arcát a szél felismerhetetlenül elkoptatott. De ez csak az én fantáziálgatásom, ugyanis csak a fél profilja látszódott ki a földből.
Gondolom, egy keményre száradt homok. - vontam meg a vállamat.
Nem, nem hiszem. - szolt megint bizonytalanul.
Nézd már meg. - csattantam fel. Sajnos ez az idő az én idegeimet is felőrölték. De azért odamentem hozzá még egyszer megnézni azt az istenverte követ.
Tisztítsuk le. - ajánlkozott a srác.
Tisztítsd. - sóhajtottam fel.
Óráknak tűnő percek alatt, a kis ecsetjével leporolta a követ. Egyre tisztábban kivehetőbb volt egy madár profilja. Egy hosszú, kampós csőrű madárénak.
Mi a szar ez. - húzódtam közelebb. Hirtelen a testemen eluralkodott az izgalom. Éreztem, hogy valaminek itt kell lennie.
Én is hozzáfogtam a tisztogatásához, hogy gyorsabban végezzünk Fél óra kemény munka árán teljes mértékben kivehető volt egy hatalmas, egy méter hosszú sasfej.
Hé srácok...
Kuss! - üvöltöttem rá. - Azt akarod, hogy az a kurvapecér George arassa le megint a dicsőséget?
Akarja a halál. - csillant meg a szeme.
Hozok kötelet. - ugrottam ki a gödörből.
Rohantam a dzsip felé. Az orrán ott volt a vontató kötél. Letekertem és bedobtam a gödörbe.
Tekerd a nyakán körbe. - kiáltottam le.
Mehet Steve. - kiáltott fel.
Beindítottam a kis dzsipet. A motor felbőgött, és elkezdte feltekerni a kötelet. A kötél megfeszült, a kis járgány elkezdett a gödör felé araszolni.
Jordan. - kiabáltam le. - próbáld meg kilazítani a szobrot.
Elkeseredett harcok után, végül is a szobor engedett és iszonyú reccsenés kíséretében megvált a talapzatáról. Bevallom ez nem volt precíz munka. Utólag jól seggbe rúgtam magamat, hogy ilyen primitív módon szedtünk ki egy emléket.
Ez egy sas. - állapította meg Jordan. Naná pont akkor amikor már a hülye is látta, hogy nem tengeri csikó.
A szobor helyén lekezdett a homok befolyni egy számunkra láthatatlan lyukon keresztül. Kicsi volt a lyuk, nem lehetett több tizenöt centiméternél az átmérője. Úgy látszik csak én vettem ezt észre. Épp szólni akartam róla, amikor egy ismerős hangot hallottam a gödör széléről.
Mit találtatok? - . Martin állt ott. Körülötte, ott volt a díszes csapatunk többi tagja is.
Egy szobrot. - dörmögtem.
Csak? - kérdezte valaki hátulról.
Mert mit vártál baszd meg?! Kleopátra faszát, vagy mi?! - fortyant fel a gödörből Jordan.
Nem. Csak mi is találtunk már. Egy hete. - motyogta az előző hang. Akkor már megbeszéltük, hogy számunkra értéktelen, mert igaz, hogy régiség, de nem annyira, hogy múzeumba rakják, ugyanis nem lehet időseb a második világháborúnál. Egyszerű amatőr szobrász munkája.
Fasza. - köpött a szoborra Jordan. Álmunk szertefoszlott. Hiába kínlódtunk órákat, egy ilyen szar miatt. Kedvem lett volna szétzúzni a szobrot.
A többiek mosolyogva fejüket csóválva otthagytak minket, mi meg bánatosan leültünk a dzsip árnyékába.
Ez rohadt szarul esett. - nyögött Jordan. - A semmiért égettük a seggünket a napon.
Ez van. Ez a meló ezzel jár. Híd el, Szibériában sem jobb a helyzet... ott meg befagy a picsád. - nyugtattam.
Arra legalább fel lehet öltözni. - morgott. - De itt mi a szart vegyek le magamról? A bőrömet?
Volt igazság abban amit mondott. De nem tudtam mit csinálni. Ez Egyiptom. Hetven fok árnyékban ha egyáltalán talál az ember errefelé árnyékot. Tökömről csorgott az izzadság, napi nyolc-tíz óra a napon felér egy-egy kínvallatással.
Az órámra néztem. Lassan beesteledik. Még két óra. Akkor meg megindul a skorpiók inváziója.
Na gyere cimbi – álltam fel. Még egy óra meló utána mehetsz aludni.
Sokra megyek vele. - morogta Jordan, de ő is felállt.
Lassan telt az idő. Nem tudtuk, hogy mit keresünk, nem tudtuk, hogy jó helyen keressük-e. Fáradtak voltunk, már csak a túlélőösztöneink melóztak, mi már valahol a halál, és a puhának cseppet sem nevezhető, de biztonságos skorpió mentes ágyunk között billegett.
Végre elérkezett a várva-várt alkonyat. Félredobáltuk az ecseteinket és másztunk volna ki, amikor hirtelen megcsúsztam. Fenekemre huppantam, és olyan hangot halottam, mintha valami üreges dologra estem volna. Megkopogtattam a földet. Igen visszhangzott. Elég halkan lehetett hallani, ami azt jelentette, hogy pár méterrel lehetett alattunk,de akkor is visszhangzott.
Hé Jordan. - intettem magamhoz. Ezt hallgasd.
Leszarom - indult a sátrunk felé. - felőlem énekelhet is...