Béke

A Nyomorék Isten magokat szórt a kis kokszkályha rácsára. Kis puffanások hallatszottak, s még nagyobb lett a füst.
- Béke. Melegedj csak, ifjú harcos, és én közben beszélek neked a békéről. A történelem csalhatatlan, és még a legfigyelmetlenebb halandóval is meg lehet értetni a lényeget, ha az ember elég sokszor elismétli... a békét a háború hiányának tartod, vagy annál alig többnek? A felszínen talán ez igaz lehet. De hadd magyarázzam el a béke igazi velejáróit, fiatal barátom! A béke az érzékek eltompulása, a kultúrát érintő dekadencia, melyet az alantas szórakozás növekvő népszerűsége kísér. Az erkölcsök, becsület, tisztesség, áldozatkészség, lobogóra kerülnek címer gyanánt, de a legolcsóbb munkák fizetőeszközévé válnak. Minél tovább tart a béke, annál gyakrabban ismételgetik ezeket a szavakat, s egyre csak gyengülnek. A mindennapi életet átitatja a szentimentalizmus. Minden csak önmaga karikatúrájává válik, s a lélek egyre... nyugtalanabb lesz - a Nyomorék Isten kis szünetet tartott, zihálva levegő után kapkodott. - Egyedül lennék a pesszimizmusommal? Hadd folytassam azzal, hogy mi is történik a nép körében egy békés időszakban! Az öreg harcosok a kocsmákban ücsörögnek, történeteket mesélnek a boldog ifjúságról, amikor minden egyszerűbb, világosabb volt a világban. Nem vakok, látják maguk körül a romlást, látják, hogy már nem tisztelik őket, semmibe veszik azt, amit a királyért, a hazáért és honfitársaikért tettek.
Az ifjakat nem szabad tudatlanságban hagyni. A határokon túl mindig élnek ellenségek, és ha nincsenek, hát keresni kell párat! Régi bűnök kerülnek elő a közömbös anyaföldből. Apró, nyílt sértések, vagy az azokról szóló pletykák. Egy váratlanul felfedezett veszély ott, ahol korábban semmi sem volt. Az ok nem számít - az a lényeg, hogy a háborút a békéből kovácsolják, és ha egyszer megkezdődik az utazás, a lavinát nem lehet többé megállítani. Az öreg harcosok elégedettek. A fiatalokat fűti a hév. A király fellélegezhet, mert a belső feszültségek megszűnnek. A hadsereg előszedi a fegyverolajat meg a fenőkövet. A kovácsok műhelyében csordul az izzó vas, az üllő cseng, mint a templomi harangok. A gabonakereskedők, a páncélkészítők, a ruhakészítők, a lókupecek és a többi kereskedő mind elégedetten mosolyognak a közelgő gazdagság reményében. A királyságot áthatja a friss erő, s azt a kevés hangot, mely ellenkezni próbál, gyorsan elhallgattatják. A hazaárulás vádja és a gyors kivégzés hamar meggyőzi a még kételkedőket - A Nyomorék Isten széttárta a kezét - A béke, fiatal harcos, hitből születik, kimerültségből edződik, és belehal a hamis emlékekbe. Hamis? Hm, talán mégis túl cinikus vagyok. Vajon tényleg létezik a tisztesség, a becsület és az áldozatkészség? Vagy csak a képzelet szüleményei? Mitől válnak értéktelen szavakká, melyeket elkoptat a sok használat? Mik a szellemi gondolkodás szabályai, melyeket a civilizáció újra meg újra kicsavar és nevetségessé tesz? - Kicsit oldalra dőlt, és Withal megérezte magán az isten tekintetét - Withal, a Harmadik Városból! Harcoltál háborúkban. Kovácsoltál fegyvereket. Láttál hűséget és becsületet. Láttál bátorságot és önfeláldozást. Mit tudsz mindehhez hozzáfűzni?
- Semmit - vágta rá Withal.
Csaholó, köhögésbe fulladó nevetés.
- Félsz attól, hogy magadra haragítasz, igaz? Nem szükséges. Nyugodtan mondd csak ki, amit gondolsz!
- Ültem éppen eleget a kocsmákban - mondta Withal -, veterántársaim között. Válogatott társaság volt, s még nem vakított el minket annyira a szentimentalizmus, hogy nosztalgiával gondoljunk vissza az iszonyat és az erőszak idejére. Hogy regéltünk-e ifjúságunk napjairól? Nem. Beszéltünk-e a háborúról? Ha egy mód volt rá, nem.
- Miért?
- Miért? Mert az arcokat nem lehet elfelejteni. A fiatal vonások egymás után térnek vissza. Az élet villanása, a halál végtelensége, a lelkünkbe itta magát. Mert a hűségről nem kell beszélni, a becsület pedig arra való, hogy az ember tartsa magát hozzá. A bátorságot meg túl kell élni. Ezek az erények, Leláncolt Istenség, a csendhez tartoznak...