Történetek

Sziasztok!
Megint írok ide, igen megint az élettel, életemmel kapcsolatos, de remélem senki nem haragszik ezért meg...

Ez a történet a nyolcvanas évek végére nyúlik vissza. Talán egy picit korábbra. Nem voltam egy átlagos gyerek, de ki az? Különleges adottságom abban állt, hogy bármibe belekezdtem mindig rosszul, jöttem ki belőle. Még akkor is, ha a jó szándék vezérelt. Megbocsáthatatlan dolgaim nem voltak, de nem könnyítettem meg édesanyám és tanáraim dolgát...

Már csak pár lépés volt hátra. Néhány méter. Kissé csalódott, mikor a tisztásra ért - persze gondolta, hogy a nő még nem lesz ott - és senki sem várta. Körülnézett, szemét nehezen szoktatva a sötéthez - noha legalább fél órája gyér a közvilágítás a közelében, még mindig nem lát semmit - kémlelte a fák és bokrok halvány sziluettjét...

- Szóval, ő itt az új osztálytársatok. Remélem odafigyeltek rá. Dani, ha jól tudom te nagykarácsonyi vagy, nem?
- De igen, tanárnő.
- Akkor hazafele és befele jövet rád bíznám Évát, mert ő is Nagykarácsonyba költözött.
- Persze, tanárnő, nagyon szívesen - felelte Dani mosolyogva.
- Nos, akkor én itt is hagynám, aztán majd találkozunk a következő órán. Sziasztok – köszönt el, és rohant is vissza a tanáriba, nehogy még egy percnél többet kelljen az osztályával, vagyis...

Jó, oké, elcseszett egy ötlet volt…
Pedig jónak tűnt.
Az egész azzal kezdődött, hogy elültem magam. Mindennap ugyanaz a rutin: nyolc órás meló után további éjszakába nyúló ücsörgés a gép előtt … elfáradtam na. Testem-lelkem szomjazott egy kis napsütés után, nem csak a válogatott zenék monoton hangját akartam hallani a fülembe dugott fülhallgatón keresztül, igazi hangokat akartam, zajt, mozgalmasságot, életet...

Fejezethez tartozó megjegyzések:
Meg kezdődik az ifjú farkasok és vámpírok bevezetése az éjszakába, Wolfgram fogja kezdeni, nos ennyi.

Jó olvasást!

Fejezethez tartozó megjegyzések:
Megérkezett a következő fejezet!
Lassan megvannak a kölyök jelöltek, ugye? Ezentúl is vagyunk részben, most Viktórián a sor, ő hozza el magával az egy halandót, és egy kis románc is lesz.
Ez a fejezet 18-as karikát érdemel XD
Jó olvasást!

A lépcsőn lefelé haladva ki-kitekingettem az ablakon. Az utcát pásztázó tekintetem hirtelen megakadt. Úgy hittem, csak a fáradtság játszik elmémmel vagy ismét álmodom. De nem, valóban ott volt, a farkas, ki minden éjjel felver álmomból. Ridegen és zordan tekintett fel az épületre. Egyenesen a szemembe nézett, tekintetében volt valami méltóságteljes és zavarba ejtő...

Reggel olvastam az újságban, hogy az előző nap egy repülőgép eltűnt útja során, a tenger közepén. Ilyenkor mindig belegondolok, mi lett volna, ha én is azon a gépen ültem volna? Akkor ugyanis meghaltam volna anélkül, hogy megtaláltam volna az igazit, valamint a következő pár napon belül idekerülnék a boncasztalra, ahol most is dolgozom a beszédképtelen barátaimmal, akik meglehetősen gyakran cserélődnek...

Emlékszem nagyon jól még arra a reggelre, akkor még álomtól voltak ködösek az utak előttünk, és esők szaggatták a levegőnek csúfolt méreggel teletömött felhőt körülöttünk. Ugyanolyan nap volt, mint a többi. Ugyanúgy váltottak át a lámpák pirosról zöldre, zöldről pirosra. Záródtak, és nyíltak ki ajtók. Hulltak porba álmok, mint az eső, és szálltak fel az égbe, mint egy-egy kósza tekintet reményeket keresve. Ugyan… a remény is fogytán van. Elfogyott a könnyekkel együtt...