A legenda 1.

1.

Későre járt. Én pedig még mindig a munkám felett görnyedtem. A betűk összemosódtak szemem előtt. Gondolataim cikáztak. Hiába próbáltam összpontosítani, elmém kimerült, elcsigázott és már egy kiadós alvásra áhítozott. Nehéz köd telepedett rám. Nem tartott sokáig a bódító szendergés. Vadul tört rám ismét, kíméletlenül. Mintha valóban átélném, minden egyes éjjel, mikor elszunnyadok. Izzadságtól kiverve, szívem heves zakatolásával riadok fel.
Ismét így történt. Ismét az erdőben találtam magam. Fejem felett a fák lombjai összezáródva, a legcsekélyebb fényforrást is megfosztották tőlem a szürkületben. A párás levegő miatt csak nehézkesen kaptam levegőt. Látóterem beszűkült, látásomra nem hagyatkozhattam. Az erdő ezernyi motoszkálásától borsódzott a hátam. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha valaki a közvetlen közelemben lenne. Zaklatottan körbetekintettem, mindhiába, a nyugtalanító érzés nem akart múlni. Váratlanul szurokfekete madáralak reppent a magasban, fejemet a madár irányába fordítottam, és egy szempillantás alatt a földön találtam magam. Testemen a fékeveszett vadállat. Perzselő tekintete, vérszomjas vicsora.

Félelemtől elhűlve rezzentem fel, kapkodva a levegőt, verejtékkel áztatott ingem a testemre tapadt. Fél órába telt, míg összeszedtem magam a fejveszett állapotból. Homlokomról letöröltem a hűs izzadságcseppeket, felfrissítettem magam egy pohár vízzel, és csak ekkor döbbentem rá, hogy hajnali három óra van, egyedül én vagyok a munkahelyemen, a főutca szinte kihalt, egy-két autót leszámítva. Íróasztalomhoz lépkedtem, megdörzsölve fáradt szemeimet. Összepakoltam a papírkupacot, és begyömöszöltem az aktatáskámba. A lépcsőn lefelé haladva ki-kitekingettem az ablakon. Az utcát pásztázó tekintetem hirtelen megakadt. Úgy hittem, csak a fáradtság játszik elmémmel vagy ismét álmodom. De nem, valóban ott volt, a farkas, ki minden éjjel felver álmomból. Ridegen és zordan tekintett fel az épületre. Egyenesen a szemembe nézett, tekintetében volt valami méltóságteljes és zavarba ejtő. A szél suhogása, s ahogy megrebbentette az állat bundáját, belém ültette a félelmet. Megdermedtem. Egy pillanatra megszűnt az engem körbevevő tér, s szívem heves dobbanását, gyomrom görcsösen összerándulását, izmaim pattanásig feszülését érzékeltem. Tompa nesz zavart meg, megfordultam a hang irányában, de semmit sem láttam, mire visszafordultam, eltűnt. Az épületből kilépve, szorongva végigmértem az utcát, bár a félhomályban nem sok mindent láthattam. Nagy nehezen sikerült taxit fognom.

A hold lustán világított a koromfekete égen és az autó halk moraja megnyugtatta zaklatott lelkem, mint csecsemőt az édesanyja dúdolása. A taxi fékezése zökkentett ki édes ábrándozásomból és a hang: Megérkeztünk! Komótosan felvánszorogtam a lépcsőn, majd kulcsom után kotorászva, nehézkesen kinyitottam az ajtót. A táskát lomhán leejtettem az ágyam mellett, majd elterültem, mit sem foglalkozva az öltönyömmel, az álom súlyos malomköve nehezedett a szemeimre. Madárcsicsergésre ébredtem, és ragyogóan szép napnak néztem elébe. Zuhanyzás közben döbbentem rá, nem álmodtam, nem riadtam fel, végre kipihenten keltem. A konyhában ténykedtem, mikor a szomszéd felől zajongásra lettem figyelmes, kíváncsiságtól hajtava, az ajtóhoz siettem. Teherautó, hordárok egy böszme nagy kanapéval küszködve. Na, lám új szomszédot kaptam. De hol a szomszéd? Kémleletem a ház körül sürgő forgó embertömeget. Végre feltűnt. Elállt a lélegzetem, szinte tátva maradt a szám, olyan csoda tárult a szemem elé. Hosszú barna haját lebbentette a szél. Minden egyes rezdülése finoman nőies, gyengéd. Mosolya elbűvölő, már-már angyali. Hangja mámorító, miként a munkásokat terelgeti:

- A kanapét kérem, tegyék a nappali közepére. Köszönöm. Az állólámpa, igen, rögtön mutatom, hol lesz a helye.
Fordult egyet, rám pillantott. Boszorkányosan rám somolygott, ettől fölbe gyökerezett a lábam, annyira zavarba jöttem, hogy hirtelen azt sem tudtam mi tévő legyek. Bárgyú módon intettem neki, majd sietősen betérültem a házba. Egy darabig fel sem fogtam mi is történt.
Újult erővel vetettem bele magam az előttem álló napnak, a munkába fiatalosan igyekeztem, határtalanul boldognak éreztem magam.